MOTÖRHEAD – Rock ’n’ Roll

Kiadás éve: 1987

Kiadó: GWR

Web: www.imotorhead.com

A Motörhead diszkográfiájából nagyon nehéz klasszikust választani, hiszen szinte minden korongjuk az. Az aranykorban (’70-es évek vége, ’80-as évek eleje) született munkáik (Over Kill, Bomber, Ace Of Spades) zenészek, rajongók ezreinek érdeklődési körét alapjaiban meghatározó, örökérvényű alkotások, de a ’90-es években illetve utána is adtak ki briliáns anyagokat (pl. 1916, Sacrifice, We Are Motörhead).

A köztes időszakban -a ’80-as évek első felében- hullámvölgybe került a zenekar. Az Iron Fist a sápadás jeleit mutatta és ezt még tetézte „Fast” Eddie Clarke kilépése is. Helyettese a Thin Lizzy egykori bárdistája Brian „Robbo” Robertson lett, aki az Another Perfect Day-en játszott, majd a lemez megjelenése után nem sokkal Phil Taylor dobossal együtt lelécelt. Lemmy tehát a nulláról, egy teljesen új tagsággal folytatta a Motörheadet. Phil Campbell és Wurzel lettek a gitárosok, az ex-Saxon ütős Pete Gill foglalta el a dobszéket, tehát az addig trióként funkcionáló zenekar, kvartetté lett. Ez a felállás készítette el az Orgasmatront. Véleményem szerint eme lemezek nem voltak, lettek az igaziak (igaz ez ízlés kérdése), noha egy-egy (vagy több) jó pillanat mindegyiken van. A Rock ’n’ Roll azonban újra egy ereje teljében tündöklő, nagyon erős Motörheadet mutatott, sőt, a banda soraiba visszatért a tékozló fiú, Philthy „Animal” Taylor dobos is. Ami engem illet, ez volt a legelső Motörhead anyag, amit hallottam, ezt ismertem meg legelőször és sokat segített abban, hogy a csapat rajongója illetve életfogytig tartó metalos váljon belőlem. Azt hiszem a lemez címéhez szükségtelen kommentárt fűznöm, önmagáért beszél. Az albumon hallható dalok nyersen elővezetett, rock’n’roll/metal szerzemények, melyekben –mint minden Motörhead korongon- Lemmy védjeggyé vált dörgő basszusfutamai dominálnak. Valahol azt olvastam, hogy a Főnök, azaz Lemmy ezt a lemezt tartja a leggyengébb Motörhead alkotásnak, véleményem szerint azonban ez nem így van, ez a ’80-as évekbeli Motörhead –leszámítva az Ace Of Spades klasszikust- legjobb alkotása. Elég belehallgatni a címadó szerzeménybe ahhoz, hogy meggyőződhessünk arról, ez a lemez messze jobb lett, mint az Iron Fist, Another Perfect Day, Orgasmatron trió.

Phil Taylor dobolásával, Lemmy basszusaival kezdődik a címadó tétel, majd beszállnak a gitárosok és egy „ereszd el a hajam” jellegű nóta kerekedik ki belőle. Egy Motörhead lemezt sem érdemes zeneileg analizálni, hiszen –az AC/DC-hez hasonlóan- a nyersességre, az egyszerűségre törekedtek, sosem bonyolították túl a nótákat, a számok felépítését és ez alól a Rock ’n’ Roll sem kivétel. Az anyagot a középtempók, a közepesen gyors részek uralják, itt még nem jelentkeztek azok a gyors, agresszív darák, túrások, amelyek a Sacrifice vagy We Are Motörhead albumokat jellemezték. A Blackheart zakatolós riffjei egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a Motorfej a NWOBHM mozgalom egyik alapcsapata (volt), az Eat The Rich-ben és az erősen a No Class-re hajazó Stone Deaf In The USA-ben pedig slide gitárok is feltűnnek. A sebesség a The Wolf-ban éri el a csúcspontját, ez a lemez leggyorsabb tétele, ennek ellenpontozásaként a The Traitor-t követő Dogs viszont a leglassabb szerzemény, mely nyomasztó hangulattal bír. Az All For You-ban visszatérnek a nyers ritmusok és középtempók a Boogeyman-nel –tempója hasonló a címadóéhoz- pedig befejeződik az album, mintegy keretbe foglalva a történetet. A lemez két kiadást is megért, az első verzió (CMC – 1997) az Eat The Rich maxi két felvételét (Cradle To The Grave és Just ’Cos You Got The Power) tartalmazza, a második, 2006-ban kiadott változat pedig BBC’s Friday Rock Show által rögzített, 1986 augusztusi Monsters Of Rock fesztiválos fellépés anyagát foglalja magában.

A Rock ’n’ Roll megjelenését követően a zenekar hátterében komoly változások történtek (pl. kiadó és management váltás, Philthy és Lemmy Los Angelesbe költöztek) és ennek köszönhetően egy óriási albummal (1916) folytatták pályafutásukat. Azt hiszem felesleges méltatni nagyságukat, a színtérre gyakorolt hatásukat, a Motörhead és Lemmy kimeríti az örök és elpusztíthatatlan fogalmát. „’Cos I’m in love with rock ‘n’ roll, satisfies my soul” – ennyire egyszerű.

Tracklist:

1. Rock ‘N’ Roll
2. Eat The Rich
3. Blackheart
4. Stone Deaf In The U. S. A.
5. Wolf
6. Traitor
7. Dogs
8. All For You
9. Boogeyman
10. Cradle To The Grave
11. Just ‘Cos You Got The Power

Szólj hozzá!