Koncertbeszámolók

Antiparádé ’08 – Koncertbeszámoló

2008. augusztus 29. Budapest, Vörös-Kék Yuk

A Planetnoir Industries szervezésében:

A legutóbbi koncert, amin a Yukban voltam, több órás csúszással kezdődött. Noha ezúttal nagyjából pontosan kezdtek az előadók, a valós program most is számos ponton eltért a meghirdetettől. A másik bosszantó dolog pedig az volt, hogy a Vörös és a Kék Yuk fellépői egymásba csúsztak. Szerintem a két színpadnak az lett volna az értelme, hogy az átszerelés, hangolás stb. ne vegyen el időt a zenekaroktól, a látogatók pedig üresjárat nélkül élvezhessék a zenét (nyolc zenekarral és átlag 40 perces programokkal számolva is fél egy körül kellett volna, hogy végződjön a hétkor kezdődő koncert, csak így nem csúsztak volna egymásba a programok.)

Sebaj. Az Vörös Yuk első fellépője a Room of the Mad Robots volt. Zenéjük nehezen kategorizálható, meglehetősen eklektikus; leginkább pszichedelikus metálnak nevezném, amely a stonertől a tribalon keresztül egészen a thrash-ig számos elemből építkezik. A felállásnak részét képezi egy billentyűs fiú is, aki hangulatos effektekkel, szintijátékkal színesítette az amúgy sem unalmas zenét. Noha ígéretes ötletek sorjáznak a zenében, amiből egyértelműen látszik, hogy nincsenek híján tehetségnek, azt gondolom, hogy még hosszú út előtt állnak. Egyrészt a nóták még nem teljesen kiforrottak, másrészt a csapat nem tűnik még igazán összeszokottnak a színpadon. Sajnos ki kell mondani, hogy egyelőre az énekes a csapat leggyengébb pontja. Üvöltése nem elég karakteres, betegnek szánt éneke fárasztó, és az angol kiejtés sem az igazi. A színpadi mozgása pedig nem áll összhangban a zenével. Árulkodó lehet ezzel kapcsolatban, hogy az én tetszésemet messze az instrumentális dal nyerte el leginkább. Kíváncsi vagyok, mit hallunk a jövőben erről a zenekarról, egyelőre az „érdekes” kategóriába helyezném.

A következő fellépő az Inseason volt a Kék Yukban. Már nagyon régóta szerettem volna megnézni őket mindössze egyetlen, honlapjukon letölthetővé tett nótájuk alapján. A banda eredetileg industrial hatásokkal megspékelt melodikus death metálban utazott, ám azóta nagyon elmozdultak industrial irányba; nyilvánvalóan nagy hatással volt rájuk a Fear Factory, ugyanakkor annál jóval brutálisabb és még gépiesebb a zenéjük. Külön érdekesség, hogy a csapat arca egy kedves arcú, vékony lány Köhler Ágnes személyében. A rendkívül feszes zene ehhez illő előadással párosult. A dobok természetesen gépről mentek, egy sampleres fiú kezelésében, aki még a különféle speciális effektekért, loopokért is felelt. Láthatóan élvezték a koncertet, Ági is elemében volt (az aerobik mozgás tíz pontos!) Sokat gondolkodtunk, vajon használ-e picthshiftert; egyrészt sok női énekest hallottam már hörögni, de még sohasem ilyen mélységben, másrészt viszont a hang természetesnek tűnt. Végül is arra jutottam, hogy teljesen mindegy, hiszen a végeredmény a fontos, és a zene kiváló. Az egyetlen dolog, amit fájlalok, hogy Ági nem használja a tiszta énekhangját. Pár évvel ezelőtt a ma már sajnos nem létező Meothys egy koncertjén láttam már énekelni; nagyon kellemes, kicsit operás hangja van. (Olvastam olyan kritikát, amely kifejezetten lebeszélte őt a tiszta ének használatáról. Sajnos a kritikaírók gyakran tévednek, ez jelesül egy kifejezetten ostoba tanács volt.) Egyszóval nagyszerű koncertet nyomott az Inseason, nagyon várom már, hogy kiadjanak egy teljes hosszúságú albumot.

A The Morning Starnak sajnos csak a második felét tudtam elkapni. A zene durva, de dallamos, groove-os thrash metál, a Lamb of Godnak egyfajta fémesebb kiadása. A kapkodósabb témák mellett szellősebb, dallamosabb nóták is helyet kaptak. A színpadi kiállás kicsit megtévesztő volt, hiszen annak alapján valami nagyon old school zenét vártam volna. Mindenesetre a zene kellemes, a hörgős-kiabálós ének is a helyén van, úgyhogy egy kicsivel több egyediséggel még sokra vihetik.

A soron következő A Losing Season kicsit körülményes beállás után csapott a húrok közé. No, itt viszont rendesen leesett az állam. Már a zene sem volt akármilyen – dallamos, de durva, progresszív metál -, ehhez vérprofi, ugyanakkor lelkes előadásmód társult. A színpadi mozgás több mint rendben levő volt, a hattagú banda valósággal felszántotta a színpadot. A kemény zúzdák mellett megvoltak a szinte fülbemászó dallamok is, és amit sajnos ritkán lehet elmondani: a két énekes is abszolút a helyzet magaslatán volt. Hörögtek, üvöltöttek, és nagyon magabiztosan, meggyőzően énekeltek is (mindezt folyamatosan ugrálva, rohangálva). Ez egy király banda, amely figyelmet érdemel. Sok sikert nekik!

A másik színpadon már csak az Agregator végét tudtam elcsípni. Mit mondhatnék? Szerintem rossz irányba mentek el. Pár évvel ezelőtti demóikon félúton voltak a melodikus death és a gothic metál között, és én reménykedtem, hogy kicsit begyorsítva a zenét, elmennek az előbbi irányba. Mint ismeretes, ennek az ellenkezője történt. Ettől függetlenül maga a koncert élvezhető volt, beleéléssel játszottak, és láthatólag a közönségnek is tetszett mindaz, amit csináltak. Nem kívánhatom, hogy minden banda a nekem tetsző zenében utazzon, úgyhogy hozzáteszem: ez a lényeg.

A másik színpadon elég hosszadalmasan a Casketgarden hangolt be. Kíváncsi voltam, mit tudnak nyújtani, mert bár a jobbára At the Gates klónként ismert együttes első albuma még tetszett, utána úgy tűnt, hogy Cseh István énekesnek egyszerűen tönkrement a hangja, ami 2006-os albumukat számomra szinte értékelhetetlenné tette. Szerencsére úgy tűnik, azóta valahogy helyreálltak a dolgok, mert most meglepően jól hozta a Tampát idéző rikácsolós témákat. Az új album dalai is jóval átgondoltabbnak, ütősebbeknek tűntek, mint az előzőről származók. Ez tehát most kellemes meglepetés volt.

Alig valamit láttam a másik színpadon tevékenykedő Sunday Fury-ból. Րk lendületes, kemény, grooves-os rock/metált (valahol azt olvastam, hogy stonert, ám én ezt nem állítanám ennyire határozottan) játszanak. Sajnos az egybeesések miatt jó, ha két számot hallottam, ennek alapján a produkció pontosnak, feszesnek tűnt, és a közönség is jól levette. A nóták már kicsit elmentek mellettem, de ez jelentheti azt is, hogy több meghallgatást igényelnek.

Sajnos már igen fáradt voltam, amikor megkezdte műsorát a Stereochrist, így csak mérsékelten tudtam odafigyelni rájuk. Az tény, hogy az elmúlt években nagyon jó nevet szereztek a magyar undergroundban, ez a nézők nagy számából is látszott. Súlyos, doomos zenéjükhöz képest jókedvvel játszották a számokat, és jó bulit csaptak, amit valószínűleg jobban tudtam volna értékelni, ha ismerem őket lemezről is.

Jó kis buli volt az Antiparádé. A Yuk szervezésével talán már sosem fogok kibékülni, de ez legyen a legnagyobb baj. Az világossá vált ebből a koncertből, hogy sok potenciál van a magyar undergroundban, és nem igaz, hogy nincsenek új, tehetséges bandáink.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek