Koncertbeszámolók

Alestorm’s Piratefest Budapest – Koncertbeszámoló

2022. július 3. @ Budapest, Barba Negra

Harmadik napon, 7 zenekar után, kissé megfáradva indultam el a BARBA NEGRA irányába, hogy megnézzek még hármat. Már a villamoson belebotlottam két Alestorm pólós arcba. Volt egy olyan érzésem, hogy ugyanoda tartunk… Ahogy haladtunk tovább egyre sűrűsödtek a közlekedési eszközön a Balaton kalózai. Már-már szarul éreztem magam az Igorrr-os pólómban. Nem volt kacsás pólóm, csak csirkés… A villamosról leszállva folytattuk libasorban a menetelést az egyre sűrűsödő kalóz brigáddal. Az infopark oldaláról már láttam azt az irdatlan embermasszát a bejárat előtt sorban állni. Besorakoztam én is és kapunyitást követően elég hamar sikerült is bejutnom.

„Gyors” sörvásár és mentem is előre, mert kapunyitás után 10 perccel már nyitott is a pécsi Kalóz-folk metál Rumproof. Az első szám alatt megtelt a nézőtér 1/3-a, ezek alapján a rajongók nem csak a headlinerre voltak kíváncsiak. Nem vágtam a bandát, de a hegedűs, Bergics Andris valahonnan nagyon ismerős volt. Szerintem a TLK vagy az Alestorm forgatáson találkozhattam vele. Nah, de vissza az eventhez… Szerintem a Folk-„Pirate”-Metal elég sokatmondó, bár az imidzs inkább volt folk, mint kalóz. A hegedű és szinti kellemesen fűszerezték meg a gitár-dob témákat. Az énekes is igazi frontember, (zsír)f*szán (lásd. videó) be tudta vonni a tömeget is a mókába. 😀 A színpadon volt egyfajta Haesten (TLK) beütése.. ☺ Gitár- és hegedű szólókban sem volt hiány, remek hangulatot teremtettek így du. 6 után nem sokkal.. Az angol számok jobban bejöttek, mint a magyar nyelvűek, mert azok inkább voltak pirate, mint folk. Mondjuk nekem kissé zavaró volt, hogy bárhova nézek Pirates of The Balaton pólót látok, de nyilván (szinte) mindenki egyenruhába jött..

„Igazából, majdnem két éve nem koncerteztünk… Egyetlen közös próbával a buli előtti éjszakán, icipici izgalommal és adrenalinnal a kezdés előtt álltunk színpadra. Eszméletlen érzés volt… és kibaszottul hiányzott ez a dolog. Az, hogy átszellemülhet picit az ember, hogy ilyen sokan érzik jól magukat, miközben toljuk a muzsikát. A helyenként végleteket érintő poénokat… felemelő érzés. 🙂 Ráadásul megtisztelő volt, hogy mi nyithattuk meg ezt az eseményt. Szóval… király visszatérő buli volt. 🙂” – Rumproof

Setlist:

0. Intro
1. Rogues of the seven seas
2. Blood of the kraken
3. Kótyagos Álmok
4. Haunted Tavern
5. Szittyós John
6. Kalózszív
7. Black Out

19h-s kezdéssel az osztrák szimfonikus/power metál zenekar, a Visions of Atlantis folytatta ezt az epikus utazást. Az utóbbi években nem követtem a munkásságukat, leragadtam a 2004-es Cast Away-nél… Hát mit mondjak, nem kis változáson ment át azóta a banda. Mondjuk nekem inkább volt power metál hangzása, de szövegileg meg inkább kalóz. Az imidzs nagyon rendben volt, hozták a pirate világot, amiről a fakorsók is árulkodtak.. A gitárok is passzoltak színben egymáshoz. Kissé halknak tűnt a Rumproof után, de aztán egyre jobb lett a hangzás. Főleg a duóknál, azok jól szóltak a hangszerekkel együtt. Volt olyan pillanat, mikor a kifutón egyszerre mindenki kint volt (a doboson kívül..). Clémentine-nek gyönyörű hangja van, de szerintem Michele-lel kiegészülve jobban egyben van az egész. Gitárszólóban itt sem volt hiány, a Legion Of The Seas (is) brutálisan jól szólt!

„We felt super excited of being back to Hungary again!! It was 3 years that due to the pandemic we couldn’t meet again our Hungarian fans..it was TOUCHING for us to finally be back there 🥹” – Visions of Atlantis

Setlist:

Pirates will return
A Life of Our Own
Heroes of the Dawn
Clocks
The Silent Mutiny
Master the Hurricane
Melancholy Angel
Legion of the Seas

Március 27-én lehetőségem adódott, hogy ott legyek a The Battle of Cape Fear River forgatásán, aztán valahogy kötelességemnek éreztem ezen az eseményen való megjelenést.

A Balatoni kalózok nagy örömére, a Piratefest-et ki más, mint az Alestorm zárta (nem, a DJ Set nem játszik). Olyan 20:10 környékén csaptak a lecsóba, a felfújt Gumikacsa árnyékában. A Keelhauled-del indítottak is a kifutóra, a közönség megőrült. 😀 A basszer „Nem tudom” feliratú pólója tudatta a tudatlannal is, hogy Magyarországon vagyunk. Ment a skandálás, a tapsolás, az evezés, a bodysurf, az ugrálás, a tolongás, egy-egy kisebb pogó is. Itt-ott elvett 15-20 percet a kalóz életéből még kivárta a sörét vagy épp a (langyos) rumot.. De a sorban is tudott jó hangulat lenni, a színpadhoz közeli pult előtt (hátul már kevésbé). A zenekar jól szólt, de nem is vártunk mást. Mondjuk szerintem a legkalózabb metálra az ember a hangulat miatt megy, amit gyönyörűen elénk is tárt az ex-Battleheart. Megcáfolták a „Shit Band No Fans”-t, csúrig volt a Barba. A Tortuga alatt Yarrface kapitány is megjelent:

A személyes kedvenc a szintis back vokál volt, dobott a metál faktoron.

Setlist:

Keelhauled
Treasure Chest Party Quest
Mexico
The Sunk'n Norwegian
Magellan's Expedition
Shipwrecked
Seventh Rum of a Seventh Rum
Alestorm
Tortuga
Hangover (Taio Cruz cover)
Zombies Ate My Pirate Ship
Nancy the Tavern Wench
Rumpelkombo
P.A.R.T.Y.
Magyarország (Live debut)
Captain Morgan's Revenge
Shit Boat (No Fans)
Drink
Pirate Metal Drinking Crew
Nyár van (Neoton Família cover) (With Leander Köteles)
Fucked With an Anchor

Véleményem szerint nem voltak elég részegek a népek, lehet a vasárnapi időpont miatt, de így is jó buli volt. A végére már igencsak elfáradtam, aztán csatlakoztam a nyugdíjasokhoz a domboldalra.

„Covidos enyhítések óta nekem ez volt az első nagyobb koncert amin megjelentem. Nagyon jól éreztem magam és szomjas sem voltam.. 😀” – Pál Tamás

„Életem első metál koncertjén vettem részt. Örülök, hogy a Visions of Atlantis és az Alestorm volt akiknek a zenéit átélhettem! Két különböző, mégis hasonló és nagyszerű zenekarok. Volt szép éneklős banda, de utána Pirate Party Hard! Ugyan olyan őszintén buliztam Alestorm zenéjére, mint videoklippük forgatásán! Emelem rumomat rájuk! 😄” – Albrecht Kevin

„Az előzenekaroknál meg sem álltunk a shopban, utána meg csak foszlányokat fogtam fel…” – Benkó Mona

„Igazi nyári fesztivál hangulat volt! Hatalmas tömeg, mindenhol ismerős arcok, buli a maximumon. Jó volt hallani a régi nagy kedvenceket, meg persze a Magyarországot is. A hangosítás is teljesen rendben volt. Az egyetlen kellemetlenségnek talán azt mondanám, hogy hiába sürögtek szegény pultosok, nagyon sokat kellett várni az italra. Ezért kettesével vettük a söröket, aztán álltunk is vissza a sorba. De nem maradtam szomjas szerencsére.. 😀” – Baráth Dóra

0703ALESTORM

Kapcsolódó cikkek

Visions of Atlantis – szeptember 20-án a Barba Negrában!

KMZ

Teljes a line-up: minifesztivál épült a Powerwolf buli köré. Jön a Dynazty, az Eclipse, a Visions Of Atlantis, a Classica, a Hydra és a Power

KMZ

Kylfingar, Esperfall, Rumproof, Eravistae – végeláthatatlan érdeklődő arcok sokasága

KMZ

Alestorm és Gloryhammer közös turnéval indul az év!

KMZ

Alestorm – “ez a mi szerelmeslevelünk Magyarországnak” – két magyar nyelvű dallal jelent meg az új album!

KMZ

Alestorm – június 24-én különleges magyar kiadásban érkezik az új album, június 3-án koncert a Barba Negrában!

KMZ

Freedom Call, Visions of Atlantis, Seven Thorns – Koncertbeszámoló

Mountain

Tales Of Evening, Serenity, Visions Of Atlantis, Dragony, Temperance, Leecher – Koncertbeszámoló

Mountain

Dalriada – Debrecenben az Alestorm és a Skálmöld vendégeként!

KMZ

Alestorm – Pontosan 1 hónap múlva Debrecenben a Skálmöld társaságában!

KMZ

Alestorm – Októberben koncert a Barba Negrában!

KMZ

RUMPROOF – Black Flag in the Sky EP

ST. Toma

Dalriada „Áldás” lemezbemutató koncert – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Alestorm – Magnetic North (Official Video)

KMZ

Alestorm, Brainstorm, Crimson Shadows, Troldhaugen – Koncertbeszámoló

ST. Toma

ALESTORM – Sunset On The Golden Age

ST. Toma

Alestorm és Crimson Shadow közös turné!

KMZ

Hot News: Alestorm – Unveil Album Preview Video

KMZ

Hot News: Alestorm – Unveil New Music Video

KMZ

Hot News: Alestorm – „Storming Across Europe 2014” with Brainstorm and Troldhaugen!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek