PANTERA – Cowboys from Hell

Kiadás éve: 1990

Kiadó: Atco Records

1990-et írunk, elég termékeny év ez a metál színtéren, mivel olyan klasszikus lemezek jelennek meg, mint pl.: a Megadeth-Rust in Peace, Slayer-Seasons in the Abyss, Obituary-Cause of death, és még számtalan zenekar jelentkezett ebben az esztendőben új hanganyaggal, köztük a Deicide, a Kreator, és a Death!

Az említett albumok vitathatatlanul hatást gyakoroltak az akkori színtérre, de valahogy az a vérfrissítés, amire mindenki vágyott, úgy tűnt nem érkezett meg…egészen 1990. július 24-ig, amikor is az Atco Records kiadta a Pantera ötödik stúdióalbumát, a Cowboys from hellt!

Az előző négy album hajlakktól ragacsos, cica nadrágba öltöztetett glam metal életérzése nem hozta meg az áttörést a zenekar számára, bár a ’88-as Power Metal már előszele volt a következő albumnak!

Texas, Whiskey, és négy tökös, mindenre elszánt profi zenész (Dimebag Darrell, Vinnie Paul, Rex Brown, Phil Anselmo) a receptje egy korszakalkotó lemeznek!

Brutális gitártémák, remek hangzás, tűpontos dob, illetve a frontember érces, mindent elsöprő orgánuma!

A recept bevált, mivel aki eddig tudomást sem vett a zenekarról, vagy épp nem rajongott a hajmetálért, az most egy pillanat alatt megismerte milyen is az, amikor négy dühös Texasi srác seggbe rúg mindenkit.

Olyan nagy ágyúkkal lőtték szét a halló járatokat mint a Cowboys from hell, Primal concrete sledge, Cemetery Gates, Domination, Shattered, vagy a The Art of Shredding.

Néhány dalban visszaköszönnek az előző éra glam hatásai, pl. a Cemetery Gates-ben, és a Shattered-ben, de ez így van rendjén, mivel a zenekar épp a szárnyait bontogatta, és csak két év múlva, a Vulgar display of power megjelenésével zárták le teljesen a „Mötley Crüe” korszakot.

1991-ben, a Moszkvában megrendezésre kerülő Monsters of Rock-on, több mint 500 ezer ember előtt bizonyították rátermettségüket és azt, hogy hamarosan egy új korszak következik.

Az albumot nem boncolgatnám számokra szedve, véleményem szerint az ikonikus dalokon kívül is, mindenki megtalálja rajta azt ami neki tetszik.

„Töltelék nótát” tulajdonképpen azért nem tudnék mondani, mert Dimebag gitárjátéka annyira egyedi, és vérprofi, hogy az idézőjelben „unalmasabb dalokat” is szívesen hallgatja az ember, mivel nem spórolták ki egyikből sem a jó riffeket.

Összességében nem mondhatjuk, hogy ez egy hibátlan album, de az egészen biztos, hogy a ’90-es évek, kicsit monoton, leülepedett, és részben elfáradt metal színterét felrázták, megújították, és azt gondolom újra értelmezték…és mint tudjuk, ez még csak a kezdet…