5. Undead Fesztivál – Koncertbeszámoló

2008. május 30-31. Budapest, Blue Hell-Vörös Yuk egybenyitva, Avalon Club

A Planetnoir szervezésében:

FELLÉPՐK:
1. NAP: Neochrome, Fagyhamu, Agregator, Remorse, A losing Season, NPI, Kill with Hate, Dim vision, Arson, The Morning Star

2. NAP: Vader, Septicflesh, Devian, Inactive Messiah, Casketgarden, Depths of Depravity, Archaic

Undead Fesztivál 1. napja

Végre eljött a nyár, ami magával hozta a fesztiválok tömkelegét, a közös sörözések, valamint a pihenés idejét is. Szerencsére összejövetelek és kisebb koncertek akadnak bőven, így mindenki válogathat kedvére. A nyár elejét indító, immár ötödjére megrendezésre került Undead Fesztivál ismét különleges válogatású bandákat tudott felsorakoztatni. A két napos fesztiválról elmondhatom, hogy egy négyes osztályzattal zárt.
Az első nap nem egy erős felhozatalú estét ígért, ám a fellépők nagy része azért kitett magáért. Ezen az estén inkább hazai bandák mutatták meg magukat, míg a második napra tették a külföldieket.

A fesztivált megnyitó első horda az Arson volt. Sajnos eléggé korán kezdődött a buli, így nem volt elég idő arra, hogy egy nagyobb erejű közönség alakuljon ki. Szerencsére, ahogy láttam, akik ott voltak, azért élvezték a bulit. Szerintem bulikezdő bandának mindenképp erősek voltak, akár későbbre is beilleszthették volna őket, no de hát ez van. Talán egy fél órát, ha nyomtak a srácok, de az elegendő volt, hogy beindítsák kicsit a népeket. Brutális durvulás, fröcsögős-hörgős apokaliptikus vokál, dübörgő basszus, zúzós dob és gitártémák jellemezték a zenéjüket. Abszolút befutó banda. Sikeresen vették az akadályt (ment a headbangelés), még a kisebb technikai problémák ellenére is.
A kemény brutál death metálosok a koncert végére már csak csöcsöket akartak, ahogy a közönség megkívánta tőlük, majd minden egyes tag elmondta, hogy ő is csöcsöket akar, erre kaptunk egy különlegesen beteg számot, amit durvulat és jazz-es beütések jellmeztek.

Majd ezt követően rohanhatott át az ember a Kék lyukba, hiszen felváltva nyomták a koncerteket. Másodikként a Kill With Hate nevű formáció lépett a színpadra. Korábban láttam már őket, bár akkor elég gyengécske teljesítményt produkáltak. Úgy érzem, jót tett nekik, hogy énekesként csatlakozott hozzájuk Cathar, akit a Sin of Kainból ismerhetünk. A zenéjük zúzós death metál, nagyon jó riffekkel. Bár ez esetben mindez kevésnek bizonyult, hisz a közönséget sehogy sem tudták “táncra” késztetni. Mondhatni alig mozdult meg pár ember, inkább bamba zombikként voltak jelen. Ez rá is nyomta pecsétjét a koncertre, úgy érzem, a banda kicsit csalódva hagyta el a pódiumot. Masszív, tömör zenéjüket viszonylag könnyedén adták elő. Tény, hogy a közönséggel való kapcsolatteremtéshez még van mit tanulniuk, zeneileg viszont teljesen rendben vannak.

Így haladhatunk tovább is, vissza a Vörös lyukba, mert kezdődik a Nadir. Nagyon ütős, nagyon beindítós zenéjükkel sikerült életet lehelni a zombi közönségbe, és kezdtek végre éledezni. Az előadás nagy részét az új album, a Those who bought the rain számai képezték, de előkaptak pár régebbit is. Pörgős és kemény előadás volt, nagyon csípem a zenéjüket. Sajnos a sietős tempó miatt ők sem tudtak sokat játszani, de amit kaptunk, pont elég volt a jó hangulathoz.

Ezek után újabb út vezetett át az NPI fellépésére. Kicsit sajnos késve tudtam odaérni, de a lényegről nem maradtam le. Hamisítatlan hard core zene, death metállal fűszerezve. A legnagyobb meglepettségem, hogy ebben a műfajban mégiscsak tudnak valamit alkotni a magyarok. Ebben az együttesben látom a jövőt, látom a reménységet. Minden hozzávaló adott egy jó bandához. Lendületes volt az előadásmód, dinamikusak voltak, nagyon jól felépített témák, megfelelő lelkesedés- bár ismét csak a zenekar részéről. A nézőtér eleje egy kicsit megmozdult, de ismét a tétlenség uralkodott. Hiába a felszólítás, nyugdíjasok éjszakája volt ez. 🙂

Soron következők a Damned Spirit Dance. Afféle black metál keverve experimentális világgal. Nekem jelen helyzetben nem nagyon jött át a zenéjük, de a többieket elnézve, voltak, akik transzba esve rituális táncot jártak. A hangzást nézve gond nem volt, bár néhol soknak találtam a billentyűs játékot. (Tudom, jelen bandához ez is hozzátartozik, de hát senki se egyforma.) Ettől eltekintve, úgy érzem, van esély a fejlődésre, és még finomabbá csiszolhatják a zenéjüket. Úgysincs sok hozzájuk hasonló banda nálunk (vagy csak nem tudok róluk).

Lassan eljött az idő, hogy a Remorse is hozzásegítsen az est felpörgetéséhez. Nem ért meglepetés, az ózdi thrashereknek sikerült felforrósítani a hangulatot és felkelteni az embereket. Szuper, együtt tombolós-fejrázós-hadonászós bulit csaptak. Beállásnak a Testament Over the Wall című klasszikusát tolták el a közönség nem kis örömére. Sokan beljebb is jöttek a színpad elé. A legtöbb számot a Harc c. lemezről adták elő, de belekóstolhattunk egy új dalba is, emellett pedig egy Metallica Battery-vel is bezúzták az egybegyűlteket. Zseniális banda, technikailag és zeneileg egyaránt. Az egyik legszimpatikusabb társulat hazánkban!

A Vörös Lyukban a színpadot átadták a Neochromne-nak, akiket kicsit más felállásban láthattunk. Sajnos az énekesük kiszállt ismeretlen indokok miatt, és ezúttal egy új basszerost is köszönthettünk a tagok között. A hangzás az elején kicsit monoton volt és sokáig az is maradt, majd azért kezdett megtörni a jég és elhúztak nekünk pár feldolgozás nótát, többek között a Mayhem Freezing Moonját és az Emperor Black Wizardját. Oldódott közben a hangulat és a zene is javult. Remélem, rendeződik majd a tagcserék miatt a csapat sora és helyre áll minden.

Már aki tudja, hányadik sör után sikerült végre átkászálódni a Kékbe az Agregator-t megtekinteni. A legtöbb számot talán a Szürkület albumról nyomták. Személy szerint jól éreztem magam a koncertjük alatt. Sikeresen megfogták a közönséget, jól kommunikáltak, a gitártémák nagyon ott voltak, ahol kellett, zúztak, és a dallamosabb részek is helyet kaptak. A szövegek is érdekesek és elgondolkodtatók. Kedvezően hatott a fesztivál hangulatára az Agregator. Jobb kedvvel indultam a másik helyiségbe.

Itt már végre többen lettek és közösen vártuk a szegedi Fagyhamu-t. Tipikus sallangmentes és egyedi, sötét black metál, pogány hitvilággal. Nincs túldíszítettség, ötperces szólózás, egyszerűen adják ki a lényeget. Reményteljes banda számomra. A hazai black metál színtéren egyre előrébb haladnak, ami nagyon kell, mert észveszejtően sok ma már a leutánzott, gumi black banda. Masszív anyagot kaptunk tőlük ma este. Az arcfestés kultusz, mint az igazi underground arcoknál, náluk is jelen volt, és ez adja meg az egésznek azt a bizonyos feelingjét és ízét. Bízom benne, hogy hamar kihoznak egy új albumot, mert kíváncsian várják már többen is.
Lassan a buli vége felé tartunk, közben megtudtuk, hogy az egyetlen külföldi banda elmarad. No de sebaj, még hátra volt három zenekar.

A Fagyhamut követte az A Losing Season, amolyan progresszív death metál féleség. Dallamos és üvöltős ének témák váltakozását köszönhetjük a két vokalistának, tipikus, kicsit core-os gitártémákkal spékelve. Erőteljes az előadás, bár lehetett volna még jobb is. Nem tudom, hogy őket is a lagymatag közönség hangolta-e le, vagy csak egyszerűen ennyire voltak képesek ez este. Talán majd legközelebb.

Két banda maradt már csak hátra, az egyik a Dim Vision volt. A banda a 2007 óta történt tagcserék után megszedte magát, és így is tovább folytatja tevékenységét. Black/death metálhoz hasonló zenéjüket adagolták a nézőseregnek, kisebb sikerrel. Sosem a zene, inkább a közönség volt puhány. Ettől eltekintve hallgatható volt a muzsikájuk. Ők is a fejlődés útjára léptek, a hosszabb fellépések sora és a próbák szerintem meghozzák a sikert. Dallamban ők is bővelkedtek, csak úgy, mint a horzsolós, fejrázós részekben.

Kissé fáradtan, de még egészben vártuk az első napot záró csordát, a The Morning Star-t. Talán már mindenki kimerült volt, de azért egy leheletnyi utolsó közös bólogatásra képesek voltunk egy kisebb megmozdulással. A muzsika death és progreszív elemekkel volt kombinálva. A bulik alkalmával néha meglepték a közönséget egy Pantera: I’m broken feldolgozással. Sajnálatos módon nem tudtam őket végignézni, de biztosan sikeresen fejezték be az estét. Az első nap lezárult, de a második nap még ennél is jobb volt.

———————————————-

Undead Fesztivál 2. napja

Az Undead Festival 4 évvel ezelőtt óriási beharangozással robbant be a magyar extrém zenei underground-ba. Megelégelve azt, hogy szinte minden környező országnak megvan a maga death, grind, black, thrash vagy egyéb évenként megrendezett fesztiválja, szervezők és zenekarok összerakták ezt a már-már megszokott rendezvényt. Az első év “sztárvendége” a lengyel Vader volt, akik alaposan lebontották az akkoriban frissen megnyílt Kék Yuk-at. Óriási buli volt, így nem kis elvárásokkal álltunk elébe idén is. 2008-ban úgy érzem, kissé gyengébbre sikeredett a dolog, mint akkoriban.
Mielőtt belefognék a hogyan s miértbe, leszögezném, hogy voltak pozitívumok a koncertet illetően. Az Avalon Club pl. egy remek választás volt a koncertre, s habár sokaknak messze esik otthontól, külön ezt a logisztikai problémát megoldandó buszok szállították oda-vissza a népet késő estétől. Az árak jók (jóval olcsóbb mint a Yuk), a hangzás relatíve megfelel (jobb mint a Yuk), és kényelmes (kellemesebb mint a Yuk).
Sajnos, azonban, itt számomra majdnem hogy véget ér a pozitívumok listája a fesztivállal kapcsolatban. Azok ellenére, hogy az est végén a Vader kielégítette az igényeket az extrém zenére, sokan kevésnek éreztük a dolgot. Olykor szó szerint, mint az első zenekar esetében.

A kezdés a fesztiválra 18:00-ra volt kiírva, így 18:05-ös érkezésemnél a legkevésbé sem számítottam arra, hogy az első zenekar, a mosonmagyaróvári Depths of Depravity már a harmadik számánál tart. Րszintén megvallva, ők voltak az egyik a mindössze kb. 2-3 zenekarból aznap este, akik igazán érdekeltek. Arról szót sem említek, hogy a jó isten sem gondolta volna, hogy ez lesz életem egyetlen koncertje, ami percre pontosan időben kezdődik, mivel az embernek végül is örülnie kéne a dolognak. Viszont az a tény, hogy a Depths of Depravity mindössze 25 percet játszott, és 2 számmal korábban lettek leküldve a színpadról, minthogy azt eredetileg tervezték, elég rossz hangulatban indította számomra az estét. A hangosítás a maga módján rendben volt, habár az ének nem hallatszódott. A srácok viszont a legjobb formájukat hozták, és amennyire lehetett, 25 percben elég meredeken megmutatták, hogy még mindig ők Magyarország 1. számú death metal zenekara, olyan számaikkal, mint az “On the land of hate” vagy az “Awake”. Egy kérdés azonban felmerül velük kapcsolatban: hol van még mindig az a hónapok óta ígérgetett második gitáros? Nem feltétlenül hiányzik, mivel a Depths of Depravity-t így szoktuk meg, egy gitárral, de kíváncsi vagyok (mint oly sokan mások is), hogy kvintettként hogyan szól a dolog.

Az Archaic folytatta a programot, akik hiper-sebességgel dobták össze a felszerelésüket, hogy minél többet tudjanak játszani. Viszont ők is csak 25 percet kaptak, így megint csak kissé értelmetlennek tűnt az egész. A tőlük megszokott oldschool thrash metal-t hallhattuk, death metal-os kitérésekkel, de hát egy ilyen dobossal mi mást lehet tenni? Egy végtelenül tehetséges, sokoldalú zenész, így az Archaic zenéjében kevés a határ, ami óriási dolog. Játszottak 2 új számot, a szokásos feldolgozást, Tormentor “Tormentor” c. számát, és a szett végére leadták a “The Archer”-t is, habár kissé sietve, mivel vészesen fogyott az idejük (4 szám után!!!). Technikai malőr az utolsó előtti számnál viszont már jóval csúfosabb is előfordult, s valami – általam teljesen elképzelhetetlen – okból kifolyólag egy taktusból mindössze 1-2 lábdob ütés hallatszódott. Ez egy ilyen thrash-centrikus stílusnál sajnos fatális gondot jelenthet, így elég nehezen volt élvezhető és értelmezhető az utolsó pár nóta, főleg annak, aki nem ismeri az Archaic-ot felvételről. Egy másik dolog, amit csak gyorsan említenék, hogy srácok, ha ezt a beszámolót olvassátok, kérve kérlek, találjatok új playback intro-t! A “Requiem egy Álomért” zenéjét pusztán három ezermilliárd zenekar használta már intro-nak lemezre, koncertre, és egyébként is iszonyatosan elcsépelt téma.

A közönség szép lassan kezdte kezdett 100-120 főre dagadni amikor egy itthon (és már külföldön is valamennyire) már jól ismert név pattant a színpadra, az óvári Casketgarden. A hangzás ekkorra már jónak volt mondható, legyen az technikai okokból, vagy szimplán addigra sikerült a hangmérnöknek ráéreznie a dolgokra. A – véleményem szerint- teljesen At The Gates klón zenekar hozta a szokásos formáját, profi módon kivitelezve, s mivel valamennyivel több időt játszottak, mint az előttük levő zenekarok, ez volt az est első teljes koncertjének nevezhető produkciója. Az idén harmadik lemezüket megjelentető banda többé-kevésbé minden korszakukból játszott, habár hiányoltam a “This Corroded Soul of Mine”-ról egy jó pár számot.

Miután lement a fesztivál utolsó magyar zenekara, a görög Inactive Messiah csapott a húrok közé. Alapvetően egyfajta egyszerű dallamokkal, lazább breakdown-okkal fűszerezett melodic death metal zenét játszanak, ami láthatólag ugyanazt a közönséget fogta meg igazán, ami a Casketgarden-en is elől állt. A hangszerelésük azonban lélegzetelállító volt, igazán profi cuccokon nyomták. A hangzás ekkorra többé-kevésbé elérte azt a szintet, aminél jobb már csak a Vader lett, de nagyjából kilehetett venni minden apróbb részletet, amire az ilyen zenekarok gyúrnak. Ami viszont totálisan elrontotta számomra a dolgot, hogy a lemezeken is hallható tiszta (akusztikus) gitár témáikat playback-ről játszották. Borzalom, rossz, szörnyű, szavakkal ki nem fejezhető, hogy mennyire utálom az ilyet. Nem is beszélve arról, hogy az egyéb szinti és “szimfonikus” aláfestések is hasonlóképp playback-ről mentek. Szerintem baromi feleslegesek voltak oda, nem is beszélve arról, hogy nem szeretem, amikor egy zenekar playback-ről akarja helyettesíteni azt, amit a stúdióban maga vett fel. Keressenek turné-szintist, vagy vigyenek magukkal egy egész nyavalyás szimfonikus zenekart, ha kell, de ezt így ne. A legszomorúbb pedig az, hogy sajnos ez érvényes a Vader előtti zenekarra is, habár már így is bőven sok volt ebből a dologból.

Így tehát a hangulat még mindig nem igazán volt ott, mint a régi Undead fesztiválokon, habár a Devian erőteljesen ráment arra, hogy ezen változtasson. Az egyelőre egyetlen albummal büszkélkedő black/death/thrash csapat uralta a klubbot attól a perctől, hogy színpadra léptek. Valódi 80-as figurákat kell itt elképzelni; felvarrók, szegecsek, farmer és piaszag mindenhol, ergo hűen ábrázolták a képviselt stílust. Nem csak oldschool külsejükkel, de pl. hangszereikkel is elbűvölték a népet. Ami viszont igazi csemege volt az egészben, az az, hogy láthattuk Legion-t élőben, akit így, smink nélkül, fel sem ismertem volna. Remekül tudja megmozdítani a közönséget, élénken buzdította a népet a együtténeklésre, üvöltésre, részvételre. Szívem szerint én őket raktam volna közvetlenül Vader elé, mivel a következő zenekar megint csak mintha egy lépéssel hátrébb vitt volna, minthogy előre az est fő attrakciója felé.

A Septicflesh-ről van szó, akikkel szemben sokaknak nagy elvárásaik voltak. Azok ellenére, hogy itt is az említett playback szinti és női ének (!) kissé rontott az egész hitelességén, valahogy nekik mégis sikerült ezáltal elérni egy olyasfajta sajátos atmoszférát, amit az Inactive Messiah-nak nem sikerült. Lehet hogy a dologba az is beletartozott, hogy még vizuálisan is jobban ott volt; bőrszerkó, pentagrammok, ami habár kissé klisé módon hatott már az est végefelé, mégis jobban megállta a helyét mint elődeiknél. Igazából ami furcsa volt egy kicsit, az az, hogy az énekesen szabadkőműves jelképek is láthatóak voltak, ami egy elég szokatlan dolog manapság. Mindenesetre játszottak régebbi nótákat, habár a szett gerincét az idén megjelenő “Communion” tette ki, főleg a műsor második felében. Az utolsó szám végén egy dobsolo is mintha beindult volna, habár pár másodpercnél több ideig nem tartott, így fene tudja, akár valami oda nem illő kiállás is lehetett.

Némi várakozás után viszont szép lassan lehullott a lepel az eddig letakart kínai nagyfal méretű backline felszerelésről és dobszerkóról, és színpadra lépett a Vader. Róluk sokat nem kell mondani, hisz aki ismeri őket, az tudja, hogy mit lehet egy ilyen koncerttől elvárni, aki pedig nem, az hol volt az elmúlt 25 évig? Bizony, a Vader már két és fél esztendeje tépi a húrokat, s ennek apropójából volt ez a turnésorozat is. Elképesztő erővel robbantak ki a színpadra, és ugyanúgy mint Legion, Peter is az első perctől a kezében tartotta az egész közönséget. Mindenhonnan lettek előhúzva nóták, a “The Ultimate Incantation”-ról a “Vicious Circle”, a “Black to the Blind”-ról a címadó dal és a “Carnal”, a “Revelations”-ről az “Epitaph”, 1-2 újabb nóta (amennyire újnak számít az elmúlt 2 albumuk), és a végén a kihagyhatatlan “Wings” a létező kedvenc Vader albumomról, a “Litany”-ról. Igazából kicsit hiányoltam arról az albumról még számokat, de hát, mit lehet tenni? Ami persze senkit sem lepett meg, az a végére szánt meglepetés volt, de aki volt már Vader koncerten, vagy látta a “Night of the Apocalypse” DVD-jüket, az tudhatta, hogy úgyis elérkezik az, amikor visszajönnek a színpadra, és lejátsszák a réges-régi Slayer klasszikust, a “Raining Blood”-ot. Eltekintve attól, hogy félúton volt valami dob-malőr (a pergővel vagy a mikrofonjával történt valami error), a hangzás is teljesen jó volt. Peter hangja talán egy kicsit halkan volt hangosítva, pedig azt érdemes igazán odatenni az emberek fülébe, mert valami elképesztő orgánuma van az emberünknek.
A szett rövidsége (cirka 45-50 perc) ellenére az ember az est végére mégis kielégülten hagyta el a klubbot. Voltak akik maradtak bulizni a zenekarokkal, mások hazabattyogtak, de a jó időnek hála sokan még kint is ücsörögtek a hely előtt. Jó nap volt, habár motoszkált bennem egyfajta hiányérzet, amire csak 1-2 nappal jöttem rá, hogy micsoda. Az Undead Fesztivál mindkét napján voltam, mégsem éreztem már a dolognak a “fesztivál” mivoltát (nem is beszélve “extrém zenei” mivoltáról). Várom jövőre is a rendezvényt, habár nem hiszem, hogy túlzottan szét fogok esni az idegtől, ha nem enyém lesz az első jegy.

Készítette: Arsonist, Adomina
Kiegészítette: Necrofaust
Fotók: Adomina

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár