Interjúk

Xerath Interjú

(scroll down for English Version)

Szia! Friss banda vagytok a metal zenei palettán, ezért kérlek, foglald össze néhány mondatban, hogyan álltatok össze és jelenleg mi újság felétek!

Hey!
Hol is kezdjem… 2007-ben alakultunk, célunk egy olyan „élvonalbeli” metal banda alapítása volt, akiket a Dimmu Borgir, Strapping Young Lad, Meshuggah ihletett és természetesen a szimfonikus témákból is vesz ötleteket.
Leszerződtünk a Candlelight-tal és ebben az évben kiadtuk debütáló albumunkat, a „I”-t, mely az államokban augusztus 11-én jelenik meg… És igen! Reméljük, lesznek fellépési lehetőségeink is, miközben dolgozunk a második albumon és tovább finomítjuk a hangzást!

A Xerath név milyen jelentőséggel bír, honnan származik?

Azt hiszem Mike találta ki, szerintünk a metál bandák kétségbeesetten próbálnak valami jó nevet kitalálni, amit még nem használt senki, ezek elég hosszúra sikerednek, általában 3 vagy 4 szavasak is lehetnek.
Mi valami rövidet és különlegeset akartunk, valamit, ami nem árul el semmit a bandáról, de modern hangzása van, mégis valami más… a Xerath nagyszerűen bevált!
Teljesen kitalált szó, nincs semmi jelentése.

Hogyan születtek meg az album dalai? Véletlenszerűen beugrott egy-egy téma vagy határozottan leültetek azzal a szándékkal, hogy „már pedig most megírunk egy gyilkos lemezt”?

Tapasztalatszerzésnek indult, aztán elkezdtük finomítani és kipróbáltunk ezt-azt, mire megtaláltuk a saját hangzásunkat. Valójában ezt hallod az „I”-n.
Az eredeti koncepció az volt, hogy a zúzós metál témákat kombináljuk jó kis nagyzenekari hangzásokkal, amelyet nagyon egyszerűen meg is oldottunk a nyitószámnál, az „Internity”-nél, majd onnan haladtunk tovább.

Mennyi ideje érett a cucc? Beleértve a dalírást, felvételeket, keverést stb. A sound nagyon erőteljes, hol és kivel dolgoztatok?

Minden részt otthon rögzítettünk, majd a legjobb tudásunk szerint kevertük ki őket, hogy lenyűgözzük a kiadókat, aztán mikor leszerződtünk a Candlelight-tal, már megvoltak a backing track-ek, amit Brett-Caldas Lima profi módon masterelt.
Azt hiszem 2007 augusztusában kezdtük el írni az albumot, elég gyorsan megvoltunk vele, a leghosszabb ideig az tartott, hogy megmutassuk azt a kiadónak, leszerződjünk, megjelenjen, stb.

Először stúdióztatok élesben vagy voltak már esetleg tapasztalataitok ilyen téren?

Házi stúdióban készült, kölcsönt vettem fel és megvettem a legjobb felszerelést, ami csak a pénzemből kijött és nem ment a hangzás rovására, a mai napig fizetem! De hát, megérte, mivel így megkapod a szabadságot, hogy mindenre odafigyelj, és ne kelljen rohanni.

Több helyen is előfordulnak filmzenés felütések az anyagon. Esetleg fontolgattátok, hogy csak és kizárólag instrumentális lemezt készítsetek? Ha kapnátok felkérést filmzene készítésére, elvállalnátok?

Az első pár szám instrumentálisan kezdődött, amíg meg nem jött Richard Thomson, egyébként sosem volt az a cél, hogy instrumentális bandát csináljunk.
Azt akartuk, hogy először ének nélkül is jól szóljanak a számok, aztán adtuk hozzá az éneket, betétdalos elemeken kísérletezgetünk a jövőben, hogy minél hitelesebb filmzenehangzást tudjunk készíteni.
Személy szerint nagyon szeretek filmzene stílusú zenéket készíteni a szabadidőmben, ha jól sikerülnek, fel tudom használni őket a Xerath-ban is.

A szimfonikus részek nagyon hangulatosra sikerültek, sokat dobnak a dalok színvonalán. Miből merítettetek ötleteket, ihlette a témákat?

Köszi!
Mind nagyon szeretjük a szimfonikus zenei betéteket a metálban, csak úgy, mint a filmekben vagy bármi másban.
Mindnyájunkat inspirált a klasszikus zene és a filmzene is. Nagyon figyeltünk, hogy legyen értelme a szimfonikus részeknek, ne csak azért legyenek ott, mert mi szeretnénk.

A fotókon feltűnt, hogy sokféle zenét szerettek (Meshuggah, Pantera, Opeth), nyitottak vagytok más stílusokra is? Tervezitek még több műfaj sajátosságait beépíteni a zenétekbe? Esetleg több progresszív vagy indusztriális elem? Női énekes részek?

A zenei ízlésünk teljesen különbözik, kb az összes stílust átöleli. Játszottunk egy kis industrial-lal és női énekkel az első albumon, ezt a „kísérletezgetést” még használni fogjuk itt-ott.
Szóval, igen! Határozottan nyitottak vagyunk zeneileg és sosem vagyunk világiak, vagy nem követünk semmilyen formulát az írás közben. „Jobb eklektikusnak maradni”.

A borítótok kegyetlen jóra sikerült, első látásra nagyon megkapónak találtam. Kinek a munkája ez a gyönyörűség?

Colin Marks művész munkája (www.rain-song.co.uk), aki dolgozott a Nevermore-ral, Strapping Young Lad-del, Sylosis-szal, Aborted-del, Jeff Loomis-szal stb.
Szerintünk is nagyszerű, úgy hordozza magában a pusztítást, hogy nem árul el semmit, mégis megmarad ikonszerűnek és eredetinek. Colinnal biztosan találkozunk még a Xerath II-nél.

Előreláthatólag lesz alkalmatok megfilmesíteni valamely nótát?

Zenei videót? Még nem, talán csinálunk valamit az „I”-hez, de zenei videót sokkal inkább a következő albumhoz szeretnénk készíteni. Van néhány videónk a Youtube-n, amelyeken teljesen gyerekesen és idiótán viselkedünk!

Mit tartasz a Xerath legfőbb védjegyének? Mi a sajátosságotok, az a különleges íz ami megkülönböztet titeket másoktól?

A különbség, hogy megszabtuk magunknak, hogy élvonalbeli szimfonikus metál bandának kell megmaradnunk. Mindig valami eredetit és gyönyörűt alkotni, amire lehet fejet rázni és muzikális is.
Megígérhetjük, hogy a következő albumokat minden tekintetben jobbá készítjük és mindent megteszünk, hogy a lehető legjobb show-t adjuk élőben. Azt szeretnénk, hogy az emberek úgy gondoljanak ránk, mint egy modern metál bandára, akik a megszokottól eltérő irányba mutatnak.

Alig van néhány zenekar a metal színtéren akik huzamosabb ideig stabil felállásban maradnak. Köztetek mennyire erős a kötelék? Hosszú életűnek jósolod a jelenlegi állapotot?

A jelenlegi felállás tökéletes, és csak akkor fog változni, ha valamelyikünket elüti a turnébusz. Dolgoztam már Richard-dal egy másik bandában, melyhez 7 éve csatlakoztam, azóta ismerem őt és Mike-t (Owan-t pedig kb. 3 éve). Boldogak vagyunk, hogy, képességek és tapasztalatok terén, egy ilyen „Szupercsapat” felállásunk lehet, mégis, a dobot kivéve, szeretnénk a hatás kedvéért, relatíve egyszerűre hagyni a zenét.
Így négyen fogunk maradni az egyszerűség kedvéért, és azért, mert így nagyon jól tudunk együtt dolgozni.

Koncertekkel mi a helyzet, havonta átlagosan hány bulira van lehetőségetek? Terveztek a jövőben európai körutat vagy egyelőre maradtok az Egyesült Királyság területén belül? Lesz módotok fesztivál fellépésekre?

Jelenleg csak egy jó lehetőségre várunk, van néhány jó kis buli leszervezve az Egyesült Királyságban, mint pl. az augusztusi Bloodstock Festival. Szeretnénk, ha eléggé felfigyelnének ránk ahhoz, hogy nagyobb bandákat is támogatni tudjunk, különösen ebben a műfajban.
Amíg eljönnek ezek a lehetőségek, folyamatosan fellépünk, amikor csak lehetséges, és ha elegen kíváncsiak ránk, akkor a tengerentúlon is!

Manapság aránylag sok zenekar alkalmaz billentyűs hangszert, az esetek többségében azonban nincs külön ember aki ezekért felelős a koncerteken. Ha jól tudom, nálatok is ez a helyzet. Nem gondoltatok még rá, hogy bevesztek a bandába egy állandó tagot, kizárólag erre a posztra?

Nos, mivel így négyen vagyunk, elég nehéz minden effektet és eredeti hangzást a billentyűn produkálni. Szerettük volna kipróbálni a szintis hangzások helyett a nagyzenekari hangzásokat és idővel egyre eredetibbeket akartunk és teljesen elégedettek vagyunk azzal, hogy ez, szintis helyett, backing track-ekkel van megoldva.
Ki tudja, talán egyszer még egy nagyzenekar is mögénk áll majd!

Angliában milyen a metal élet? Technikailag modernek e a klubok, aránylag nagy színpadot és megfelelő körülményeket tudnak biztosítani egy-egy koncert erejéig?

Az Egyesült Királyságban a metál szcéna elég jó, de azért néha kell utazgatni, hogy megtaláld a klubodat.
Nem mondanám, hogy minden helyen hatalmas színpadok vannak és nagyszerű lehetőségek, várunk a Bloodstock vagy Hellfest félre fesztiválokra.
Szerintem az Egyesült Királyságra ráférne még pár rendes promo, néhány specifikus metál est és így megnyerni azokat, akik elmennek meghallgatni az ismeretlen bandákat is.

Példaképeitek (ha vannak), azonosak a hatásaitokkal vagy mindenkinek megvan a saját kis zenei világa? Melyik együttes zenéje számodra a legszemélyesebb?

Mind teljesen egyetértünk abban, hogy a Xerath hogy hangozzon, és az irányon, amerre haladni kellene. Egyénileg a zenei ízlésünk különbözik és lehetetlen lenne kedvenc csapatot említeni.
Személy szerint a kedvenc csapatom (metálban) a Strapping Young Lad vagy a Symphony X. Nehéz megmondani 🙂

Hogyan látod az élet jövőjét? Mind az emberiség, mind saját magad szempontjából. Bizakodó, negatív, vagy csak szimplán realistának tartod magad?

Realisták és bizakodóak vagyunk, egy dolog van, ami nagyon idegesít, azok a zenészek akik, csak azért mert tudnak zenélni, beleütik az orrukat a politikába és összeesküvés elméleteket szőnek.
A Xerath biztos benne, hogy a globális felmelegedés, 911, kormányzati összeesküvések csak szarságok. Az emberek olyasmiket megjósoltak már több száz évvel ezelőtt is, amik meg sem történtek.

Magánemberként is vagytok annyira elvontak, mint zenében? Vonzódsz a bizarr dolgokhoz?

Meglehetősen normális, gyerekes fickók vagyunk, akik szeretnek röhögni a fingásokon, szuperkocsikra vágynak majd ha meggazdagszanak, szeretik a részeg pankrációt, ivászatot és nézni a South Parkot.

Szubjektíven, mi a 3 legfontosabb dolog az életben?

Mint banda?
Azt mondanám a zene, jókedv, vidámság.

Végül még valami, amivel szeretnéd kiegészíteni az interjút?

Persze! Minden rajongónak üzenem, hogy remélem, tetszik nekik a Xerath I, és megígérjük, hogy a Xearth II-t minden tekintetben legalább kétszer ilyen jóra csináljuk (sokkal filmesebb, dallamosabb, súlyosabb, progresszívebb, hosszabb és epikusabb)
Nézzetek meg minket élőben, ha van rá mód és nyugodtan kérdezzetek tőlünk, vagy beszélgessetek velünk a hivatalos fórumon, melyet megtalálhattok a honlapon.

Köszönöm a válaszokat, minden jót és további kellemes matekozást! 🙂

Köszönöm:)

———————————-

ENGLISH VERSION:

Hi! You’re quite a new band, so please tell me some words about the conformation, and some news about the band!

Hey!
Where to start… We formed in 2007, our aim was to start a „cutting edge” metal band taking influence from Dimmu Borgir, Strapping Young Lad, Meshuggah and of course symphonic ideas.
We signed to Candlelight and released our Debut album „I” in may this year, which is due to hit the states on the 11th of August.. And yeah! Now hoping to get some decent gigging opportunities whilst we start writing a 2nd album and refining our sound further!

Where did „Xerath” name originally come from?

I think it was Mike who came up with it, we think metal bands nowadays in a desperate attempt to find band-names which haven’t been used are resorting to longer and longer names… usually 3 or 4 words long.
We wanted something short and unique, something which doesn”t give anything away about the band but sounds modern and different… Xerath suited nicely!
It”s a made up word of course, with no definition.

How did you create the album’s songs? Themes came randomly, or you sat down and said „we’re going to create a killing album”.

Well it actually started out as an experiment, and then we started refining it and trying things out until we began to find our own sound… That is pretty much what you hear when you listen to „I”, in rough order as well!
The original concept was crushing metal grooves, combined with some kind of nice orchestration, which we do very simply with the opening track „Intrenity”, and develop it from there onwards.

Since when have you been working on this album (including the song writing, studio works..etc). Where and who did you work with?

We actually recorded all the parts at home, mixed it to the best of our ability to impress the record labels… then once we had signed to Candlelight, we had the backing we needed to get this professionally remixed and mastered by Brett-Caldas Lima.
I think we started writing the album in August 2007, it was written quite quickly however it takes time to showcase yourself to record labels, get signed, get remixed, get released etc…

Did you work in the studio at first time, or did you have other experiences?

It was all done using our home studio, I took out a loan originally and bought the best equipment I could afford which didn”t compromise on sound.. I”m still paying for it today! But hey, it was all worthwhile as it gives you the freedom to take your time with recording and getting everything spot on.

There are some songs, which seems like a soundtrack in this album. Did you think that you should create an instrumental album? What do you answer, if they ask you to create a soundtrack?

The first few tracks started off instrumental before we got Richard Thomson involved, however it was never aimed at being an instrumental band.
We wanted songs to first sound good without vocals, then have vocals added… The soundtrack element is something we are working to improve on in the future, to get that more authentic sounding film-score sound.
I personally enjoy making soundtrack style music in my spare time, if it”s good I can use it to play around with Xerath ideas also

Symphonic parts are great! Who or what inspired you?

Thanks!
We all appreciate the power of symphonic arrangements to transform heavy metal, as well as movies or anything else it is applied to.
Also classical music and film score comes into the range of influences we each have… We wanted to make sure the symphonic parts always added something cool, and were never just there for the sake of it.

As I saw your photos, I realized, that you like different types of music (eg. Meshuggah, Pantera, Opeth), are you open for other kinds of music? Do you plan to use specialities from other music types? More progressive and industrial parts or female vocals?

Our taste in music is extremely diverse, and covers just about every genre there is… We have toyed with a little industrial and female vocals in the first album, and will always have that „experimental” twist added here and there.
So yes! We are definitely open minded musically and never set out to be mundane or formulaic in our writing. Have stuck with „Better to stay eclectic”

I like the album’s cover, I think, that’s great. Who’s work is this?

That was the work of artist Colin Marks (www.rain-song.co.uk) who has worked with Nevermore, Strapping young lad, Sylosis, Aborted, Jeff Loomis etc…
We think it”s fantastic also, it implies devastation without showing anything literal or giving anything away… whilst remaining quite iconic and original… Colin will definitely be hearing from us again for Xerath II

Do you have opportunity to have a video clip?

Music Video? Not just yet, we may do something for „I” at some point but a music video is something we are more keen to do for the next album. We have some videos on youtube of us being generally immature and silly though!

What is Xerath’s brand? What’s your speciality, which differentiates you from the other bands?

The difference is what we have set out to do, which is to remain on the cutting edge of symphonic metal. To always bring something original and beautiful, head-bangable and musical to the scene…
We will always promise to make the next album better in every respect, and do our best to put on the best live shows possible. We would like people to think of us as a modern metal band paving a new direction away from the norm.

Just a few metal bands can be in a stable form. How strong is the bond between you? What do you think of the current line-up?

The current line-up is perfect, and will only change if somebody gets crushed by a tour bus. I previously worked with Richard in another band which I joined 7 years ago, and I have known him and Mike since (and Owain for about 3 years now). We are lucky to have an almost „superband” line-up in terms of ability and experience, yet we like to keep the music (apart from the drums!) relatively simple for impact and effect.
We will stick as a 4 piece for the time being for simplicity and the fact that, we work so well as a unit and as housemates!

What about the concerts? How many concerts do you have in a month? Do you plan an European tour, or you stay in the U.K.? Do you have opportunities to play on festivals?

At the moment we are just waiting for the right opportunities to come up, we have a few decent dates booked here in the UK including Bloodstock festival in August… We would still like to be noticed enough that we could end up supporting bigger bands, especially bands in the same kind of genre.
Until those opportunities come up, we will stick with gigging as and when it”s possible until there is enough demand to see us overseas!

There are many bands with keys nowadays, and they don’t have fixed member on the keyboards. That’s true for you, too. Didn’t you think about have a fixed member on the keyboards?

Well… We stick with a 4 piece line-up because of the simplicity, it”s really difficult to get all the effects and authentic sounds we use viable on a keyboard.
We wanted to try something different by using orchestral samples instead of synths as such, and we want to aim for a more authentic sound as time goes on, and are happy to do that with backing tracks instead of a keyboardist.
Who knows, maybe we can get a real orchestra instead one day!

What about the metal life in England? Do you have modern clubs with huge stages and good conditions?

The metal scene in the UK is quite good, you do sometimes have to travel to find your nearest decent metal club though.
I wouldn”t say many of the venues around have huge stages and brilliant conditions, we tend to hold out for the occasional festival like Bloodstock or Hellfest.
I think the UK could do with more decent promoters in general, putting on genre specific metal nights and gaining the trust of those who go to see bands they have never heard before.

Do you have ideals, or each of you has another „music world”? What’s your favourite group?

We are all pretty much agreed on the sound Xerath should be aiming for, and the direction we should be going in which is great. However individually our general music taste is very varied and it would be impossible to mention a favourite group!
I guess personally my favourite group (metal wise) is Strapping Young Lad or Symphony X. Hard to say!

What do you think of life’s future (humanity and yourself, too)? Are you hopeful, pessimistic or realistic?

We are realistic and hopeful, one thing that really annoys us is musicians who think that… Just because they can play music, should have something to say about politics or the environment, or conspiracy theories…
Xerath are pretty much agreed that Global warming, 911 and government conspiracies are generally bollocks… And that the world is going to continue as it is for sometime, people have been predicting things for 100″s of years now that never happen… Go fossil fuel!!

Are you an abstract man in private life? Do you like bizarre things?

We are reasonably normal, immature guys who enjoy stuff like…
laughing at farts, aspiring to own supercars when/if we get rich, drunken wrestling, drinking, and watching southpark or anything by Sacha Baron Cohen.

What’s the 3 best things in your life?

As a band?
I”m going to guess and say… Music, Laughter, Fun

Do you want to complement this interview with something?

Sure! To anyone who is a fan, we hope you enjoy Xerath I, and we promise to make Xerath II at least twice as good in every respect (more cinematic, groovier, more heavy, more progressive, longer, more epic…)
Come see us live if you get the chance, and feel free to post any questions or conversation to us on our official forum which you can find on our website!
Thanks

Thanks for the answers, have a good time!

Web: http://www.xerath.net/

Kapcsolódó cikkek

XERATH – I

Jillian

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek