SADNESS – Ames De Marbre

Kiadás éve: 1993

Kiadó: Witchhunt Records

Weboldal: www.zenial.nl/sadness

 

 

Ez a lemezistertető inkább amolyan kortörténeti vázlat, mintsem egy egyszerű kritika. Egy sorozat első darabja ez az írás, amely a kultikus ’80-as és ’90-es évek zenei palettájáról fog néhány gyöngyszemet bemutatni, és ezen a sorozaton belül is egy-egy lemez lesz egy-egy bandától kiemelve; a hangsúlyt inkább a zenekar történetére, hatására próbálom fektetni.

A doom zene igazi gyökerei egészen a ’70-es évek legelejéig nyúlik vissza, amikor mások mellett a Black Sabbath is elkezdett munkálkodni. Sajnos az elkövetkező másfél évtized nem túl sok ilyen zenekart vonultatott fel, de végül a ’80-as évek végén, ’90-es évek elején elkezdett belendülni az élet ezen a téren is. Ennek egyik részese volt a Svájci illetőségű Sadness zenekar is, akik ha ugyan nem raktak le túl sok meggyőző munkát az asztalra, ezzel a lemezzel mégiscsak bevonultak a stílusalapítók történelmébe.

Ez a hétszámos lemez üres szobák bezártságának világát hordozza magában, remekül keveredik benne a goth stílus egy-egy eleme, a doom kísérletezése, és némi death metal érzésvilág. Hangzásuk, dallamaik és pusztító erejű riffjeik kidolgozottak, tudatos játékuk mégis némi eksztázist csempész bele a zene hangulatába. Ezen a korongon remekül ötvöződik a ’70-es és ’80-as évekre visszanyúló múlt, és a ’90-es évek elejének új szele. A korát két-három évvel megelőzte (a legtöbb doom banda ’95 és ’97 között kezdett stíluson belül finomabb játékkal és több dallamosabb résszel kísérletezni).

Az első szám az Ames De Marbre monoton dob és basszusgitár kezdése, az ebbe belefonódó gitárjáték és az enyhén eksztatikus ének teszi ezt a lemezt itt is érdekessé és különlegessé. A súlyosabb riffek itt is meghatározó szerephez jutnak, és itt érezhető a legjobban a gothic zene hangulatának hatása. A Lueurs egy középtempós nóta hevességével indul útjára, majd átformálódik, alábukik, megadva magát egy lazább, de ugyanakkor feszes témának, amely csak a szám végére gyorsul fel ismét. Hasonló vonalon a Tiamat későbbi lemezei formálódtak, illetve a stoner/sludge vonalon kísérletező zenekarok néhány lemezén lehet felfedezni a jellegzetességeit.

A Tristessa igazából egy teljesen más világot mutat be, mint az előző két szám, hiszen inkább egy neo-folk hatásokkal rendelkező zenekar lemezén képzeli el az ember ezt a számot, mint egy doom korongon, de a keleti motívumokkal megáldott alkotás, amely főképp fúvós hangszerekre épül, itt is megtalálja a helyét. Mintha homokdűnék között sétálnál, egy sámán szemével látva a világot – misztikum és időtlenség keveredik itt a nyugalom ízével. Az Opal Vault hangulatában közelebb áll a zenekar korai anyagához, a kétszámos Oedipus demohoz, bár itt sokkal letisztultabbak a témák, mégis inkább azt a súlyosabb riffeket és verzéket felvonultató doom/death metal hangzás keveredik benne, amely a stílus újjászületésekor sok más zenekarra is jellemző volt – példaként álljon itt a My Dying Bride és a Winter.

A Tears Of Sorrow egy hangulatcsapda egy nyári délutánon, valahol egy utazás közben… a szomorúság és az üresség érzete keveredik benne a feladás kételyeivel, a végén pedig a düh és a kiábrándultság kérdései nehezednek ránk. Az albumon ez a leghosszabb szám a maga majd tíz percével, de ettől függetlenül élvezhető marad (nagyon sok zenekar erőlteti a hosszú percekig elnyújtott számokat, és többségük pocsék és unalmas is), nem válik egysíkúvá a jól megírt témáknak köszönhetően. A Red Script az album egyik csúcspontja (az Oedipus demon ez a szám még más szerkezeti felépítésben és nyersebb előadásban szerepel), a pusztító de ugyanakkor az önmagával küzdő ember belső hangjait tárja elénk, az énekdallamok itt néhol egy női vokál “alatt” szólnak, néha a bensőnkből. Jól megkomponált dal ez, eklektikus verzék és riffek váltják egymást, a hangulatok itt is elég változékonyak, mint az előző Tears Of Sorrow-ban.

A záró nóta az Antofagasta címet viseli, ez egy könnyedebb szám, főleg itt bizonyosodik be, hogy ez a kiadvány évekkel megelőzte a korát, hangulatos, markáns zenét hallunk itt, bármikor be lehetne rakni egy mostani Tiamat vagy Lake Of Tears szám után, a hangulati egyezések letagadhatatlanok lennének, ahogyan a zenekar hatása is, erre a mára már lassan kiüresedő műfajra. A ’90-es évek egyik legjobb albuma méltán kapott helyet ebben a sorozatban úgy érzem, hatásában kihagyhatatlan.

Tracklist:

1. Ames De Marbre
2. Lucurs
3. Tristessa
4. Opal Vault
5. Tears Of Sorrow
6. Red Script
7. Antofagasta

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár