Interjúk

WelicoRuss Interjú

(scroll down for English Version)

Sziasztok! Nagyon örülök, hogy a rendelkezésemre álltok.
Először is kezdjük az ilyenkor már megszokott bemutatkozással. Mesélnétek a zenekar megalapításának körülményeiről? Minek a hatására kezdtetek el zenélni és a kezdetben milyen céljaitok voltak?

HAIL! A kétezres évek elején kezdtem el zenélni méghozzá elég nagy sikerrel. Egy házi stúdióban felvételre került néhány demo, melyek elég gyorsan elterjedtek a helyi metalosok körében és jó kritikákat is kaptak. Később sok barátom kezdte el kérdezgetni, hogy miért nem csinálok egy bandát, így 2005-ben elkezdtem zenészeket keresni. Számos meghallgatás és tagcsere után egy többé-kevésbé stabil felállást sikerült kialakítani, ami intenzív dalíráshoz vezetett. Ennek eredményeképp először felvettük és megjelentettük a WinterMoon Symphonyt, majd részt vettünk első turnénkon, a MetalEast Invasion-ön olyan bandák mellett, mint a Sinful, a Demogorgon és az Apokefale. A következő lépés a 16 állomásos nagy orosz turnénk volt, melynek zárása egy elég nagy szibériai keményzenei fesztiválon, a Metal Hail Festen volt. Ezek után nem vesztegettük az időt, hanem felvettük második albumunkat, az Apeiront, ami ugyanannál a nagy orosz kiadónál jött ki, mint az első, a CD-MAXIMUMnál. A csapat lérehozásának legfőbb célja az volt, hogy azt játszhassunk, amit akarunk – atmoszférikus metalt, számomra emellett pedig az is, hogy bevezessem a hallgatót a világomba, világnézetembe és hogy legalább egy kis részét bemutassam az univerzum magasztosságának. A zene szépsége és ereje – ezek művészetünk alappillérei.

Számomra nagyon szimpatikus, hogy orosz nyelven adjátok elő a dalaitokat. Nem gondolkoztatok azon, hogy angol nyelvű énekkel talán nagyobb ismeretségre lehetne szert tenni?

Igen, az anyanyelvünket használjuk és úgy gondoljuk, helyes, hogy azon a nyelven éneklünk, amelyen gondolkodunk és érzünk. Sokan mondják, hogy az angol nyelv használata kiszélesíti a rajongói kört, de én azt gondolom, hogy azzal a zenekar elvesztené egy bizonyos varázsát. Túl vagyunk már a nyolcvanas éveken, amikor mindekni angolul énekelt, most itt az idő felkelteni az érdeklődést a különböző nemzetiségek iránt – ez pedig jó. Meg kell ismernünk egymás kultúráját.

Egyébként mennyire számít népszerűnek a WelicoRuss oroszhonban?

Jól ismernek minket itthon és a Független Államok Közösségének többi országában, ezeken a helyeken a leghíresebb szimfonikus pagan metal bandák közé tartozunk. Ezt könnyen láthatod a követőinkből a közösségi hálókon, mint például a vkontakte.ru-n vagy a last.fm-en.

A WinterMoon Symphony albumotok az egyik kedvenc folk metál lemezem közé tartozik. Milyen kritikákat kapott a debütáló anyagotok?

Sokan szeretik az első albumunkat, az orosz sajtótól is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, de az európai sajtó is hasonlóan fogadta. Ez mind hízelgő számunkra, de nem pihenünk, a közeljövőben egy sokkal erőteljesebb és lenyűgözőbb albumot tervezünk kiadni.

Az Apeiron EP-t már egy jóval komolyabb hangzás jellemzi. Milyen visszajelzéseket kaptatok rá? Elégedettek vagytok a végeredménnyel?

Igen, az Apeiron valóban komolyabbnak tűnik és hangzik. Ez egy újabb bátor próbálkozás volt a részünkről, de őszintén szólva elég távol áll a zenekar koncepciójától. Ettől függetlenül akkor, amikor felvettük, elégedettek voltunk vele. Ez egy mini-album és így is kell hozzáállni. Ennek a korongnak a promóját egy európai cég végezte, és számos webes és nyomtatott magazin magas pontszámot adott rá, de mind a teljes albumot várják, amit nemsokára meg is kapnak.

Az új számok készítése közben mennyire veszitek figyelembe a korábbi kiadványokra kapott kritikákat, illetve a rajongói véleményeket? Milyen dolgok inspirálnak dalszerzés közben?

Mint minden banda, mi is figyeljük a kritikákat, de nem mondanám , hogy nagy mértékben befolyásol minket. Emellett úgy gondoljuk, hogy nekünk kell ezt a fajta gondolkodásmódot közvetítenünk a hallgatóság felé, nem pedig fordítva, mert úgy elég furán hat. Valami újat szeretnénk létrehozni, ezzel örömet szrezni magunknak, ti pedig majd eldönthetitek, hogy tetszik-e vagy nem. Ha arra gondoltál, hogy az album produceri munkálatai során mit teszünk azért, hogy minél több lemezt adjunk el, nos, ezen a téren a nagy és befolyásos bandák tapasztalatát használjuk: ha tökéletesen eljátszod a tökéletesen megírt dalokat tökéletes hangzással, akkor az eladásaid magasak lesznek, és nem kell a rajongók igényeihez igazodnod.
Inspirációt az életből, a természetből, könyvekből és általában minden minket körülvevő dologból merítünk, ami gondolkodásra késztet. Néha a dolgok hirtelen és váratlanul változnak meg, ez pedig olykor új dalokat is eredményezhet.

Előszeretettel használjátok a black metál zenekarokra jellemző arcfestést és a zenétekben is szerepet játszik ez a műfaj, de olvastam olyan véleményeket, hogy nem igazán illik rátok ez a jelző. Ti mit gondoltok erről?

Sokan közülünk black metal-rajongók, kedveljük a színtérrel kapcsolatos nézőpontjukat, de fontos tudni, hogy az arcfestés korábbról származik, mint ahogy ők elkezdték, nekünk pedig tetszik, ahogy kinéz és illik a zenénkhez. Vannak black metal-elemek a dalainkban, de ez nem jelenti azt ,hogy azt is játszunk. – más eszmék hajtanak minket és szerintem ezeket mindenki érzi, mikor a zenénket hallgatja.

A Kharnha című, legújabb kislemezeteken szereplő dalokban már nincs annyi gitárszóló és instrumentális rész, mint a korábban. Ez tudatos lépés volt részetekről, vagy csak egyszerűen már nem éreztetek késztetést az efféle megoldásokra?

Nem mondanám, hogy nincsenek szólózós részek, sőt, sok új dalban vannak, csupán ezúttal több vokált használtunk, a zene pedig sűrűbb és gazdagabb lett. Az új albumon instrumentális dalok is lesznek. Jelenleg éppen minden egyes dalt alaposan átveszünk és minden felesleges részletet eltávolítunk ,– úgymond elválasztjuk a búzát a pelyvától – hogy az eredmény a jelenlegi fejlettségi szintünkhez mérten tökéletes élményt nyújtson a hallgatónak.

Az új lemezről gondolom, nem akartok túl sokat elárulni a megjelenése előtt, de azért talán van valami, amit közölnétek a kíváncsi rajongókkal?

Az új lemez az elsőhöz hasonlóan egy konceptalbum, a hangzás azonban valamelyest eltérő lesz, ezt hallhatod a friss single-ünkön. A dalok mind különbözőek lesznek az eddigiektől, az új zenészek – Boris Voskalovich, akinek nagyzenekari részei kiválóak lettek és az új basszusgitáros, Alex Boldin, aki kiemelkedő technikájú és ritmusérzékű zenész – rajtahagyták kezük nyomát a hangzáson. Ezen felül a csapat jelentősen megnőtt, a stílus pedig saját formát kezd ölteni, végre kezdünk úgy hangzani, mint egy igazi WelicoRuss. Számos vendégzenész és –énekes is lesz a korongon és minden nagyszerű lesz. Ráadásul nemrég fejeztük be a Kharnha klipforgatását, ami lélegzetelállítónak ígérkezik.

Gondolom az új lemez megjelenése után fogtok koncertezni is. Milyen terveitek illetve lehetőségek vannak turné fronton?

Az album megjelenése után turnézni tervezünk valamikor a nyár elején, úgyhogy kövessetek minket minden lehetséges csatornán, eljövünk értetek!

Köszönöm az interjút és sok sikert kívánok!

Szeretném kifejezni hálámat neked és minden hallgatónknak és rajongónknak! Maradjatok hűek a metalhoz!

——————–

ENGLISH VERSION:

First of all, let’s start with the usual introduction. Would you tell us something about the birth of the band? What made you start playing music and what were your initial goals?

HAIL! In the early 2000th I started to play music, and generally a very successfully at the time. Few demos were recorded in homestudio which quickly spread among the local metalheads and some good review were appeared. Later, many of my friends said why not create a band, I beg the question, and in 2005 began looking for musicians. Subsequently, the selection and numerous musicians ended and the band shifts more or less completed and became stable. This led to intense and creative activity: first, we recorded and released «WinterMoon Symphony», then went to our first tour «MetalEast Invasion» with such bands as Sinful, Demogorgon and Apokefale. Next step was our own big tour in Russia included 16 cities and in the end completed performance at a fairly large festival of heavy music in Siberia “Metal Hail Fest”. After all this we are not wasting time and recorded a second album «Apeiron», which is the same as the first one was published in the Moscow major label CD-MAXIMUM. The main purpose of creating a band – play what we like – atmospheric metal, and from me personally – to convey to the listener’s my world, world view – to show at least a small part of the Majesty, which is in the Universe. The beauty and power of music – these are the basic tenets of our art!

It appeals to me that you sing your songs in Russian. Didn’t you think about singing in English to maybe gain a larger base of audience?

Yes, we use our native language and we believe that we are right to sing in the language in which we think and feel. There is the idea that singing in English can expand base of fans, but I think that we will lost a certain charm and intrigue then. We have already passed 80th when all sung in English, now it is the time, provoking interest to different nationalities – and that’s good! We need to learn each other’s culture.

Otherwise, how popular is WelicoRuss in Russia?

We are well known and recognizable in Russia and CIS countries and stay among the most famous symphonic pagan metal bands. You can check it in our community in social networks vkontakte.ru or lastfm.

WinterMoon Symphony is one of my favorite folk metal albums. What feedback did you get for your debut album?

Many people like our first album, a lot of positive reviews from the Russian press, and many from Europe press. All this is flattering to us, but we do not stand still and planning to release in the near future a much more powerful and magnificent album!

Aperion EP is characterized with a much more serious atmosphere. What feedback did you get for it? Are you satisfied with the final material?

Yes, «Apeiron» more serious sounds and looks. This is another of our brave experiment in sound and to be honest it’s very distracting from the band concept, but nevertheless at the time of recording of album, we were happy with what we get. This is our mini-album, and it must be taken so. At that time, the promo for this mini-album made by the European promo company and many webzines and magazines give us high marks, but still waiting for a full album from the band that we want to give in the near future!

How much do you consider the previous critiques and the opinion of fans when making new songs? What do you take inspiration from during composing?

Like all bands we watch the criticism, but I would not say that it is strongly affect us. Moreover, we believe that we need to specify this method of thinking to audience rather than the reverse, otherwise it looks very strange. We are trying to create something new, get pleasure from it and you got to judge us or not. If you told about producing of the album to boost sales of cds, here we do rely on the experience of large and influential bands: if band perfectly played all and compose it always sounds good and always sales will high, do not have to appease the crowd.
We get inspiration from life, nature, books, in general from all that surrounds us and makes us thinking. It happens that certain events abruptly change course and thought it accordingly gives rise to new songs.

You prefer to use face painting which is also used in black metal bands and this genre seems to play a role in your music too, but I have read opinions which said that black metal isn’t really your style. What’s your opinion on this?

Many of us is fans of black metal, we like how these guys looks at the scene, but you need to understand that corpsepaint originated much earlier than they began to do, we just love how it looks and goes with our style of music. We have elements of black metal in the sound but it does not mean that we’re playing a pure black metal – we have different ideas in our souls and I think everyone will feel it when they hear our albums.

Your new single titled “Kharnha” doesn’t contain as much guitar solos and instrumental parts as your previous ones. Was this a conscious step from your part, or simply you don’t feel the need to make such solutions?

I would not say that there are no solo parties – a plenty of it in new songs are. Just at this time we added more vocals, the music became very dense and rich. Intstrumental songs will also be on the new album. The fact that we are currently working very closely under every song and remove all unnecessary, so to speak separate the wheat from the chaff, so that the output give our listeners something perfect from us at this stage of band development.

You probably don’t want to tell us too much about the new album before its release, but maybe there’s something you’d like to share with the curious fans about it?

The new album is conceptual as well as the first, but the sound will be somewhat different. You can feel it in our last single. Songs will be all different, new musicians left large footprint in the sound – Boris Voskalovich, whose symphony orchestra parties became excellent, and bass guitarist Alex Boldin – a musician with excellent technique and feeling of the rhythm. In addition, the group has grown significantly and style began to take its own form, we are beginning to sound exactly like WelicoRuss. There will be a lot of guest musicians and vocalists. All should be great!
In addition, we now complete the shooting of the video for the song «Kharnha», the clip promises to be breathtaking.

I suppose you’ll be touring before the release of the new album. What plans and opportunities do you have considering concerts?

We are planning tour after the releasing of the album and it will be somewhere in early summer. So stay tuned on our resources! We will come to you!

Thanks for the interview and wish you all the best!

You would like to express my gratitude to you all as well as our listeners and fans! Stay Metal!

WEB: http://www.welicoruss.com/

Kapcsolódó cikkek

Welicoruss koncert Debrecenben

KMZ

Pénteken Welicoruss koncert lesz a Kék yuk-ba

KMZ

Hellhammer Fest Winter Edition Magyarországon!

KMZ

Welicoruss koncert Debrecenben – Vendégzenekar kerestetik!

KMZ

Welicoruss – Az Esm` (videoklip)

KMZ

Welicoruss – Elköltözött; új tagok

KMZ

Welicoruss – Változások és album megjelenés

KMZ

Hot News: Welicoruss – Released New Issue Of Videoblog!

KMZ

Hot News: Welicoruss – Released New Video „Sons Of The North”!

KMZ

Hot News: Welicoruss post new live video!

KMZ

Hot News: Welicoruss posted two new live videos!

KMZ

Hot News: Welicoruss – Will Headline Metal Hail Festival 2012!

KMZ

Hot News: Welicoruss – Released new issue of their video blog!

KMZ

Hot News – WelicoRuss: Release ‘Kharnha’ Video

KMZ

WELICORUSS – Kharnha MCD

morningrise

WELICORUSS – Apeiron EP

morningrise

WELICORUSS – Wintermoon Symphony

morningrise

Hot News – Welicoruss: Released New Single “Kharnha”!

KMZ

Hot News – Welicoruss's drummer Elias released his new album "Not a Word about the World"

KMZ

Hot News – Welicoruss: Rearrangement In The Band

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek