MONUMENTUM – In Absentia Christi

Kiadás éve: 1995

Kiadó: Misanthropy Records

Weboldal: myspace.com/monumentum

 

 

Bár a Olaszországi illetőségű zenekar csak a második doom hullám végefelé került bele a gépezetbe, az 1995-ös lemezük olyan mérdföldkő amely mellett nem lehet elmenni. Minden CD-jük különleges, igaz ez a korábbi és későbbi anyagokra egyaránt, de ebből a lemezből olyan kriptahangulat árad, hogy mind a dark / gothic-rock kedvelői, mind a doom zenéket hallgató közönség kedvence lett. Az énekes Andrea Zanetti stílusa, játéka a hangjával már-már Rozz Williams (Christian Death) lemezeit idézi, a zene új és mégis a régi hangulatot hordozza magában. Hogy igazából doom e ez a zene vagy inkább áll közelebb a gothic-metal műfajához, nehéz megítélni, mert mindkét stílust ötvözi magában. A lemez végtelen elhagyatottságtól szenved, és azok a képek, amiket a szövegek és a számok különböző hangulati hatásai festenek meg a szemünk előtt, teszik ennyire egyedivé és csodálatossá ezt a zenét. Minden hangja a misztikum felé hajlik, úszik, lebeg, abszolút nincs a földhöz, a valósághoz láncolva. A ’90-es évek közepén elsőként visszaköszönő hatásuk nem vitatható. Más kérdés hogy hová illeszthető be ez a hatás, hiszen a zenei palettán rengeteg más stílusban indult zenekar kezdett ilyen hatásokkal bíró zenét játszani a ’90-es évek vége felé. Filozófiai mélységű, szenvedélyes szövegvilág, misztikummal átszőtt zene. A zenekar legjobb korai korongja ez, de ugyanilyen hatást váltott ki a 2002-ben napvilágot látott Ad Nauseum lemezük is; mindkét anyag kiemelkedett és előrevetítette a zenei megújulást pár évre.

A korong a Battesimo Nero Opaco című, intronak is beillő dallal kezdődik, amelyet akár egy Dead Can Dance lemez dala is lehetene. Nagyon kellemes hangulatú kompozíció ez, nyári délutánok poros útjait hozza magával, lépdelünk, fúj a szél és valami természetfeletti történik velünk az álom határán. Az A Thousand Breathing Crosses címet viselő második szám tompa lüktetése a gondolatok áramlatába visz el minket ahol csak sodródunk, majd ismét a mély álom felé suhan a hajónk… a szintetizátor és a minimál témák itt is megteszik hatásukat, a hangok felemelnek, majd a mélybe dobnak hogy újra felemeljenek. Egy utazásként tudnám leírni az egész lemezt, amolyan pátio-ként, ahol a magunk vágyaiban, álmaiban merülünk alá. Ahány zene, annyi megálló, annyi új lehetőség. A Comsuming Jerusalem egy monoton, befelé forduló érzéki témákkal teli sikoly. Minden hang belédmarkol, a hangok elsodornak a partról, és az örvényben találod magad. A zenében a dobnak, a basszusgitárnak és a szintetizátornak van a legnagyobb szerepe, a gitár szinte csak hangulathangszerként van jelen a számokban, viszont minden hang a helyén, a maga egyszerű, mégis sokszínű témáival.

A Fade To Gray egy feldolgozás, méghozzá a zenekar stílusában, de olyan lehetőségeket kihasználva, amitől akár lehetne ez a szám eredetileg egy Monumentum dal is. A francia nyelvű ének operai hatásokkal megáldva Francesca Nicoli (az Ataraxiából) énekesnő részéről egyszerűen csodálatos. A következő dal az On Perspective Of Spiritual Catharsis, egy ismét más hangulatot magában hordozó mű, a finom részeket néha eklektikus hangulatú kitörések törik meg, a tempó a négy negyednél nem lesz azonban itt sem gyorsabb. A SelunhS AggeloS katarzisszerű élménye és zeneisége merész képeket elevenít meg itt, fáradt félelemét, beletörődését, a hangok valahonnan messziről szólnak, csábítóak, szédítőek… az arab motívumok itt sem hiányoznak a dal felépítéséből, jellemző kompozíciójuk szerves része az együttes zenéjének ezen a korongon, ettől is van a misztikumának egy erőteljesebb hatása. A From These Wounds felférne bármelyik ’96 után született doom/gothic-metal albumra, furcsa szerkezete azonban itt nyomokban a ’80-as évek dark/goth -rock bandáit juttatják eszembe.

A Terra Mater Orfanorum nyomasztó kiábrándultság, esős őszi utca, amin csak a villamos siet el a temető felé teljesen üresen, a házakon szomorúság csapódik le. Beteg hangulatú szám ez, szerkezete egyszerű, mégis kifejező ez a kevés hang, kevés dallam is. A Nephtali az album egyik legerősebb dala, egy könyörgés, és fáradhatatlan szenvedés örök rugóra járó tánca. Egyszerűen nem lehet betelni ennek a korongnak a valószínűtlenül összeálló hangbeli képeivel. A záró dal, a La Noia egy “búcsúnóta”, lassú, halálos kerengő az utolsó pillanatokból, az élet legmélyebb bugyraiból. Minden a fájdalomé. Elhalmoz kétségeivel, majd puszta, távolodó csendé zsugorodnak a hangok és csak a köd marad. Hihetetlen mennyi hangulatot jelenít meg a korongon a zenekar.

Egy atmoszférikus hatású, minden pontján összeillesztett és kidolgozott kompozíció állt össze ebben a kicsivel több mint háromnegyed órában, de úgy hiszem, időtlen a mű. A hangzásért Roberto Mammarella (accordion,bouzouki,guitar) és Maranzano (strings, vibe master, keyboards, bass) és Paolo Mauri (bass, samples) – ez utóbbi tag csak vendégzenész volt a lemezen mint az Ataraxia énekesnő Francesca is – a felelősek.

Tracklist:

1. Battesimo Nero Opaco
2. A Thousand Breathing Crosses
3. Consuming Jerusalem
4. Fade To Gray
5. On Perspective Of Spiritual Catharsis
6. SelunhS AggeloS
7. From These Wounds
8. Terra Mater Orfanorum
9. Nephtali
10. La Noia

Pontszám: 9.5

Kapcsolódó cikkek

SHINING / MONUMENTUM – Split 7”

Dr. Feelgood

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár