While Heaven Wept Interjú

(scroll down for English Version)

A kérdésekre Tom Phillips válaszolt.

A „Fear of Infinity” az első albumotok, amely nagy kiadónál jelent meg. Mikor és hogyan vette kezdetét az együttműködésetek a Nuclear Blasttel?

A németországi Hammer Of Doom III. fesztivált követő hétfőn keresett meg a Nuclear Blast. Innentől kezdve hosszas beszélgetés bontakozott ki közöttünk – nem csak a While Heaven Weptről, hanem általánosságban a szakmáról, az olyan zenekarok sorsáról, mint a Cirith Ungol és a Brocas Helm, a thrash hullám TÚLÉLÉSÉRŐL az előtte való tisztelgés helyett stb. – lényegében barátságok és kapcsolatok alakultak ki. Bár teljes mértékben készen álltunk arra, hogy az eddig partnereinkkel – Cruz Del Sur Music és High Roller Records – folytassuk a munkát, néhány hónappal a fenti beszélgetés után végül ajánlatot kaptunk, és 2010 augusztusában a Nuclear Blast család tagjai lettünk.

Voltak-e olyan hangok, amelyek szerint a While Heaven Wept eladta magát a Nuclear Blastes szerződésével? Ha igen, feltételezem (remélem), az új lemez elhallgattatta ezeket…

Hogyne!.. Ez a lépésünk mindenféle zúgolódást váltott ki, a valóság viszont az, hogy a panaszkodók és a vádaskodók gyakran ugyanazok, akik segítettek a WHW-nek elérni ezt a szintet, szóval kicsit képmutató dolog ez. Azon kívül amikor úton vagyunk, fesztiválokon játszunk vagy éppen otthon chatelgetünk, ma is ugyanazokkal az emberekkel lógunk együtt, akikkel mindig is tettük; nem furikázunk limuzinokban, nem vedelünk pezsgőt vagy nem kell lesifotósokat elzavarnunk az otthonunktól! Sőt, az adósságainak nagyobbak, mint valaha, szóval azon túlmenően, hogy jobb lett a terjesztésünk és a promóciónk, az égvilágon semmi nem változott körülöttünk. Ha változott is bármi, hát a LEGKEVÉSBÉ kommersz lemezünket hoztuk ki a „Fear Of Infinity” formájában – egy nagyon sötét, intenzív lemezt, amely más, mint amit a legtöbben vártak volna… Ezen az albumon nem csupa „Vessels” vagy „Voices In The Wind” van… minden szinten kihívást jelent. Végső soron nem tehetünk mást, mint hogy mindig hűek maradunk önmagunkhoz… Pozitív vagy negatív kritikák, elismerések és vádaskodások – sose törődtünk ezekkel. Az embernek mindig igaznak kell maradnia önmagához, és kész.

Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig a „Fear Of Infinity”-re? Sikerült-e a zenekart olyanokkal is megismertetni, akik sose hallottak rólatok azelőtt? Ha igen, az azt jelenti, hogy a kiadó jó munkát végez – olyat, amilyen méltó a hírnevéhez és státuszához, és amilyen a While Heaven Wept, illetve az új lemez megérdemel!..

Kezdetben szerintem a legtöbben megdöbbentek azon, mennyire más a „Fear Of Infinity” a „Vast Oceans Lachrymose”-hoz képest, de az újabb rajongók közül sokan nem fogták fel, hogy mi soha nem másoljuk az előző albumunkat, és hogy a lemezeinket általában sokszor kell meghallgatni ahhoz, hogy az ember megértse / értékelje ezeket. Ezt én nem tartom rossz dolognak, és magam is jobban kedvelem az olyan anyagokat, amelyek némi kihívás elé állítják a hallgatót. Úgy tűnik, a korong végül beérett a legtöbb olyan arcnál, akik eleinte kiakadtak, de most is vannak, akik állandóan a „Vast Oceans Lachrymose 2”-t vagy az „Of Empires Forlorn V.2”-t fogják várni… Ők, sajna, örökké fognak várni, mindhiába. Mindazonáltal, ha az új lemez kapcsán adott interjúk mennyiségéből indulok ki, több emberhez jutott el a zenénk, mint valaha, szóval bizton állíthatom, hogy a Nuclear Blast jó munkát végzett… Ahogy mi is, hiszen éppen most koncerteztünk hat olyan országban, ahol azelőtt sohasem jártunk… és a következő tizenkét hónap során (remélhetőleg) még több helyre fogunk eljutni.

Időközben változás történt nálatok billentyűs poszton. Miért váltatok meg Michelle Schrotztól, és mit kell tudnunk az utódjáról, Jason Lingle-ről?

Először is hadd tisztázzam, hogy Jason egy újabb tag, NEM pedig pótember; eredetileg akkor ugrott be, amikor Michelle-nek gyermeke született, de ő azóta visszatért a zenekarba, és 2011-ben az összes fellépésünkön játszott. Mivel Jason, aki korábban éveken át dolgozott együtt Rainnel az Altura nevű bandában, tehetséges dalszerző és multi-instrumentalista, úgy döntöttünk, őt is állandó tagként vesszük be (még ha csak Michelle távolléte alatt játszott velünk). Tekintve, hogy korábban már énekelt harmónia-vokálokat Rainnel, örvendetes módon ezzel is bővült az eszköztárunk. Ha pedig példa kell arra, mivel letünk gazdagabbak általa, hallgasd csak meg azt a csodálatos zongorás ellenpontozást, amelyet az „Unplenitude”-ban írt – ezzel teljesen megváltoztatta a dal karakterét, és emelt is rajta. A lehető leghamarabb szeretnénk együtt írni vele, és még jobban kiismerni a virtuóz billenytűjátékát.

A „Fear…”-en akad néhány meglepő, tőletek szokatlan megoldás is. Az első három dalban igencsak sikerült kidomborítanotok a banda durva oldalát. Direkt ilyen lendületesre alakítottátok a kezdést?

Az „Hour Of Reprisal”, „Destroyer Of Solace” és „Obsessions Now Effigies” sortűz-szerű kezdése abból adódik, hogy a „Fear Of Infinity” ott indul, ahol a „Vast Oceans Lachrymose” befejeződött; mindkét album ugyanannak a bánatos és felépülési folyamatnak a része – a „VOL” vége a megtagadás volt, a „FOI” pedig a düh stádiumával halad tovább. Eredetileg arra gondoltam, hogy félretennénk a „FOI” anyagát, mert a „The Furthest Shore” dal a „VOL”-on epikusan hosszúra nyúlt, és a figyelem középpontjába kívánkozott, de tudat alatt valami mélyebb is zajlott, aminek eredményeképp természetes fejlődés ment végbe a gyász szakaszaiban, amire csak akkor eszméltünk rá, amikor a „FOI” anyaga elkészült.

A mostani koncertjeiteknek is ideális kezdése lehetne ez a három dal így egymás után…Az is lesz?

Az csakugyan roppant erőteljes nyitány lenne, egyszer talán teljes egészében is el fogjuk játszani az albumot a rövidsége miatt, mivel azonban olyan helyeken járunk, ahol azelőtt soha, több mint két évtized anyagát kell bemutatnunk (különös tekintettel a régi rajongókra), így most minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a zenekar minden korszakát egyenlő arányban idézzük meg.

A szövegeket tanulmányozgatva az tűnt fel, hogy az érzelmi csalódások, be nem teljesült vagy elmúlt szerelmek okozta fájdalom témája köti össze a dalokat. Konceptalbum a „Fear…”?

Amint már kitértem rá, a „Fear Of Infinity” a „Vast Oceans Lachrymose”-zal megkezdett, fájdalommal teli folyamat kiteljesedése. Mindkét album a gyásznak egy-egy szakasza zenében kifejezve, amire nagy szükségem volt, hiszen egy viharos érzelmi kapcsolatom ért véget. Ez azonban tudat alatt működött, az a tény pedig, hogy a két anyag koncepció-szerűen kapcsolódik egymáshoz, a szükségszerűségből eredő egybeesés. A „Vast Oceans Lachrymose” tele van hiú ábrándokkal, elutasítással, hitetlenséggel és csalódással, míg a „Fear Of Infinity”, mint említettem, igen egyértelmű dühvel folytatódik, majd mély, háborgó szomorúságba csap át, mielőtt megadná magát az elkerülhetetlen végzetnek és legvégül beletörődne. Ahogy valamennyi WHW album, ez is része az életem történetének, és pontosan ezt kellett tennem, hogy tovább éljek és tovább haladjak.

Hogyan kapcsolódik ehhez a témakörhöz a lemez címe, illetve borítója? Kinek a munkája ez utóbbi?

A lemez címe a „To Grieve Forever” dal kiterjesztése, amely számban nem apeirophobiát vagy a végtelentől való tényleges félelmet jelenti, inkább a félelmet attól, hogy bizonyos dolgok sohasem állnak helyre… Hogy a legsúlyosabb fájdalmak és magány örökké tart. Mivel az album igen részletesen jár körül lelki folyamatokat, a borító kozmikus jellege ennek a vizuális metaforája, a világűr pedig természetesen szintén a végtelent jelképezi. A borító ráadásul egy kapcsolatot is ábrázol, de ennek pontos értelmezését – a sötétségből tűnnek elő az alakok vagy az emészti el őket – a hallgatóra bízom.

Elmondható-e, hogy az elmúlás, a gyász, a bánat és az elhagyatottság visszatérő témái a While Heaven Wept szövegeinek?

Igen, a magány, a keserűség, a sötétség és az elveszettség mellett – igen, ezek visszatérő témák az életemben, s ezáltal a WHW szövegeiben is. Ne felejtsd el hogy a WHW szerepe mindig is az volt, hogy minden negatív dolgot kisöpörjek a létezésemből… Hogy kifejezzem, amit a zene nélkül nem tudnék másképpen elmondani… És hogy ily módon viszonylag „normális” és gondtalan életet élhessek ahelyett, hogy vergődnék a nyomorúságomban. A másik fontos dolog, amelyre fel akarom hívni az emberek figyelmét – különösen azokét, akik átélik a sorsomat és a tapasztalataimat – az, hogy mire ezek a lemezek elkészülnek, én már magam mögött hagyom a megrázkódtatásokat, ily módon pedig felépülök… Szóval számukra is VAN remény.

A koncertlemezzel nagyjából egy időben két While Heaven Wept válogatás is megjelent. Az egyik („The Arcane Unearthed”) a saját kiadásotok, a másikat („Lovesongs Of The Forsaken”) pedig a High Roller hozta ki. Néhány korábbi anyagotok (“Sorrow of Angels”, “Of Empires Forlorn”) újrakiadása is megjelent. Mit érdemes tudnunk ezekről?

Hogy világossá tegyem a dolgot, a While Heaven Wept 2009 / 2010-ben lett húsz éves, és ennek megünneplése gyanánt jelent meg újra a teljes diszkográfiánk, méghozzá igényes, 180 grammos bakelit kiadásban, a High Roller Records gondozásában (esetenként az Iron Kodex Records és a Maniacal Records kiadókkal együttműködésben). A következő anyagokról van szó:

„Lovesongs Of The Forsaken” LP (1994)
„Sorrow Of The Angels” LP (1998)
„Of Empires Forlorn” 2LP (2003)
„Vast Oceans Lachrymose” 2LP (2009)
„Vessel” 7” kislemez (2010)
„Triumph:Tragedy:Transcendence” 2LP (2010)
„The Arcane Unearthed” 2LP (2011)

A „Sorrow Of The Angels” és az „Of Empires Forlorn” CD-n is megjelent ezer példányban, a Cruz Del Sur Music jóvoltából.

Úgy veszem észre, néhány részlet a fenti kiadványok egyike-másika körül nem teljesen tiszta, szóval hadd tegyem világossá ezeket: a „Lovesongs Of The Forsaken” először demókazettaként jelent meg 1994-ben, majd 1995-ben kiegészítettük a felvételt ezzel-azzal, és újrakevertük, a Sinistrari Records pedig MCD-n jelentette meg; a High Roller Records kiadványára mindkét változat felkerült. A „The Arcane Unearthed”-en megtalálható valamennyi régi 7”-es kislemez A és B oldala, válogatásokon megjelent számok, demófelvételek, valamint 1994-2010 közötti kiadatlan dalok, konkrétan ehhez a válogatáshoz újra maszterizálva.

Összegzésképp rendkívül büszke vagyok ezekre a lemezváltozatokra, ezek abszolút a legjobb verziói mindannak, amit eddig alkottunk. Akár a hagyományos fekete, akár a színes nyomást választja az ember, ez valóban a WHW hagyatéka a legnagyszerűbb formában.

Európában visszatérő vendégek vagytok a németországi Hammer Of Doom fesztiválon, ahol a Triumph: Tragedy: Transcendence koncertalbum anyagát is rögzítettétek, és ahol a Fear Of Infinity megjelenését is megünnepeltétek egy exkluzív fellépéssel. Megcéloztátok-e most a nagyobb vezető európai metal fesztiválokat (Wacken Open Air, Hellfest, Summer Breeze etc.) is?

A Metalfest, amelynek keretében épp most léptünk fel Németországban, Ausztriában, Svájcban, Magyarországon és a Cseh Köztársaságban, kétségkívül a legnagyobb rendezvény, ahol eddig játszottunk, és lényegesen nagyobb, mint a Doom Shall Rise, a Hammer Of Doom vagy a hasonló fesztiválok, szóval nagyon is lehetséges, hogy idővel bejutunk majd a nagyobb rendezvényekre is. Tudom, hogy a Nuclear Blast ezt akarja, de őszintén szólva mi inkább a meghittebb klubkoncerteket preferáljuk; a lehető legközelebb akarunk lenni a közönséghez, hiszen sokkal intenzívebben áramlik oda-vissza az energia, amikor csak centiméterekre vagyunk egymástól! A lényeg, hogy ott játszunk, ahová a Rock The Nation bulit köt le nekünk!

Melyek voltak az eddigi legemlékezetesebb fellépéseitek, turnéitok Európában?

Nem is kérdéses, hogy az eddigi legemlékezetesebb turnénkat épp most fejeztük be a Primordial és az Alcest társaságában; nem csak a zenekarok és a személyzetük között alakult ki olyan kapcsolat, mintha család lennénk, de zeneileg is csodálatos volt – nem a műfaj, hanem a hangulat és az érzelem (melankólia) kötött össze minket, ami tényleg kibaszott zseniális volt. Egyes koncerteket kiemelni valamivel nehezebb, mivel ezek bizonyos mértékben mindig különböznek egymástól; néhány országban / városban kevésbé vagyunk ismertek, így a közönség gyérebb, és inkább hallgat minket, mint részt vesz a buliban… Az is tény, hogy élőben gyakran rögtönözünk, úgyhogy nem lehetünk biztosak abban, mi fog kisülni belőle. Személy szerint azt mondanám, hogy a legjobb koncertjeinket Bajorországban játszottuk: 2004-ben Münchenben, 2010-ben Würzburgban (a Hammer Of Doom III fesztiválon, ahogy azt a „Triumph:Tragedy:Transcendence”-n megörökítettük), és a múlt héten Aschaffenburgban. Ezek voltak azok a bulik, ahol a közönség jó pár lapáttal rátett a lelkesedésével, a forró fogadtatással és az együtt énekléssel. Az abszolút csúcs viszont kétségkívül az athéni koncertünk volt az Up The Hammers fesztiválon az év elején… Az ottani közönség minden szót hangosabban énekelt, mint ahogyan játszani tudtunk, ami hatalmas élmény volt. Szóval eddig Görögország és Németország volt a legjobb hely, viszont meg kell említenem, hogy a magyar Metalfest is remekül sikerült… Nagy élményt jelentett, és igazán hálásak vagyunk mindenkinek, aki eljött a nagyszínpadhoz, hogy meghallgassa a sejtelmes kis zenekarunkat!

Mi a helyzet az Egyesült Államokban? Ott milyen lehetőségeitek vannak? Milyen rendszerességgel és milyen helyeken tudtok koncertezni odaát?

Lényegében nem törjük össze magunkat, hogy az Államokban koncertezzünk, hacsak nem valamilyen fesztiválról van szó, mert soha nem is összpontosítottunk az USA-ra… Se sajtó, se promóció tekintetében, se más szempontból, sőt „Fear Of Infinity” az első WHW album, amely ideát is megjelent. A WHW a kezdetektől fogva Európa kegyeit élvezte, és soha nem is néztünk vissza. Az Egyesült Államokban havonta más és más a menő, úgyhogy nincs meg bennünk a késztetés, hogy a fesztiválokon kívül bárhol máshol is fellépjünk. Szeptemberben OTT LESZÜNK a ProgPower USA XII-n, ami mindenképp elismerő és presztízs-értékű számunkra; az Államokban ennek az egy fesztiválnak az apropóján jobban előtérbe kerültünk, mint egy teljes turnéval kerülnénk. Ezzel együtt itt is turnéznánk, ha a megfelelő zenekarokkal állhatnánk össze, esetleg egy itteni ügynökséghez is leszerződnénk, de biztosíthatlak, hogy a továbbiakban is Európára és már földrészekre fogunk összpontosítani.

Te és Jim olyan zenekaroknak is tagjai vagytok (voltatok), mint a Twisted Tower Dire, a Solstice, a Brave, az October 31, vagy a Revelation. Melyik formáció mennyire aktív mostanában?

A Twisted Tower Dire épp a múlt hónapban jelentette meg az ötödik albumát a Cruz Del Sur Music-nál, a címe „Make It Dark”. A személyes véleményem az, hogy ez az eddigi legjobb anyaguk. Jim a bőgőjáték mellett a hangszerelés és a harmóniák tekintetében is igen aktívan vette ki a részét a lemez elkészítéséből.

A Solstice az év elején adott néhány koncertet (játszott többek között az Up The Hammers 6-on Athénban, ahol a WHW is fellépett), és most egy új énekessel igyekeznek teljessé tenni az újjáalakulásukat. A zenekarban jelenleg az alapító Rich Walker, valamint többek között a The Lamp Of Thoth, az Asmovel, és a Scarab tagjai játszanak.

A Brave szünetel, amíg a WHW turnézik és folyamatosan dolgozik; a mostani tagság 3/6-a a Brave magját is alkotja, szóval nehéz megtalálni az egyensúlyt két zenekar, valamint kisgyermekek, állandó munkahelyek stb. mellett. Legutóbbi kiadványuk a Femme Metal Records által kiadott „Lost In Retrospect” volt néhány esztendeje… Egy válogatáslemez, amellyel első évtizedüket ünnepelték. Tudom, hogy Michelle állandóan próbál koncertezni a Brave-vel, meg minden, de mostanában nem volt túl aktív a banda. A WHW sok éven át állt parkolópályán, miközben a fent említett csapatok mindegyike dolgozott, de most valóban a WHW idejét éljük.

Az October 31-nek idén volt pár bulija, és tudom, hogy szeretnének elkészíteni egy újabb albumot is, de miután Jimet leköti a WHW és a TTD, King pedig a vadiúj Deceased lemezen dolgozik, szerintem nekik is szükségük lesz némi időre, hogy új anyagot hozzanak ki.

A Revelation néhány éve újjáalakult az eredeti felállásban, amellyel a demókat és a „Salvation’s Answer” albumot készítették… Jim ebben nem érintett, a „Yet So Far” korabeli tagság azonban összeállt Yet So Far néven, hogy annak az időszaknak az anyagát („Mourning Sun”, „Yet So Far” és „Frozen Masque”) játssza. Már fel is léptek itt az Államokban néhány doom fesztiválon, amelyeken magam is ott voltam. Úgy hallom, a céljuk egy új MCD vagy LP, és bizonyosan roppant súlyos lesz!

Meg kell még említenem Jim MÁSIK bandáját, a Hell Razort, amelynek Charlie is tagja a Daylight Dies-ból… Ők inkább thrasht nyomnak, tavaly adták ki a második MCD-jüket, és számos koncertjük volt Észak-Karolina-szerte. És időről időre felmerül az Altura újjáalakulásának kérdése is… Erre mindig megvan a lehetőség… A tagok legalábbis újra kapcsolatban állnak egymással.

Én valamikor összeállok majd néhány volt WHW-taggal is, hogy befejezzük a Parasitic Infestation albumot… Ez egy death metal banda volt, amelyben az eredeti bőgőssel, Chad Peevyvel játszottam együtt a 90-es évek elején, és amellyel felfedeztük a régi dobosunkat, Jon Paquint… De pillanatnyilag elsősorban a WHW-re koncentrálunk minden mással szemben.

Köztudottan nagy közös kedvencetek a Fates Warning. Hogyan fogadtátok a hírt, miszerint közös lemezen dolgozik Jim Matheos és a volt énekes, John Arch?

Én már régóta képben vagyok ezt a projektet illetően… Úgy tavaly óta. Azt tudom mondani, hogy nagy reményeket fűzök hozzá, de az előző EP ismeretében tudom, hogy nem a korai Fates Warning stílusát képviseli majd. De abban az anyagban sem csalódtam, és annak tudatában, kik játszanak az új albumon, biztos vagyok abban, hogy az még jobb lesz. Azt viszont kétlem, hogy valaha is visszatérne a korai FW hangzása, ezért a dalaink, amelyekkel előtte tisztelgünk, a lehető legközelebb állnak a „dicsőséges napokhoz”.

Köszönöm, hogy időt szakítottál e kérdések megválaszolására! Mivel zárnád az interjút?

Köszönöm a lehetőséget, hogy a zenekarról, az albumról és minden másról is szólhattam… Igazán nagyra értékelem! Elnézést kérek a terjedelmes válaszokért, de a kérdéseket aznap kaptuk, amikor nekiindultunk a turnénak! Szeretnék továbbá ismételten köszönetet mondani mindenkinek, aki velünk volt Magyarországon, amikor ott jártunk, és mindenkinek, aki korábban segített bennünket… nélkületek semmik vagyunk! Üdv! Vigyázzatok magatokra… Reméljük, hamarosan viszontlátjuk egymást!

——————————

ENGLISH VERSION:

Answers by Tom Phillips

„Fear of Infinity” is your first album that came out on a major label. When and how has your cooperation with Nuclear Blast begun?

The Monday after the Hammer Of Doom III festival in Germany, I was contacted by Nuclear Blast and from that point forward a lengthy conversation developed – not just about While Heaven Wept but also the overview of the industry, the plights of bands like Cirith Ungol and Brocas Helm, the concept of having LIVED through the Thrash movement as opposed to paying homage to it, etc. – in essence, friendships and relationships were being established. While we were completely prepared to continue working with our existing partners Cruz Del Sur Music and High Roller Records, several months into said conversation an offer ultimately was made and we became part of the Nuclear Blast family in August 2010.

Have you heard any reactions that said While Heaven Wept sold out by getting signed to Nuclear Blast? If there were any comments like that, I suppose (and hope) that the new album has silenced them all …

Oh sure…there were rumblings of every nature regarding this move, but the reality is that often the same people complaining and accusing are the very same that helped WHW to get to this point, so it’s a bit hypocritical. Further, when we’re out on the road or at festivals or even just chatting online at home, we’re still hanging out with the same people we always have; we’re not riding around in limos, drinking champagne, or chasing paparazzi away from our homes! What’s more, we’re actually more in debt than ever before, so apart from having greater distribution and promotion nothing has changed for us personally at all. And if anything, we delivered our LEAST commercial album in the form of “Fear Of Infinity” – an album that is very dark, intense, different from what most would’ve expected…it’s not an album full of “Vessels” or “Voices In The Wind”…it’s challenging on all levels. In the end, we cannot do anything other than remain true to ourselves always…positive/negative reviews, accolades and accusations…we never pay them any mind…it’s always about keeping it true, period.

Generally, what were the people’s reactions to „Fear of Infinity” like? Did the album find its way to people who have never heard of you before? If it did, that means that the label has been doing a good job that’s worthy of its status and that the band and the album deserve!..

Initially I think most people were taken aback by how different “Fear Of Infinity” was compared to “Vast Oceans Lachrymose”, but I don’t think a lot of the newer fans really understood that we don’t release duplicate albums ever and generally they always require numerous listens to be understood/appreciated. I don’t think this is a bad thing, and personally I prefer albums that present a bit of a challenge as a listener myself. Ultimately, it appears that with time the album has grown on most of those who were initially in shock, but there are still those that will always hope for “Vast Oceans Lachrymose 2” or “Of Empires Forlorn V.2”…unfortunately those folks will be forever waiting in vain. That said, just based upon the scope of interviews that I’ve done for the new album, it appears that we are reaching more people than ever before, so Nuclear Blast has definitely done their job…as have we, considering we just performed in 6 countries this year that we’ve never reached previously…with more to come in the next 12 months (I hope).

Meanwhile, there has been a change behind the keyboards. Why have you parted ways with Michelle Schrotz and what would you say about her successor, Jason Lingle?

First of all, I have to clarify that Jason is an addition NOT a replacement; originally he was filling in for Michelle while she was on maternity leave, but she has since returned to the band and performed at all of the concerts we’ve done in 2011. Being that Jason is a gifted songwriter and multi-instrumentalist who previously worked for years with Rain in the band Altura, we decided to expand the line-up to include him as a full-time member (though he’s only performed with us once in Michelle’s absence). Considering he sang harmony vocals with Rain in the past, that was another welcome asset, and just as an example of what he brings to the table, check out the amazing contrapuntal piano line he created for “Unplenitude” – it totally changed the character of the song and subsequently elevated it. We’re looking forward to writing together as soon as possible and exploring his keyboard virtuosity more extensively.

There are some surprising and unusual things about „Fear of Infinity”. In the first three songs, your aggressive side dominates. Was it intended to start the album in such a direct and intense way?

The opening salvo of “Hour Of Reprisal”, “Destroyer Of Solace”, and “Obsessions Now Effigies” is the result of “Fear Of Infinity” beginning where “Vast Oceans Lachrymose” left off; both albums are part of the same process of grieving and healing – “VOL” left off with denial whereas “FOI” continues on into the stage of anger. Originally, I thought that we’d just set aside the material of “FOI” because on “VOL” the song “The Furthest Shore” had stretched to epic lengths and demanded to be the center of attention, but there was something deeper happening subconsciously that resulted in the natural progression through the stages of bereavement, which we didn’t recognize until “FOI” had been completed.

You could even start your shows with the first three tunes. Will you?

That would be a very powerful opening indeed, and perhaps someday we’ll just perform the album in its entirety given its brevity, but being that we have been reaching places we haven’t been before in all these years, we do have to represent more than 2 decades of material (with the long-time fans particularly in mind) therefore, we’ll do our best to represent every era of the band equally for now.

Reading the lyrics, I had the impression that the songs are all connected by the topics of disillusion, unfulfilled or vanished love. Is “Fear of Infinity” a concept album?

As I touched upon previously, “Fear Of Infinity” is the completion of the process of grieving that began with “Vast Oceans Lachrymose”. Both of these albums are the stages of bereavement expressed through music, and were very much a necessity for me in the wake of the demise of an intense romance. This was all subconscious however and the fact they ultimately are conceptual was a coincidence born from necessity. “Vast Oceans Lachrymose” is filled with false hopes, denial, disbelief and delusion whereas “Fear Of Infinity” very clearly continues on into anger as I mentioned, then evolves into a deep sadness with a flash of resentment before succumbing to the inevitable doom and finally reaching acceptance at the very end. It, like all WHW albums is part of the story of my life and exactly what I needed to do to live and move on again.

How do the album title and the cover connect to these topics? Who did the cover artwork?

The title of the album is an extension of the song “To Grieve Forever” in that it doesn’t refer to apeirophobia or the actual fear of infinity, rather the fear of some things never healing…that the deepest pains and loneliness and grief will last eternity. Visually, being that this album is very much dealing with inner spaces, the cosmic aspects of the album cover are metaphoric for this, and of course outer space also represents infinity. Additionally, there is a relationship depicted on the cover but the exact nature of this I rather leave to the listener to interpret: are they emerging from the darkness or is it consuming them?

Would you say that death, sorrow, grief and desolation are recurring lyrical themes of While Heaven Wept?

Along with loneliness, bitterness, regret, darkness, and being lost, yes – yes these tend to be recurring themes of my life and subsequently the lyrics of WHW. It’s important to remember that the purpose of WHW has always been to ventilate all the negative things from my existence…express the things I cannot otherwise say without this music…so that I may live a relatively “normal” and carefree existence as opposed to weltering in misery. Another important aspect that I want people to be aware of…particularly those who empathize with my plights and experiences…that by the time these albums are completed, I’m already on the other side of the traumas and thus healing…so there IS hope for them too.

Nearly at the same time with your live album “Triumph: Tragedy: Transcendence”, two While Heaven Wept compilations have been issued: “The Arcane Unearthed” is self-released stuff and “Lovesongs of the Forsaken” came out on High Roller. Some of your previous releases (“Sorrow of Angels”, “Of Empires Forlorn”) have been reissued as well. What would you say about these?

To clarify, 2009/2010 marked the 20th Anniversary of While Heaven Wept, and this was commemorated via the reissuing of the entire discography in elaborate, 180gm vinyl editions courtesy of High Roller Records (in some cases as collaborations with Iron Kodex Records and Maniacal Records). These included:

“Lovesongs Of The Forsaken” LP (1994)
“Sorrow Of The Angels” LP (1998)
“Of Empires Forlorn” 2LP (2003)
“Vast Oceans Lachrymose” 2LP (2009)
“Vessel” 7” single (2010)
“Triumph:Tragedy:Transcendence” 2LP (2010)
“The Arcane Unearthed” 2LP (2011)

“Sorrow Of The Angels” and “Of Empires Forlorn” were also re-released on CD in a limited quantity of 1000 each via Cruz Del Sur Music.

I think some of the facts about a couple of these releases are slightly confused, so let me shed some light on them: “Lovesongs Of The Forsaken” was first released as a cassette demo in 1994, then in 1995 we recorded some additional parts and remixed it for release as a MCD via Sinistrari Records; both versions are included on the High Roller Records edition. “The Arcane Unearthed” includes all of the old 7” single A and B sides, compilation tracks, demos, and outtakes from 1994-2010 newly remastered specifically for this compilation.

When all is said and done, I’m extremely proud of the results of these LP editions, and they are the absolute best versions of everything we’ve done thus far. Whether you opt for the standard black or colored pressings, this is truly the legacy of WHW in its greatest form.

In Europe, the Hammer of Doom fest (Germany) is where you have recorded “Triumph: Tragedy: Transcendence” and where you have celebrated the release of the new album with an exclusive show. Are you also planning on playing at bigger European festivals (e.g. Wacken Open Air, Hellfest, Summer Breeze etc.) in the future?

The Metalfests we just performed at in Germany, Austria, Switzerland, Hungary, and Czech Republic are surely the largest events we’ve participated in so far, and quite a bit larger than things like Doom Shall Rise or Hammer Of Doom, so it’s entirely possible that we’ll continue on to larger events in due time. I know this is what Nuclear Blast is wanting us to do, but honestly, the more intimate club dates are typically preferable for us; we really want to be as close to the audience as possible considering there’s always a much more intense exchange of energies when we’re centimeters apart! The bottom line is we’ll perform wherever Rock The Nation books us!

Which were your most memorable concerts and tours in Europe so far?

Unquestionably the most memorable tour so far was the one we just completed with Primordial and Alcest; not only did all of the bands and crew get along like family, musically it was an amazing thing – to be united by an atmosphere and emotion (melancholy) versus a genre was truly fucking a stroke of genius. Singling out individual concerts is a bit harder to do as they’re always different in some capacity; in some countries/cities we are lesser known so the audience is more sparse and listening more so than participating…also, there is the fact that we are often improvising live so there is no assurance of what the results will be. For me, I’d have to say our best shows have tended to be in the vicinity of Bavaria in Germany with highlights being Munich in 2004, Wuerzburg in 2010 (the Hammer Of Doom III festival captured on “Triumph:Tragedy:Transcendence”), and just last week in Aschaffenburg. These were the shows where the audience took things to a higher level with their enthusiasm, warmth, and singing. But the absolute best of all shows was without a doubt in Athens, Greece earlier this year, at the Up The Hammers festival…where the audience sang every word louder than we could play, and it was very overwhelming to experience. So yeah, Greece and Germany tend to be the best places for us, though I do have to mention the Metalfest in Hungary was pretty amazing too…it was a great experience and we really appreciated everyone who came to the main stage to listen to our obscure little band!

What are your possibilities in the USA like? How often and in which venues do you play over there?

Essentially, we never bother performing here unless it is a festival scenario of some kind because we haven’t ever focused on the USA…in terms of press, promotion, and hell, even “Fear Of Infinity” is the first WHW album to actually be released here. From the beginning, WHW was embraced by the EU and we never looked back. The USA is so “Flavor Of The Month” that there’s never really an incentive to do anything outside of a festival. We DO have an appearance coming up at ProgPower USA XII in September, and that is most certainly a honor and worthy endeavor for us; we’ve gotten more exposure in the States because of that 1 festival than we would for an entire tour. That said, we’d do a tour here with the right bands involved and will be sealing a deal with a domestic booking agency ultimately, but I assure you our focus will remain on the EU and other continents.

You and Jim are / were also involved in bands like Twisted Tower Dire, Solstice, Brave, October 31 or Revelation. To what extent these bands have been active nowadays?

Twisted Tower Dire just released their 5th album on Cruz Del Sur Music last month called “Make It Dark” and I think it’s the best they’ve ever done personally. Jim was very involved with arrangements and harmonies on the album aside from his bass playing.

Solstice performed a couple shows early this year (including Up The Hammers 6 in Athens alongside WHW actually) and are nailing down a new vocalist to make their resurrection complete. Currently the band consists of founder Rich Walker and members of The Lamp Of Thoth, Asmovel, and Scarab amongst others.

Brave is on hiatus while WHW is touring and constantly working on things; 3/6 of the current line-up are the main core of Brave, so its hard to balance two bands AND young children, real jobs, etc. Their most recent release was “Lost In Retrospect” on Femme Metal Records a couple years back…this was a compilation commemorating their first decade. I know Michelle is always trying to do shows with Brave and so forth, but there hasn’t been a lot of activity as of late. The thing is for many years WHW sat on the sidelines while all of the aforementioned bands were busy, now is really the time of WHW.

October 31 have done a few shows this year and I know there are aspirations for another album, but considering Jim is busy with WHW and TTD and King is working on supporting the brand new Deceased album, I imagine it will also be a while before a new release surfaces.

Revelation reformed a few years ago with the original line-up that did the demos and “Salvation’s Answer” album…and this doesn’t involved Jim, however the “Yet So Far” era has reformed under the moniker Yet So Far to perform the material of that era of the band (“Mourning Sun”, “Yet So Far”, and “Frozen Masque”) and they have already done some of the Doom fests I was on about here in the States. The word is a new MCD or LP is the ambition and that should be extremely heavy for sure!

I should also mention Jim’s OTHER band Hell Razor which involves Charlie from Daylight Dies…this is more of a Thrash thing and they just last year released their 2nd MCD alongside numerous gigs in the North Carolina area. And then there’s the lingering question about Altura reforming…it’s always a possibility…at least all the members are back in communication again.

At some point, I’ll get with some of the former members of WHW and complete the album of Parasitic Infestation too…which was the Death Metal band original bassist Chad Peevy and I played with in the early 90’s and where we found longtime drummer Jon Paquin…but for now, the focus remains primarily on WHW alone in all cases.

It’s a well-known fact that Fates Warning is one of your common favorites. What do you think of the fact that their former vocalist John Arch and Jim Matheos are working together on a new album?

I was “in the know” about this project for a long time…really since sometime last year. All I can say is that I do have high hopes for it, but I know it won’t be in the vein of early Fates Warning or something given the nature of the previous EP. I wasn’t disappointed by that however, and I’m sure the new album will be even better considering the musicians involved this time. But I doubt we’ll ever hear a return to the early sounds of FW, so the songs we do in homage to that are about as close as we’ll ever get to the “glory days”.

Thank you very much for taking your time and answering these questions. Any final words to end this interview?

Thank you for the opportunity to talk about the band, album, and all things…it’s truly appreciated! I apologize for the lengthy wait on the responses, but the questions came in the day we left for the tour! I want to also thank everyone again who spent time with us in Hungary while we were there, and all those who have supported us in the past…we’re nothing without you! Cheers and take care…we hope to see you all again soon!

Kapcsolódó cikkek

While Heaven Wept – Reminiscence Of Strangers / Lifelines Lost (Official lyric video)

NorthWar

While Heaven Wept – Souls In Permafrost (Official lyric video)

NorthWar

While Heaven Wept „Suspended At Aphelion” trailer

NorthWar

While Heaven Wept „Icarus And I” dalszöveg videó

NorthWar

While Heaven Wept – Borító és részletek a „Suspended At Aphelion”-ról

NorthWar

Hot News: While Heaven Wept – reveal new album title, celebrate 25th Anniversary

NorthWar

Hot News: While Heaven Wept – 25th anniversary & headlining shows!

NorthWar

Hot News – While Heaven Wept: Forecast For New Album!

NorthWar

WHILE HEAVEN WEPT – Fear Of Infinity

Dehumanizer

WHILE HEAVEN WEPT – Triumph: Tragedy: Transcendence (Live at The Hammer of Doom Festival)

Dehumanizer

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár