Interjúk

Zombi Interjú

(scroll down for English Version)

Hello! Először is, hadd gratuláljak az új albumotok, a Spirit Animal közelgő megjelenéséhez, mely számomra az utóbbi év egyik legjobb munkája. Először jöjjenek a szokásos kérdések:

Két év telt el az utolsó kiadványotok óta. Ebből az időből mennyit töltöttetek az album készítésével?

Anthony E. Paterra: Sokkal több időbe telt befejezni az albumot, mint vártuk. Az utolsó turnénk után bő nyolc hónapot kellett várnunk, míg az ötletek elkezdtek szállingózni a fejünkben. Mindent egybevéve egy picit több, mint egy évbe tellett a Spirit Animal elkészítése.

Steve Moore: Ja, a két év legnagyobb részét azzal töltöttük, hogy összerakjuk magunkat a 2006-os év után, amit majdnem teljes egészében a turnébuszunkban töltöttünk. Szerintem ez a kis pihenő sokat segített abban, hogy újra képzeljük a zenekar hangzásvilágát.

Nehéz szülés volt vagy a számok csak úgy maguktól folytak ki a kezeitekből?

AEP: A zene volt a könnyebbik rész. Igazából az egész procedúra sokkal egyszerűbb volt, mint vártam. Ez volt az első alkalom, hogy File Share módszerrel vettünk fel egy albumot. Ennek segítségével úgy tudtunk zenét írni, ahogy soha sem sikerült volna, ha egy próbateremben ülünk ketten.

SM: Valóban, a zeneírás elég könnyen ment. A dolgok nagyon szépen összeálltak. Ezzel szemben a keverés és a mastering elég megterhelő volt számomra. Elég sokszor próbálkoztunk, míg megtaláltuk a megfelelő keverést, ami igazán tetszett. Amikor olyan zenét keversz, amit te magad írtál, elég nehéz tudni, hogy mikor kell megállni.

Hogy szerződtetett le titeket a Relapse? Nem vagytok az a tipikus Relapse-banda.

AEP: Egy késő éjszakai gyorskajálda reggeli során könyörögtem Matt Jacobsennek, hogy szerződtessen minket, és megtette.

SM: Igazából nem volt ilyen nehéz. Máig nem értem egyébként én sem, de nagyon örülök neki, hogy így történt.

És most mik a tervek? Talán egy Európa-turné? Mi nagyon örülnénk neki.

AEP: Imádnám, ha visszamehetnénk Európába, de egyelőre nem vagyok biztos a terveinkben.

Turnéztatok már az alternatív keményzene legnagyobb alakjaival, mint például az Isis, a Red Sparowes, a These Arms are Snakes és a Trans Am. Születtek közöttetek barátságok?

AEP: Természetesen. Ne felejtsük el a Maserati-t és a The Fucking Champs-et. Midnannyian tiszteltük a másikat és ebből kialakult pár barátság. Amikor a Trans Am Pittsburghben játszott, Seb beteg volt és ugrottam be dobolni a helyére. Ez valami olyasmi volt, amit soha nem vártam volna, hogy megtörténik. Sajnos egyikőjüket sem láttam már jó ideje – hiányzik a baráti hangulat, amit az egy hónapig tartó együtt turnézás hoz létre.

SM: Egyetértek. Kapcsolatban maradtunk egy csomó zenekarral, akikkel turnéztunk. Sőt, én a Red Sparowes-zal le is nyomtam egy Amerika-turnét, nem sokkal a koncert után, amikor előttük játszottunk. Cliff as Isis-szel turnézott, hát beugrottam helyette gitározni. Az nagyon jó buli volt.

Melyik turnét élveztétek a legjobban?

AEP: Mindet szerettem, de a kedvencem Európában az Isis-el közös, Amerikában pedig a Trans Am-al közös turné.

SM: Japánban a Jesu előtt játszani hihetetlen volt, de a pár évvel ezelőtti Guapoval közös rövid turné volt a kedvencem. Nem minden buli volt jó – sőt, néhányat le is kellett mondanunk, mert lerobbant a buszunk – de hatalmas móka volt azokkal a srácokkal lógni. Akárcsak a Trans Am-al.

Ki csinálta a Spirit Animal borítóját? Az eredeti ötletet ti szolgáltattátok? Az elefánt a borítón valaminek a szimbóluma akart lenni?

AEP: A Black Mountain-ből Jeremy Smith csinálta a borítót. Mindketten nagyon szeretjük a Black Mountain számára készített munkáit különösen az In the Future borítóját. Érdeklődést mutatott a közös munka iránt és szabad kezet adtunk neki. Semmilyen befolyásunk nem volt a borítóra, kivéve persze az inspirációt, amit a zenénk szolgáltatott. Az elefánt pedig, érzéseim szerint annak a szimbóluma, hogy mindenkit össze akarunk zúzni, aki az utunkba áll.

Van valamilyen üzenet, amit át akartok adni az albummal (a zenén, a borítón vagy a számcímeken keresztül)?

AEP: Semmi konkrét. Az instrumentális zenénél inkább az a lényeg, hogy valamilyen folytonosságot találjunk a zene és a számcímek közt.

SM: Igen, mindig a zene az első. Aztán meg kell próbálnunk olyan számcímeket kitalálni, amik érdemesek a zene képviseletére, de nem befolyásolják a hallgató rálátását a zenére.

Melyik zenekar(oka)t/dal(oka)t/album(oka)t vagy akár filme(ke)t tudnátok megnevezni, mint a rátok legnagyobb hatással rendelkező műve(ke)t?

AEP: Túl sok van ahhoz, hogy felsoroljam. Életem aktuális szakaszában szinte mindenben találok inspirációt.

SM: Missing Persons, Yaz, Huey Lewis & The News

És végül egy személyes kérdés: kérlek, mondjátok el, mit tudtok Magyarországról. Nagyon kíváncsi vagyok.

AEP: Azt hallottam, hogy a nők nagyon szépek.

SM: Egyszer Budapesten szilvesztereztem – jó volt, csak olyan hideg volt, hogy fel sem tudtam igazán fogni, hogy ilyen hideg lehet. És mindig felhős volt az ég. De a sör nagyon olcsó volt. Fent a Várban pedig még egy hatalmas sólymot is a kezemen tarthattam – a tragédia az volt, hogy senki nem volt a környéken, aki lefotózhatta volna.

Köszi az interjút, megtiszteltetés volt. Biztosak lehettek benne, hogy Magyarország én és még sokan mások is figyelemmel fogjuk kísérni a pályátokat.

———————————-

ENGLISH VERSION:

Hello! First, please allow me to congratulate for the upcoming release of your new album, Spirit Animal. It is one of the best works I heard in the last year. First, lets just get through the usual questions:

Two years have passed since your latest release. How much of this time did you spend on working with the new album?

AEP – The album took a lot longer than we expected to complete. After our last tour, we took a good eight months before ideas started to bounce around. In all, a little longer than a year to complete.

SM – Yeah, most of that time was spent recuperating from 2006, which we spent almost entirely in our tour van. I think the time off really helped us re-imagine the sound of the band.

Was it a hard birth or did the songs just easily flowed out of your hands?

AEP – The music was the easy part. In fact, the whole process was much more simple than I expected. This was our first time dealing with the File Share method of recording. We were able to compose music that would not be possible had the two of us been sitting in a rehearsal room.

SM – Yes, writing the music was a rather easy process. Things came together very nicely. This mixing/mastering on the other hand was rough on me. It took quite a few tries to get a mix that we really liked. When you’re producing music you’ve written, it’s very difficult to know when to stop.

How did Relapse sign you? You’re not the typical Relapse-band.

AEP – I begged Matt Jacobsen over a late night greasy-spoon breakfast to sign us, and he did.

SM – Ha, yeah, it really wasn’t that difficult. I still don’t understand it either, but I’m glad they did!

And now what are the plans? Perhaps a Europe tour? We would be very glad.

AEP – I would love to come back to Europe, but I am not sure of our plans at this moment.

You already toured with some of the greatest bands of heavy alternative music like Isis, Red Sparowes, These Arms are Snakes or Trans Am. Did you become friends with some of them?

AEP – Certainly. Lets not forget Maserati and The Fucking Champs. We all respected each other, and from that came some friendships. When Trans Am played in Pittsburgh, Seb was sick and I was able to play drums for them. That was something I never expected to be able to do! I haven’t seen any of those guys in a while – I miss the camaraderie that touring with a group for a month will bring.

SM – Agreed. We’ve definitely kept in touch with a lot of bands we toured with. In fact I did a US tour with Red Sparowes not long after Zombi opened for them. Cliff was out with Isis so I filled in on guitar. That was a lot of fun.

Which tour did you enjoy most?

AEP – I loved them all, but my favorites were with Isis in Europe, and Trans Am in the states.

SM – Opening for Jesu in Japan was unbelievable, but I think the short tour we did with Guapo a few years back was my favorite. Not all the shows were great – in fact we had to cancel a few due to our van breaking down – but they were so much fun to be around. Same with Trans Am.

Who created the cover art for Spirit Animal? Was the original idea yours? Is that elephant a symbol?

AEP – Jeremy Schmidt of Black Mountain did the artwork for us. We were both very taken with his artwork for Black Mountain, specifically the cover for „In the Future”. He expressed interest in working with us, and we let him go with it. There is absolutely no input from us on the cover art, except for the inspiration the music provided. Regarding the elephant, I feel it represents our desire to crush anyone that steps in our way.

Is there some kind of message you want to get through via the album (music, art and titles)?

AEP – Not specifically. With instrumentals, it is more about finding some sort of continuity between the music and the titles that represent it.

SM – Yeah, the music always comes first. Then we have to try to come up with titles that are worthy of the songs but that don’t color one’s perception of the music to greatly.

Which bands/songs/albums or even movies can you name as your main influences?

AEP – There are too many to list. At this stage of my life, I seem to find inspiration in anything.

SM – Missing Persons, Yaz, Huey Lewis & The News

And finally, one personal question: please tell me what do you know about Hungary? I’m really interested.

AEP – I hear the women are beautiful.

SM – I spent New Years in Budapest a while back – it was great, but cold in a way that I could barely even comprehend. And always cloudy. Beer was very cheap though. I got to hold a giant Falcon on an overlook up in the Castle District – the tragedy is that there wasn’t even anyone around to take a photo.

Thanks for the interview, it was my pleasure. You can be sure that me and lots of other people from Hungary will pay attention to you from now on.

WEB:
http://www.zombi.us/

Kapcsolódó cikkek

A Zombi stúdióba vonul; bejelenti antológiája újrakiadását

KMZ

Hot News: Zombi announce deluxe vinyl reissues

KMZ

Hot News: Zombi – Tour with Goblin and Vinyl Repress Announced

KMZ

ZOMBI – Spirit Animal

Hermes

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek