Arch Enemy, Drone – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2015. jún 11, 12:09 :

2015. június 1. @ Budapest, Barba Negra Track

Egy elég erős hosszú idegenbeli hétvége (Eu Power Metal Fesztivál a Barba Negrában, majd utána Skull Fist buli a Dürerben) zárásaként a Barba Negra Track-be vezetett utam, hogy megnézzem a komoly vérfrissítésen átesett Arch Enemy-t. Láttam őket már jónéhányszor a múltban még Angelával, de tavaly már Alissával is volt szerencsém hozzájuk a Masters Of Rock fesztiválon. Akkor sem voltak rosszak, sőt, de a mostani koncert abszolút meggyőzött arról, hogy szintet lépett a zenekar.
A koncertben volt annyi változás, hogy az Unearth helyett végül a hazai Agregátor lépett fel. Én személy szerint nem bántam, láttam őket többször külföldön és akkor sem nyűgöztek le, szóval nekem a tökmindegy kategória volt. Persze a rajongóikat megértem, hogy elszomorodtak és esetleg eladták a jegyeiket a koncertre. De talán, így átélve az estét, ez kár volt.

Sajnos az Agregátor nagyon rövid műsoráról lecsúsztam, kicsit tovább tartott az út, mint gondoltam… A Drone-ra viszont már annyira időben érkeztem, hogy ha nem hallottam volna a tatabányai legények búcsúzását, akkor azt hihettem volna, hogy még csak most kezdődik az Agregátor, annyira kevesen voltak a Trackben. Nos, a koncert kezdetéig sem telt meg a küzdőtér, a keverő és a hangmérnök között is szinte csak lézengtek az emberek, az első pár sor telt meg.

A Drone teljesen szűz terep volt nekem, sosem láttam még őket élőben, és bevallom, még a nevüket sem hallottam, pedig 2006-ban Wackenben nagy sikert aratak a Metal Battle résztvevőiént. Jó pap is holtig tanul, mint tartja a mondás, szóval érdeklődve vetettem bele magam a műsorukba. Alapvetően Machine Head-Fear Factory féle vonalon mozogtak, nekem párszor eszembe jutott róluk a Hellyeah is. Mindenesetre jól játszották ezt a modernebb metal vonulatot, és Muntz Hempel gitáros-énekes is próbálta felvenni a kontaktot a közönséggel. Ez a kezdő, Good evening Bucharesttel még nem annyira ment neki, de később belejött és vadul szórta a népre, hogy: Egészségedre, kurva jó, és hasonló, gondolom a backstage-ben felszedett kifejezéseket. A hangulatnak azért ezek a közjátékok nem tettek rosszat, főleg amikor belegabalyodott a külföldieknek általában kimondhatatlan egészségedrébe. A zenéjük, ha nem is nagyon mozgatta meg a népet, azért legalább bólogatásra és ökölrázásra rávette a publikumot. A Welcome To The Pit, Theopractical vagy a csajoknak ajánlott Hammered, Fucked and Boozed azért ütött így is. A csapat koncertjét egyértelműen Muntz vitte a hátán, de a másik gitáros, Marcelo Vasquez Rocha is kivette a részét az énekből is és a buzdításból is.

Nem volt rossz koncert, lehet az alacsony létszám miatt, vagy a tűző nap okán, de engem annyira nem varázsolt el azon a délutánon. Persze lehet, hogy egy önálló buliról máshogy vélekednék.
Az Arch Enemy átszerelése alatt még több ismerőssel találkoztam az ország minden szegletéből, Szombathelyről nem csak én mentem, hanem még jópáran elzarándokoltak Budapestre, de Mezőkövesdről, Pécsről és Debrecenből is érkeztek rockerek a bulira. Dicséretes!

Az Arch Enemy a korai kezdés miatt még napsütésben kezdte a programját, de hát ez van, ha 10 órakor le kell kapcsolni a zenét, mert zavarja a népet. Azokat, akiket a koncert utáni rockdiszkó már nem zavar! 🙂 Na, de hiába a napsütés, ha a zenekar mögött üzemelő LED-fal kiválóan látható volt, ahogy a zenekartagok is, később pedig már a lámpák is jól érvényesültek. A legtöbb tekintet nyilván az új énekesnőre, az energiabomba Alissa White-Gluzre szegeződött, akinek a promofotókon látható ruhája élőben is elgondolkodtatott pár férfiembert, ahogy hallottam a közönség soraiban, de nyilván sokan figyelték Michael Amott játékát és hát nem mehetünk el szó nélkül a zenekar legújabb igazolása mellett sem. Michael igazán nagyot szakított, amikor sikerült meggyőznie Jeff Loomist, hogy szálljon be a zenekarba, akit a hírek szerint már egy ideje környékezett ezzel az ajánlatával. Jeff egyrészt már saját szóló blokkot is kapott, másrészt meg egy olyan névről van szó, akit a világ metalosai azonnal felismernek, méghozzá nem is alaptalanul, a Nevermore-ral kb iskolát teremtett a metal műfajon belül. Ennek ellenére tudja, hogy az Arch Enemy-ben nem ő a főnök és készségesen dolgozik Amott mester alá.

Alissa már nyáron is nagyon jól teljesített a zenekar élén, de most rázódott igazán bele ebbe a szerepbe, a rajongótábor láthatóan elfogadta, én még azt is meg merem kockáztatni, hogy vele előbbre lépett a zenekar, pozitív irányú a változás. Nyilván nem egy DiAnno-Dickinson méretű és jelentőségű váltás, de mindenképpen előrelépés a csapat jövője szempontjából. Egyébként szerintem a hangja is sokkal jobb, mint Angeláé volt, aki az Arch Enemy élén eltöltött tizenpár év alatt igazi metal ikonná nőtte ki magát.
Szerintem lehettem már vagy 7-8 Arch Enemy koncerten, de azt a mai napig nem tudom megszokni, hogy a számok alatt a háttérben megy a szöveg, amolyan karaoke módra. Persze ez tök menő is, mert mindenki énekelheti velük a sorokat meg mindig vannak olyan első- vagy második koncertesek, akik aztán lelkendezve mesélnek erről vagy kérdezgetik a koncert alatt hogy ez miért így van. Mindentől függetlenül néha baromi jól néz ki, sajnos a pesti koncerten az As The Pages Burn alatt elszállt a LED-fal egy része, így csak szövegrészleteket láthattunk.
Nagyobb technikai probléma ezen kívül szerencsére nem volt, az elején kicsit halk volt Loomis gitárja, ahol én álltam valahol Michael és Angela között, úgy saccra a tizedik sorban.
Nyilatkozták, hogy sok új dal lesz, de arra nem voltam felkészülve, hogy a műsor jó 40%-át a War Eternal dalai teszik majd ki. Mondjuk szomorú sem voltam a dolog miatt, hiszen egy kiváló lemezről beszélünk. Ezen kívül szinte egy best of programot kaptunk, benne az olyan kötelezőkkel, mint a Nemesis, We Will Rise, Dead Eyes, Ravenous, stb. Szerintem a setlistet nézegetve (egyik cimborámnak sikerült is elkapnia a koncert végén az egyik papírlapot) senki sem lehetett elégedetlen, nagyjából 100-110 percet voltak a színpadon. Ott pedig rendesen beleadtak apait-anyait, még akkor is, ha azért látszott, hogy ez egy jól megkoreografált, profi produkció, de legalább nem vették félvállról, mint sok más zenekar.

Jeff és Michael sajnos nem állt össze annyiszor, ahogy ezt mi szerettük volna, de így is volt jópár nagy közös szólójuk, de utóbbi vitte a prímet ezen a koncerten. Jeffet érintő némi technikai malőrről már szóltam, Michael viszont végig kifogástalanul, tisztán szólt, élmény volt hallgatni és nézni a játékát, de ugyanez elmondható Jeffről is, csak ő most kevesebbet „villantott”. Remélem kooperációjuk hosszú életű lesz! Shirlee D’Angelo basszer többet mozgott, mint a két bárdista összesen, vokálozott és persze vagy mosolygott, vagy vicsorgott a közönségre, ő is egy állat a deszkákon. Daniel Erlandssonból nem sok látszott a koncert alatt, csak a végén, amikor ő is kijött a közönséggel közös fotót ellőni. Itt gondoltam arra, hogy Jeffet biztos azért vették be, mert szőke, így már van fekete, barna, szőke, vörös és kék hajú tag is a csapatban. 🙂 Persze Daniel munkájára sem lehetett panasz, piszok jól ütötte a bőröket most is. Alissa pedig egy jelenség, nem túl szép (szerintem) a szó szoros értelmében véve, de nagyon vonzza a tekintetet, és ez egy frontembernél a legfontosabb. Hihetetlen energiával nyomja a dalokat, mintha tényleg mindenit el akarna pusztítani a hangjával. Kicsit szellemesen, viccesen még a Lágymányosi hídon álldogálóknak is kiszólt, hogy jó-e a buli, emeljék fel a kezüket! 🙂
A közönségről még nem ejtettem szót, pedig igazán aktív volt. Komoly pogó, circle pit is kialakult a koncerten, elég vadul gyepálták egymást az emberek, de ameddig a szem ellátott headbangelő, léggitározó emberekkel volt tele a színpad előtti tér, de az éneklésből is kivették a részüket. A No Gods, No Masters alatt pedig Alissa egy elég komoly ugrálást vezényelt le. Szerencsére 10 év alatt az átlag koncertrejáró angoltudása is fejlődött, emlékszem, amikor 2004-es Sportszigeten Corey Taylor már a Disasterpiece (azt hiszem, régen volt…) alatti guggoltatásnál elvesztette a meccset. 🙂

A jó 100 perces buli nagyon hamar elment, hihetetlenül jó hangulat uralkodott a nézőtéren és ahogy láttam a színpadon is. Nekem eddig ez az Arch Enemy koncert tetszett a legjobban, napokig a hatása alatt voltam, ami nálam nagyon-nagy szó. Ha minden igaz december közepén visszatérnek egy nagyon komoly csomag részeként, az a buli KÖ-TE-LE-ZŐ lesz mindenkinek, aki szereti napjaink metalját!

Arch Enemy műsor:
Khaos Overture (intro)
Yesterday Is Dead And Gone
Burning Angel
War Eternal
Ravenous
Stolen Life
My Apocalypse
You’ll Know My Name
Bloodstained Cross
Taking Back My Soul
As The Pages Burn
Dead Eyes See No Future
Avalanche
No More Regrets
No Gods, No Masters
We Will Rise

Never Forgive, Never Forget
Snowbound
Nemesis
Fields Of Desolation

Köszönet a képekért Gyárfinak!

Ezt a cikket eddig 351 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!