Koncertbeszámolók

14. Tóparti Rockparty – Koncertbeszámoló

2008. augusztus 29-30. @ Arló, Tó Camping

Idén már a 14. Arlói Tóparti Rockpartyt rendezte meg az ózdi Remorse zenekar. Helyszínre nem is választhattak volna sok jobbat, ugyanis egy gyönyörű táj fogadott, amikor beléptem a fesztivál területére. Az első napon olyan fél kettő körül állítottuk fel a sátrunkat, négykor pedig már az első banda kezdett. Ennek ellenére alig néhány sátor árválkodott a tó partján. Azt tudtuk, hogy egy kis fesztivál az arlói, de mint utóbb kiderült, nagyon hangulatos is. Az emberek szép lassan kezdtek szállingózni, az első zenekarnál már 100 fő körül mozgott a kempingen lévők száma.

Az első banda az ózdi illetőségű Bakancs zenekar volt. Mint kiderült utólag, egy nagyon fiatal bandáról van szó, akik csak idén augusztusban kezdtek el koncertezni. Erre az egyik gitáros srác előtt lévő kottaállványból lehetett csak következtetni. A zenéből nem. Nagyon színvonalas hard rock muzsikát hallhatott az a néhány ember, aki meghallgatta őket, és látszott a srácokon, hogy élvezik a zenélést. Ami tetszett még, az a dalok felkonferálása: „A következő Bakancs-nóta…” Egy lelkes kis csapat, aki számos színvonalas koncertet fog még adni.

Másodikként a sajószentpéteri Face Yourself lépett fel. Érdekes zenét játszanak. Egy gitáros hard-rock-heavy metal keverék, némi kis döngöléssel kiegészítve. Nem jött viszont át maradéktalanul, amit akartak. Én feljebb tettem volna mindkét gitárt, de főleg a basszust, mert a dob eléggé hangosra sikeredett. Ez nem zavart viszont rajtam kívül senkit, és a banda is egy jó hangulatú koncertet adhatott a jó hangulatú közönségnek. Nem voltunk sokan, lévén korán volt még, de aki ott volt, szerintem nem érezte rosszul magát.

A Vírus zenekar volt a délután harmadik fellépője, akik szintén nehezen körülírható zenét játszanak. Egy kis staccato, egy kis rock, egy kis üvöltés, egy kis hc, de nem rossz. Engem az énekes srác produkciója nyűgözött le. Nagyon jól tolta a részeit. Méltó folytatása volt a fesztiválnak és méltó felvezetése a következő csapatnak, az Out of Memorynek. Ha a Vírus heterogén zenét játszik, ez az Out of Memoryra hatványozottan igaz. Hörgés, üvöltés, egy kis thrash, egy kis death, némi skandináv hatással, és egy csipetnyi hardcore. Minden estre egy nagyon kellemes meglepetést okoztak a fiúk. De csak nekem, hiszen akik ismerték őket, azok már szöveg- és számismerettel, az ő pólójukban mentek a színpad elé, besegíteni az énekesnek, tovább lelkesíteni a bandát, a többi nézőt. Sajnos nem jutott túl sok idő a csapatnak, el tudtam volna még viselni még vagy fél órát a zenéjükből… Talán jövőre ugyanitt. A koncertjüket minden esetre várni fogom.

Րket a Bódi Rock Band követte. A nevükből arra gyanítottam, hogy egy igazi (a szó jó értelmében vett) öregfiúk hard rockot fogok hallani. Nem tévedtem. A basszusgitár valami fenomenálisan szólt, de a többi hangszer is kitett magáért mind játéktudásban, mind hangzásban. A banda főleg feldolgozásokat játszott, többek között a Zöld, a bíbor és a feketét, pár P.Mobil számot, de voltak saját számaik is, amelyek szintén mindenképpen versenyképesek. Amin meglepődtem, hogy játszottak két Tankcsapda számot. Mint utóbb megtudtam, ez a közönség felpörgetését célozta, én még is azt javaslom a zenekarnak, hogy maradjanak meg a hard rock mellett, és erőltessék a saját számokat, hiszen minden tekintetben megállják azok is a helyüket.

Րket a Vastrabant zenekar követte. Nagyon furcsa zenét játszanak, ami nekem nem nagyon jött be. Szövegileg nagyon nem, bár lehet, hogy csak nem az én világom, zeneileg pedig nekem nagyon össze-visszának hatott. Szerintem egyszerűen annyi a helyzet, hogy nem én vagyok a célközönség. Ami viszont fokozta a srácok őrültségét, az a koncert közben előbányászott álarcok, amelyekben játszottak egy-két számot.

A debreceni Neochrome következett. Kicsit féltettem a fiúkat, hogy a közönség mennyire fogja díjazni a zenéjüket, hiszen fesztivál fellépőihez képest sokkal durvábban nyomják, de alaptalan volt a félelmem. Nagyon élvezte az ekkorra már tetemes létszámban a színpad elé érkező publikum. A billentyűből most se (a Chromized Landen se) lehetett sokat hallani, de így is maximálisan élvezhető volt a zenekar fellépése. Ami nekem külön kellemes színfolt, hogy az énekesváltásuk óta sem selejtezték ki a régi számok egy részét, tehát még mindig lehet hallani koncertjeiken a Misanthropy Part II-t és az egyik kedvencemet tőlük, az Out of this Cage-t, ami a demójuk címadója is. Fogunk még róluk hallani, nem is keveset. Rajtuk nem fog múlni.

Felspanolt közönség előtt léphetett fel a zalaegerszegi Vortex, akik Megadeth számokat játszanak, méghozzá nem is akárhogyan. A repertoárjukban van ám mindenféle korszakból, de ami fájt egy kicsit, a The World Needs a Heroról nem játszottak a srácok. De a műsor első osztályúra sikeredett, és eképpen vélekedett a tomboló nép is, akik alig akarták elengedni őket a színpadról. Igazi profimunka, amit egy tribute zenekartól el is lehet és el is kell várni, hiszen csak így lehet tisztelegni a nagy kedvenc előtt.

Este tizenegy körül lépett fel a Mangod, akit a Campuson még ki kellett hagynom, de itt végre bepótolhattam az elmaradásomat. Volt a szokásos nyelvnyújtogatás, a szokásos ugrálás, bár most vigyázniuk kellett, mert a színpad tetőrésze elég alacsonyan volt, de szerencsére nem volt baleset. A jobbára középtempós, dallamos, ritmusos metalmuzsika sokunkat késztetett intenzív headbangre, és most a hangosításra sem lehetett semmi rosszat mondani. Így kell szólnia egy jó zenekar jó zenéjének.

Az őket követő Helldorado igazi hard rockot játszik, de a szokatlanul hosszú beállás miatt már nem vártam meg a koncertjüket, és nyugovóra tértem, hogy aztán a Kompérock régi Tankcsapda feldolgozásai felébresszenek.

A második nap az NFCS produkciójával kezdődött. Kicsit punk-rock beütésű muzsikát játszanak némi thrashes énekhanggal, amivel megadták a második nap alaphangulatát.
Րket a Scandic Pop követte Székesfehérvárról. A banda soraiban egy ismerős arcot is fel lehetett fedezni a basszusgitáros Selmeczi András személyében, aki nemrég még a Remorse-ban nyomta a thrasht, most ebben a bandában teszi ugyanezt. Az egygitáros felállás hátulütője ismét előjött, azaz eléggé üresek voltak a szólók, de ez leginkább a hangosításnak köszönhető, hiszen a basszusgitár nagyon nem kapta meg az őt megillető hangerőt. A zene amúgy nem lenne rossz, de nekem most nem jött át az, amit a fiúk akarnak. Talán legközelebb…

A Zord koncertjét sajnos kihagytam, így a karcagi Decadence volt számomra a következő banda. Mivel a When Angels Fall című demójuk igencsak gyakori vendég nálam, így meglepődve tapasztaltam, hogy kint van az új album, és a fiúk igencsak arról játszottak. A demóról csak alig. Én hiányoltam a hörgés vokálokat, meg a szintit, ugyanis abból semmit nem hallottam. Valahogy furcsa volt nekem ez az új lemez. Így utólag hallgatgatva nem rossz ez, de akkor nekem nem jött igazán át. Lehet, hogy a régi számokra voltam rákészülve. Valahogy Ráci, az énekes hangja nekem az előző lemezen jobban tetszett, mondjuk azt nehéz überelni. Lehet, hogy idővel megváltozik a véleményem. Remélem. Ami biztos, de nem ez volt életem Decadence koncertje, és nem is ez lesz.

Րket a budapesti Ad Astra követte. Kicsit Megazetor ízt éreztem a bandán, ami a szememben mindenképpen pozitív. Főleg a durvulós részek és a basszus-slappek. A hasonlóság nem is feltétlenül a véletlen műve, hiszen az egyik gitáros, Erdélyi Péter és Kliment Márton dobos mindkét bandában játszik. Az Ad Astra egy dallamos, progresszív thrash-szerű muzsikát játszik, tiszta énekkel, de nem kicsi hangulattal, amiből az emberseregre is ragadt át egy nagy adag, hiszen az első sorokban lelkes headbang folyt, és hangulatos kis koncert keveredett ki belőle. Természetesen a visszázás elmaradhatatlan volt.

A következő csapat a Mytra volt. ők instrumentális progresszív metalt nyomnak, sampler-billentyűvel. Sok színvonalas szóló, fülbemászó dallamok, nem hiába lettek díjazottak az Azfeszten. A fiúk felállítottak egy kivetítőt is, amin a felvillanó képek még jobban elrepítették a közönséget az általuk kreált világba. Ami nekem kicsit meglepő volt ebben az egyébként kiváló, egységes produkcióban, az az egy szem feldolgozásuk, ugyanis a Rammsteintől játszották el az Ich Will-t. Nem az előadás színvonalával volt itt a probléma, csak nekem nem áll össze, hogy hogyan illeszkedik ebbe a kicsit misztikus zenei világba a kemény és szilárd, zord Rammstein…

Րket a győri Morass váltotta a színpadon. Րk egy thrashbe hajló heavy metalt játszanak. Megvan minden benne, amit egy jó hangulatú koncert igényelhetne. Nyers, de mégis dallamos ének, fogós riffek, zúzás, reszelés, döngölések, igazi pogó- és headbang zene. Itt most csak headbang volt, de az intenzívebb fajtából. Szerintem a zenekar nem is nagyon bánta, mert ha ettől a fogadtatástól csak feldobódhat egy zenész. A színpad előtere zsúfolásig telve, hiszen a következő banda a házigazda Remorse volt.

Őket már nem hiszem, hogy be kell mutatni, hiszen már húsz éve nyomják a thrasht, méghozzá az old school fajtából. A fesztiválnak nemcsak a szervezésében, és természetesen a hangulatában is döntő szerepet vállaltak, hiszen megindult a tömeg, megindult a lökdösődés, a headbang, mindenki egy emberként vett részt a buliban. A hangulat a tetőfokára hágott, és ilyenkor (illetve a buli után, amikor már lehet levegőt is kapni) gondol arra az ember, hogy nem kell feltétlenül tízezer ember, meg gigafesztivál, sőt, világsztár banda sem ahhoz, hogy jól érezze magát minden jelenlévő. A kis fesztiválok talán még hangulatosabbak is lehetnek, mint az agyonreklámozott nagyobbak. Ennek az arlói bulinak mindenesélye megvan a „lehetnek” szó eltörlésére.

És hogy a hangulat ne üljön le, sőt, feljebb kússzon, arról az első magyar Sepultura tribute banda, a Szepultura gondoskodott. A thrashre beállt közönségnél igazi nyerőütés volt a Szepultura meghívása ebbe a pozícióba, hiszen a mozgás, a hangulat, a tapsvihar csak fokozódott a Remorse után. Természetesen volt jópár örök klasszikus szám is, mint az Arise/Dead Embryonic Cells, vagy az elmaradhatatlan Roots, Bloody Roots, ami természetesen tovább fokozta az amúgyis fergetegesnek mondható hangulatot. Számomra így ért véget ez a fesztivál.

Zárszóként csakis annyit mondhatok, hogy én, remélem minél többedmagammal mindenképpen ott leszek a következő Arlói Tóparti Rockpartyn is. És ez mindent elárul.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek