2024. augusztus 21. @ Szlovákia, Kassa – Collosseum Club
A meteorológia szakadó esőt mondott egész napra, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy nincs jobb esti program egy koncertnél. A szokásos kis csapat egykettőre kapott az ötleten, hogy ugorjunk át Kassára, megnézni az Arkonát.
Ezúttal az időjósok jövendölése kivételesen tökéletesen beigazolódott; utunkat hatalmas villámok, szakadó eső, vízátfolyások és heves széllökések kísérték. Ennek ellenére a tervezettnél valamivel hamarabb sikerült megérkeztünk „a fejedelem városába”, így beültünk a Collosseum melletti törzshelykocsmánkba egy kis frissítőre – kapunyitásra így is kényelmesen átértünk.
A helyi erők már ismerős arcként köszöntötték kis osztagunkat, a pultos lányok pedig baráti mosolyok közepette csapolták kedvenc söreinket. A mörcs szokás szerint a földszinti pult jobb oldalán volt kipakolva. Az Arkona elsősorban pólókkal és felvarrókkal készült, de kapható volt utolsó albumuk, – az este folyamán főszerepet játszó – Kob’ is. Rajtuk kívül a lévai Achsar pakolt ki néhány pólót, illetve CD-ket. Mondani se kell, aki akart, be tudott vásárolni.
A fellépők sorában első, az ízig-vérig nordic folk csapat, a kassai Gjoll volt. A szextett kifejező és fülbemászó dallamaikat elsősorban Einherjer, Hagalaz’ Runedance, Heilung és Warduna rajongóknak ajánlom. Annak ellenére, hogy nem egy metal galeri lendült neki, a Collosseum ekkor még gyér számú, esőverte közönsége – úgy vettem észre – könnyen feloldódott muzsikájuk hallatán. Voltak, akik táncoltak, mások tapssal támogatták a zenekart, a legtöbben azonban először magukhoz vettek valami italt és csak azután kapcsolódtak be a koncertbe. Félórás műsorába a Gjoll hét számot vett fel, melyek közül szerintem a reneszánsz hangulatú Jag Sag en rav és a Jeg går hjem szóltak a legjobban, de a Flikan-t szintén egy szupertöltésű dalnak találtam, vastag csontokkal és erős gyökerekkel. Mivel az erkélyen cuccoltunk le, különleges hangzásukat a terem több pontjáról volt szerencsém megfigyelni. A lenyűgöző hangszerelés és az egyszerű, szép tiszta vokálnak hála produkciójukat az emlékezetes jelzővel lehet a legjobban leírni. Egy olyan zenekar benyomását keltették, akik nem félnek attól, hogy az óvatosságot a szélbe dobják, hogy azután bőséges intenzitással lelkesen zendítsenek rá a dallamok mámorító táncára – az eredmény pedig borítékolhatóan kifizetődő volt úgy a közönség, mint az alkotó számára. Egy-két számukat merengőnek és picit borongósabb hangulatúnak találtam, ami teljesen passzolt a folytatáshoz.
Setlist:
Vrankuge Polska fran
Lazare
Flikan
Krumi
Jag Sag en rav
Olavur Ridaros
Jeg går hjem / Bazuka 007
Metálosabb vizekre valamikor negyed nyolc tájban az Achsar vezetésével eveztünk. Milan Krištofik galoppozó, katonás dobolására a Sleeping Knights-ban azonnal kisebb pogó kerekedett világossá téve, hogy ez a zenekar azért van itt, hogy mély és sötét nyomot hagyjon a jelenlévők tudatában. A produkcióra akkor kaptam fel igazán a fejem, amikor Marián Potocký billentyűjátéka bekapcsolódott a forgatagba. De melodic folk/death/black formációról lévén szó természetesen nem maradhatott el az erőteljes vicsorgás, a gyúlékony riffek no és a népies dallamok szökőárja sem. Erről az Alone in Dark és a Bards’ Quest gondoskodott. A zenei oldal az első perctől abszolút meggyőző volt, de mivel korábban nem ismertem a bandát, próbáltam alaposan kihámozni a dalok mondanivalóját is. Amint előadásukból kiderült, zenéjük egyébként szövevényes és fordulatos struktúráira olyan dalszövegek épülnek, amelyek szinte tapintható közelségben elevenítik fel az ismert legendák, illetve a középkori nagy csaták jeleneteit, míg más számok az élet egyik-másik kérdésével foglalkoznak. Azt hiszem a jelenlévők számára az Old Tavern Song és a Loud And Proud kocsmai, élj a mának idillje nyerte el legjobban a tetszését, míg nekem inkább a baljós szintetizátorral indító, s végig sötétebb modort követő Star Treaders jött be a lassú/gyors ütemváltásaival, kalapáló dobolásával és rettentő menő gitártémáival. Lehengerlő hatású volt, ahogy az Achsar a dal elején lemondott a sebességről, hogy azután annál őrültebb rohamban zúdítsa ránk sajátos metal noir-ját. Nagyra értékeltem, hogy a soron következő black/death tónusú riffszörnyetegben Michal Ag mennyire megtalálta a maga helyét. Zseniális, amit a fickó a hangjával művel, legyen szó hörgésekről, vicsorgásról vagy éppen tiszta énekről, nem megy megy túlságosan bele blackened énekstílusba, torka inkább a két alműfajt elválasztó kerítés csúcsán ül. Biztos vagyok benne, hogy nem most hallhattam utoljára harci gépezetük működését, és remélem, hogy mielőbb találkozom velük valamelyik hazai buliban is.
Setlist:
Intro
Sleeping Knights
Alone in Dark
Bards’ Quest
Old Tavern Song
Loud And Proud
Star Treaders
Sign of Light
New Heroes Rise
Black Raven
Pivo
Végül színpadra lépett a várva várt Arkona! Nagy meglepetésemre néhányan hazamentek, de a maradóknak ez egyáltalán nem szegte kedvét, sőt többen a zenekar nevét skandálták a kezdés előtt. Mindenesetre úgy vettem észre, hogy a jelenlévők közül kevesen tudták, hogy orosz barátaink kicsit stílust váltottak, és bekeményítettek. Köztudott, hogy az Arkona korábban hozta az összes folk metalos sztereotípiát a szőrméktől, a vonósok és dudák alkalmazásán át a tülkökig bezárólag. Azt hiszem, ennek most vége! Az este első felében – amikor a 2023-as, véleményem szerint széles körű elismerést érdemlő Kob’ dalai kerültek előtérbe – bebizonyították, hogy a legsötétebb mélységek ura vette át rajtuk az uralmat. Ennek megfelelően száműzték a színes fényeket (csak a vörössel és a fehérrel operáltak, őrületbe kergetve ezzel a fotósokat) a népi hangszereket és a korábban megszokott jelmezeket. Masha szépséges szemeit például egy percre sem lehetett látni, mert a haja, akárcsak egy boszorkánynak, teljesen eltakarta hófehér arcát. A szép hangját ugyanígy jól kidolgozott csikorgásokra és halálhörgésekre cserélte, amelyek annyira ismerősek és felismerhetők a black metalban. És amikor nem agonizált vagy valamiféle varázslatot mormolt, akkor a szép hangokat lidérces, drámai suttogásokkal egészítette ki, amivel szinte félelemben tartotta a nagyérdeműt. Ebből a blokkból a legjobban a Mor nyerte el a tetszésem a jeges, robbantásos ütemeivel, amelyek szerintem még Darkulát is libabőrössé tennék. Az egész feszesen szólt, továbbá telten és ördögien hangzott, élőben talán még erősebben is, mint az albumon. Újdonsült kassai barátaink, akikhez még a Gjoll alatt csapódtunk, igazi nyúlbőrös sörvedelő pagan mulatságra készültek, ekként teljesen kiakadtak a produkciótól. A mi csapatunk kipróbált black metal legénysége viszont nagyon élvezte a műsor ezen szakaszát. A show második fele már visszanyúlt a kétes múlt szerzeményeihez, így végre mindenki számára beindult az „ereszd el a hajam.” Bevallom, az utolsó néhány szám nem hagy nyugodni! Teljesen rendben voltak ezek is, ám a dalírásból, riffekből és mixekből érezni, hogy a kétezres évek tegyünk a holnapra energiája áramlik belőle. Mintha ezeket a számokat egy teljesen más zenészcsoport készítette volna. A kiállásra és a megszólalásra szintén nem lehetett panasz, ámbár kicsit sajnáltam, hogy a buja hangszerelések és a folk ihletésű vonósok mind szintetizáltak voltak.
Setlist:
Kob’
Ydi
Ugasaya
Mor
Razrivaya plot’ ot bezyskhodnosti bytiya
Shtorm
Goi, Rode, Goi!
Zakliatie
Zimushka
Köszönjük a Collosseum Clubnak ezt a fantasztikus estét, ahol a szóban forgó három zenekar segítségével betekinthettünk a folk metal múltjába és jelenébe. Már alig várjuk a következő show-t!
