Koncertbeszámolók

Arkona, Percival Schuttenbach, Silent Stream of Godless Energy, Helroth, Netherfell – Koncertbeszámoló

IMG_04131111111(scroll down for English Version)

2014. április 23. @ Lengyelország, Wrocław – Alibi

Kevesebb mint öt hónappal a tavaly téli Therionnal lezajlott turnéjuk után az orosz folk/pogány metál banda, az Arkona, visszatért Wroclaw-ba egy picit másabb felállással. Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztak a legújabb albumuk, a Yav megjelenésén. Elkészülve munkájukkal, és pár másik jól ismert folk metál banda kíséretében, adtak egy újabb lendületes koncertet Wroclaw-beli Alibi klubban április 23-án.

A hétórai kezdésnél a pattanásig feszült közönséget egy Krakkói folk metál banda, a Netherfell fogadta, mely remek eleme volt a Wroclaw-i koncertnek, mivel a másnap krakkói koncert felállásához már nem csatlakoztak. Folkos beütésű melodikus death metálban utaznak, ezzel az estének egy kifejezetten súlyos alaphangulatot adtak. Mire elérkezett az idő a Helroth színpadra lépésének, a klub gyakorlatilag tömve volt. Az öt bandás felállással lehetetlen volt, hogy akármelyik rajongó kielégületlen maradjon annak főleg, hogy mindegyik banda valami mást tudott nyújtani annak ellenére, hogy a zenéiket nagyjából egy stílus, a folk metál alá lehet sorolni. Miután a Helroth fuvoláikkal, dudáikkal, hegedűikkel és egyéb hangszereikkel előmelegítették a klubbot, eljött az ideje az est három fő műsorszámának.

SSOGE01

SSOGE

A Silent Stream of Godless Energy neve nem újdonság a (cseh) metál színtéren, és bár zenéjükre jobban illik a gótikus metál, mégis jól illettek az estébe. A banda ismét megmutatta milyen lendületük van és hogy ezt milyen jól fogadja a közönség. A Csehországból érkező SSOGE már lassan 20 éve zenél, és ez évek alatt rettentő erős rajongói tábort építettek ki. A lengyel rajongók tiszteletére játszották a Tańczyłabym-t, egy teljesen lengyel nyelvű dalt, amire nem meglepő módon számos rajongó együtt énekelt. Sajnos ismeretlen okokból a banda hegedűse nem volt jelen ezen az estén, így az összes gyönyörű hegedűs rész felvételről ment. Azonban ez aligha érintette a banda zenei előadását, mi pedig teljes mértékben átélhettük azt, amit nyújtani tudnak.

Percival

Percival3

Percival Schuttenbach fogadtatása egy fokkal nagyobb volt, egy banda mely nem ismeretlen a lengyel közönség előtt. Be kell valljam, kellemes meglepetés volt mikor leesett, hogy a banda túlnyomó többsége hölgyekből áll. Hölgyek, akik igazi metált játszanak, hölgyek, akik morognak és kiáltoznak. Azt már említenem sem kell, hogy az összes többi bandában voltak női zenészek. Az ismertebb dalok, mint a Pani Pana és a Satanismus mellett a banda játszott néhányat az új albumukról (Svantevit), melyet a közönség igen jól fogadott. Az én ízlésemnek mindegyik set rövidke volt, bár lehet hogy ez a benyomás a Percival Schittenbach-ból fakad, lévén rengeteg közjáték és improvizáció volt a dalok között.

Arkona

Arkona1

Valahol este 11 tájékán az est főműsorszáma elfoglalta a színpadot. Szerintem ez már a századik alkalom lehet, mikor megpróbálom leírni az Arkonás koncerteket, és egyszer sem találtam rájuk a szavakat. Ahogy Percival Schittenbach esetén, a set itt is rövidnek tűnt, annak ellenére is, hogy pont elég volt, lévén már négy másik banda volt előttük színpadon. Annak tudatában, hogy most fogják megjelentetni hetedik stúdió albumukat, nem meglepő, hogy rengeteg régebbi daluk nem jut be a koncertes rostába. Hallhattunk négy dalt az új albumról, az én személyes kedvenceim a Serbia és a Na Strazhe Novyh Let volt. Talán pont emiatt nem hallhattuk a régebbi gyöngyszemeket, ami érthető, viszont a Slovo dalok hiánya elszomorította a közönséget; A Zakliatie volt az egyetlen dal, amit arról az albumról játszottak.

Arkona2

Ennek ellenére a banda ismét remek munkát végzett. Az az energia, amit múlt szerdán az Alibiben előhoztak rettentő volt, és látni lehetett a hatalmas moshpitekben, wall of death-ben (a klasszikus Stenka na Stenku), a pogózásban, a hangerőben, táncolásban és éneklésben, de leginkább a szüntelen crowdsurfingben és ahogy az emberek győzelemmel telve landolnak a színpadon. Voltak, akik panaszkodtak az ilyen metál koncertes „játékok”-ban leselkedő veszélyekre aznap este, de őszintén szólva szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy egy ilyen erős metál színterünk van, ahol lehetőség nyílik kimutatni támogatásunkat azon bandák iránt akiket ismerünk és imádunk. Pont, ahogy a Wroclaw-i közönség tette múlthéten. Ahogy Masha mondaná örökérvényű szláv üdvözlését: Slava!

——————————–

ENGLISH VERSION:

Less than five months after their tour with Therion last winter, the Russian folk/pagan metal band Arkona returned to Wrocław in a somewhat different setting. These past months they’ve also been working hard on releasing their latest album, Yav. Ready to show us what they’re prepared and accompanied by a few also quite known folk metal bands, they did another energy-filled gig on April 23 in Alibi club in Wrocław.

Starting just around 7 pm, the very eager audience was greeted by Netherfell, a folk metal band from Kraków which was a nice addition to the Wrocław show, seeing that they didn’t join the lineup the next day in Katowice. They play folk influenced melodic death metal so the evening started with quite a heavy tone. When it was time for Helroth to come out the club was already almost packed. With the five-band line-up there was no chance that any of the fans would be left unsatisfied. More so because each of the bands had something different to offer, even though their music could mostly be fit under the one genre of folk metal. After Helroth heated up the club with their flutes, bagpipes and violin among other instruments, it was time for the three main acts of the evening.

                Silent Stream of Godless Elegy is not a new name on the (Czech) metal scene, and even though their music would much better be described as gothic metal, they did fit quite nicely in this evening. Once again, the band has shown how big of an energy they have and how well it’s received by the audience. Hailing from the Czech Republic, SSOGE has been playing their music for almost 20 years now, and have built a very strong fan base over those years. To honor their Polish fans, they played Tańczyłabym, a song entirely in Polish language and to no surprise, a great number of fans sang along. Unfortunately, for some reason, the band was not joined by their violinist for this evening, so all the wonderful violin parts were played on a backing track. However, this did not affect the band’s musical performance greatly and we were able to fully grasp the whole of what they had to offer.

Somewhat bigger welcome was given to Percival Schuttenbach, a band not unknown to the Polish audience. I have to admit that I was pleasantly surprised when I realized that the majority of the band members were in fact ladies. Ladies playing some real metal, ladies growling and screaming. Not to mention that all of the other bands featured female musicians as well. In addition to some of the well known songs such as Pani Pana and Satanismus, the band played new pieces from their latest album (Svantevit), receiving a really good response from the audience. To my own taste, all the sets were rather short, or perhaps it was only the impression I got from Percival Schuttenbach considering that they did a lot of interludes or improvisations in between the songs.

Sometime after 11 pm, the main stars of the evening took over the stage. This is probably the 100th time I’ve tried describing Arkona‘s gigs, and words failed me each time. As with Percival Schuttenbach, the set seemed quite short, even though it was just enough considering there were four bands on the stage before Arkona. Seeing that they are currently releasing their 7th studio album, it is also not surprising that many of the older songs don’t really make the cut in their gigs anymore. We were able to hear four songs off the new album; personal favorites being Serbia and Na Strazhe Novyh Let. Probably for that reason we didn’t get the hear some of the old gems, which is understandable, but the lack of Slovo songs did make the audience quite sad; Zakliatie was the only song played from that album.

Nevertheless, the band did an awesome job once again. The energy they summoned in Alibi last Wednesday was enormous, and it could have been seen in the huge moshpit, the walls of death (the classic Stenka na Stenku), the jumping, screaming, dancing and singing, but especially in incessant crowd surfing and people landing victoriously on the stage. Some people have complained about the dangers that lurked in all of these metal concert ‘games’ that evening, but honestly, we should be lucky to have such strong metal scene and the chance to show support for the band we know and love. Just like the Wrocław audience did last week. To repeat Masha’s ever-long Slavic greeting: Slava!

1395859156

Kapcsolódó cikkek

Jön az Arkona, a Batushka és az Aeternam!

KMZ

Arkona – novemberben a Delain vendégeként érkeznek Budapestre

KMZ

Arkona lemezbemutató és Dalriada Szelek 10 éves születésnapi közös koncert a Barba Negrában

KMZ

Az Arkona bejelenti európai headliner turnéját!

KMZ

Az Arkona bemutatja a ‘Zov Pustyh Dereven’ vadonatúj videoklipjét!

KMZ

Eluveitie, Arkona, Skálmöld – Koncertbeszámoló

Gwanath

Arkona és Illnes bakelit spit

KMZ

Hot News: Arkona On Tour!

KMZ

ARKONA – Yav

ST. Toma

Hot News: Arkona Unveil Album Preview Clip!

KMZ

Hot News: Arkona – Artwork of the new album

KMZ

Therion, Arkona, Heavenshine, Sound Storm – Koncertbeszámoló

Lothwen

ARKONA – Decade of Glory

ST. Toma

Hot News: Arkona – Live Clip

KMZ

SamhainFest Hungary 2012 – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Arkona Interjú

ST. Toma

ARKONA – Slovo

ST. Toma

Hot News – Napalm Records news: Arkona – Svartsot – Hellsaw

KMZ

ARKONA – Stenka Na Stenku EP

ST. Toma

ARKONA – Goi, Rode, Goi!

Gwanath

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek