Anathema, The Ocean, Petter Carlssen – Koncertbeszámoló

2010. november 18. @ Budapest, Diesel

Ha a közelben, vagy leginkább itthon egy Anathema koncert van beharangozva, arra mindenki felkapja a fejét annak ellenére, hogy rendszeresen látjuk őket itthon, vagy ha nem is az egész csapatot, Dannyt mindenképp. Az egész formáció két éve volt itt legutóbb, ráadásul két hónapon belül kétszer, ami sajnos kihatott a második koncert minőségére is. Én a FeZenre ugyan sajnos nem tudtam eljutni, de az őszi Avalonos koncerten már sikerült megtekintenem őket, és bár nagyon élveztem azt a koncertet, azért el kell ismerni, hogy nagy szerepe van a zenekar iránti rajongásomnak abban, hogy tetszett a produkció. Utólag ráadásul – miután elmúlt az ilyenkor szokásos hatás – jobban megmaradt bennem Vincent hisztije, az érthetetlen csúszás, a rossz hangosítás, a bunkó közönség, és egyáltalán minden, ami illúzióromboló volt akkor. De most eljöttek újra, hogy javítsanak ezen, és kárpótoljanak azért, amit múltkor nem tudtak, csak részben átadni. Mindezt egy olyan új album bemutatókoncertjén keresztül, ami ugyan tetszett, de az est előttig nem tudtam igazán befogadni. Úgy voltam vele, hogy ha igazán nagy zenészek, akkor ekkora hátrányt be tudnak hozni, és elégedetten fogok távozni. Azt hiszem, ennél több is történt.

Ám még mielőtt ennyire előreszaladnánk, azért meg kell említeni, hogy az este nem csak róluk szólt. Előttük még ugyanis két olyan fellépő alapozta meg a hangulatot, akik közül az első The Ocean amúgy is a kedvenc bandák közé tartozik, Petter Carlsenről pedig ugyan sokat nem tudtam, de sok jót hallottam a Cavanagh testvérek részéről. A The Ocean idei két albuma közül a második (Anthropocentric) pedig eléggé esélyes az év végi tízes listára való kerülésre, ám természetesen abban nem reménykedhettem, hogy arról terítékre fog kerülni aznap bármi is. Előzetes ígéreteik szerint azonban a Heliocentric mellett a Precambrianról is játszottak volna, ez azonban meghiúsult a csúszás miatt, aminek oka ezúttal is egy közúti ellenőrzésnek volt köszönhető. Úgy látszik, nincs a hatóságokkal szerencséje a csapatnak, azonban ezúttal valódi rendőrökről volt szó, nem úgy, mint amikor Spanyolországban kirabolták a csapatot. (Azért jó dolog is történt velük itthon, hiszen sikerült visszakapniuk azt az útlevelet, amit még Ausztráliában vesztettek el, de erről Hermes kollégám tudna többet mesélni.) Cserébe viszont a körülbelül fél órára szánt energiát egy negyedórában szabadították ránk, úgy, hogy szerintem azok szimpátiáját is megnyerték színpadi jelenlétükkel, akik egyébként nem rajonganak a keményebb zenékért. Mert a szinte teltházas Diesel közönségét elnézve bizony láttam sok olyan embert, akik nem feltétlenül a death/doom korszakával szerették meg az Anathemát, és ez így is van jól, de erről majd később.

A lényeg az elején a The Ocean intellektuális post-hardcore alapú zenéjén volt, amit sikeresen közvetítettek megfelelő hangzással. Szinte minden pillanatban mozogtak, mosolyogtak, bejárták a színpadot, főleg az énekes Lod’c, akit mindig valamelyik hangfal tetején lehetett látni. A bevezető és a „Firmament” után kaptunk egy „Swallowed the Sun”-t is, majd megköszönték, hogy eljöttünk, és mosolyogva lementek a színpadról. Mi pedig, akik rájuk is kíváncsiak voltunk, kissé csalódottan vettük tudomásul, hogy vége, de ez legalább hibátlan volt. És ahogy láttam, ők láthatóan boldogan távoztak, hiszen sikerült egy ilyen vegyes közönség nagy részével megismertetni és elfogadtatni magukat, ami mindig a legnehezebb.

A felkavart energiák után nem lett volna szerencsés színre lépni az Anathemának – bár van egy-két olyan dal, amivel tarthatták volna a lendületet, de ez az este nem erről szólt -, így kellett valaki, aki előkészíti azt az atmoszférát, ami kell ahhoz, hogy egy ilyen zenét élvezni tudjunk. Ezt a feladatot tökéletesen megoldotta Petter Carlsen, aki szívet szorongató melódiáival és szívtipró kinézetével egy szál gitárral próbált meg elvarázsolni minket, és ahogy láttam, a közönség nagy részét sikerült is. Jómagam nem tartozom sajnos ezek közé, mert bár megpróbáltam szeretni a zenéjét, (hiszen ha Cavanaghék ennyit áradoznak róla, akkor biztos van benne valami), és valóban, ott a helyszínen sikerült is a hatása alá vonnom magam, de ha megkértek volna arra, hogy említsek meg egy részletet a dalaiból, ami tetszett, akkor bevallom gondban lennék. Nem azért, mert a zene nem lenne jó, csak éppen nem is olyan különleges, mint ahogy felvezették, amit sajnálok, mert a fiatalembernek valóban elismerésre méltó orgánuma van. Ámde hiába jött fel az utolsó két számra először csak egy része az Anathemának, később szinte az egész, úgy sem lett jobb a produkció, mivel egyszerűen a dalai nem voltak maradandóak. Ettől függetlenül, mint említettem, a hatást sikerült elérni, a hangulatot megteremtette, úgyhogy mindenki már a brit félistenekre hangolt receptorokkal várta az est folytatását.

Egy Anathema koncert mindig esemény, és nem csupán a produkció színvonala és egy szinte legendának számító stílusteremtő csapat színpadra lépésének élménye miatt. Azt hiszem, kevés olyan zenekar működik manapság, aki úgy tudta átlépni a részben saját maga által teremtett stílus határait úgy, hogy közben a rajongóbázisának jelentős részét megtartotta, és emellé újabb rajongókat szerzett. Az még ritkább, ha mindezt úgy teszi a csapat, hogy egy egyértelműen „rádióbarát” megszólalást céloztak meg – amit ez esetben abszolút nem pejoratívan kell értelmezni. Márpedig a legnagyobb Anathema rajongók is nehezen vitatkoznak azzal, hogy szeretett csapatuk egyre inkább nyit a szélesebb hallgatói réteg felé, különösen az új albumukkal. És be kell látnunk, így van ez jól, hiszen ha ilyen minőségű és komplexitású zenék szólna a médiából, az emberek akaratlanul is fogékonyabbak lennének az intellektuálisabb zenékre. Ehhez hasonló gondolatok jutottak eszembe a rövid szünet alatt – ezúttal ugyanis egyáltalán nem volt csúszás, ami váljon dicséretére a zenekarnak -, mert tudtam, hogy a koncert alatt egyszerűen nem fogok tudni és nem is lesz értelme gondolkodni. Csak befogadni. És igazam lett. Ahogy megszólalt a Thin Air kezdőhangja, a libabőr kezdett futkosni a hátamon. A hangzást sikerült olyanra beállítani, hogy minden effekt szépen kihallatszódjon, az ének is szépen szólt és az egész zenekar együtt is, és olyan energiával, hogy a Thin Air közepén már bizony én is el-elérzékenyültem. És ez még csak a koncert eleje volt.

Ami ezután következett, arra nem igazán voltak szavak. Ahogy ezen a koncerten hallottam a dalokat, amilyen átéléssel énekelte Vincent, ahogy segítettek a társak, az egész olyan volt, hogy ezentúl csak így szeretném hallani és látni az Anathemát. És ezt érezte a közönség is, kulturáltan viselkedtünk, énekeltünk, amikor éreztük, hogy kell, és hallgattunk, amikor éreztük, hogy elrontanánk az élményt a saját szárnypróbálgatásainkkal. Talán ez nem tűnik olyan nagy különlegességnek, de eddig tapasztalataim, különösen a közelmúltban szerzettek alapján ez igenis nagy dolog, ugyanis a kölcsönös tisztelet ritka egy koncerten, és itt megvolt. És ez egy olyan plusz lökést adott Dannyéknek, hogy egy pillanatig sem tudtak kizökkenteni a varázslatból, sőt, csak egyre mélyebbre és mélyebbre taszítottak. Az este egyik csúcspontja volt például a Simple Mistake, aminél az egyre fokozódó érzelmek szinte kirobbantak a dal második részénél, a kiállás után. Ehhez kellett az is, hogy olyan torzítással játszották, amivel egyértelműen megidézték saját gyökereiket, és ekkor jöttem rá, hogy az új albumban milyen sok erő van, csak a hangzás megpuhítja kissé. A legtöbb dal sokkal jobban szólt élőben, mint az utóbbi pár év Anathema dalok bármelyike, és mikor itthon újra meghallgattam a lemezt, rájöttem, hogy valóban csak a hangzás vezetett meg. Egy kivétel azért akadt, a Get Off Get Out-ot szeretem, mint dalt, és itt koncerten jól is hangzott, de nem illik valahogy hangulatilag az albumra, egy kicsit most is olyan volt, mintha a Radiohead feljött volna egy szám erejéig. (Ha már a hasonlítgatásnál tartunk, itt a koncerten vettem észre, hogy a Dreaming Light-ot akár John Lennon is írhatta volna, különösen az élő hangzással emlékeztetett az egykori beatles slágereire.) Ám ezek után – ahogy az albumon is – következett az Universal, majd a Hindsight, ami visszazökkentett minket az elszállós atmoszférába.

Ami ezek után következett, azon szerintem még a legtapasztaltabb koncertre járó is elámult. Ugyanis miután az egész albumot úgy, ahogy volt előadták – elvégre ez egy lemezbemutató koncert volt – köszöntöttek minket. Bizony, addig nem sűrűn kommunikáltak, amit először meglepőnek találtam, de így utólag teljesen érthető. Mindenesetre én már kezdtem azt hinni, hogy most bejelentik, hogy végéhez ér a koncert, és következzen néhány régebbi szám, ehhez képest kiderült, hogy még a koncert felénél sem járunk! A lemezbemutató rész után ugyanis következett egy igazi retrospektív Anathema koncert (nem mondanám, hogy best of, hiszen az egyik legnépszerűbb albumukról, a Fine Day To Exitről például csak a Temporary Peace-t játszották, persze rövidítve), amelyen olyan kincseket hallhattunk újra élőben, mint a Lost Control, a Destiny Is Dead vagy a Judgement. Ami pedig számomra külön meglepetés volt, hogy leadták a Balance/Closer kettőst, ami közül az utóbbi különösen közel áll a szívemhez, és élőben legalább olyan falkavaró, mint lemezen. A koncert fényét mindenképp emelte, hogy ezúttal teljes volt az Anathema felállása, ami érthető, hiszen Lee Douglasnek az új albumon jelentős szerepe van, ám legutóbb mégsem tudott a zenekarral tartani. Az „A Natural Disaster”-nél különösen szívszorongatóan énekelt, de az Angels Walk Among Us/Presence kettős is varázslatos volt.
Miután előadtak 12 régebbi dalt, a közönség – természetesen – visszatapsolta őket, így következhetett a ráadás. Meg is jelent a színpadon Danny a fura turbánjában (állítólag nem tetszett a saját haja, ezért kötötte be), egy szál gitárral, és előadta az Are You There-t, akusztikus verzióban, de még egy kicsit átírva. Bevallom, ez volt az egyetlen olyan momentum, ami nem tetszett, tekintve, hogy ez a kedvenc Anathema dalom, és ennél az egynél nem éreztem azt a hangulatot, amit kellett volna. Pedig kedvelem az akusztikus átiratot is, de ebbe még belerakott Danny sok néma ütemet, meg néhány fura dolgot, ami szerintem nem illett a képbe. Ettől függetlenül ez sem volt rossz, csak – kis szinesztéziával élve – nem ragyogott olyan fényesen, mint az este többi gyémántja. Ám ezután a kis hiányérzetemet elfeledtették egy Danny-Lee duóval; mi mást is énekeltek volna ketten, mint a Parisienne Moonlight-ot, aminél a zongorát ezúttal gitár helyettesítette, de a varázsa így is megmaradt a dalnak. A ráadás zárásaképp még felkérték Petter Carlsent is, hogy énekeljen a Fragile Dreamsben, és bizony, elismerően kell szólnom a fiatalember teljesítményéről. Nem csak pontos volt, de látszott, hogy átérzi, miről is szól a dal, ráadásul az ő hangszíne egy különleges színezetet adott a dalnak. Ezek után a közönségből szinte senki nem mozdult, hanem követelték vissza kedvenceiket, akik a paraván mögül még integetéssel buzdítottak is a nagyobb hangzavarra. Végül aztán beadták a derekukat, és felmentek a színpadra, hogy a Confortably Numbbal, majd egy improvizált néptánc-performansszal és óriási mosollyal az arcukon búcsúzzanak tőlünk. (Persze aki szemfüles volt, az még találkozhatott velük, hiszen kijöttek a backstage-ből; Jamie például lelkesen osztogatta az előtérben az autogramokat, és ajánlgatta Anneke november végi fellépését.)

Furcsa hogy ezt mondom, de életem egyik legnagyobb élménye volt ez a koncert. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak negatívumai, hiszen a hangzás nem volt mindig tökéletes (például a Thin Air elején a pergő úgy szólt, akár egy deathcore csapaté, ráadásul Danny gitárja is néha begerjedt), ráadásul alkalmanként Danny is félrenyúlt a gitárján (többször, mint eddig, és az Are You There elején ez különösen kihallatszott), és az Angels Walk Among Us első üteme is félre volt intonálva, de mindezt csak a tudatalatti szőrszálhasogató kritikus énem észlelte, én ott a helyszínen tudatosan nem. Azt viszont észrevettem, hogy Danny sajnos nem volt mindig jókedvű (főleg a fentiek miatt), legalábbis az elején biztos nem, ám minden meg lett neki bocsájtva, amikor magához vette a mikrofont, és bemondta, hogy „Örömmel tudatom veletek, hogy 45 perc játék után végre jó a kedvem.” – nem kis derültség közepette. Lehet, sőt, biztos, hogy voltak még más hibák is, de ami miatt az egyik legjobb koncert volt, az az, hogy mindezt palástolni tudták, el tudták feledtetni, egyáltalán, a koncert elejétől a végéig szinte folyamatosan transzban tudták tartani az egész közönséget. És egy olyan zenekar, amelyik erre két és fél órán keresztül képes, az minden elismerést megérdemel.
Nem tévedek nagyot, hogyha azt mondom, hogy aki eljött, még többet is kapott, mint amit várt. Féltem, hogy a The Ocean zenéjét nem fogják értékelni a hasonló zenét nem hallgató emberek. Nem így lett. Megismerhettünk egy szimpatikus és tehetséges gitáros-énekest, aki szinte tökéletes ellentettje volt zeneileg a The Oceannek, és ő is hasonló hatást ért el. Végül az Anathema minden lovat megült, először megmutatta az új albumának valódi erejét, majd hogy a régi rajongókat se keserítse el, előadott egy egészestés remek koncertet, csupa klasszikusnak számító dallal. Ha ezek után volt olyan, aki hiányérzettel távozott, az… Nem, ilyen eshetőség nincs. Ezen az estén mind emberileg, mind zeneileg szinte a maximumot hozta ki magából a zenekar. Aki ennél többre vágyik, az klinikai eset.

Kapcsolódó cikkek

Anathema: októberben lemezbemutató az Alcesttel

NorthWar

Anathema – Régi tagokkal érkezik jövő héten a zenekar

NorthWar

Hot News: The Ocean debut “Pelagial World Tour video blog part 1”!

NorthWar

Hot News: The Ocean to play headline tour through Germany in February with Der Weg Einer Freiheit as support!

NorthWar

Hot News: The Ocean announces line-up changes! ‘Collective Oblivion’ 3-DVD out now!

NorthWar

Hot News: The Ocean launches the entire ‘China-chapter’ from ‘Collective Oblivion’ triple-disc DVD through Noisey!

NorthWar

Hot News: The Ocean launches pre-order and trailer for ‘Collective Oblivion’ triple-disc DVD! DVD to be released November, 8th in Europe!

NorthWar

Hot News: The Ocean – ‘Pelagial’ European headline tour with support from Shining, Tides From Nebula and Hacride announced!

NorthWar

Hot News: The Ocean announce part 1 of Pelagial World Tour 2013!

NorthWar

Hot News: The Ocean launch special Pelagial clip video hosted by Invisible Oranges!

NorthWar

Hot News: The Ocean – Special Pelagial Clip Video Hosted By Invisible Oranges

NorthWar

Hot News: The Ocean gets Disequillibrated!

NorthWar

Hot News: The Ocean – Spin Magazine Streams Instrumental Version Of Pelagial In Full

NorthWar

Hot News: The Ocean Unveils New Track Via Pitchfork

NorthWar

Hot News: The Ocean – New Studio Footage Posted

NorthWar

Hot News: The Ocean unveils new track from ‘Pelagial’!

NorthWar

Hot News: The Ocean to release new album in April of 2013!

NorthWar

Hot News: The legendary Anathema in Devilstone – from metal to alternative rock

NorthWar

Hot News – The Ocean is working on new material

NorthWar

Hot News – The Ocean and Textures announce UK co-headline tour!

NorthWar

THE OCEAN – Anthropocentric

Morhguel

THE OCEAN – Heliocentric

Dr. Feelgood

Anathema, Demians, Angertea – Koncertbeszámoló

Morhguel

The Ocean, Watch My Dying, Solar Scream – Koncertbeszámoló

Morhguel

THE OCEAN – Precambrian

Morhguel

The Ocean Interjú

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár