70000 Tons of Metal – Élménybeszámoló

2013. január 28 – február 1. @ Amerika, Miami – Florida

Kezdenénk a rövid verzióval:
– Milyen volt?
– Jó.

Azért kicsit bővebben is leírjuk, mit láttunk a Karib-tenger legmetálabb hajóján.

Miami elég kevés szóra érdemes, de nem lehet megkerülni, egyelőre nincs szó arról, hogy máshonnét/másfele is lesz hajóút, bár a lehetőség nincs kizárva sem. South Beachen laktunk. Drága hely, mindenki borravalóra les, viszont lehet relatív olcsó hostelt találni, és amit látni érdemes a városban, az errefele van. Közel a kikötő, illetve elég sok metálarccal lehet találkozni majd itt – ha új utazó vagy, főleg érdemes ismerkedni, és a hostelekben szerveződnek rock-metálbulik az estékre. Itt volt a nulladik napi Metal Beach Party, ami internacionális italozás a strandon, pálinkáért Stroopwaffel csereüzlettel. Az utasok többsége egyébként nem amerikai, főleg európaiak alkotják, de mi találkoztunk olyan új-zélandival, aki a Gyűrűk urában is statisztált.

A hajóra felszállás a repülőgépekre hasonlít, van egy feladott poggyász, ezt is átvilágítják, viszont nem nagyon durván. Zs-nek például benne volt a svájci bicskája, nem szóltak érte. A poggyászt aztán a szobába viszik, ezért egy dollár borravalót igényelnek – enélkül is odakerül azért, de nem tudjuk, hogy akkor előtte megtapossák-e.

Kézipoggyásszal szállsz fel, sima reptéri átvilágítás van, majd útlevél-, valamint hitelkártya ellenőrzés. Mi megadtuk előre, hogy ezzel szeretnénk fizetni a költségeket, ellenőrzik, hogy megvan-e. Ezek után kapja meg az ember a beszállókártyát (hajókártyát) ami egy mágnescsíkkal ellátott plasztikkártya – később a hajón ez az egyetlen dolog, amire szükséged lesz, minden fizetés ezen keresztül történik, és a végén ez alapján készül a számla, amin ellenőrizheted a költéseid. Minden fizetéskor alá is kell írnod a költést, tehát kb, mint egy PIN-kód nélküli bankkártya. Ezen van rajta a menekítési mentőcsónak sorszáma is, amit az indulás előtt kötelező gyakorlat keretében fel kell keresni. Erre hangosbemondón keresztül figyelmeztetnek, és a személyzet el is irányít. Kipipálják a neved egy listán, megmutatják, hogyan kell felvenni a mentőmellényt, közben melletted Joakim Broadén (Sabaton) idegeskedik, mert be kéne állniuk a 18-kor kezdődő koncertre, és már négy óra, közben valaki már beállva azon gondolkozik, hogy a négyes vagy a hatos az ő helye, és finoman betessékelik a sorba.

Igen, két óra alatt bőven be lehet már állni, a sör relatíve nem vészes, mi a 0,75-ös Fostersre kaptunk rá, 8 dollár.

És igen, itt tényleg ott vannak a nézők között a zenészek, hiába tudod ezt előre, élőben azért mégis más.

Sabatonék a színházteremben kezdtek, ezt nem tudom megmondani, hány fős, de olyan 3-400 főre saccolom. Ez a közepes színpad, van még egy szabadtéri nagy a medence mellett, illetve egy kicsi ami kb. Kék Yuk méretű. A legkisebb zenekarok itt lépnek fel kétszer, a nagyobbak egyszer a színházteremben, egyszer kint, és általában úgy néz ki a dolog, hogy ha a két nagyobb helyszín egyikén véget ér a koncert, pont átérsz a másikra a következő bandára.

Általában nem fogunk a koncertekről sokat írni, a hangosítás rendben volt, kb. 60 percet játszott mindenki, és piszok jók a bulik, mert piszok jó a közönség. Valamelyik banda úgy is mondta, hogy „the most dedicated metalfans”. (Meg az anyagilag legjobban állók is, de ez egy másik kérdés, ezen a részen elég hamar túllendül az ember.) Egy-egy epizódot azért igyekszünk kiemelni mindenkitől, Sabatonéknál ez az utolsó számuk felkonferálása: „Írtunk egy számot, ami a 70000 tonsról szólt, és annyira kemény volt, hogy még a Cannibal Corpse sem merte volna eljátszani, ezért kicsit finomítottunk rajta, és úgy hívjuk, hogy <<Metal Crew>>”

Első nap még Helloweent néztünk, de két perc I want outozás után inkább kiröhögtük őket. A közönség sem tűnt annyira vevőnek erre, pedig amúgy nem lett volna baj a koncerttel, csak több számot kellett volna játszani. Sabatonék persze elmondják, hogy nem pofáznak sokat, hogy többet játszhassanak, de ezt jópofán teszik, és tényleg nem beszélnek sokat. Johan Edlund a maga melankolikus-depressziós-világfájdalmas stílusával kb. az egész koncert alatt viszont annyit mondott csupán, hogy „We are Tiamat, from Sweden”. Meg elmondták a következő szám címét, a tapsot meg megköszönték. Persze ízlés kérdése, hogy ki mennyire szereti a számok közti szövegeket, azok mennyiségét, de Andi Derris a közönségénekeltetést túlzásba viszi és pont. A német zenekarok erre hajlamosabbnak tűnnek, mint mások, de ez persze már kulturális különbség, a tömegek előtti beszédeknek nagy hagyományai vannak a történelmükben is.

A főszínpadon a Metal Church Reunion showja ment az est legnagyobb koncertjeként, ez nekünk nem érte el az ingerküszöbünket – nem ismertük őket korábban, élőben pont olyannak tűntek, mint felületesen belehallgatva a zenéjükbe. Nyilván sok olyan koncertet kihagytunk vagy nem értékelünk eléggé, ami másoknak nagy élmény lett volna. Egyébként minden banda kétszer játszik, tényleg megvan a lehetőséged mindet látni, mi inkább a kedvenceinket néztük meg kétszer.

A hajón a három koncerthelyszín mellett van egy liftes átrium, itt például Viktoriya Yermolyeva (Vika goes wild) játszott zongorán, illetve egy nagyobb tánctérrel rendelkező bár, ahol jammelés volt, esténként pedig karaoke. Aztán van játékterem, óvoda, ezek pangtak a 70000 alatt-miatt. Étterem négy van, végtelen mennyiségű kajával, italpultok mindenfele.

Általában szeretünk nagyon jókat enni-inni, esküvőnkön reneszánsz menü volt a vacsora (köszönet a Fűszerszámosoknak innét is), de fogyasztottunk már hódot, krokodilt, aligátort, 40 hónapos érlelésű sajtot, 40 éves konyakot, és a báránygerinc csontozásától vagy a szürke harcsa filézésétől sem riadunk vissza. Így nézve is tökéletesen kielégítő volt a hajós ételkínálat, a svédasztalok mellett pizzéria, Johnny Rockets hamburgeresdi (az amerikaiaknak ez biztos rém fontos) és egy csokornyakkendős-pincéres étterem is rendelkezésre áll, a korlátlan fogyasztás benne van a jegyárban. A Johnny Rockets egyébként nagyon jópofa, a pincérek twistelnek, táncolnak kb. fél óránként egy-másfél percet. Italokból szintén nincs sem hiány, sem ok a panaszra, a pincérek mindent kihoznak neked, ez úgymond az árban benne van, csak az ital árát kell kifizetned, azt nem, hogy a színházterem széksorába vagy a medence partjára hozzák neked. A választék bőséges, és a koktélba sem kommersz vodka, hanem Absolut kerül.

Igazából ez egy kis hajó ebben a kategóriában, a Royal Caribbean legkisebbje, viszont egy nagyobb hajóra szervezni, ahol 5000 jegyet el lehetne adni, nem biztos, hogy jó lenne, mert pont az a különleges atmoszféra veszne el, hogy Gotthardékkal reggelizhetsz, Peavy Wagner (Rage) a hegedűsükkel együtt vacsorázik a szomszéd asztalnál, Olli Vänskä (Turisas) guggol melletted a jammelést hallgatva…

Bemelegítésnek talán ennyi elég is, ránk ezen élmények és információk egy kisebbfajta pozitív sokként zuhantak első nap. A kabin kényelmes, a hajó imbolygását lehet érezni, de bizonyos értelemben kellemes, mintha már két töménnyel előbbre tartanál, olyan érzés. Néhány óra alvás után kezdődött a második nap…

A második nap első koncertje a körülbelül tizenhat tojásos reggeli elfogyasztása után a kanadai Unexpect volt. Bár az első részben leírtuk, hogy koncertbeszámolót külön nem írunk, azért róluk mégis ejtenénk pár szót. A számunkra ismeretlen zenekarok közül ők tűntek legizgalmasabbnak, extrém metált játszanak, Zs talált egy olyan leírást a zenéjükről, hogy mintha öt számot játszanának egyszerre. Tulajdonképpen nem tudjuk, hogy szeretjük-e őket, valószínűleg egy kétórás koncertet nem viselnénk tőlük jól, ahhoz túlságosan is kísérleti jellegűek csörögnek-zörögnek-hörögnek, viszont zeneileg nagyon odateszik magukat. Basszusgitárosuk Chaoth egy kilenc húros gitáron játszik, ez önmagában is egy érdekes látvány, énekesnőjük Leilindel színpadi mozgása kicsit marionett-szerű, utánaolvasva kiderült, hogy kortárs táncművész is. Ettől mondjuk a kortárs táncot még nem fogjuk megszeretni, de így érdekes, és inkább pozitív élmény volt, semmint zavaróan értelmezhetetlen színpadi produkció. Fesztiválon bármikor szívesen látnánk őket.

A nap, és talán az egész út fénypontja pedig kora délután következett, Jeff Waters (az Annihilator gitárosa, zenekara nélkül). Egész pontosan a Waters On International Waters című produkció. Erre a már említett Beach Partyn az említett hollandok felhívták a figyelmünket, hogy minden old school metált szerető embernek érdemes megnéznie ezt.

Nem írjuk le miért, mert leírhatatlan.

A produkció után úgy éreztük, muszáj setlistet szerezni, ezért én, Zs, mint a férfi a családban, nekiveselkedtem. A biztonsági ember ezt rosszallással nézte, meg is kérdezte, hogy zenész vagyok-e, mert ha nem, akkor nem kéne a zenekari cuccok között kóvályognom. Mondtam neki, hogy nem vagyok, de csak egy setlistet szeretnék kérni. Erre visszakérdezett, hogy az mi, hát elmondtam neki. Erre intett, hogy jól van, akkor menjek csak nyugodtan (!). Jeff Waters pedig egyből le is kezelt velem, én meg lányos zavaromban (pedig itt Zs a férj volt) csak annyit tudtam kinyögni, hogy a setlist érdekel, meg hogy piszok jó volt. A szerzemény, közösen a csütörtökivel olvasható <itt>. És igen, ez tényleg így volt!

Ezen a napon volt egyébként a hivatalos dedikálás is, zenekaronként úgy negyed órával. Ennek csak akkor volt-van értelme, ha feltétlen dedikáltatni akart az ember, mivel a szervezők sürgették a rajongókat a rövid idő miatt. Találkozni, szóba elegyedni máskor több eséllyel lehetett. Igazából szerencse dolga volt: bárkivel bármikor összefuthattál, liftben, medencénél, étkezéseknél, de ezt már elmondtuk egyszer. Mi egy papírhajót dedikáltattunk, amit nászajándékba kaptunk. Zs innét is köszöni volt szobatársainak.

Kalapemelés innét Másának az Arkona énekesnőjének, hogy a farkasprémet a fél tizenkettőkor előadott koncert közben sem vette le. Igaz, ezt már Csehországban is láttuk tőle, mindettől függetlenül respekt. A sapka viszont nagy divat a világ ezen részén, ezt mi nem értjük, de ahogy a mellékelt mutatja, valakinek a Karib-tengeren sem rohad rá a fejére. A fejfedőkre majd később visszatérünk.

Este lépett színpadra a Rage, kiegészülve a Lingua Mortis Orchestrával, ha minden igaz, ez a felállás egy ideig még meg is fog maradni. Ez volt az egyetlen koncert, ahol bevallottan ugyanazt játszották mindkétszer. Ez az érdemben eljátszható (nagyobb zenekarra írt) művek számából, és a próbák véges voltából következően érthető is. Aztán mégsem lett így, a Higher than the sky-t végül is a második fellépésre betették. Victor Smolski pedig a szólóhegedűssel szólózott közösen, ha szabad ezzel a képzavarral élni. A koncertek megismétlését egyébként valamelyest igyekezték kerülni a zenekarok, legalábbis néhány számot megcseréltek, mást játszottak. Erre még a harmadik részben a Gotthard kapcsán szintén kitérünk.

Harmadnapra azonban megérkeztünk a Turks és Caicos szigetek kisebbik lakott tagjára, Grand Turkre. Zs szülőfalujánál – ami egy elég kis falu Győr-Moson-Sopron megyében – épp kisebb, csak ott nincs pálmafás strand és Duty Free bolt. Szóval ez praktikusan egy kis viskófalu a hurrikánövezetben, viszont az ingatlanjai több millió dollárt érnek a rájuk bejegyzett offshore cégeknek köszönhetően. A hajó egy mólónál köt ki, bármikor le lehet sétálni kikötés után. Aki nem bízná a véletlenre az időtöltést, az a hajótársaság által szervezett, fizetős túrákon mehet búvárkodni, horgászni, lovagolni. Ezeket nem számolva viszont érdemi tennivaló a szigeten nincs, van pár hotel, amik inkább motelek (a nagyobb sziget viszont állítólag inkább luxushoteles), van egy elvileg nemzetközi reptér, ahonnét nincsenek repülőjáratok, egy már nem használt sólepárlórendszer (ez mérnöki szemmel egész érdekes lehet) meg korallok és gyönyörű kék tenger. Még Daniel Täuman (Die Apokalyptischen Reiter) elképesztő szőrössége sem tudja ezt elnyomni.

Gasztronómiai mellékletként kiemeljük a conch fritterst, ami a karib-térség – és főleg a Turks és Caicos szigetek – egyik ételkülönlegessége. Gyakorlatilag csigahúsból készült fasírt. A csiga elvileg itt konkrétan a kürtcsigaféléket jelenti, de mi rendszertanilag nem szoktunk elmélyedni ebben, hanem csak megeszünk minden helyi jellegzetességet, a cikk kedvéért viszont utánanéztünk pontosan.

Aki szereti a vízi sportokat, búvárkodni, vitorlázni, vagy tengeri horgászatra indulna, azoknak érdekes lehet ez a sziget, egyébként körülbelül annyi időre nyújt szórakozást, ameddig mi is kikötöttünk. Ez jó 5-6 órát jelent, közben lehet napozni, és elnézni a hajót a háttérben dübörgő metálzene mellett, amit csak az utasok kedvéért játszott a helyi DJ. Ennél több nem is kell az egyszeri nászutaspárnak.

A hajóra visszaszállás és az utolsó nap pedig a harmadik részre marad.

Miután a Turks és Caicos szigetekről visszatértünk a hajóra, ment minden „a régiben”, koncertek, kaja, Vika zongorázik, koktélozás, Turisas, Angra (vendég Fabio Lione), Tyr.

Egy gondolatot ejtenénk a hajó magyar fellépőjéről az Ektomorfról is. Igazából mi nem szeretjük őket, szimplán más stílusú zenét hallgatunk. Körülbelül egy percre benéztünk a második koncertjükre, viszonylag kevesen voltak bent. Egyszer láttuk még őket a napozófedélzeten, de messze voltunk, nem mentünk oda külön. Igaz, senki máshoz nem mentünk oda külön, szóval ez sem nekik szól. Állítólag készült egy kép róluk és a hajó magyar utasairól, mi nem láttuk a képet és értelemszerűen nem is vagyunk rajta. Örülünk, hogy van egy nemzetközileg is elég sikeres magyar banda, örülünk, hogy eljutottak a hajóra mint fellépők, de ettől még nem szerettük meg a zenéjüket; pózerkedni, álszentül haverkodni meg nem akartunk velük.

Ambivalens érzésünk még egy „fellépővel” kapcsolatban volt, ők pedig a metal pool girls néven fémjelzett… Lányok, maradjunk ennyiben. A hivatalos álláspont szerint ők azért voltak, hogy beolajozzák a leégésre hajlamosabb utasokat. Ezt egyszer kérdezték meg tőlünk, úgy a második nap, más ilyen irányú működésükről nem tudunk. A velük kapcsolatos vitára jó példa az út hivatalos facebook oldala, míg átlagos zenekar bejelentése esetén 80-100 hozzászólás érkezett, a csajoknál majdnem 600. Van, aki szerint a zenekarok szórakoztatására érkeztek, erről nem nyilatkoznánk, mi azt láttuk, hogy általában zenészek társaságában voltak, koncerten próbáltak pogót provokálni vagy crowdsurfingeltek. Különben is nászúton voltunk, nem csajokat bámulni (és annyira nem is néztek ki jól – a férj).

Viszont a crowdsurfingre kitérnénk több okból is. Egyrészt mert elvileg tiltva volt, szedték le az embereket. Másrészt mert Anders Fridén (In Flames) kifejezetten biztatta az embereket erre, mondván dolgozzanak meg a biztonságiak is a pénzükért. Ezt a közönség mindenesetre élvezte, a biztonságiakról nem tudunk nyilatkozni.

Aki viszont látta valaha az Apokalyptischen Reitert élőben, az tudja, hogy ott az énekes is crowdsurfingel, ezt most is megtette, valamint van egy külön látványelemük, amikor egy (vagy több) nézőt felkérnek a színpadra, hogy egy gumicsónakban műveljék ugyanezt. És ők a legkisebb teremben tették ezt meg, veszélyeztetve ezzel a világítást is! Szóval respekt nekik, és hát szokásosan piszok jó koncertet hoztak ismét. A csónakos részt sajnos nem sikerült jól lefényképezni, cserébe itt egy kép a koncert lassú, leültetős részéről.

Közönségmegmozgató látványelemben a germán bandák egyébként nagyon jók, a Subway To Sally énekese circle pitre jött be a közönségbe, ezt nem tudjuk, mennyire megszokott náluk. És ha már Chaothot az Unexpectből kiemeltük képen is a kilenc húros basszusért, innét is jöjjön egy kiemelés, Michael Simon két húrú gitáron.

Aztán sajnos elérkezett az utolsó nap, ami számunkra a hajó legjobb napja volt, ekkorra éreztük igazán otthonosan magunkat. Reggelizni Gotthardék mellé sikerült letelepedni, érdeklődtünk, hogy ugyanazt a setlistet játsszák-e másodjára. Poénkodtak, hogy nem, mert az utolsó előtti számot most elsőnek fogják, de igazából akkor még nem döntötték el. Megígérték, hogy lesz különbség, de azért nagyon más nem lesz. Nic Maeder énekest is megkérdeztük, hogy miért van rajta mindig a kalapja, erre kitérőleg azt mondta, hogy néha a másik van rajta. A hajón egyébként nem láttuk kalap nélkül.

A nap legérdekesebbnek ígérkező egy órája Olli Vänskä (Turisas) hegedűklinikája volt. Mert mint kiderült, ő volt „a hülyegyerek a sárga sapkában”, akivel jammelés alatt annyiszor összefutottunk. Ez körülbelül egy órás hangszerbemutató beszélgetés, rengeteg információval és sztorival. Zanzásítva:

– Koncert közben van rajtunk vörös-fekete arcfestés, ez eléggé be szokta fogni a vonót, mert sokat izzadunk. Meg néha egyébként is olyan jól játszom, hogy elsírom magam! És természetesen vér van az arcfestésben. Szóval izzadás, vér és könnyek. De ez nem nézne ki jól, így cserélem a vonókat, egy koncerten általában hármat használok el. Utána meg letakarítom, ez viszonylag egyszerű, boltban lehet kapni tisztítószert, ami kb. 75%-os alkohol.

A hallgatóságban felröhögnek 2-3 helyen.

– Ja igen, mi finnek vagyunk, utána természetesen megisszuk. Vannak itt még finnek?

És ahonnét a röhögés jött páran fel is tették a kezüket…

Emellett elmondta, hogy ugyanolyan torzítót, pedálokat használ, mint a gitárosok, mert nincsenek külön hegedű-effektek, de az effekteket nem is ő rakta össze, mert klasszikus hegedűs volt, és amikor elkezdett a Turisasszal játszani, nem értett ehhez. Elismerte azt is, hogy megunta a klasszikus zenélést, mert neki nem állt rá a személyisége, hogy a három másik első hegedűssel nemcsak egy hangot kellett játszania, hanem még a vonó mozgásának szögében is együtt kellett mozognia. Azt is elmondta, hogy ahhoz meg nem volt elég jó, hogy klasszikus zenekarokban váljon szólóhegedűssé, és élvezi, hogy most már nem kell a technikai tökéletességre törekednie, hanem úgy játszhat, hogy az magát és a közönséget is szórakoztassa, akár látványban is. És hogy ez mennyire rontja a zenéje pontosságát? „Guitarist know, that delay and distorsion helps a lot. Especially distorsion.”

Ilyesmi bemutatón még nem voltunk, nem tudjuk, mennyire szokatlan ez az őszinteség, de nekünk nagyon tetszett.

A jammelés második része is ezen a napon volt. Jeff Watersnek két baja volt, egyik, hogy másnap le kell szállni a hajóról, a másikat meg inkább eredetiben írjuk le: „20 minutes on the sun, and after one hour I’m red all over. Fucking Canadians!”. Szóval az olajozócsajok annyira nem jöttek be neki sem. Viszont az éneklés alól kihúzta magát: „I cannot sing, I lost my voice due the sunburn”. A legnagyobb jammelős beugró egyébként a helstaros James Rivera volt, bár a hangjából neki is csak egy death metalos visítós Wrathchildra futotta, de ez csak emelt a produkció fényén!

Bár a kisteremben még voltak koncertek, a fesztivált a Sabaton zárta a medence melletti színpadon. Volt, aki ezt a jacuzziból nézte, hát itt ilyet is lehet csinálni.

Joakim már az első koncerten megígérte a közönségnek, hogy crowdsurfing címén bedobhatják a medencébe, ezt teljesítette is. A Metal Crew végén elegánsan bedobta napszemüvegét a tömegbe, majd átadta magát a közönségnek, és ezzel zárult is a hajó. A főszervező Andy Piller mondott még néhány köszönő szót, aztán pár óra alvás után véget ért életünk legelképesztőbb fesztiválélménye.

Nekünk szerencsére még egy hét Dominikai köztársaság következett nászutunk záróakkordjaként, de ez már egy másik történet. Egy jó tanács: ha már ilyen messzi eljut valaki, érdemes megnézni valamelyik karib-tengeri szigetet. Mi sokkal jobban élveztük, mint Miamit.

Visszagondolva volt-van még száz apró részlet, amire szívesen emlékszünk vissza, ezek egy része lehet, hogy csak nekünk érdekes vagy meghökkentő, lehet, hogy nekünk is csak azért, mer épp itt láttunk először ilyet, vagy egyáltalán hogy itt voltunk, és mindent felerősített az óceán, a hajó, és az, hogy talán soha többé nem jutunk vissza ide. De ott voltunk, és reméljük, hogy mások is eljutnak a világ eme naposabb felére!

Zs&Zs

Kapcsolódó cikkek

70000 tonna karibi romantika

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár