2015. február 12. @ Szombathely, Végállomás
Hazánk egyik legjobb, legszínvonalasabb, legpatinásabb rock klubja nemzetközi underground rendezvénynek adott helyet. Három zenekar, három ország, de ugyanaz a műfaj. A Bäd Hammer (Ausztria), a Fanatic Attack (hazánk reménységei) és az Axegressor (Finnország) képviseltették magukat, a közös nevező pedig a thrash metal volt.
Bárhonnan is nézzük, az elő zenekar (vagy első zenekar) jobbára a publikum bemelegítésére, tűzbe hozására ítéltetett. Nem volt ez másképpen ma a Végállomásban sem, ugyanis a sógoroknak az lett volna a feladatuk, hogy megalapozzák az est hangulatát. Na, ez nagyon nem jött össze nekik. Relatíve fiatal bandáról van szó, négy éve alakultak és eleddig két Ep-t tudnak felmutatni, ugyanakkor zenei tapasztalatokkal rendelkeznek, mert a tagok korábban más osztrák (labanc) underground formációkban már megfordultak. Az általuk thrash/crossovernek titulált muzsika nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az egybegyűltek a lelkesedés legkisebb jelét sem mutatva figyelték az osztrákok műsorát, ami sok mindent elárult. Nem tudtam kivenni, kihámozni, hogy mit akarnak játszani, tekertek rendesen, de ötleteknek, emlékezetes témáknak híján voltak. Az énektémákat Feira gitáros/énekes és Hofa dobos egymás között osztották meg, Chri basszusgitáros csak a vokáloknál segített be. Ráadásul Feira fellépő ruhájában (valamilyen űrbéli, ufós cuccra emlékeztetett) úgy nézett ki, mintha homokos lenne. Srácok, igaz, hogy itt a farsang, de ez egy metal koncert (volt). Legalábbis annak kellett volna lennie.
Nagyon kíváncsi voltam a Fanatic Attackra, akiket legutóbb két éve láttam Sárváron. Nem tagadom, hogy baráti kapcsolat fűz a zenészekhez, a Fight For A Lie Ep óta fanatikusan követem minden lépésüket, arról már nem is beszélve, hogy nagyon szimpatikus, visszafogott srácokról, tehetséges zenészekről van szó. Leginkább arra voltam kíváncsi, hogyan szuperál élőben Rettegi György énekes, ugyanis Pőcze Ádám most már kizárólag csak a gitározásra koncentrál. Szkeptikus voltam Gyuri teljesítményét illetően, mert az általam látott próbákon egyáltalán nem győzött meg, mély, hörgéshez közeli stílusa, szöges ellentétben áll Ádám acsarkodós, gonosz, a fiatal Mille-t idéző előadásával. Az intrót követő Blinded By The Desert Sun-nál még lámpalázas volt az új frontember, de aztán hamar belerázódott a műsorba, elkapta a fonalat, levetkőzte izgalmait és egy nagyon frankó 45 perces műsor kerekedett ki fellépésükből. Teljesítményükön látszik, hallatszik, hogy egy összetartó, egységes, baráti gárdáról van szó, Pőcze Ádám gitáros, Kuczkó Gábor basszusgitáros és Ploner Patrick dobos immár hat éve gyűri együtt az ipart. Programjuk új dalaikra épült (pl. Revenge, Virtual Existence, Hatred), amelyről azt a következtetést vontam le, hogy a Waiting To Rot óta rengeteget fejlődött a zenekar, megkockáztatom, egy csipetnyi komplexitást vittek új szerzeményeikbe. Hozzáteszem gyorsan, hogy korábbi felvételeikre sem az egyhangúság, a monotónia volt jellemző, hiszen előszeretettel alkalmaznak, alkalmaztak egy-egy jól eltalált váltást vagy doomos témát, riffet. Friss tételeik pofás riffeket, szólókat, mennydörgő basszusfutamokat (mint mindig) és technikás, változatos dobtémákat (vitathatatlan, hogy Ploner Patrick az egyik legtehetségesebb hazai ütős) vonultatnak fel, megtartva a Fanaticra jellemző old school hozzáállást. A régi nóták (pl. Harc, Out Of Order, Fight For A Lie, Fanatic Attackers) is sütöttek Gyuri hangjával/énekével (megbocsátottam nekik, hogy nem volt Escape To Madness, pedig minden koncertjükön kötelező lenne ha-ha) és az instrumentális Virus sem lógott ki a sorból. Szettjük végén pedig egy meglepetéssel búcsúztak, még pedig a Judas Priest Breaking The Law-jával (ahogy náluk dívik, Brekeg A Ló ha-ha!), amelyet az énekes fekete bőrsapkában és nagykeretes, fekete napszemüvegben (ráadásul csont kopasz a srác) adott elő. Az sem volt meglepő, hogy rájuk sokkal többen voltak kíváncsiak, mint a Rossz Kalapácsra és nem azért, mert hazai pályán mozognak. Nagyon jó koncertet adtak, élet-, működőképesnek tűnik a kooperáció Gyurival, de úgy gondolom, igazságot majd a júniusban érkező második lemez szolgáltat. A magam részéről teljes bizalommal viseltetek irántuk.
Az est záróakkordjaként fellépő finn agresszorok letarolták a Végállomást, megadták a kegyelemdöfést. Itthon (meg szerintem nemzetközileg sem) nem számítanak nagy névnek, holott már kilenc éve aktív résztvevői az undergroundnak, egy Ep és három korong fűződik a nevükhöz, tavalyi Last albumukat a francia Listenable Records dobta piacra. Old school thrash metal a játék neve, amely az ős Kreator, Destruction, Slayer és Dark Angel hatásait viseli magán (illetve egy csipetnyi Bay Area thrash fedezhető fel még muzsikájukban), szövegeiket pedig háborús tematika köré építik. Esetükben nem agyament, féktelen zúzásról beszélünk, ugyanis repertoárjuk a kimért, lassabb tempóktól, a középtempós döngöléseken át, az ultragyors, brutális, agresszív thrash tekerésekig terjed és ezen elemeket kitűnően prezentálta műsoruk. Előadásuk gerincét értelemszerűen a tavalyi album dalaira hegyezték ki (pl. Lead Justice, Mind Castration, Merciless Reality Check, Command To Last), de megidézték korábbi munkáikat is (Strangled By Life, Ironcrossfire, Black & White Death Race vagy a ráadásban eljátszott The Only Reward), sőt elővezették a Kreator Bringer Of Torture hű interpretációját is. Magabiztosan, precízen szegelt az Atte Mäkelä dobos Aki Paulamäki basszusgitáros alkotta ritmusszekció, Seba Forma gitáros felelt a zúzós, brutális riffekért, illetve Bay Area hatásokat is mutató szólókért, Johnny Nuclear Winter énekes pedig magas fekvésű, acsarkodós hangján adta elő a szerzeményeket, egy-egy Schmieres sikollyal megtoldva. Az előttük fellépő zenekarokhoz hasonlóan, náluk is kiváló volt a hangzás, hengereltek a finnek, a jelenlévő nagyjából 35-40 fő (szégyen volt a résztvevők létszáma!) vette a lapot és a mintegy háromnegyed órás/50 perces programot heves headbangeléssel, ökölrázással, moshpittel kísérte.
Nem kétséges, hogy a Végállomás a jelenlegi underground egyik bástyája, a fanatikus szervezők mindent elkövetnek, hogy a zenekarok és a rajongók egyaránt jól érezzék magukat és egy-egy buli után elégedetten távozzanak a tett színhelyéről. Mindkét feltétel teljesült ezen a mai estén is.
