Interjúk

Witcher interjú

Félhomályban elindulok az erdő felé, leereszkedik a köd, egyre láthatatlanabb minden és belépünk a természetbe. Mintha a félelem kezdene felerősödni rajtam. A hideg talán még hidegebb, a szél még erősebb és ekkor jön a Witcher, mintha a szőnyeg elénk gördülne, visz felfelé az út, a félhomály kezd csillogóbbá, szebbé válni. Azt hiszem most ott vagyok ahová nem mindig sikerül eljutnom. A Witcher dallamai húznak, vonszolnak, néha sírok, rázkódok, zihálok, de segít nekünk a Witcher. A zene minden egyes pillanata ott hagyja azt az átkozott szépséget és boszorkány romantikát amit, már sokan megszerettek és ez egy nagyon jó fonal. Szeretünk ilyenekbe kapaszkodni. Az elmúlt évek során nagyon sokan elkapták ezt a fonalat. Szerintem ismertebbek vagytok külföldön, mint idehaza. Jól gondolok mindent? Mit neveznél a Witcher erősségének?

Először is hadd köszönjem meg neked ezt a közel sem hétköznapi felvezetést! Mindig öröm számunkra, ha sikerül az emberekből érzéseket előhozni a zenénkkel, hiszen valahol mi is azért zenélünk, hogy a bennünk felhalmozódó hangulatok manifesztálódjanak.

Hogy ismertebbek vagyunk külföldön? A WitcheR szerintem mindig is csodabogár volt itthon. 12 éve zenélünk és tartunk ki már-már makacsul az elveink, a stílusunk mellett, miközben körülöttünk a színtér 90 százaléka teljesen kicserélődött. A black metal műfajon belül is rétegzenét játszunk, így itthon sokan még mindig nem is értik, hogy mit akarunk ezzel az egésszel. Szerencsére azért Magyarországon is vannak hűséges rajongóink – egyre többen – de meg kell erősítselek, külföldön – főleg Németországban és az északi országokban – valamiért sokkal többen követnek minket, ha a rendelések számát nézzük.

Hogy mi a WitcheR erőssége? Egyrészt az a makacsság, hogy soha nem követtünk semmilyen trendet, nem akartunk sokadik Mgla vagy Batushka kópia lenni, mert éppen az a trendi, mindig kitartottunk a saját elveink mellett erőlködés nélkül. Másrészt talán az, hogy Karola komolyzenei múltja és az én ortodox black metalos gyökereim találkozásából született zene nem az a tipikus vagy megszokott, hiszen úgy próbálunk hangulatot teremteni, hogy közben az egészet befogadható dallamosság lengi körül.

Én magam is nagyon szeretem az efféle stílust a black metálon belül. Ehhez még hozzátenném azt, hogy az ilyen vontatott, epikusabb, misztikus, titokzatos, lélekmarcangoló zene manapság „felkapott, sokan szeretik”. Nyilván nagy tehetség kell és érzék a dalok készítésénél, hogy ténylegesen megszülessen a dal. Milyen érzés az amikor 1 dal a végleges formáját megkapja, meghallgatjátok és érzitek a számotokra fontos erőt benne?

Nagyon szigorú szabályaink vannak a dalok formálása során. Nálunk minden a dallamokkal kezdődik. Ha egy dallam nem elég erős, nem érezzük benne azt a hangulatot, amitől szerintünk WitcheR a WitcheR, akkor egyszerűen félretesszük. Már egy-egy dallam is rengeteg változáson megy keresztül, mire dal lesz belőle, és közben számunkra az egész egy hatalmas utazás. Amikor pedig elkészül, az utolsó énekfoszlány is a helyére kerül, akkor igazi katarzis élmény. Ha mi is szívesen hallgatjuk, akkor biztosan más is örömét leli benne. Ennyire egyszerű az egész.

Jelenleg az emberek nagy része saját magát pusztítja, szerinted változni fog ez valaha? Szerinted a „borzalmas és szentségtelen zene miatt” pusztítónak hitt emberek, aki ilyen zenét hallgat az mind másképpen gondolkodik és próbál pozitívan és értelmesebben élni? Lehet a zenével hatni az emberek gondolkodására?

Az ember alaptermészetében ott a destruktivitás mind önmagával, mind a környezetével szemben, ami valahol a modern világnak, ennek a mai szennyes értékrendnek a hozadéka. Ha a nagy tömeget veszem, akkor azt mondom, soha nem lesz változás, de ez engem nem is érdekel. Mindenkinek meg kell találnia azokat a kis közösségeket, ahol nem a rombolás, hanem az építés a cél. Legyen az akár a természettel való harmonikus létezés, akár csak a modern világ ideáinak elutasítása.

Ahogyan az én gondolkodásomat is befolyásolta a zene – megannyi nagyszerű író, gondolkodó és filozófus mellett –, úgy hiszem, hogy a zenével lehet hatni az emberek gondolkodására. Azokéra legalábbis mindenképpen, akiket nem vakított még el ez az egész őrült színház, ami manapság zajlik a világban.

Hogy aki ilyen zenét hallgat, az másképpen gondolkozik? Határozottan! Azt viszont másként látom, hogy ezek az emberek mind próbálnának másként élni vagy megpróbálni kitörni a hedonizmusból. Minél idősebb vagyok, egyre inkább úgy látom/érzem, hogy ehhez nem feltétlenül kell közös zenei ízlés, de tény, hogy aki ebben a műfajban mozog, az fogékonyabb az ilyesmire, hiszen eleve elutasította a tömeget, a közízlést, a divatot, ami mindig az első lépés a helyes út felé.

Witcher 2 tagból áll, 2010 óta működik. Karola hozza a témák nagyobb részét. Megjelent az első demó, majd követte egy másik, egy Ep, 2 split, 2 teljes album és a 2021-es EP. Szerintem ez simán bőséges alkotás, főleg úgy, hogy minőségi az anyag. Okozott meglepetést a Witcher? Gondoltad volna, hogy ennyire sokan megértik és megkedvelik a zenédet?

A legnagyobb meglepetést A gyertyák csonkig égnek lemezünk okozta. Ott először éreztük azt, hogy valami megmozdult, hiszen elképesztően sok rendelés, támogatás, interjú és recenzió született akkoriban, amire nem számítottunk. Soha nem felejtem el a megjelenést, amikor a Bandcamp oldalon élesítettem az albumot, és úgy jöttek a megrendelések külföldről, mintha nem lenne holnap. Az óriási löketet adott nekünk a folytatáshoz. Előtte nem gondoltam volna, hogy ilyen sok embert érdekelhet a zenénk, és nagyon úgy tűnik, hogy az új lemezzel sikerül egy következő lépcsőfokra lépnünk.

….és most következik az októberi új album kiadása a „Lélekharang”. Véleményem szerint alig szorul bemutatásra, mert már most is olyan „népszerűségnek” örvend az undergroundban a bemutatott klipnek köszönhetően, hogy ettől jobbat kívánni sem lehet! Ettől függetlenül kérlek beszélj erről a remek műről. Sok ember lehet még kíváncsi rá!

Bár sokan nem hitték el, de ezt a videót teljes egészében saját erőből készítettük el, minden eszközt, felszerelést és kapcsolódó tudást az elmúlt hónapokban gyűjtöttünk össze, tanultunk meg. Lesz, ami lesz alapon készült, és szerencsére a végeredmény jól sült el, pontosan olyan képi világa lett, pontosan olyan nyomasztó, sötét és misztikus, amilyennek elképzeltem. Nem akartam nagy megfejtést vagy hatalmas sztorit, csak egy kis hangulatot adni a dalnak, a főszerepben egy útját kereső boszorkánnyal, némi folklórral. Egyébként műhelytitok, de készült egy második klip is, ami sokkal sötétebb és horrorisztikusabb lett, gyakorlatilag a Lélekharang folytatása, de ennek a bemutatója csak később várható…

Néztem az albummal kapcsolatos hanganyag és merch cuccainak a fotóit és véleményem szerint annyira ízlésesen és a stílusnak megfelelően van minden kínálva, hogy tényleg megkívánja az ember és rögtön keres egy Witcher streaming elérhetőséget zene meghallgatása gyanánt. A fotó és mindenféle design részt aprólékosan megterveztek és sokat agyaltok rajta? Tudjátok, hogy több mindenkire hatást tudtok gyakorolni, ha megtaláljátok azt a nagyon jó imidzset, ami kell a Witcher aktuális kiadványához? Jól gondolom?

Jól gondolod és örülök, ha sikerült elérnünk ezt a hatást, sok helyről érkezett pozitív visszajelzés ezzel kapcsolatban. Alapvetően igen, ennél a lemeznél rengeteget gondolkoztunk azon, hogy miként tudnánk kialakítani egy egységes összhatást, mondhatni egy arculatot, ami megragad az emberben, rengeteget költöttünk ruhákra, kiegészítőkre és nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy egyre igényesebb fotókkal jelenjünk meg a közösségi oldalakon. Nem vagyunk nagy rajongói ezeknek a platformoknak, de koncertezés nélkül csak itt tudjuk elérni az embereket, ezt el kellett fogadnunk és igazodnunk hozzá olyan mértékben, hogy az a szigorú értékrendünkkel még vállalható legyen. Például nem a magánéletünket teregetjük ki és nem vállalhatatlan streamekkel vagy hozzánk egyáltalán nem kapcsolódó megosztásokkal akarunk embereket elérni. Ez számunkra nem elfogadható.

Visszatérve a videóra a „Witcher – Lélekharang (Official Music Video)” 10 000 lejátszást ért el egy nap alatt. Ez fantasztikus. Lehet nem figyelek minden bandát, de ez hazai viszonylatban ebben a műfajban, biztos hogy rekord közeli lehet, de még külföldi bandákhoz viszonyítva is nagyon nagy számnak számít. Mi a véleményed erről? Ebben a stílusban szükséges és kellenek ezek a nagyon nagy „mutatók”, visszacsatolások a zenészeknek?

Igen, elképesztő iramot produkált a videó, jelenleg 45 ezer felett jár a megtekintések száma, és büszkék vagyunk arra, hogy ez nem megvásárolt nézettség, mint ahogyan azt – sajnos – egyre több bandánál látjuk manapság. Nem tudom, hogy mennyire tekinthető ez nagy számnak, de mi elégedettek vagyunk vele, nem számítottunk ekkora nézettségre. Alapvetően örültünk minden pozitív reakciónak, hogy sokaknak tetszett a végeredmény, de ennél is lényegesebb volt, hogy milyen sok emberhez jutottunk el vele.

A „Lélekharang” kiadványhoz tartozó cuccokat, ha megnézzük (CD, kazetta (100 példány), Limitált kiadás (40 példány), Póló (kétféle mintával)) szerintem maximálisan ki van elégítve a rajongó. Nyilván ha valaki lecsúszik a limitált példányról, az nem lesz kielégítve, de a hatásfokhoz meg szűkséges a limitáció. Ismét dicsérni tudlak, hogy ennyire ráéreztetek számomra a „tökéletes” megfelelő minőségű és mennyiségű ékkövekre. Hogyan alakul ez ki, hogy milyen formátum, hány darab stb.? Előzetes felméréseket-kéréseket végeztek?

Mivel a bakelit kivételével minden merch elkészítését mi intéztük, ezért ez óriási stresszfaktort jelent számunkra minden esetben, de maximalista vagyok, csak a legjobbat engedem ki a kezeim közül. Ezúttal ismeretlen vizekre is eveztünk, hiszen készültek kulcstartók, nyakbaakasztók, sőt még a nyolcvanas éveket idéző négyzetes kitűző is, ami nekem különösen fontos volt, de remélhetőleg a megjelenésre már az első kötött sapkáink egyaránt rendelhetők lesznek.

Sajnos nagyon nehéz felmérni az igényeket, és ennek az oka, hogy mi nem csak a magyar színtérre koncentrálunk. Németországba például minden kiadványnál legalább háromszor annyi pólónk megy el, mint itthon, és ezek óriási számok, hatalmas kiadások, így mindig bennünk van egy kis bizonytalanság. Viszont eddig soha nem tudtunk például elég pólót gyártani, szerencsére mindig, minden darab megtalálja a maga gazdáját.

Előzetes felmérést vagy előrendelést csak olyan esetekben végzünk, ha valami drágább holmi érkezik, például a legutóbbi kapucnis pulcsink is úgy készült, hogy eleve minden darabnak volt gazdája.

A pre-order számaival azt hiszem elégedett vagy. Október 8-án jön a megjelenés. Ilyenkor ez a nap milyen számodra? Mit érzel, mennyire másabb ez a nap a többihez képest?

Több mint elégedett. Már most háromszor annyi előrendelésünk van, mint az előző nagylemeznél, a limitált csomagot gyakorlatilag percek alatt elkapkodták az emberek, szóval ennél elégedettebb nem is lehetnék.

Október 8. a megjelenés, de igazán nagy roham majd akkor lesz, ha a Black Metal Promotion bemutatja a teljes lemezt. A megjelenés napjára általában már teljesen elfáradok, mert arra rendszerint túl vagyok többtucat lemez és póló becsomagolásán, tehát alapvetően fárasztó az a nap, valamint az előtte és utána lévő néhány is. A legtöbbször egyfajta csodálat uralkodik rajtam ilyenkor, hogy a keményvonalas rajongóink mellett milyen sok ismeretlen helyre jut el a CD-nk vagy a pólónk. Minden egyes csomag egyfajta eufória, egyfajta hihetetlen élmény, így hiába fárasztó az egész, valójában óriási öröm.

A másik klipetek ismét egy nagyobb „robbanás” vagy meglepetés volt. Megismerhettük a Witcher – ’Moonlight Sonata’ (Ludwig van Beethoven) feldolgozását. Mondom úristen. Ez egy telitalálat számotokra. Miért kellett ez? Miért akartad feldolgozni? Mi az ami meghatott Beethoven remek művében?

Ezt klipnek nem neveznénk, inkább csak egy újabb lemezelőzetesnek, amihez Grafit & Hamu egy olyan zseniális és hangulatos grafikát készített, hogy ezzel újabb szintre emelte a dalt, illetve némi extra hangulatot is csempészett bele. Balázs egyébiránt elképesztő munkát rakott az új lemezünk grafikai megjelenésébe, amiért nem lehetünk neki elég hálásak. Ezúton is köszönet neki!

A klasszikus zenei felelős nálunk Karola, így az ötlet tőle jött. Nyilván én is ismertem korábbról ezt a tételt, de emlékeim szerint ő dobta be, hogy ez milyen jól szólna a stílusunkban. Kipróbáltuk és igaza lett, a végeredmény sokkal jobb lett, mint amire számítottam korábban, mintha eredetileg is egy ehhez a lemezhez készült outro lenne. Elképesztő hangulata mellett hatalmas kihívást láttunk benne Karolával, és mivel most minden téren feszegettük a határainkat, ennél jobb dalt nem is választhattunk volna.

A black metál albumoknál a szövegek is fontos szerepet kapnak. A „Lélekharang” kidolgozása mi alapján, hogyan és mennyivel másként történt, mint a korábbiak?

Semmivel sem történt másként. Ami nálunk lényeges, hogy a szövegírás csak akkor kezdődik el, ha már legalább a szintik és a gitárok felvételre kerültek, hogy meglegyenek a végleges szerkezetek. Ha ez adott, akkor pár hónap alatt megírom a szövegeket, amihez mindig nagyon mélyen magamba kell néznem. Azt hiszem az új lemeznél ez hatványozottan sikerült, és újfent sikerült távol maradnunk a szokásos black metal kliséktől, ami számunkra nagyon fontos.

Mivel több zenekarban is érdekelt vagy, ezért szeretném megkérdezni. Jelenleg ennyi zenekarra van szükséged ahhoz, hogy minden vágyadat teljesítsd és ötletet megvalósíts, hogy ne menjen kárba semmi, ami fontos számodra? Melyik miért fontos és miben térnek el?

Alapvetően igen, jól látod, ez a három zenekar kell ahhoz, hogy a kreatív energiáimat, a sötét énemet teljesen ki tudjam bontakoztatni.

Alapvetően az egyetlen tényleges saját zenekarom a Vrag. A legtöbb gitártémám és saját ötletem ott kerül megvalósításra, az a formáció az, ahol teljesen korlátok, illetve határok nélkül ki tudom adni magamat, ahol senki sem szól bele semmibe. Igazi ösztönzene ez mindenféle agyalás vagy túlgondolás nélkül.

Ha születnek olyan témák, amelyek túl dallamosak vagy nem passzolnak a Vraghoz, akkor azok mennek a WitcheR-be, de ott a témák zömét Karola hozza, én rendszerint csak azokat egészítem ki vagy színezem. Itt azért sok az agyalás, a produceri teendő, tudatosabb zenélés és zeneírás zajlik, ahol a cél nem az ösztönök kiélése, sokkal inkább egy célzott hangulat megteremtése egy emelkedett atmoszféra társaságában.

Aztán ott a Frozen Wreath, ahol a zenei részhez nekem semmi közöm nincs, gyakorlatilag csak a szövegeket és az éneket hozom, illetve a koncepció kidolgozásában vállalok szerepet, de zeneileg teljes egészében Szele Zoli projektje, aki egyébként mérhetetlenül sokat segít a kiadó és a többi zenekarom körül is – főként a fordításokban és a kreatív kontrollban –, miközben barátként is mellettem áll. Mivel jóval több gondolat van bennem, mint amennyit ki tudok írni magamból a Vrag és a WitcheR számára, a bensőm legsötétebb zegzugait általában itt tudom kitakarítani.

Abból kiindulva, hogy sokat zenélsz biztosan sok terved is van még. Mit szabad erről tudni? Mennyi idő kell számodra ahhoz, hogy egy adott alkotás után a várt „sikert” nyugtázva tovább lépj és megint alkoss?

Ezek nagyon nehéz kérdések. Gyakori szójárásom, hogy szegény ember, aki még álmodni sem mer. Ha kizárólag a zenekarokat nézem, akkor rengeteg tervem van a jövőre nézve, már most látom például, hogy hová és milyen irányban lehet fejlődni a következő WitcheR lemezzel – amit már elkezdtünk írni a háttérben –, de ezekről nem akarok beszélni egyelőre. Bizonytalan világot élünk manapság, én pedig nem szeretek vaktában ígérgetni. Ami biztos, hogy a soron következő projekt a Frozen Wreath új nagylemeze lesz, ami Mea Culpa címmel már majdnem elkészült, aztán az új Vrag jön, aminek a zenei része már össze is állt.

Az utolsó kérdésedre válaszolva, nálam az alkotás folyamatos, így nem szoktam továbblépni, az egyes projektek inkább kikopnak a kezem alól. Muszáj mindig csinálnom valamit, ha unatkozni kezdek, az nálam nagyon rossz dolgokat szülhet, így igyekszem a lehető legkevesebbet aludni és folyamatosan csinálni valamit.

Mit szabad tudni rólatok? Hogyan éltek egy hétköznapi emberhez képest? Legtöbbet látogatott hely számotokra? Legfontosabb szempontok az életben?

Ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más, annyi különbséggel, hogy vannak saját gondolataink és szeretjük kamatoztatni a kreatív, alkotói oldalunkat. A hétköznapi emberekhez képest nyilván teljesen másképpen élünk – én különösen, hiszen itthonról dolgozom, nem is nagyon találkozom más emberekkel. A mai átlag elváráshoz mérten kívülállók vagyunk, de nekünk ez a természetes, már nem is menne másképpen.

A legtöbbet látogatott hely? Határozottan a lakhelyünk körüli, bükkösökkel és fenyvesekkel gazdagon tarkított hegyek. Imádunk a természetben lenni. A legfontosabb szempontok az életben? Túl sok lenne felsorolni.

Mindig legyen veletek a csodás felkelő Nap és álljatok elő egy új alkotással a következő ragyogó Nap alkalmával! Köszönöm a válaszokat!

Mi köszönjük a jó kívánságokat, a folyamatos támogatásotokat és az érdekes kérdéseket, élmény volt válaszolni rájuk!


Website: https://witcherband.hu
Facebook: https://www.facebook.com/witcherband
Instagram: https://www.instagram.com/witcherbandofficial
Bandcamp: https://witcherband.bandcamp.com
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCEsJ0gvIp7gKv5SljsgJX4g
Metal Archives: https://www.metal-archives.com/bands/Witcher/3540322941

Angol nyelven elérhető itt: https://kronosmortusnews.com/2022/10/05/witcher-interview/

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek