Interjúk

Wrench Interjú

(scroll down for English Version)

Üdvözlet Magyarországról! Először kérlek, mutasd be a zenekart a magyaroknak; mikor és hogyan alakult, hogyan jöttetek össze?

„Hát tulajdonképpen épp 2007 szilvesztere előtt alakultunk, tehát egész fiatal zenekar vagyunk. Néhányunk már korábban is játszott együtt (Niels és Niels), aztán egy hosszabb szünet után, újra neki akartunk kezdeni. Eleinte sokkal inkább death/thrash orientált stílust játszottunk, de kicsit lassítani akartunk, melodikusabb zenét, persze a heavy hangzást megtartva. Akkoriban Kristian rendszeres ivócimboránk volt, remekül illett a bandába. Összehozta a Mortenafeeling-et és máris ott volt a zenekar – már csak egy énekes hiányzott! Mielőtt még egyáltalán megalakult volna a banda, Niels összetűzésbe került a The Graveyard Biker-rel és kilenc hónap elteltével újra találkoztak, csak ekkor – józanság? Elhatározták hogy berúgnak és ez olyan jól sikerült hogy a Wrench teljes egységgé alakult – készen a világ meghódítására!”

Milyen zenestílusok és szövegek hatottak rátok a legjobban? Úgy látom, a Wrench csupa életről és bulizásról szól!

„Leginkább az olyan old school bandák hatottak ránk, mint a Motörhead, az AC/DC, Black Sabbath és hasonlók, mert ezeken nőttünk fel. De minden olyan zene, ami a kamionokkal, motorokkal és más masinákkal társítható. Rengeteg különböző zenét hallgatunk, ezért a változatosság a dalírásban természetszerűen jön egy stíluson belül. Kivéve persze a szövegeket – ezek egytől eddig az élet élvezetéről szólnak ÉS a halálról… Néhányunknak vannak morbid hajlamai.”

Hány koncertet adtatok eddig Dániában és milyen visszajelzéseket kaptatok a közönségtől? Mikor és hol játszotok legközelebb? Mit vártok attól a műsortól?

„Eddig két koncertünk volt. Ez nem sok, de a bemutatkozás például remekül sikerült, egy igen nagy klubban, Dánia második legnagyobb városában, körülbelül 300 ember előtt és a visszajelzés nagyon lelkesítő volt, megerősítve az önbizalmunkat. És nagyon berúgtunk. A másik pont most péntek 13-án volt egy kisebb klubban, a két Niels szülővárosában, Randers-ban (szétszedtük a helyet!), a következő fellépés pedig egy SurepCharger támogató koncert lesz áprilisban – de mindent megteszünk hogy minél többször felléphessünk!”

Még nem szerződtetek kiadóhoz, de már felvettetek egy EP-t amelyet a Myspace oldalatokon lehet meghallgatni. Kaptatok már ajánlatot kiadótól? Hogy tetszettek a dalok a hallgatóknak?

„Még nem keresett meg minket kiadó, de úgy fest, hogy az érdeklődés mintha lassan növekedne, tehát elégedettek vagyunk. Amikor már fizikai valójában is elküldhető lesz az EP, akkor (remélhetőleg) nagyobb felhajtást várhatunk, mert a hallgatóknak nagyon bejön.”

Hogyan vettétek fel az EP-t? Hol lett felvéve?

„Az összes dal, valamint a gitárok a dobosunk szüleinek étkezőjében lett felvéve, Randers-ban. Annak a szobának irtózatos jó az akusztikája – üdvözlet Niels szüleinek! – Az ének később lett felvéve az alagsorukban, a gitárszólók és a háttérének pedig az Aarhus-i próbatermünkben.”

Dolgoztok már új dalokon? Ki a szövegfelelős és hogyan jönnek az ötletek?

„Rengetek új cuccon dolgozunk most. Gyilkos lesz! A szövegek Graveyard Biker elborult elméjéből erednek. Ötletet említünk neki aztán onnantól a saját íze szerint alakítja; összekeveri és sajátjával ruházza fel. Ez pont elég.”

Miket szeretnétek valóra váltani a zenekarral? Mi a célotok?

„Semmi különösebb célunk nincs… Csak szeretnénk beleásni magunkat és aztán meglátjuk, ez hova vezet majd. Tudod, miközben szórakozol, minden eredmény érdekes. Ez most egy pokolian jó menet.”

Más zenekarokban is játszotok? Ha igen, pár szóban elmesélnétek?

„Graveyard Biker a tech-death Exhume Yourself-ben sikítozik, Kristian pedig a pletykák szerint a dán reagge Kong Salami-ban basszerozik…”

Mindannyian a zenének éltek, ez a legontosabb dolog számotokra. Mit jelent nektek ez a zene, úgy általánosságban a zene maga? Mióta zenéltek?

„Már elég régóta zenélünk mindannyian, különböző bandákban és stílusokban. De amikor legelőször szemrevételeztük egymást a próbateremben, már tudtuk, milyen zenét akarunk játszani. Visszafogott, groove-alapú, rockos, zsigeri hard rock old school heavy metallal ötvözve! Hagyjuk, hadd döntse el a hallgató, hogyan is hangzik mindez, de ha engem kérdezel, hát megmondom én, hogyan hangzik!”

Köszönöm az interjút! Üzenjetek valamit a magyaroknak!

„Látogassatok el hozzánk és légyszi küldjetek magyar piákat! És ciciket! Hallgassatok meg minket itt: www.myspace.com/wrenchdk

———————————-

ENGLISH VERSION:

Hails from Hungary! First of all please introduce the band to the Hungarians; when and how was it formed, how did you guys come together?

Well, basically we came together just before newyears in 2007, so we’re a pretty young band. Some of us used to play together(Niels and Niels) and after a longer break, we wanted to start doing it again. We used to play a more death/thrash oriented style, but wanted to slow down a little, and make the music more melodic but at the same time keep a heavy sound to it. Kristian was a regular drinkin’ buddy at the time, and he fit the band perfectly. He recruited Mortenafeeling and we had a band – All we needed was a singer! Before the band even started Niels and The Graveyard Biker got in a fight and nine months later they met once again, only this time – SOBER?! They decided to get drunk and that turned out succesfull and Wrench was a complete unit – ready to conquer the world!

What musical and lyrical styles and themes influence you the most? I can see that Wrench is all about having fun and enjoying life!

We are mostly influenced by old school bands such as Motörhead, AC/DC, Black Sabbath and so on, because that is the music we grew up with. But all music that gives associations to big trucks, choppers and big machinery in general is potentially influential. We listen to all kinds of different music and variation in the songwriting comes naturally to us within the genre. Except for the lyrics of course – they are exactly about enjoying life AND death…guess some of us have certain morbid fascinations.

How many concerts you’ve played so far in Denmark and what feedback have you got from the audience? When and where will you play next? What do you expect from that show?

We have played two gigs so far. That isn’t much, but our debut happened at a large venue in Denmarks second biggest city in front of app. 300 people and the feedback was overwhelming, our confidence in the fact that we’re gonna take this far, was confirmed. And we got really drunk.
Next was a gig at a small venue in the two Nielses’ hometown Randers (friday 13th – we’ve torn the place up!!!) and then there’s a gig in April supporting SuperCharger – but we’ll do our best to get out there as much as possible!

You’re not yet signed to a label, but you’re already done with a full-lenght EP that we can listen at your Myspace. Have you got any contacts from potential labels yet? How do the listeners like the new songs so far?

Well, we haven’t been contacted by any potential labels yet, but it seems that the interest is increasing slowly, so we’re kind of content right now. When we are able to send out a „physical” EP, we’ll expect(hopefully?!) a somewhat bigger fuzz, because listeners really seem to dig it.

How did you record the EP? When, and where was it recorded?

In fact all the elementary tracks and guitardubs were recorded in our drummers parents dining room in Randers. That room has some incredible acoustics, man – infernal hails to Niels’ parents! The leadvocals were later recorded in their basement and the guitarsolos and some backing vocals were eventually done in our rehearsal room in Aarhus.

Are you already working on new songs? Who’s responsible for the lyrics and how the ideas come for them?

Were working on a shitload of new stuff. It’s gonna kill! The lyrics come from Graveyard Bikers twisted mind. We pitch ideas for him and let’s put it this way: he twists them and makes them his own. ‘Nuff said.

Which dreams do you want to come true with the band? What are your main goal?

We haven’t got any exact goals with this… We’re just gonna dig in and see where it takes us. You know, when you’re having fun, every achievement is exciting. And we’re having a hell of a ride.

Are you guys playing in other bands too? If so, tell something about those bands in a few words please!

Graveyard Biker is screaming his guts out in the tech-death outfit „Exhume Yourself” and rumour has it, that Kristian plays bass in a danish reggae-band called Kong Salami…

You all live for music as the most important thing in your life. What does this music, and music in general, mean to you? How long have you been playing music?

Well, we have all been playing for a long time in different bands playing loads of different genres. But when we looked at each other for the first time in the rehearsal room, we knew which kind of music we wanted to create. A laid back, groove based, rock steady, gut poundin’ form of hard rock blended with old school heavy metal! We’ll let the listener decide if that infact is the sound, but if you ask me; I’ll tell ya’ that’s what it sounds like!

Thank you for the interview! Please send a message to the Hungarians!

Make sure we visit your country and please send us some hungarian booze. And tits!!!!

And check us out at www.myspace.com/wrenchdk

CHEERS!!!

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek