Koncertbeszámolók

5. One And The Same Fest. – Koncertbeszámoló

2007. október 27. @ Budapest, Kultiplex, Kisterem

Fellépők:
This Perfect Nightmare, Unheard Call, Karatekid, Yack, Bandanas, Zero Tolerence, Step On It, Motivation, Get Lost (Paris, France), Hold X True, Liberal Youth, Nothing, Unbowed

A szinte már hagyományosnak mondható One and The Same fesztivál került megrendezésre ezen a szombati napon, ahol a hardcore különböző ágait, zenekarjait csodálhatta meg az ember főleg hazai részről, de egy francia zenekar is tiszteletét tette eme megmozduláson, ami elég sok embert vonzott ezúttal is. Legutoljára Szentesen volt megrendezve ez a fesztiválocska One and the Same Kelet néven, hehe.

Most is, mint mindig korán kezdődött el az első buli a sok zenekar végett. A kulti kistermében félelmetesen meleg van, szerintem a világítás végett, amelyek azt segítik elő, hogy vegyél piát és oltsad a szomjadat, hehe. Tehát az első zenekar a Csömör/Pest székhelyű THIS PERFECT NIGHTMARE formációja volt, akiknek ebben a formában ez volt az uccsó bulijuk. Egy énekes lány és egy srác nyomja az éneket a bandában, mint önálló frontember, illetve Döme tölti be a gitáros posztot, akit még a Dance or die illetve Small fonts bandákból ismerhetünk, dobos poszton Ádám nyomja a talpalávalót, akit a Semmi komoly nevű bandában láthatunk. Dallamos hardcore/punk, talán ez lehetne a legfőbb szó zenéjükre, amiben megférnek a Good riddance vagy akár a Fordirelifesake hatásai is. Én csak a myspace oldalukon hallható házi demo számot hallottam, ami nem is rossz, de állítólag sokkal jobb a zene az ő bevallásuk szerint.

A következő zenekar szerepét az első koncertet magáénak tudó UNHEARD CALL töltötte be, akiknél nekem az egyik gitáros srác volt ismerős a Sorrow is a sage nevű bandából illetve a basszeros gyerek, akit régebben a Karatekidben láttam, no meg a Motivationben. Zeneileg a Strife/Unbroken vonalat képviselik, amit nem nyomtak rosszul. Rájuk már azért voltak egy jó páran kíváncsiak, nem úgy, mint az első bandánál, mert ott még elenyésző volt a létszám. Első koncertnek mindenképp jó volt, talán annyi, hogy még összképileg kicsit lehet fejlődni, hogy még feszesebben odategyék magukat, de mint mondtam, jó volt, a dobos srác is jól hozta a témákat.

A harmadik fellépő az érdi, egri, százhalombattai KARATEKID formációja volt, akik az old-school hardcore-t keverik a punk rock-kal és egy X-es bandáról van szó. Jó bulit nyomtak számtalan feldolikkal meg saját számokkal egyaránt. Nekik az aktuális anyaguk a 2007-es Hit in the pit EP. Rájuk volt először egy kis mozgás, buli, minden, ami kell, hehe.

A negyedik fellépő Kiskunhalasról érkezett, akik nem lehettek mások, mint a crust/grind/hc JACK. Az énekes Levi Kóbor Jánosként beöltözve nyomta végig ezt az intenzív 20-25 percet, amit elég sok új szám tett ki. Lehetne mondani, hogy nem illettek bele az összképbe, de egyre több másfajta banda is fellép eme feszten, nem csak az oldschoolosabbak, szóval szerintem meg volt nekik is a helyük ma este. Elég jó buli volt, a közönség vette a lapot, ha nem is volt táncikálás. A Jacknek nemsokára megjelenik egy 4 way split, ahol olyan bandák is lesznek, mint pl: a Sick terror.

A következő BANDANAS zenekart nem kell bemutatni, jó rég óta tolják, csak annyi a különbésg, hogy sokszor változott a felállás az évek alatt, sok fiatal taggal is bővült a banda, de Tizedes személye változatlan maradt. Az ideiglenes énekes most a Chaos cross frontembere volt, aki kevés mozgással, de jól adta elő a speedthrash számokat. A dobos meg egy állat, kemény, húzós témákat hoz, annyi biztos.

A csongrádi/pesti székhelyű ZERO TOLERANCE vette át a szerepet a képzeletbeli színpadon. Egyre jobban nyomják élőben ezek a srácok ezt a fajta paraszt hardcore/metált, s volt is mozgás koncertjük alatt, mert kit ne indítanának meg ezek a mosholásra késztető témák. Aki nem tudná, olyan tagok is vannak ebben a felállásban, akiket még láthattok a Speadful of Dust illetve láthattatok a Buried By time-ban is.

A következő STEP ON IT-ról azt tudom elmondani, hogy nem egyszerű. Amit zeneírás, kiadott cuccok terén is lerendeznek az elég kemény dolog, mert rengeteg anyagot jelentetnek jobbnál-jobb számokkal, s koncertjeik is élményszámba mennek, úgy, ahogy a mai is egyaránt. A gitáros Laci kissé illuminált állapotban nyomta a kíméletlen thrashcore/grind témákat, s két gitárt is majdnem tönkretett, annyira pörgött az arc. Amit ebben a 20-25 percben kaptunk, az egy rock and roll show volt, hehe. Többnyire új számok voltak terítéken, de nem maradhatott ki például az „Only the oldschool” sem. Zeneileg, emberileg is ott vannak a szeren ezek az arcok.

A következő zenekar a MOTIVATION brigádja volt, akik old-school hardcore-os megközelítésből nyomták végig a koncertjüket. Új gitáros van a bandában illetve már egy jó ideje Kis G tölti be a frontemberi posztot, aki régebben a Kickin’ it down-t erősítette. Ez volt az első koncert, ahol a legnagyobb megőrülés volt a közönség részéről. Mosh, sing along, meg minden, ami jobbá tesz egy ilyen bulit. Külön megemlítette a zenekar, hogy a mai a legjobb koncertjük, amit eddig nyomtak. Lehet benne valami… Jelenleg az aktuális anyaguk a „Restarted…” korong, de van nekik egy 2007-es promo cd-jük is.

A GET LOST egy francia straight edge banda, és az ő koncertjük következett, ami egy jó hangulatú, rock and rollos elemeket sem hanyagoló mégis old-school zenekar képét mutatta nekünk. Az emberek vették a lapot, mozogtak is rendesen. Feldolgozással is szolgált a zenekar, de fogalmam sincs, kitől dolgoztak. Én tőlük egy 2005-ös anyagot hallottam, s az a zene is hűen ábrázolta a banda zenei mivoltját. Elég jól nyomták szerintem a hol gyors, hol sing along-ra késztető muzsikájukat. Szerintem pk is jól érezték magukat. Volt is egy pár ember, aki ismerte a zenekar szövegeit.

A HOLD X TRUE elég nagy népszerűségnek örvend straight edge körökben, ami nem is meglepő. Szerintem az ő illetve a Motivation bulijain voltak a legtöbben a Kultiplex kistermében. Egy ideje nekem ugyanolyannak tűnik a setlistjük, de hangulatban, jó számok eljátszásában nincs hiány. A banda ugyanúgy pörgött, mint minden koncertjükön, szóval úgymond egy szokásos király bulit láthattunk a srácoktól.

Tény és való, hogy pesten is nagyon szeretik a szombathelyi illetőségű LIBERAL YOUTH zenekarát. Nem is véletlen, hiszen őszinte és energikus a kiállása az arcoknak. A Bold-tól is nyomtak egy feldolit illetve nem maradhattak ki a „Pénzért, haszonért” tételei sem. Rengetegen tomboltak rájuk, sokan tudták a szövegeiket. Nem volt okoskodás, elmondták egy-két dologról a véleményüket, s őket nem érdekli, hogy mi a hardcore és mi nem, csak nyomják szívből. Ennyi.

Az utolsó két zenekar következett, de én csak a NOTHING buliját vártam meg. Egy új bandáról van szó, kik szintén old-schoolosabb témákat pengettek elég jól, ahhoz képest, hogy ez még a nem sokadik koncertjük. Repertoárjukban a Nerve agents illetve a Black flag számai is megfértek. 3-an vannak és a gitárosposztot egy lány tölti be.

A One and the same szintén remek hangulatú kis fesztiválocskának bizonyult, ahol sok ember élvezhette a partyfílinget illetve a jó kis bandákat, főképp az old-school hc zenéiből, de egy-két másabb stílusú bandát is láthattunk, akikben esetleg elemként szerepel az old-school hc.

www.myspace.com/masodosztaly
www.myspace.com/xkaratekidx
www.myspace.com/jackpunk
www.myspace.com/bandanashc
www.myspace.com/zerotolerancebphc
www.myspace.com/xmotivationx
www.unityhxc.com/media/get_lost-158.htm
www.myspace.com/liberalyouthschc

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek