
2024. július 27. @ Budapest, Supersonic – Blue Hell & KVLT
Az elviselhetetlen nyári hőség ellenére is, ki nem hagytam volna ezt a nagyszerűnek ígérkező estét pláne, hogy jó ideje tudtam már kik lesznek a fellépő zenekarok.
A YUK-hoz odaérve már láthatóvá vált, hogy nem csak az én érdeklődésemet keltette fel az esemény.
Viszonylag gyorsan lezajlott a beléptetés és már a kíváncsiságtól őrlődve mentünk le a bunkerbe.
Ahogy haladtunk már éreztem azt a jellegzetes atmoszférát és minden egyéb elemet amiket a legendás YUK-ban mindig szoktam.
A sötét folyosókon áthaladva, egy kicsit szűk zóna vált láthatóvá, ahol megint egy kisebb tömeggel szembesültem.
Nem is csodálom, mert a zenekarok szebbnél szebb és igényesebbnél igényesebb merch-ei voltak felsorakoztatva és a zenekarok mellett érthető módon ez volt a másik ami még inkább felkeltette az érdeklődést.
Nem tagadom, hogy az enyémet is, de úgy gondoltam, hogy majd az esemény vége után vetek pillantást a tételekre, amikor már kevesebben lesznek a pultoknál.
Természetesen onnan nem túl távol pedig hasonló létszámmal az italokért álltak sorban, de ezzel is úgy voltam, hogy majd később, amikor az esemény lezajlott.
Ugyanis ezt a megmozdulást tiszta fejjel és józanul akartam látni.
Az egyre inkább feltörekvő és (szerintem) különleges zenét játszó Lidérc volt az első fellépő.
Nem egyszer láttam őket korábban és nyugodtan merem mondani, hogy túl azon, hogy rendkívül remek zenészek alkotják a zenekart (pl. G. Caesus az Infectus-ból, Whisper a Niedergang-ból vagy Comes Listhius a Leprából), érdekesek a szövegtémák és az utolsó hangig mindig az jut eszembe, hogy a Balatonból legtöbben csak a felszínt ismerik, de milyen sötét erőket mozgatnak senkinek nem jutna eszébe.
Tökéletesen testesítik meg az underground fogalmát szerintem.
Maga a zene nagyon dinamikus és letisztult volt és erős, mindemellett pedig tényleg van egyfajta (sötét) varázsa is.
Whisper mesterien alkalmazza a vékony húrok adta lehetőségeket G. Caesus agresszív gitártémái mellett vagy azokkal szinkronban.




Mindehhez pedig a dobos K. Kazimir változatos, mégis dinamikus és hol középtempós, hol kifejezetten gyors játéka kiváló táptalajt ad és a basszusgitár úgy berregett K. Carnarius kezében, hogy az már szólóban is igazi fegyver lehetett volna.
Az egészet pedig Comes Listhius velőtrázó hangja koronázta meg és hirdette a sötét igét.
Véleményem szerint a Lidérc folyamatosan hozzátesz ahhoz, hogy ők igazi eretnekek csak a 21-ik században űzik tevékenységeiket.
Őszintén várom már a nemrégiben megjelent első lemezük folytatását, mert amellett, hogy bőven sok minden rejlik még a zenekarban, de zseniális zenészeivel szerintem minden határt ledöntenek.
Egy apró javaslat, hogy a zenekartól ami elérhető CD esetleg kazetta illetve póló, mindenki vegyen, mert megéri!
Miután a Lidérc befejezte a repertoárján, kicsit eloszlott a szép számmal jelenlévők tömege is.
Elszórva maradtak csak néhányan (köztük én is), mert olyan fellépő következett, akire a leginkább kíváncsi voltam.
A Voidshrine meg is kezdte a beállást a zenekar első rituáléjához.
Némi időbe telt, de ez nem is csoda főleg, hogy első koncert volt.
Miután végeztek mindennel, először fényár ragyogta be a színpadot, utána viszonylag gyorsan sötétségbe és füstbe borult minden.
Aztán kezdetét vette egy rendkívül érdekes mégis bizonyos szinten nyomasztó hatású szintetizátor téma és kijöttek a zenészek a színpadra és instrumentális számmal indítottak.
A zenekarból Nebel és KCZ (Dunkelheit és több Inner Awakening zenekar zenészei) lehettek ismerősek az underground emberei számára és Nebel gitártémái ezt még inkább megerősítették ugyanis a jellegzetes hangzásvilágot amely szinte a védjegyévé vált és amelyen dolgozott az évek során le sem tagadhatná, hogy az övé.
Mesteri volt és töményen ontotta a sötétséget magából.
A többi zenész is kiemelt dicséretet érdemel, mert Nebel-hez igazodva olyan sötét energiákat mozgattak meg, hogy ez a megmozdulás örökre emlékezetes marad.
Az instrumentális tétel után KCZ is bevonult a színpadra és már külsőre is olyan benyomást keltett mintha egy inverz pap lenne, vagy egy pap aki valójában a másik oldalt képviseli és megőrült.
Egyszerűen zseniális volt és a hangja pedig brutálisan, erőteljesen szólt.




Sikolyaival teljessé tette a sötét összképet amelynek szerkezetét, Nebel-ék felállították hangszereikkel.
Külön kiemelendő, hogy a még meg nem jelent lemezüket (amit nagyon várok) profin adták elő, de szerintem elvitték az estét mert a Black Metal műfaján belül valami teljesen újat sikerült létrehozniuk.
Érdemes lesz figyelemmel kísérni a munkájukat akik vevők az underground mélységeire amelyek mint látható és hallható, mindig bővíthető.
A Voidshrine általi extázisból alig tértünk magunkhoz, amikor már megkezdte az Akhlys zenekar a beállást.
Őket már volt alkalmam látni 2023-ban az ausztriai Celebrare Noctem Festival-on és ott sem volt rossz a teljesítményük.
Kíváncsi voltam arra, hogy a YUK-ban mit tudnak vajon nyújtani, bár látható és érezhető volt, hogy már az előkészületeket is rendkívül lelkiismeretesen végezték el.
A vörös fényekkel nem spóroltak és a füsttel sem igazából.
A színpadon egy rövid ideig nem volt látható senki a négy fős zenekarból, de az Intro után kivonultak a félelmetesen groteszk maszkjaikban és elfoglalták a helyüket.
Aztán nem is időztek sokat, azonnal elindult a húrok nyúzása és reszelése és a dobok tombolása.
Naas Alcameth szinte végig a jelenlévőkön tartotta szigorú tekintetét és ami igazán kiemelendő, hogy alig-alig nézett rá gitárjára, mégis hibátlanul játszott hangszerén és közben sikoltotta a sötétséget tartalmazó szövegeit.
Nox Corvus a másik gitáros időnként ráerősített az énekre saját hangjával, de részéről ami igazán emlékezetes volt, hogy rálépett az egyik fémhordóra ami a színpad előtt volt és szinte a hallgatóságba belehajolva is játszott a gitárján, ezzel rendkívüli extázisba hozva a nézőket.
A basszusgitáros Abraxas Nox kezében a szinte láncfűrészként szólalt meg hangszere és láthatóan nagyon átélte a tömény sötétséget és a dobos Eoghan megállás nélkül szolgáltatta gyors és pontos dobtémáit a zenekar számára.




Egyszerűen tökéletes koncertet adtak és bár lehet én gondolom rosszul, de nekem jobban tetszett mint a tavalyi Celebrare Noctem Festival-os eseményük.
Bár ezzel együtt azt gondolom, hogy az amerikai Black Metal frontjáról az Akhlys az egyik legjobb és az egyik legegyedibb zenekar.
Mindent összegezve, szerintem az idei év egyik legjobb eseménye volt, három démoni zenekarral és egy pillanatát sem bántam meg.
Lesz mit figyelnem és várnom a jövőben az biztos és ezt javaslom minden tisztelt olvasónak is.
Külön köszönet még egyszer az összes fellépőnek, a YUK-nak és a helyet mozgásban tartó személyeknek valamint Lucius barátomnak a fotókért!
