(scroll down for English Version)
Idén megint nem panaszkodhatunk, mi, lágyszívű metalosok. Nem is olyan régen, hetek leforgása alatt, párban kaptuk meg az idei esztendő talán már most két legjobb opuszát az Epica és a Xandria tolmácsolásában, ráadásul a nemrégiben esedékes közös, budapesti szimfonikus álomest fenséges beteljesedést jelentett minden rajongó számára. A nagy esemény előtt, óriási örömömre nem csak a holland kedvencekkel, hanem az e címet újonnan viselő német Xandriával is lehetőségem volt interjút készíteni, akik közül a tüneményes énekesnővel, Manuela Krallerrel és az alapító Marco Heubaummal beszélgettünk hihetetlen jó hangulatban mesékről, álmokról, gyerekkori emlékekről, no meg persze a Neverworld’s End minden további részletéről a Club 202 egy félreeső kis zugában.
Sziasztok! Kezdjük a turnéval. Hogy érzitek magatokat, melyik volt a legjobb hely idáig?
Manuela: Hát, szerintem Ausztria nagyon klassz volt. Fantasztikus közönségünk volt és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, de nekem személy szerint München volt messze a legjobb, talán mert ez a szülővárosom, vagyis hát, valami olyasmi… -nevet- Szóval ez az otthonom. Ott is rengetegen voltak, akik már láttak minket az Out Of The Dark turné keretein belül, és igen, az egy szuper este volt!
Marco: Meglátjuk, hogy alakul a ma este, hm? Csak mert játszottunk itt is azon a bizonyos Out Of The Dark turnén, ugyanebben a klubban… Nagyszerű nap volt!
Manu: Bizony!
Manu, ha nem tévedek, Spanyolországban, Barcelonában volt egy kis gond a torkoddal…
Manu: Valójában nem a torkommal, hanem a füleimmel. Szerintem túl hangos volt a benti hangzás, így adódott egy kis probléma, de már sokkal jobban vagyok.
Akkor az volt az egyetlen hely, ahol le kellett mondanotok a fellépést?
Manu: Igen, csak ott. A következő állomásnál már mondtam, hogy hajrá… -nevet-
Oké. Öt év telt el a legutóbbi lemezetek óta a Neverworld’s End-ig, úgyhogy adódik a kérdés: miért tartott ennyi ideig elkészíteni a folytatást?
Marco: Nos, találnunk kellett egy új énekesnőt, és ez elég sokáig tartott. Ideje volt felégetni a határokat és elgondolkozni azon, hogy a jövőben milyen zenét szeretnénk csinálni. Tudod, mikor efféle törésen mész keresztül… Megvolt az első énekesnőnk, úgy tűnt, végre találtunk valakit, aztán megint kilépett, és megint keresnünk kellett valaki mást… Olyan időszakon mentünk keresztül, mikor mindenféle dologról elgondolkozol: mint hogy hogyan tovább – és ez volt az út.
Egymással hogyan kerültetek kapcsolatba?
Manu: Nos, 2010 februárjában láttam, hogy a Xandria új énekest keres, de néhány részletben érdekelt voltam a Haggard-ban és egy másik, svájci csapatban, úgyhogy végül nem jelentkeztem. Mikor épp foglalkozom valamivel, akkor azt teljes szívemből csinálom, és minden időmet neki szentelem, és ez a dolog háromfelé osztotta volna az időmet, ami nem lehetséges, szóval elvetettem az ötletet. Aztán ősszel végülis jelentkeztem, mert a Haggard-dal már nem éreztem olyan jól magam. Kicsit beleuntam, hogy csak háttérénekes-féleség vagyok, illetve kicsit tovább akartam fejlődni, és úgy gondoltam, hogy ez jó dolog. A Xandria zenéjét már régóta szerettem, és mikor meghallottam a Neverworld’s End első demóit, rögtön tudtam, hogy ez lesz az én utam és nekem kell elénekelni ezeket a dalokat.
Tehát a dalok már készen voltak, mikor csatlakoztál a többiekhez?
Marco: A többségük, igen. Tökéletesen passzoltak hozzá. Néhány éve már volt egy új zenei összeállításunk a következő albumhoz, és pontosan egy ilyen hangot kerestünk, mint Manuelaé. Persze hamarabb is találhattunk volna valakit, egy kicsit korábban, voltak tehetséges énekesek a jelentkezők közt, de mi valami másfajta hangszínt szerettünk volna a Xandriába.
És hogy érzed, hogy fogadott a közönség, mint a csapat új énekesnőjét?
Manu: Nagyon jól, nagyszerűek voltak a visszajelzések! Számtalan pozitív véleményt kaptam a facebookon, üzeneteket, és a rajongók tényleg rengeteg támogatást nyújtottak! Voltak persze, akik Lisat követelték vissza, de ez így van rendjén, a közönségnek más és más ízlése van.
Igen, épp azért kérdeztem, mert egy female fronted csapatban énekelni, majd kiszállni onnan, mindig frusztrálttá, kétségbeesetté teszi az embereket, akik aggódnak az új hang miatt…
Manu: Igen-igen, épp mint a Nightwish esetében… -nevet-
Pontosan! Valójában érdekelne is, hogy mit gondoltok erről a Nightwish-es tagcseréről? Kit szerettek jobban?
Manu: Én Tarjat! -nevet- Mert úgy gondolom, hogy ez annyira „nagy” zene, és egy ilyen zene hasonló hangot igényel, márpedig Tarjanak hatalmas hangja van! Anette-é is nagyszerű, de a magam részéről, jobb volna, ha Tarja még mindig tagja lenne a Nightwish-nek, mert szerintem Anette sokkal inkább egy rock bandához illik.
Játszott is egyben, az Alyson Avenue-ban. Érdekes ez a dolog, mert sokan hasonlítják az új lemezeteket a Tarja-érás Nightwish-hez, egy csomó véleményt olvasni erről. Egyebek mellett, talán ezért is tetszik annyira a közönségnek.
Marco: Bizonyára, de ha mondjuk csak egy tartalék albumot csinálnánk, tartalék dalokkal, pusztán azért, hogy hasonlítsunk a Nightwish-hez, az emberek biztosan nem értékelnék.
Manu: Igen, már elég volt abból, hogy ilyesmivel próbálkozzunk. Robbantani akartunk egy szimfónikus anyaggal, én a magam részéről a szopránóval, klasszikusan, ugyanakkor sötéten és metalosan énekelve. Talán ezért hasonlítanak Tarjahoz, de a jövőben nagyon szeretném azt látni, hogy felismerik a hangomat, és azt mondják: „ő Manuela, nem Tarja!”. -nevet-
Jó esélyed van rá! -nevet-
Manu: Köszi! -nevet-
A múltban voltak ugye gondjaitok a megfelelő tagok megtalálásával…
Marco: Az énekesünkre gondolsz?
Aha.
Marco: Nos, Lisa néhány hónap múltán rájött, hogy más céljai vannak az életben. Azt mondta, nem szeretne többé turnézni, ami ugye alapvető dolog a profi bandáknál, úgyhogy ennek fényében úgy döntött, hogy ismét kilép és nem ő lesz az állandó énekesnőnk.
A friss anyagon elég sok folk hatás érezhető, a Call Of The Wind-ben például, vagy a The Nomad’s Crown-ban. Honnan jött az ötlet, hogy népies elemekkel keverjétek a zenét?
Tudod, a Xandria hangzása kicsit olyasmi, mint egy filmzene metallal keverve… Egy zene, ami egy másik világba vezet, a képzelet, a fantázia világába, a népies hatásokat pedig úgy használtuk, mint mondjuk egy filmzene soundtrackjét, hogy segítsen megteremteni a megfelelő hangulatot és jobban átérezni az adott pillanatot. Ez nem olyan dolog, hogy ó, mi most épp hiteles folk zenét akartunk csinálni – egyszerűen csak a híres filmzenékhez hasonlóan használtunk ilyesmit.
A szövegekkel kapcsolatban, mit tudnátok mesélni a tartalomról? Van valamilyen koncepció?
Marco: A Neverworld’s End nem kimondottan koncept album, egyszerűen csak eszembejutottak ezek a témák, mikor személyesen írtam az anyagot. A szövegek egy része arról a fejünkben lévő kitalált, képzeletbeli világról szól, amit gyerekkorunkban, illetve folyamatosan a felnőtté válásunk során megálmodunk magunknak. A világokról a fantáziánkban, ahol elképzeljük, mik vagy kik szeretnénk lenni, mikor felnövünk, vagy hogy milyennek képzeljük a világot valójában. Aztán az életünkben elérkezünk egy ponthoz, mikor rájövünk, hogy mindez nem válik valóra, nem lesz igaz, nem lehetsz akármi/akárki, aki szerettél volna, és ez messze nem is az a hely, amiről akkoriban álmodtál. Tudod milyen az, nézni a sok filmet happy enddel… Itt, az életben nincs happy end.
Ezzel egyet tudok érteni…
-nevet- A szövegek másik fele ezekkel a témákkal foglalkozik. A harmincas éveim közepén járok, érted, ezidőtájt már itt az alkalom visszatekinteni, belegondolni, milyen álmaim voltak kölyökkoromban, mik azok, melyek már valóra váltak, és melyek, amik viszont soha nem fognak…
Ha már a gyerekkort említetted, ti hogyan emlékeztek vissza a sajátotokra? Jó emlékek-rossz emlékek?
Manu: Ó, páratlan kérdés! -nevet-
Marco: Vegyes, rendkívül vegyes! Nagyon-nagyon rendes szüleim voltak, örülök, hogy vannak nekem! -nevet- Emlékeim szerint, a suliban voltak rossz korszakaim…
Közép- vagy még általános iskolában? Vagy mindkettő?
Marco: Ó, a gyerekkor… Igen, általánosban… Voltak rossz pillanataim.
Akárcsak nekem. -nevet-
Marco: -nevet-
Manu: Igen, hát, részemről is meglehetősen vegyesek az emlékek. Egy farmon nőttem fel, egy vidéki táj közepén, a semmi közepén! -nevet- Ott volt a nővérem és az unokatesóm is, csodálatos gyerekkorunk volt ott! Rengeteget játszottunk az erdőben a faházakban, meg ehhez hasonlók, de egyben nehéz is volt számomra, hogy a szüleim elváltak, mikor hat éves voltam, és ez nagyon elszomorított. De a túlnyomó része igazán gyönyörű volt, és nagyon hálás is vagyok ezért az időszakért!
És mik voltak a kedvenc meséitek, rajzfilmjeitek?
Manu: Hááát, nekem… -nevet- Ez nem kimondottan egy tündérmese, de imádtam Az utolsó egyszarvút! -nevet- Hat évesen újra és újra meg tudtam nézni, és mindig csak énekeltem és énekeltem a dalokat! -nevet- Szóval ez az én személyes tündérmesém.
És a tiéd, Marco?
Marco: Én borzasztó sok sci-fi könyvet és filmet olvastam, illetve néztem tíz évesen. Emlékszem, mikor már elég idős voltam, hogy életemben először elmehessek moziba, éppen akkor került vetítésre az E.T., és ugye mindnyájan…
Manu: …ismerjük…
Marco: …a történetet, bizony, és ez egyfajta módon hatással is volt rám, hisz a Neverworld’s End nem igazán a genetikán, vagy ilyesmin alapul. Habár már nem emlékszem túl sok mindenre a sztoriból, de sokkal inkább Michael (akinek kimaradt volna: Robert MacNaughton által alakított filmbeli karakter – a szerk.) soha véget nem érő történetei hatottak rám, hogy fent kell, hogy tartsuk ezt a képzeletbeli világot, hogy odautazhassunk, tudod, még akkor is, ha rájövünk, hogy soha nem lesz igaz – de meg kell őriznünk a kulcsot ehhez a világhoz. Soha nem szabad eldobni, hogy aztán később elmehess oda, majd vissza gyere, immáron erősebben szembenézve a való világ nehézségeivel – ez hasonló Michaelhez. Emlékszel, ő volt az írója ezeknek a végtelen meséknek.
Ma is kedvelitek még a meséket?
Marco: Ó, hát persze! Óriási Disney rajongó vagyok! Kissrác koromban az összes filmet megnéztem… Ott volt ugye az E.T., egy véget nem érő történet, és még sok-sok más is… -nevet-
Manu: -nevet- Igen, velem is hasonló a helyzet. Az anime és ehhez hasonló újdonságokat már nem igazán szeretem, a régiségeket viszont nagyon…
A zenéhez visszatérve, mit gondoltok, a közönség szempontjából mekkora jelentősége van a jó megjelenésnek, a megfelelő imidzsnek a mai zeneiparban? Fontos az ilyen jellegű figyelemfelkeltés?
Manu és Marco: Mindenképpen!
Marco: A színpadon próbálunk nagyon jól kinézni, hogy az emberek ne undorodjanak tőlünk… -nevet-
Manu: -nevet- Nem, szerintem magától értetődő, hogy ez tényleg egy fontos dolog, hisz az emberek nem csak a zenére figyelnek, hanem egy jó megjelenésű bandát is szeretnének. Tudod, én is ilyen vagyok. Mikor vetek egy pillantást egy zenekarra, tényleg megnézem, hogy „ó, mit visel az énekes, hogy néznek ki külsőre?”, valamint hogy mások, illetve saját maguk hogyan reklámozzák a csapatot.
Marco: Szerintem ez nem is egy tudatos dolog, mert mikor megnézel egy zenekart, már eleve gondolat szinten foglalkozol velük…
Manu: Igen, ezaz!
Marco: …és elgondolkozol a hátterükön, hogy mit hogyan csináltak, vagy hogy „ó, ez mennyire hiteles?”, pedig csak egy ártatlan képet kapsz róluk, és mint a zenekar tagja mondom, mi megpróbáljuk ezeket az embereket átvinni a képzeletbe, érted. Ez egy fontos dolog a zene és a show szempontjából is…
Szerintem ezt abszolút sikeresen meg is valósítjátok!
Manu: Köszi, bár most nem éppen… -nevet-
Marco: …igen, köszönjük! Sajnos mivel ezúttal csak előzenekar vagyunk, nem tudunk nagy, filmszerű műsort adni…
Ó igen, ez lesz a következő kérdésem, a személyes favorit! Hogy nézne ki egy Xandria koncert, ha nem lenne sem pénz-, sem pedig tér- és mennyiségbeli limit, így bármilyen dekorációt bárhol használhatnátok. Akármit, amit csak szeretnétek.
Marco: Nos, ez most nem megoldható, hisz csak előzenekar vagyunk. Tudod, hogy megy ez. Hátulra felhúzhatjuk a plakátunkat, de ezen túlmenően, pusztán a zene iránti szenvedélyünket tudjuk majd megmutatni a közönségnek.
Manu: Igen, de HA nem lennének korlátok, hogy nézne ki a show? -nevet-
Marco: Ja! Bocsánat, hirtelen nem esett le!
Akármit megtehetnétek. Az erdőben vagy a hegyekben játszani… Tényleg bármit, amit csak el tudtok képzelni!
Marco: Na igen, nagyszerű lenne mondjuk egy középkori kastélyban játszani vagy bármi ehhez hasonló, hogy magunkkal rántsuk a hallgatót és megalkossuk a megfelelő környezetet és hangulatot, és persze, a közönség mindig fantasztikus, de…
Manu: Én szeretnék, hmm… Az Epica-nal feltűnt például a lenyűgőző fénytechnika. Óriási hatást kelt, mikor a fények a zene alá dolgoznak, szóval… Ez lehetne valami, és nem is tudom, hmm… A háttérben esetleg…
Marco: …színészek?
Manu: Igen!
Marco: Talán színészek… Érted, hogy megteremtsék a filmszerű atmoszférát a színpadon! Folyton szimfónikus nagyzenekarral játszanánk! -nevet- Egyszer volt már rá példa! Az volt a legelső fellépésünk, mikor összekerültünk, és a szülővárosunkban dolgoztunk a többiekkel. Nem külön a mi lehetőségünk volt, inkább ilyen általános dolog, és mi voltunk a főzenekar, a legismertebb banda a városban, úgyhogy játszhattunk a helyi színház nagyzenekarával. Egy dalt toltunk el közösen, a Ravenheart-ot, és igazán fantasztikus élmény volt! Tudod, ez nem olyan, mint pár billentyű, vagy az a nagyzenekari háttér, amit lemezről felvettünk a stúdióban…
Hanem teljesen más érzés…
Marco: De komolyan! Megfordultam, és wow… „Oké, egy valódi szimfónikus nagyzenekar játszik, nem csak kütyük vannak!”. -nevet-
Sűrűn beszélünk róla, hogy a Skandináv színtér napjaink egyik legjobbja, de én úgy érzem, manapság már a németek is rendkívül erősek, nem csak a metalt, de úgy ámblokk, minden stílust figyelembe véve. Belülről ti hogy látjátok ezeket a dolgokat?
Manu: Nos, szerintem még mindig erősebb a Skandináv szcéna, persze a miénk is remek, de Németországban túl sok a feltörekvő banda, egyre több lesz belőlük, még így is, hogy már van egy csomó szimfónikus zenekar a színtéren.
Marco: A német színtér eléggé hagyománytisztelő. A ’80-as években innen jöttek ugye az olyan thrash metal bandák, mint a Kreator, a Sodom, tudod miről beszélek…
És milyen csapatokat tudnátok nekünk ajánlani?
Marco: Ismeretlen bandákat Németországból?
Aha.
Marco: Nos, itt van például a ma esti nyitóbanda, a Voices Of Destiny…
Manu: Hmm, ismeretlen csapatok… Nem is olyan könnyű… Gondolkozom…
Marco: Őszintén szólva, nem sok mindent tudok róla, hogy mi történt az underground színtéren az utóbbi három évben…
Manu: Én sem nagyon…
Marco: Teljesen el vagyok merülve a Xandria világában. Tudod, egy új album elkészítésének a folyamata eléggé elválasztott az ilyesmitől, úgyhogy nem sok mindent tudok az aktualitásokról…
Manu: Nem, én sem. Tudod, jelenleg épp üzleti ügyeim vannak… -nevet-
A Xandria mellett zenéltek még valahol?
Marco: Nem. -nevet-
Manu: Nos, nekem van pár félretett témám, amit a svájci bandáimmal hoztunk össze. Próbáltam másodjára is elmenni hozzájuk, de túl messze vannak, az meg úgy nem működhet, hogy két további bandám van tíz órás útra az otthonomtól, szóval döntenem kellett, és a Xandriát választottam. A szívem döntése volt… -nevet-
Marco: Helyes, helyes! -nevet-
Manu: …de mindemellett, van azért egy kis munka a háttérben. Ez csak úgy elkezdődött… Egy barátommal csináljuk, két lemezt már fel is vettünk, afféle… Hogy is mondjam? Kelta, középkori, nyugtató féleséget. Neki van egyébként még pár anyaga ilyen kelta stílusban. Mindketten szeretnénk folytatni ezt a projectet, és a jövőben talán lesz is majd lemez, de erről még sokat kell beszélnünk… Egyelőre nem igazán működhet ez a dolog… De imádom a középkori, kelta zenéket is, szóval nagyszerű volna egy ilyen projectnek is a részese lenni.
Izgatottan várjuk a fejleményeket! Egy másik dolog: vannak különleges helyeitek a természetben, ahol szerettek elbújni egy kicsit a hétköznapi élet elől? Hová szoktatok néha eljárni?
Marco: Az erdők mindig nagyszerűek erre a célra.
Van kedvenced?
Marco: Hát, az én kis városomban mindenütt erdő van. A Xandria ugye eredetileg Németországban, Bielefeldben alakult, de néhány évvel ezelőtt elköltöztem onnan. Nem túl messzire mondjuk, végülis most is majdnem minden ugyanaz, csak egy másik városban. -nevet- Szóval én oda szoktam visszajárni megnyugodni egy kicsit, de itt is szeretek más tájakat, akárcsak új helyeket felfedezni. A holnapi napot például nagyon várom, akkor lesz ugye egy szabad napunk, hogy körülnézzünk egy kicsit Budapesten.
Manu: Ami engem illet, ez a hely a mindenem! (A telefonján mutatott róla egy képet. – a szerk.) Ez a Königsee. Egy hatalmas tó Bavariában, a szülőhelyemen. Ez a hely tényleg mindig megnyugtat, mikor a parton ücsörögve bámulom a vizet és a naplementét… Ez a kedvenc helyem.
Csodaszép, meg tudlak érteni…
Manu: Egy koktél társaságában elütni itt az időt, mmm… -nevet-
Marco: Imádom, mikor a dolgok ennyire „együtt vannak”, annyira tiszta és természetes… -nevet- Annyira „érett”, kiforrott az egész táj felépítése. Érdekesség, hogy én például szeretem a vulkanikus vidékeket, mint mondjuk a Kanári-szigeteken, amit különösen kedvelek, mert az egész olyan hatást kelt, mintha egy másik bolygó lenne ahol élünk.
Meséljetek egy kicsit magatokról is. A személyiségetekről, hobbikról, meg ehhez hasonlók… Mit érdemes tudnunk rólatok?
Manu: Hmm, mit is tudhatnátok…
Marco: Jobb, ha semmit! -nevet-
Manu: Mit NEM tudhatnátok! -nevet- Hát, talán sokan nem gondolnák, hogy nem csak az a bulizós típus vagyok, aki mindig kifelé forduló és könnyen barátkozó, hisz tudod, általában mindig megy a móka és hasonlók. De egyben csöndes típus is vagyok, aki nagyon érzékeny és ábrándozó, és igen, néha kicsit elegem van az életből és az emberekből, és ez például a szövegeimre is hatással van, szóval igen… Ezt az oldalamat valószínűleg nem ismerik az emberek.
Marco: Szerintem ez dettó rám is igaz. Én is kétfajta típus vagyok. Mikor otthon vagyok… Imádok otthon lenni, de mégis, akár egy egész éven át is turnéznék, noha szükségem van az otthonomra. De mikor úton vagyunk, turnézunk, azért is odavagyok. Annyira kielégítő, kiteljesítő érzés.
Manu: Csönd és party. -nevet- Valamint emberek.
Szerintem ez a többségünkkel így van, sokan érzünk ehhez hasonlóan néha… Oké, végül, előzetesen milyen kulisszatitkokat tudnátok mondani a ma esti programról? Pár dalcím esetleg? Vagy akármi, amit szeretnétek megosztani velünk.
Marco: A legtöbb dal a Neverworld’s End-ről lesz, azt hiszem, összesen kettő darab lesz az előző lemezekről?
Manu: Igen, két régi és hat új.
Marco: Szeretnénk megismertetni az új albumot a közönséggel. Ez az új Xandria, mi vagyunk az új Xandria – ezt szeretnénk megmutatni mindenkinek, és mivel előzenekar vagyunk, szeretnénk bemutatni magunkat azoknak, akik még nem ismernek minket, hogy kik vagyunk, szóval sok-sok új dalt fogunk játszani.
Én a magam részéről pont az új lemezzel ismertelek meg titeket, szóval Manu, számomra te vagy az igazi énekesnő… -nevet-
Manu: Szuper! -nevet-
Így igaz! Mindkettőtöknek köszi a türelmet és a beszélgetést. A koncerten találkozunk!
Manu: Mi is nagyon köszönjük!
Marco: Köszi a támogatást!
——————————————
ENGLISH VERSION:
We, soft-hearted metallers, can’t complain about this year’s releases. Not so long ago, within weeks, we got maybe already the best two albums of the year in pairs by Epica and Xandria, moreover, the symphonic dream-night together in Budapest was wonderful fulfilling for the fans. Before that huge event, I was so happy about that beside the Dutch favorites, I had the chance to make an interview with my new ones too. I was talking with the phenomenal singer, Manuela Kraller and with the founder Marco Heubaum about tales and cartoons, dreams, childhood memories, and of course, about Neverworld’s End’s details in such a good mood, at the back of Club 202.
So first, how’s the tour, do you enjoy it? How are you feeling yourselves, which place was the best until Budapest?
Manuela: Well, I think, in Austria we already have very cool, ehm, we’ve got a very good crowd and a very good response, but I personally think that Munich was so far the best, perhaps it’s because it’s my hometown, kind of, yeah… -laughs- It’s my home. There were also many people, they saw us on the Out Of The Dark tour already and it was a very cool evening, yeah.
Marco: Let’s see what will happen tonight, huh? Because we’ve been here on that Out Of The Dark tour, also here in this club and… Was a good day!
Manu: Yeah!
Manu, If I’m not mistaken, you had some troubles with your throat in Spain, in Barcelona…
Manu: It wasn’t my throat, but my ears. The inner voice was too loud I think, and of course some troubles happened, but I’m feeling better.
So that was the only place where you had to cancel the show?
Manu: Yes, it was the only one. At the next one I just said, go on… -laughs-
Okay. Five years passed away since your latest album until Neverworld’s End, so why did it took so long to make the continuation?
Marco: Hmm, well, we had to find a new singer and it took a very long time until it. It was time to unbound ourselves and think about what kind of music we would like to do in the future. If you have a break like that, you know… We had the first female singer, and it seemed we already found one and then she left again, we have to search one once again… We do a time you can think about everything: where you go on – and this was the way.
How did you get in touch with each other?
Manu: Well, I saw in February, in 2010 that Xandria is searching for a new singer, but in some parts, I had some time in Haggard and in another band from Switzerland, so I didn’t applied. When I’m doing something, I do it with my full heart and I want to spend to all of my time for it, and it would share my time for three bands and it’s not possible, so I just skipped the idea, and in autumn, in 2010, I applied finally because I wasn’t so happy with Haggard anymore, and I was a bit bored by just being kind of a background singer, and I wanted to develop a bit more, and I thought it’s a good thing and I really loved the music of Xandria already, and when I heared the first demos of Neverworld’s End, I immediatly knew, this is my way and I have to sing these songs.
So the songs were already done when you joined the band?
Marco: Most of them, yeah. It would kind of a perfect fit, you know… We had a new musical composition for the new album already a few years ago, and we’ve searched exactly for a voice as Manuela’s, and of course we could have take another singer earlier, a bit earlier there was some good singers among them already, but that was a different kind of voice, what we were looking for Xandria.
How do you feel, how did the auidence welcomed you as the new singer?
Manu: Very well, the responses were very good! I got many positive reactions on facebook, and messages, and the fans really supported me! Of course there were some, who said „we want Lisa back”, but it’s okay, the audience has a different taste.
Yeah, I’m asking because singing in a female fronted band, than left, it’s always make the people nervous, desperate, and they’re worrying about a new voice…
Manu: Yeah, like in Nightwish, you know… -laughs-
Exactly! I actually wanted to ask you that what do you think about that line-up change in Nightwish? Who do you prefer?
Manu: I prefer Tarja! -laughs- Because I think it’s such a big music, and such a music needs a sick voice, and Tarja has a big voice! Anette has a good voice, but for me, it would be better if Tarja would be still with Nightwish, because I think the voice of Anette is more to a rock band.
She actually played in one, in Alyson Avenue. It’s an interesting thing, because people see your new album similar to Nightwish with Tarja. We can read many opinions about that. So maybe along with the other things, people like it because of that, too.
Marco: Yes, but if you would have made a spare album, and spare songs, just trying to sound like Nightwish, people wouldn’t like it.
Manu: Yes, we enough of try to sound like them, we wanted to blewing up a symphonic metal album, and I personally with soprano, singing classical and metallic, kind of dark, so perhaps that’s why people compare me to Tarja, but I really would like to see that they know my voice in the future and say that „this is Manuela, not Tarja”. -laughs-
You’ve got the chance! -laughs-
Manu: Thank you! -laughs-
In the past you had some problems to find the right members into the band…
Marco: You mean with singers?
Yeah.
Well, she (Lisa Schaphaus-Middelhauve – the editor) just realized after some months that she has another goal in life, she said „okay, I don’t want to be on the roads”, and this is a way of proffesional bands and so she decided to leaving again and she couldn’t become our permanently new singer.
There are many folk elements on your new album, in parts like Call Of The Wind or The Nomad’s Crown, so where did the idea came from to blend the music with folk?
Marco: Well, the music of Xandria is a bit like a soundtrack combined metal, you know… That’s a soundtrack to lead you to another world, to the world of your imagination, and folk elements are used just like as in a soundtrack to get you into that mood of the feeling, it’s not like „oh, we would like to do some authentic folk music”, we just use it the same as some famous soundtrack.
About the lyrics, what can you tell us about the content? Is there any conception?
Marco: Neverworld’s End is… It’s not really a concept album, it’s just came to my mind when I wrote personally. Some of them are about the imaginary world in your mind, when you were child, when you grew up. The worlds you have in your mind is meant to be what you would like to be when you’re grown up or what you think the world would be like, and you come to a point in life, where you relaize, that it will not happen, it won’t be true, you can’t be everything you would like, and it’s not really the place you thought what would be when you were child. You know, watching all those movies with happy ends… There’s no happy end.
Yeah, I can agree with that…
-laughs- Some of the lyrics are dealing with those kinds of topics. You know, I’m in the mid thrirties, I think, it’s a time when you look back, and think of what kind of dreams did I have when I was a child, and some of them come true already, and some of them is never to come true…
If you mentioned childhood… How do you remember of yours? Good memories, bad memories?
Manu: Ah, unique question! -laughs-
Marco: Mixed, very mixed! I have very-very nice parents, glad to have them! -laughs- I think, I had some bad times in school…
High school or primary? Both?
Marco: Ah, children time… Yeah, primary school… I had some bad times.
It’s the same for me. -laughs-
Marco: -laughs-
Manu: Yeah, well, for me, it’s also kind of mixed. I grew up on a farm, in the middle of coutryside, in the middle of nowhere! -laughs- And there was my sister and my cousin, and we’ve got a very wonderful childhood there. We played a lot in wooden houses in the trees and something like this, but were both hard for me that my parents divorced when I was six, and that made me very sad, but the rest was very beautyful, so I very thankful for this time!
And what were your favorite childhood tales?
Manu: Well, I have… -laughs- It’s not a fairytale, but I love The Last Unicorn, the film! -laughs- And I watched it over and over again, and I always sang and sang the songs at six years old! -laughs- So this is my personal fairytale.
And you, Marco?
Marco: I’ve red many science fiction books, watched science fiction movies when I was ten. I remember, when I was old enough to go to the cinema the very first time, there was the E.T. just out, and we all…
Manu: …know the…
Marco: …story, yeah, and this is a kind of influence in me, cause Neverworld’s End is not so much depend on the genetic. Although I don’t know now about the story too much, but it’s more Michael’s (a character played by Robert MacNaughton – the editor) never-ending stories, so we have to keep that imaginary world to be able to travel there, even if you realize that it’ll never be true, you have to keep the key for it, you know? Never throw it away, so you can go there, and travel back, and with more strenght to cope with the real world, and that’s the same for Michael. He was, you know, the writer of that never-ending story.
And do you still like cartoons?
Marco: Ah yeah, I’m a big Disney fan! As a child I watched all those movies like couple of couple… There was E.T., a never-ending story and couple of couple… -laughs-
Manu: -laughs- Yeah, for me, it’s almost the same. I don’t like the new stuffs, like anime or something. I really like the oldies here, so yes…
All right. Back to music, in nowadays’ music industry, what do you think, how important is for a band to have a good look, a good image for the audience? Is it important to grab the attention in this way?
Manu and Marco: It is!
Marco: We’re trying to look quite well on stage, so the people don’t have to disgust… -laughs-
Manu: -laughs- No, I think it’s really important of course, because people not only listen, they also want to have a good looking band. You know, I’m the same, when I look at a band, I really look „ah, what is the singer wearing, ah how they are looking?” you know, and even how others promoting them or how do they promote themselves.
Marco: I think it’s not a conscious thing, because when you look at a band, you’re into them at least with thinking…
Manu: Yes-yes!
Marco: …and thinking of the background „oh they did that, or is it authentical”, you just get an innocent image of them, and as we are a band, we try take those ones away, you know, to that imagination. It’s important for the music and also for the show…
I think you succeeded with that!
Manu: Thank you! But not now… -laughs-
Marco: …yeah, thank you! As we, well, this time Xandria is a support band, and we can’t do a big cinematic show…
Yeah, that’s going to be my next question, my favorite one! How do a Xandria show look like if you wouldn’t have any limits in money and amount, if you can use any kind of decoration, in any place, and whatever you want.
Marco: Well, it’s not possible now, because we’re just a support band. We will just, you know, we can hang our backdrop, but we can just show our passion for the music for the audience.
Manu: Yeah, but IF we have no limits, how would it look like? -laughs-
Marco: Ah! Sorry, I didn’t get it!
You can do anything you want. Playing in the forest or in the mountains… Anything, what you can imagine!
Marco: Yeah, it would be great to play a show in a medieval castle or something like that, to take the listeners away, create the right atmosphere, and of course, I think the audience is always great, but…
Manu: I would like, ehm… I recognized the… For example with Epica. They have a really good light, and when the light supports the music, then it makes a good impression, so… That should be something, and I don’t know, hmm… Something in the back, perhaps…
Marco: …some actors?
Manu: Yeah!
Marco: Maybe some actors, so… You know, to build up a cinematic atmosphere on stage! We would play with an orchestra every time! -laughs- We had it one time! It was the very first show when we had together, working in our hometown with the others. Was not only our contest, it was kind of regular, and we’ve been there the headliners, the best known band in our hometown, and so we could play together with the orchestra. The orchestra was from the local theatre, and we played one song, Ravenheart with them, and it was a really great experience! You know, it was not just like some keyboard sounds or the orchestra, what we’ve recorded in the studio from the back, you know, from CD…
It’s a way different feeling…
Marco: Really, I was turning around „okay, there’s a real orchestra playing, it’s not just like samples”! -laughs-
All right. We’re talking about many times that the Scandinavian scene is one of the best in these days, but I feel like, the Germans are also strong in every style, not just in metal. So, how do you see these things from inside?
Manu: Well, I still think that the Scandinavian scene is better, I’ve a feeling that our’s still good, but there are many upcoming bands, I think in Germany, also in our scene, and it’s still growing, even if there are already very much symphonic metal bands, so…
Marco: The german metal scene is a very traditional one, you know. From the eighties, came out some thrash metal bands, like Kreator, Sodom, you know…
Then what bands can you recommend us to check out?
Marco: Some unknown bands from Germany?
Yep.
Marco: Well, here’s tonight’s first band, Voices Of Destiny…
Manu: Hmm, unknown bands… It’s not so easy… Just imagine…
Marco: I personally didn’t know too much about the underground scene in the last three years…
Manu: Me neither…
Marco: I just diving in the Xandria world, you know, to create a new album was kind of isolating from them, to being onward, so I don’t know too much of the currency…
Manu: No, me neither, actually I have business, you know… -laughs-
Have you got any other musical projects beside Xandria?
Marco: No. -laughs-
Manu: Well, I had some sentence noted, what I equipped with my bands out from Switzerland, I tried to depart second time with them, but they’re too far away, and it’s not possible to have two bands, what are ten hours away from my home so, I had to decide, and I chosen Xandria. That was my heart’s decision… -laughs-
Marco: Great-great! -laughs-
Manu: …and then I have, kind of backing process… It’s just started and… It’s with a friend of mine, we already recorded two CDs, celtic and medieval CDs, kind of relaxing CDs… How do you say? Yeah, and he has also some materials from kind of celtic music, and we ehm… Want to go on with this project and perhaps, in the future there will be a CD, but we still have to talk about it… But it’s a project which cannot go on… I also love medieval and celtic music a lot, and that would be nice to have a project like this.
We’ll wait for that! Another thing: have you got any special places in nature, where you like to go to calm down a bit from the everyday life? What places do you like?
Marco: Forests are always great.
Have a favorite one?
Marco: Ah, well we have all forests, in my own little town. You know, Xandria come from Bielefeld, Germany, originally, but I moved away from that city a few years ago, but not too far, so it’s almost the same now, just another city. -laughs- And I like to go there for relaxing, but I also like other lands here, also like to discover new cities, you know, very much looking forward for the next day, cause we’ll have a day off tomorrow to discover the city here, in Budapest.
Manu: For me, this place. (She showed me a photo on his mobile phone. – the editor) It’s the Königssee. It’s a very big lake in Bavaria, in my home country, and it really calms me down, when I’m sitting there, watching the water and the sun goes down and this is my favorite place…
It looks beautiful! I can understand why…
Manu: Enjoying a coctail or something like that… -laughs-
Marco: I love when things are that very much in together, because it’s so pure, you know… -laughs- It’s only a mature, the whole structure of the landscape. It’s very interesting, I like the volcanic landscapes, like on the Canarian island, what I like very much, because it kind of looks like being on another planet, where we live for.
Let’s talk a bit about yourselves. About your personalities, hobbies, and things like that… What should we know about you?
Manu: Well, what should you know about…
Marco: Better nothing! -laughs-
Manu: What should you NOT know! -laughs- Well, perhaps, many people don’t think that I’m not only a party-person, that’s always having a kind of extroverted person you know, always having party and the same, and I’m also a quiet person that very thinkable and sensible, and yeah, I think I’ve a lot of out of life and people, and this is also inspiration for my lyrics, so yes… This is something could people don’t know about me.
Marco: I think, it’s almost the same with me. I have also got two type. When I’m at home, I love to be home very, but… But even though, it’s good to be on the road for a whole year, but I think, I need my home, but when I’m on the road, on tour, I love it though. It’s really fulfilling, yeah.
Manu: Silence and party. -laughs- And people around.
It’s the same with us, I think. I guess, the most people feel like this in some ways… All right. Finally, what can you tell me about today’s show? Maybe name a few songs? Or everything, what you would like to share with us.
Marco: Most of the songs would be from Neverworld’s End. I think , there would be two songs from the previous albums?
Manu: Yes, two old songs and six new ones.
Marco: Cause we want to present the new album for the people. That’s the new Xandria, we are the new Xandria, we want to show that for the people, and because we’re the supporters, we want to show people, who don’t know us, who we are, so we would play many of the new songs.
I personally know you since your last album, so for me, Manu, you’re the original singer… -laughs-
Manu: Very good! -laughs-
That’s right! Thanks for your patience and the talking. See you on the stage!
Manu: Thanks for you, too!
Marco: Thanks for the support!