2007. március 24. Budapest, Frappáns B63 Music Club
Kiscsoportos alapozás után sikerült megtalálni a rendkívül stílusosan, pláza alá rejtett B63 Clubot. Addigra már színpadon volt egy műsoron kívüli kindermetálbanda, aminek a nevét még a csapos se tudta megmondani, de ha jól láttam nekik (is) köszönhettük a jelenlévők kb 80%-át és a 15 éves átlagéletkort.
Jóval nagyobbat sújtott a közönségre az Art of Darkness nevű formáció. A srácok épp ezen az estén ünnepelték szülinapjukat, ezzel is okot adva a közönségnek a féktelen jókedvre és, levezetésként, a tortázásra. Felhívták a színpadra a régi gitárost is, ami rendkívül szép gesztus volt. Kétszer sikerült őket visszatapsolni, ez alkalomból elhangzott egy Slayer nóta és a kihagyhatatlan Sepultura – Roots Bloody Roots. Közel sem voltak olyan ügyetlenek, mint hasonló cipőben járó hazai gimis metálbandáink, bár ez esetben sajnos fel se vehették a versenyt az utánuk színpadra álló 2 zenekarral.
A Cenobite hihetetlenül kellemes csalódás volt. Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer nézze meg őket. A zene profi volt és minden klisét mellőzött, a súlyos hangzás és a disszonáns hangok különösen jól hatottak az énekesnő, Zsófi hörgésével. Többek között elhangzott a Sweet Suffering, az Unspeakable Cults, a Fallen War és a Desert (Sivatag) c. szám, csak hogy hanyagul kiemeljek valamit. Ők különösen megérdemelték a visszatapsot, egy kolléga meg is ragadta az alkalmat, hogy térdre boruljon Zsófi előtt, mintegy kifejezve a közönség véleményét.
Innentől fogva már el se mozdultunk a színpad közeléből. Párperces állítgatás után kezdett is az Agregator. 10 számos volt a repertoár és hangulatból itt se volt hiány. Nagyon örültem, hogy mindegyik albumból kaptunk kicsit (Puszta lét, Túlontúl, A semmi ágán, Szürkület), így egy pillanatra se hagyta abba senki a bólogatást. Megemlíteném, hogy a létszám körülbelül 10-re csökkent, csak a legkitartóbbak maradtak. Az újabb számokat (pl. Szürkület, A rengeteg, Zuhanás) most hallottam először élőben, de elhatároztam, hogy még párszor meg fogom nézni őket, ha a fővárosba látogatnak. És most jön a feketeleves. Az utolsó előtti szám közepén a pultos néne bemászott a hangfalak közé, hogy közölje Dáviddal (gitáros), hogy halkítsák le magukat. Így ment le az utolsó szám (személyes kedvenc), a Sötét Éden. Elmaradhatatlan volt a visszataps, ildomos volt a ráadás, de a koncertnek a személyzet vetett véget azzal, hogy lenémította a mikrofonokat. A következményeket nem részletezném. Az sem volt különösebben szívélyes, hogy az Agregator alatt már takarítottak.
A helyről még annyit, hogy 10 körül már nem volt sem kávé, sem csapolt sör, a férfimosdóból szennyvíz ömlött és az árak se a földön jártak. Senkinek nem ajánlom, koncertezés szempontjából meg aztán főleg.