Koncertbeszámolók

Asia – Koncertbeszámoló

2008. május 30. Budapest, Petőfi Csarnok

A Livesound szervezésében:

Az idősebb korosztályból szerintem mindenkinek ismerős az Asia neve. Annak idején még a csapból is a „Heat of the moment” c. daluk szólt. Ezt nem rossz értelemben mondom, hiszen szeretném ha manapság is ilyen dalok folynának a csapból. Annak ellenére hogy az Asia mindig megfelelő marketinget kapott, csodálkoznék ha sokan emlékeznének a többi dalukra, pedig a fent említett dal a többihez képest elég gyengécske, amolyan rádióbarát dolog, amit a nagymamám is szívesen hallgat.

Az Asia koncert előtt fél órával szinte csak lézengtek a Petőfi csarnok előtt, gondoltam is hogy már vagy beengedték az érdeklődőket vagy kevesen jöttek. Már beengedték, de bent is pangás fogadott. Tippem szerint jó ha félház volt, de szerintem annyi sem. A bejáratnál a „sajtómunkásoktól” is elvették a fényképezőgépet így most képek nélküli kell maradjon ez a leírás. A színpad mögötti kivetítőn folyamatosan ment a „Don’t smoking please” felirat, aminek egyébként kifejezetten örülök. Először még nagyon régen akkor találkoztam ezzel a tiltással amikor John Petrucci tartott gitárkurzust a Wigwamban, majd nemrég a Glenn Hughes koncert előtt is kérték a dohányzás mellőzését. Végülis a zene miatt megyünk…

Az Asia tagjai mind népszerű zenekarokból csatlakoztak a „szupergroup”-hoz. Geoff Downes (1952) billentyűs pályáját a kevésbé rockos irányzatok határozták meg, a pop és a disco világában érvényesült korábban. A koncerten minden zenész múltjából felbukkant egy-egy ismertebb szerzemény, Downes ekkor beöltözött „diszkópatkánynak” 🙂 ezüst kabát, napszemüveg, és egy régi régi discoslágert, a „Video Killed The Radio Star” adták elő. Ez a dal 1992-ben jelent meg Downes „Wox Humana” c. lemezén. 1998-ban Downes lemezt készített Glenn Hughes-el is, de ez sem igazán rockos kiruccanás lehetett, inkább funky-s. Downes remek énekes és billentyűs, jót tett neki az Asia, véleményem szerint ő (is) itt játssza a legjobb dalokat. Játszott a Yes együttessel is, a magam részéről jobban örültem volna egy Yes dalnak, dehát ez van. Geoff körberakja magát hangszerekkel, és samplereket/effekteket is használ a vokálhoz, remek aláfestést, és szinte a fő szólamot adva az Asia dalaihoz.

Steve Howe gitáros korát mindenkitől kérném hogy ne számolja ki, de azért leírom hogy 1947-ben született. Ez látszik is rajta, de a gitározásán alapvetően nem hallatszik. Sőt Line6 kombón és Variax gitáron játszott (és természetesen egy Gibsonon). A Variax-ot akusztikus gitárhangzásoknál használta. Szerintem jól szólt, valószínűleg neki nem számít a technika, egyszerűen oldott meg sokféle hangzásbeli feladatot kevés eszközzel. Szólóját ettől függetlenül egy hagyományos elektroakusztikus gitárral oldotta meg :).

Howe a Yes tagjaként lett ismert, remek gitáros. Az Asia második lemeze után elhagyta a zenekart éppen John Wetton basszusgitáros/énekes miatt. A jelenlegi koncertre láthatóan kibékültek, igaz ez volt a zenekar 25. jubileuma :). Howe-nak 15 szólóalbuma jelent meg, az 1960-as évektől zenél.

Carl Palmer dobos (csak a tisztelet kedvéért említem meg) 1950-ben született, és nem csak jelentősen fiatalabbnak tűnik Howe-nél, a dalok közötti konferanszié szerepét is ő vállalta (vagy a nyakába varrták). Az hogy valaki így doboljon 58 évesen az hihetetlen. Saját szignatúra dobján játszott, ami az általam valaha látott legszebb dobfelszerelés volt. Minden stílusban otthon érzi magát, magabiztosan dobol. Az est fénypontja Palmer dobszólója volt, amely manapság szinte kihalt még a rockosabb műfajokban is. Honnan jöhetett volna máshonnan, mint az ELP (Emerson, Lake and Palmer) nevű remek zenekarból amely önmagában is a világ legjobb zenészeit tömörítette annak idején. Az Ր dala ezen a koncerten egy King Crimson feldolgozás volt. Sajnálatos módon Palmer weboldala indulhatna a leggagyibb zenészoldal díjért, és valószínűleg meg is nyerné, ez nem von le semmit zenei képességeiből.

John Wetton basszusgitáros énekes 1949-ben született, és ő is nagyon jól tartja magát. Azt nem mondanám hogy frontember, de a hangjával lealázna sok (gyakorlatilag mindegyik) hazai popénekest és megasztárt, pedig leginkább Ր jött rock/hard rock/progresszív rock vonalról. Rengeteg ismert és sikeres zenekarban megfordult, hogy csak párat említsek, King Crimson, Uriah Heep, Roxy Music. Ebből már sejteni lehet, hogy összességen számtalan lemezen közreműködött. Szólóblokkjában egy 12 húros akusztikus gitáron játszott olyan technikával mintha basszusgitározna. Érdekes volt :). Sajnos ha tényleg megrendeznénk a legrosszabb zenész-weboldal versenyt, Palmer mellett Ր lenne holtversenyben az első :).

Az Asia elsősorban a tagjai miatt lett „szupergroup” és ezt a tagok zenei képességeit látva teljesen rendbenlévőnek tartom. Most viszont nézzük mit hoztak össze együtt.

A koncert halál pontosan 8 kor kezdődött. A koncert elején a legutóbbi Asia albumról, a Phoenix-ről játszottak több remek számot valamint a korábbi de újabb almumaikról. Kb. 45-50 percig tartott a pop/progresszív rock keveréke, amikor kicsit lanyhább lett a tempó, és a zenészek szólóblokkjai következtek. Először Geoff Downes játszott hangszerén. Igazából nem volt hosszú, és hiányérzetem is maradt utána. Ezt nem tudom eldönteni miért, azért mert olyan jó volt hogy még szívesen hallgattam volna, vagy azért mert többet vártam. Én az előbbire tippelek, mert tulajdonképp nagyon tetszett. A billentyűszóló után a basszusgitáros John Wetton privát blokkja következett. Egy 12 húros akusztikus gitáron egy tábortűzi dalt adott elő. Szívesebben láttam volna tőle ehelyett egy basszusgitárszólót, de így legalább énekelt is mellé. A hangja nagyon rendben volt, de maga a dal nem győzött meg. Steve Howe leült egy székre, és Ր is akusztikus gitáron adta elő szólóját. Gitározásában a barokk és latin elemek nagyon érdekesen keveredtek, ez volt az első része a tagok szólóblokkjának ami tetszett is és nem maradt utána hiányérzetem. Igen nagyszerű egyedi gitározást hallhattunk tőle. Palmer remek dobszólóját az Ő tiszteletére játszott meglehetősen progresszív King Crimson dalba építették bele. Sokszínű, remek rock/progresszív/jazz elemekkel tarkított dobszólót kaptunk. A dobszóló az, amit a leginkább hiányolok a mai koncertekről, így végre több éve kielégítetlen hiányérzetemet pótolhattam most. Palmer szólója Steve Howe szólója mellé került, nagyon tetszett és hiányérzet nélkül élveztem végig mindkettőt.

A koncert következő blokkjában az Asia korai lemezéről hallhattunk dalokat. Azt kell mondjam az aktuális Phoenix dalai ugyan olyan jók mint a 25 évvel korábbi nóták. Hiába öreg zenész nem vén zenész :). Az Asia első lemeze 1992-ben jelent meg, és rögtön az első dal volt rajta a későbbi nagy sláger, a „Heat Of The Moment”. Lehet egyéni az ízlésem de ezt tartom fennállásuk leggagyibb dalának. Az Asia a mostani újjáalakulásig 1990-ig készített lemezeket és bár a média nem kapta fel egyik dalukat sem a továbbiakban, szerintem mind jobb volt mint a rádióban agyonjátszott slágerük. 2005-ben megjelentettek egy dupla válogatás albumot, (amelynek alapját jobb híján az előző 4 lemez adhatta), majd 2006-tól már évente jelentek meg lemezeik, köztük egy dupla koncertlemez is.

Természetesen ezen a koncerten sem úsztuk meg a Heat Of The Moment-et. A blokk legvégére szánták, és szerintem itt is ez volt a zenei mélypont, bár a közönség ezt ismerte a legjobban. Szerencsére utána még két ráadás dal közvetkezett, így végülis nem jöttem el rossz szájízzel.

Az Asia meglehetősen nagy apparátussal, kivetítővel, remek hangzással (ami a PeCSa-ban nagy dolog!) és viszonylag szolid színpadképpel koncertezik szinte pontosan 120 percet. Tudom ajánlani mindenkinek aki ettől a zenekartól csak a Heat Of The Moment c. dalt ismeri :).

http://geoffdownes.com/
http://stevehowe.com/
http://www.carlpalmer.com/
http://www.johnwetton.co.uk/
http://www.originalasia.com/

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Asia to release a unique live document of the original line-up’s performance of the debut album in full – Out in August on Frontiers!

KMZ

Hot News: Asia on tour in Europe

KMZ

Hot News: Asia Resonance : The Omega Tour to be released in a Deluxe CD/DVD package by Frontiers in November

KMZ

Hot News: Asia – The New Studio Album „XXX”

KMZ

ASIA – Spirit Of The Night – Live In Cambridge 09

Cosmicantagonist

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek