Anathema, Demians, Angertea – Koncertbeszámoló

2008. október 29. @ Budapest, Avalon Club

Vannak zenekarok, akiknek a koncertjéről írni nehéz, de ugyanakkor nemes feladat. Nehézséget okoz az, hogyha egy-egy ilyen együttes zenéjéhez személyes élmények kötik az illetőt, vagy egyszerűen csak annyira kedveli a zenét, hogy alig tudja elkerülni az elfogult szemléletmódot. De éppen az ilyen események azok, amiket már hetekkel, hónapokkal előtte vár az ember, és amit semmiképpen nem hagyna ki. Az Anathema koncertje pontosan ilyen volt számomra, és mivel a FeZen-es fellépést ki kellett hagynom, örömmel láttam, hogy megismétlik látogatásukat a Hindsight turné keretén belül egy francia előzenekarral, amihez itthon az Angertea csatlakozik. Nem csoda, hogy az utóbbi egy hónapot felfokozott várakozással töltöttem, különösen azért, mert sajnos ilyen-olyan okokból még nem sikerült elcsípnem őket egyszer sem élőben. Így hát meggyőztem egy nagyon jó barátomat is – nem volt nehéz -, és nekivágtunk a koncertnek.

Ugyan a kiírás után 1 órával érkeztünk, ám még nem volt nyitva az Avalon Club, így nem maradtunk le semmiről. Azt viszont láttuk, hogy már ekkor elég nagy tömeg hömpölygött a bejárat előtt, így az ott fellelt ismerősökkel múlattuk az időt, miközben hallottuk kiszűrődni, ahogy az Angertea állítja be saját hangosítását. Az ő zenéjük kezdetére értünk be pont, és egy viszonylag megfelelő helyre befészkeltük magunkat, de két-három szám alatt körvonalazódott, hogy ez a zene nem lopja be magát a szívünkbe. Én emlékeztem még a csapatra névről, jó pár évvel ezelőtt megnéztem őket valami fesztiválon az érdekes nevük miatt, de annyira nem hagytak bennem már akkor sem mély nyomot, így most maximum az érdekelt, hogy ennek akkor mi lehetett az oka. Hát a legegyszerűbb válasz erre talán maga a zene. Mások őket amolyan Tool-os, komplex stílusú zenekarnak vázolták fel, és én azért reménykedtem benne, hogy nekik van igazuk, de sajnos ennek a muzsikának a Tool-hoz nem igazán van köze.

A témák nem voltak valami ötletesek, talán a koncert vége felé volt két olyan szám, amire azt mondtam, hogy ez egész jó. Ugyanakkor azt el kell mondani, hogy a színpadon remekül élnek a srácok. A dobos valami olyan intenzitással játszott, ami ennél a stílusnál szerintem szokatlan, nem kímélte sem a verőt, sem a bőröket, a basszusgitáros pedig szintén jó sokat mozgott. Az énekes/gitáros hangszíne nekem ugyan nem tetszik – talán ez a másik problémám a zenével -, de ő is jól hozta a témákat, tehát a profizmussal egyáltalán nem volt gond. Talán ha nem az Anathema előtt játszottak volna – nem is igazán illett az ő zenei világuk a mai estéhez -, akkor lehet, egy kissé befogadóbb lettem volna a zenéjükkel kapcsolatban.

Az Angertea koncertjének végére viszont már jó sokan megérkeztek, és ezek alapján leszűrhettük, hogy itt ma este nagy valószínűséggel meg fog telni a nem éppen apró Avalon Club. Mindenesetre a Cavanagh testvérek színpadra lépése előtt még következhetett az a francia rockbanda, akikről én eddig az égvilágon semmit sem tudtam. A Demians nevű formáció egyébként elég lelkesnek bizonyult a színpadon, lelkesen tolmácsolták progresszívebb elemeket sem nélkülöző rockzenéjüket, amihez a közönség egyre nagyobb hányada is csatlakozott. Amúgy nem volt rossz, amit játszottak, nagyon jó dallamok és lágy részek voltak, csak valahogy az volt az érzése az embernek, hogy ezt már hallotta valahol. Igaz, az Anathemát sem azért szeretjük, mert világmegújító zenét csinálnak, úgyhogy még ez a része is rendben van. Ha a koncert hangulatát és a számok hangulatát figyelem, akkor összkép egész pozitív volt, de sokszor azért bántott a jellegtelenség, ami különösen a gyorsabb részeknél volt megfigyelhető. És érdekes, itthon meghallgattam a csapat MySpace oldalán lévő számokat (amik közül a Sapphire már a helyszínen is tetszett), és ugyanez a véleményem, a lassabb, régi prog. rock hangulatát idéző részek sokkal jobban fekszenek a zenekarnak – és méltóbb felvezetés volt az Anathemához is – mint a pörgősebb, bulisabb témák. Igaz, ha az eredetiségük miatt nem is, sajátos akcentusuk miatt könnyen felismerhetőek ebben a mai zenekardömpingben, de ne legyünk ennyire rosszmájúak (elvégre a Buliding An Empire című albumuk meglehetősen jó kritikákat kapott még a német Hammertől is). Nem kételkedem a tehetségükben, de az élmény nem volt maradandó, igaz ekkorra már nem tudtam figyelni, vártam az este – és számomra az utóbbi idők – fénypontját.

Az gondolom egyértelmű, hogy a most következő részről lesz a legnehezebb beszámolnom. És nem csupán azért, mert az Anathema különleges jelentőségű együttesnek számít nálam. Még akkor is, ha – Hindsight tour ide vagy oda – én az eredeti formájukban szerettem volna hallani a számokat, bármennyire is kedvelem a Hindsight-os változatokat. Nem is az elfogultság miatt nehéz beszámolnom, hanem azért, mert ha objektíven írnám le az ő koncertjüket, az szinte ellentéte lenne annak, mint amit én átéltem. (De megpróbálom valahogy ezt a paradox dolgot feloldani, bármennyire is nehéz.) A koncert előtt sajnos komplikációk akadtak, egy kisebb, majd egy nagyobb áramszünet ugyanis akadályozta a koncert elkezdését, majd hiába oldották meg, várható volt, hogy valamiféle változás lesz a programban. Igaz, ez is csak utólag tűnt fel, annyira euforikusan vártuk már a koncertet. Mikorra az áramszünetnek vége lett, szinte mindenki már a teremben tartózkodott, ami azt jelentette, hogy a mozgásra csak hátul illetve oldalt volt némi esély, szinte teltház volt, ennyi embert én még itt nem láttam, pedig voltam már egy párszor. A közönség lelkesnek tűnt már most, és voltak páran, akik egy-két literrel lelkesebbnek is a kelleténél, de erről majd később. A lényeg, hogy amikor felcsendült introként (playbackről) a Parisienne Moonlight, már mindenki a színpadra szegezte a tekintetét, és mikor a liverpooli ötösfogat végre fellépett a deszkákra, és belecsaptak a Deepbe, az egész közönség beindult, és együtt énekelte azt. Természetesen hogy maradjon erőnk a folytatásra, de azért mégse adják lejjebb a szintet, mindjárt a Closer következett, ami mindenkinek azt mond, amit… Nekem már ezért megérte eljönnöm, pedig még szinte el sem kezdődött a koncert! Persze ezek után megint felgyorsultak a Far Away-el, majd az Angels Walk Among Us után következett az első új szám, ami szintén varázslatos volt. Ha jól emlékszem, ez volt a Simple Mistake, és ha ilyen lesz az új album is, akkor nem csalódhatunk!

  

Ekkorra már sajnos körvonalazódni látszott egy-két probléma a koncerttel kapcsolatban. Az egyik a hangzás volt, ami jól szólt, ha jó helyen állt az ember, de sok helyen nem igazán tisztán. Másik probléma volt egy-két olyan csoport, akik sajátos módon (végigpogózva, végigkurjongatva, a zenét túlüvöltve) élvezték az Anathema koncertet, amivel alapvetően semmi baj nem lenne, de ezt olyan zavaróan tették, hogy ezt Vincenték sem tudták megállni szó nélkül, és az eddigi nyilatkozataikból az derül ki, hogy ők egyetlen féle közönséget nem szeretnek: a részeget. Hogy ezzel mennyire értünk egyet vagy sem, mennyire tartjuk sztárallűrködésnek, azt ki-ki döntse el maga, mindenesetre érdekes volt látni, hogy ezek után a koncert színvonala éles zuhanórepülésbe váltott. Mondom ezt úgy, hogy én csak itt kezdtem el igazán élvezni, mégpedig az ezt követő számok miatt. Igaz Vincent eleve fura arcot vágva jött fel a színpadra, és aztán ezt még sikerült tetéznie a folyamatos flegma és kissé arrogáns viselkedésével, amit nem tudtam mire vélni. És hogy én hogy tudtam mégis élvezni a koncertet? Beálltam egy olyan helyre, ahol nem láttam Vincentet, és ahol nem kurjongattak nagyon a közelemben. Ott még ráadásul a hangzás is rendben volt, így tényleg csak a zenével tudtam foglalkozni, és azzal, hogy ezt én most élőben hallom, és átélem. Az is igaz, hogy így lemaradtam néhány fontos eseményről Vincenttel kapcsolatban, például arról a – valaki által fényképen megörökített – momentumról, amikor Vince szépen bemutat egyet a közönségnek. Rengeteg vita folyt arról, hogy ez kinek szólt, vagy mi is volt, de máig nem sikerült kideríteni. Az biztos, hogy örülök, hogy ezt akkor és ott nem láttam, mert ez így utólag is illúzióromboló, márpedig ami miatt erős egy ilyen koncert az pont az illúzió.

A számválasztások mindenesetre nagyon jók voltak, volt például Anyone, Anywhere (ezt Budapest hajléktalanjainak ajánlották), volt Empty, aminek a befejezése valahogy furán sikeredett, Judgement és Panic, Shroud Of False, Lost Control, Regret, Hope, de ezeknél már nagyon kiütközött az apró (nemlétező?) konfliktus Vincent és a közönség között. Szerencsére aztán körülbelül a Temporary Peace-nél már elült minden, az egyik személyes kedvenc Flying-ot már szépen adták elő, hogy aztán lemehessenek, és következhessen számomra az, amiről nem is gondoltam volna, hogy az est fénypontja lesz. Danny a színpadon maradt, és belekezdett az Are You There?-be, ami akkor, ott, ilyen lelkiállapotban (és hisztiző Vince nélkül) maga volt a katarzis. Ekkor éreztem igazán azt a meghittségi állapotot, amit a leginkább vártam, és elvártam ettől a koncerttől. Végül Danny átment a billentyűkhöz, kijött Vincent és belekezdtek a One Last Goodbye-ba, ami szintén szép volt, és ekkorra már úgy nézett ki, hogy végleg kialakult az az atmoszféra, aminek már az elejétől kellett volna lenni. Sajnos azonban ez az utolsó szám lett volna, viszont mivel az áramszünet közbeszólt, ezért úgy gondolták, hogy nem csinálnak visszatapsolást, egyszerűen beleveszik a hátralévő 4 számot a setlistbe. Így még kaptunk egy Angelicát, egy Sleeplesst, egy új számot – ami valószínűleg Hindsight néven fog futni -, és végül egy szintén kedvenc Fragile Dreams-et, ami kitűnő zárása volt a több mint 2 órás koncertnek. Mi ugyan még lelkesen álltunk, és tapsoltunk, skandálva az Anathema nevét, de a fények kigyúltak, és az este véget ért.

Nem véletlenül halogattam ennek a beszámolónak a megírását. Ha aznap vagy másnap írtam volna meg, akkor most ódákat zengtem volna arról, hogy micsoda élmény volt számomra ez a koncert. Mert az volt, sikerült megérintenie, egyszerűen a zene miatt. Utána viszont, mikor letisztultak a dolgok, és megláttam egy-két képet és háttérinformációt, roppant csalódott voltam. Így meg kellett várnom, míg valamelyest dűlőre jutnak bennem ezek az ellentétes érzések. Ez megtörtént, és azt mondhatom, hogy mindegy, hogy egy zenésznek milyen napja volt, ha a többi láthatóan élvezte, mint ahogy mindegy, hogy nem volt végig meghitt a hangulat, ha volt egy vagy két olyan momentum, ami egy évben vagy egy életben ritkán adatik meg. Ez a zenekar képes ezekre a dolgokra, és egy objektíven közepesre vagy annál picit erősebbre sikerült koncert beleférhet a zenekar munkásságába, még akkor is, ha tőlük nem ez a várt színvonal. Az összkép tehát pozitív: eufória, megindítottság, szép élmény. Csak azt a FeZen-es koncertet ne hagytam volna ki!

Kapcsolódó cikkek

Az Angertea zenekar egy 8 dalos különleges Ep-vel jelentkezett

NorthWar

Angertea – Chris (Official Video)

NorthWar

Angertea – Chuck Mosley Forever: A Tribute Album

NorthWar

Angertea – Hivatalos videoklip az új lemezről

NorthWar

Angertea – Dalpremier!

NorthWar

Angertea – “Sinking in Strain” klip

NorthWar

Anathema: októberben lemezbemutató az Alcesttel

NorthWar

Új Angertea klip: The Moon Encounter

NorthWar

Angertea – Kárász a Tiszában… Új klip!

NorthWar

Angertea Klippremier!

NorthWar

Angertea – Második dalpremier

NorthWar

Angertea – Dalpremier!

NorthWar

Omega Diatribe, Angertea, RiotMonk, Trendkill – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Angertea – Elmarad néhány koncert!

NorthWar

Anathema – Régi tagokkal érkezik jövő héten a zenekar

NorthWar

Angertea – Új klip

NorthWar

Új Angertea videó!

NorthWar

Hot News: Angertea – “Decay” Smash Fabric Records Lyric Video

NorthWar

Új Angertea klip

NorthWar

Megjelent az új Angertea klip

NorthWar

ANGERTEA – Nr. 4: Songs Exhaled

Dr. Feelgood

Új Angertea klip!

NorthWar

Új Angertea lemez, teljes egészében!

NorthWar

Angertea dalpremier!

NorthWar

Angertea hírek

NorthWar

Hot News: The legendary Anathema in Devilstone – from metal to alternative rock

NorthWar

Új Angertea klip!

NorthWar

ANGERTEA – Distrust EP

A honlap alapértelmezése

Anathema, The Ocean, Petter Carlssen – Koncertbeszámoló

Morhguel

A Storm Of Light, Angertea, Marionette ID – Koncertbeszámoló

Hermes

Angertea Interjú

NorthWar

ANGERTEA – Twenty-Eight Ways To Bleed

Hermes

Zippo, Stereochrist, Angertea – Koncertbeszámoló

theowina

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár