SAVAGE GRACE – Master Of Disguise

Kiadás éve: 1985

Kiadó: Important Records

Web: myspace.com/officialsavagegrace

A ’80-as évek elejének/közepének los angelesi metal színtere abszolút kettéosztottságról tett tanúbizonyságot. Egyfelől ott voltak a dallamos glam/haj bandák (pl. Mötley Crüe, Ratt, Dokken, W.A.S.P.) másfelől pedig az underground csapatok. Ekkor még nem különültek el élesen a zenei kategóriák, speed, thrash, power stb., így a Metallica, Slayer, Shellshock (később Dark Angelre változtatták nevüket), Abattoir, Vermin, Sceptre, Armored Saint stb. az underground besorolásba tartoztak. A legendás klubok, mint a Troubadour, a Roxy, a Whisky A GoGo stb. a hajbandákat támogatták, az underground együttesek nem igazán tudtak labdába rúgni. Egyfajta harc alakult ki a két zenei mozgalom között, melyből a hajbandák jöttek ki jól, eredményesen, hiszen a nagy kiadók őket szerződtették az underground bandákkal ellentétben.

Ahhoz, hogy az underground bandák ne szívódjanak fel, nagyban hozzájárult egy bizonyos Brian Slagel nevű úr, aki 1982-ben útjára indította legendás Metal Massacre válogatását. Kezdetben kizárólag a los angelesi underground csapatokra koncentrált, majd később az egész Egyesült Államokra kiterjesztette tevékenységét, tehetséges csapatokat kutatva, akiket saját kiadójához, a Metal Blade-hez szerződtetett le. Slagel nevéhez fűződik a legelső metal fanzine-ek egyike, a The New Heavy Metal Revue is. Ennek ellenére nem volt fenékig tejfel az underground csapatok élete és nem véletlenül tette át a Metallica a székhelyét San Francisco-ba. Egyrészt mert Cliff Burton (R.I.P.) nem akart Los Angelesbe költözni, másrészt pedig Frisco-ban pezsgőbb volt a metal élet (élükön Ron Quintana Metal Mania fanzine-jével és a KUSF rádióval), mint Los Angelesben.

Az eredetileg Marquis De Sade néven, 1981-ben alakult Savage Grace is az underground táborhoz tartozott. A korai időkben rengeteg tagcsere történt soraikban, egyfajta átjáró ház volt a banda, még Ozzy Osbourne tragikusan fiatalon elhunyt gitárosának, Randy Rhoadsnak a testvére, Kelly Rhoads is énekelt a zenekarban, akitől egyébként a Savage Grace név ered. Két demóval, a The Dominatress Ep-vel és a Metal Massacre II. (a Scepters of Deceit szerepelt a korongon) válogatással alapozták meg hírnevüket. Az ep megjelenése után, az addig kvintettként dolgozó bandából kiszállt Jon Birk énekes valamint az Oment létrehozó Kenny Powell gitáros. Másodgitárost nem sikerült találniuk, Jon helyére Mike Smith került, így a debütáló anyagot négyen vették fel. Ellentétben az akkori csapatokkal (hiába mutatkozhattak be a Metal Massacre-n), a Master Of Disguise-t nem valamelyik, akkoriban jó névnek számító kiadó pl. Combat, Metal Blade, Megaforce adta ki, hanem egy totál ismeretlen cég, az Important, (a csapat önmagának finanszírozta a felvételeket), míg Európában a francia Black Dragon intézte a disztribúciót. Kilenc, csiszolatlan, nyers megszólalású speed metal felvételt rejt a Master Of Disguise.

Zeneileg az Abattoir és az Agent Steel keverékeként írható le az anyag: a zabolátlan energia, a gyorsaság, a lendület, a vadság az Abattoirt idézik, Mike Smith hangja pedig John Cyris orgánumára hajaz. Savage Grace-ékre is hatott a NWOBHM mozgalom, csakúgy mint az Agent Steelre (az Abattoir erőteljes Motörhead befolyás alatt állt), de amíg az Agent Steelben a zseniális Juan Garcia/Kurt Colfelt gitáros duó tevékenykedett, addig a Savage Grace csak egy gitárost vonultatott fel (Mark Chase Marshall, aki az Agent Steel 144.000 Gone demóján gitározott, csak a lemez felvétele után csatlakozott a zenekarhoz), így a minőség mindenképpen az Agent Steel javára billentette a mérleg nyelvét.

Az instrumentális, bevezetőként felfogható Lions Roar után berobbanó, Brian East basszusfutamával megtámogatott Bound To Be Free-vel indul a lemez és tulajdonképpen ugyanazzal a lendülettel söpör végig a 35 és fél percben. Nincs megállás, jön az Iron Maiden ízű Fear My Way, a Sins Of The Damned, az Into The Fire és a címadó tétel – speed metal a javából. Noha Christian Logue egymaga kezeli a gitárt, játéka minden speed metal fanatikus igényét kielégítette, a Brian East basszusgitáros Dan Finch dobos alkotta ritmusszekcióval egyetemben kihozta magából a maximumot. A Betrayer és a Sons Of Inquinity ugyan lassítanak a tempón, de a záró No One Left To Blame-ben visszatér a lendület, mintegy keretbe foglalva a korongot.

El lehet azon vitatkozni, hogy mekkora hatással, befolyással voltak a színtérre, komoly karriert sem futottak be, én úgy gondolom, hogy lemezeik a speed metal történelem szerves részét képezik. A tavaly újjáalakult és idén a Keep It True fesztiválon fellépett Savage Grace (érdekes, hogy Christiant a német Roxxcalibur kísérte a bulin) teljes életművét a Lion Music idén újra megjelentette (a Master Of Disguise újra kiadott változata a The Dominatress Ep-t, a ’82-es és ’84-es demókat tartalmazza, míg az After The Fall From Grace a Ride Into The Night Ep-t, egy ’91-es válogatás nótát és két ’92-es koncertfelvételt foglal magában), így a régi motorosok most végre cd-n is birtokolhatják az albumokat.

Tracklist:

1. Lions Roar
2. Bound to Be Free
3. Fear My Way
4. Sins of the Damned
5. Into the Fire
6. Master of Disguise
7. Betrayer
8. Sons of Iniquity
9. No One Left to Blame

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár