Azfeszt 2009 – Koncertbeszámoló

2009. augusztus 19-23. @ Nyírbátor, Gyógyfürdő és Camping

A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő nyírbátori Azfeszt idei felhozatala jóval ígéretesebbnek tűnt, mint a többi hazai fesztiválé (főleg a jegyárakhoz képest). Bár a “thermál rock’n’roll” szlogen nem volt éppen helytálló, mert a víz hideg volt, de legalább a fellépők jók voltak.

A tapasztaltak alapján Nyíregyháza és a MÁV nem igazán realizálta a 30 kilométerre lévő fesztivál létezését, ugyanis egyvagonos Bzmot (InterPici, 38 férőhely) indult el kb. 150 fesztiválozóval a 2 órás (igen, 30 km 2 óra alatt) útra. Sebaj, Nyírbátorban már várt minket a kb ugyanannyi főt befogadni képes fesztiválbusz. Ezután már csak a szokásos motozósdit kellett eljátszanunk a biztiboyokkal és bent is voltunk.

1. nap

Az első nagyobb fellépő az Enter Shikari volt, ami rengeteg kissrácot és kislányt megmozgatott. A közönség alacsony átlagéletkorához képest egész bulis koncertet adtak a srácok, az elejétől kezdve tele voltak energiával és ez később sem lankadt. A zenekar úgy mozgott a színpadon, akár egy rakás “majom”. Felugráltak az erősítőkre, megmászták az állványzatot, de egyébként is végig rohangászták az egész koncertet. Volt fej fölött gitározás, pörgették a mikrofont és egy fél nóta erejéig még hangszert is cseréltek egymással a tagok. A számokat teljesen vegyesen játszották a két nagylemezükről, volt azért, ami meglepett (The Jester) persze pozitív értelemben.

Az est másik nagy előadója az Anti-Flag volt, akik tavaly a Szigeten is felléptek. Sajnos az ő bulijuk az első 20 percet leszámítva már nem volt annyira szórakoztató, akármennyire is kedvelem a zenéjüket. Legfőképpen azt tudnám felróni nekik, hogy nem voltak elég változatosak a számaik, vagy az előadásmódjuk nem volt eléggé izgalmas. Szerencsére akadtak később is izgalmas pillanatok a koncert folyamán, de annak már kevés köze volt a zenéhez, inkább a zenekar színpadi mozgásának és az egyéb showelemeknek köszönhető. Például volt, hogy a basszeros arc lepasszolta a hangszerét egy másik fickónak és az emberek közé mászott (volt, hogy gitárral együtt is megtette ezt) vagy betoltak a színpad két szélén egy-egy álló tomot (dob) és azt csapkodták ritmusra. Sajnos mindezek ellenére nekem a koncert második fele teljesen egybe mosódott, pedig ők kitettek magukért…

Az első igazi meglepetés már zuhanyzás után ért hajnalban, amikor az egyik színpad felől valami irdatlan nagy zúzást hallottam meg. Amikor megláttam a fellépőket a mozgásuk meg a zene alapján valami Dillinger Escape Plan tribute band ugrott be, de később megtudtam, hogy ők a Hatred Solution voltak. Sajnos csak az utolsó két számra értem oda, de abban biztos vagyok, hogy még megfogom őket nézni élőben, amint lehetőségem adódik.

2. nap

A fesztivál második napja szerencsétlenségünkre augusztus huszadikára esett, ami azt jelentette, hogy a városban minden bolt be volt zárva. Pár óra keresgélés után sikerült találnunk egy kisboltot a világ végén, azt is teljesen véletlenül. Leparkolt mellénk egy ladás fickó: “Nem ti kerestek boltot?”. Hát nem csak mi kerestünk az biztos, de nekünk legalább szerencsénk volt, mert a fesztivál árak nem voltak annyira alacsonyak, mint az előző években.

Az első koncert, amit ezen a napon megnéztem az Incubus Cover unplugged koncertje volt. Nem volt éppen óriási tömeg, sőt egészen kevesen voltak. Ez a fellépésüknek nem ártott ugyan, az viszont eléggé, hogy eljátszottak egy számot magyar szöveggel… Na az tényleg nem volt valami jó ötlet, de mentségükre szóljon, hogy az énekesnek tényleg hasonlított a hangja az eredetire…

A dán Raunchy produkciójának csak a felét sikerült megtekintenem, mert a koncertjük alapból késéssel indult és pár száz méterrel arrébb már kezdett a Textures, ami jobban vonzott. Ezt igazából annyira nem is sajnáltam, nekem a Raunchy zenéje elég egysíkú volt. Izgi lehetne az ilyenféle keverése a metalcore-nak és az industrial zenének, az énekes teljesítménye is elég jó volt, de a számok felépítése annyira egyforma, hogy az ember egy idő után fel sem fogja, hogy már vagy hat szám lement.
Viszont a Textures-ben nem kellett csalódnom szemernyit sem. Épp eléggé volt változatos, a szintiből ugyan semmit sem lehetett hallani, de ez nem is volt érdekes, mert a többi hangszer lezúzott mindent, ahogy kellett. A bulin nem voltak sokan sajna, ez talán a zenekar viszonylagos underground, lassan már cult státuszának köszönhető, viszont arra a kis létszámú közönségre iszonyatos súllyal nehezedett az egész zene. De mindenképpen az egyik legjobb fellépés volt a fesztiválon.

A Textures után egyből a Blind Myself következett. Évek óta nem láttam őket élőben, szóval eléggé kíváncsi voltam, hogy milyenek az új számok így. Sajnos velük sem vagyok teljesen elégedett, nem a magyar szöveggel vagy hasonlóval van bajom, egyszerűen csak ez az új felállás nem szimpatikus. A banda szerencsétlenségére a bulijuk éppen egybe esett az Agnostic Front-éval, ezért a koncert elején még voltak bőven emberek, de ahogy telt az idő úgy fogyatkozott a közönség is. Ezektől eltekintve a számaikat jól játszották, jól tűrték, hogy egyre kevesebb ember nézi őket, úgyhogy már csak nekem kell megszoknom a mostani csapatot.

3. nap

A wackeni fellépésük után reménykedve vártam, hogy nálunk mit fog alkotni a Volbeat csapata. Igazából sejtettem, hogy hasonló lesz a németországi koncertjükhöz a buli, de arra nem számítottam, hogy az egész koncerten kis híján minden ugyanúgy fog történni. A számokat ugyanabban a sorrendben játszották, ugyanaz volt az intro és outro-nak is ugyanazt játszották. Ez még hagyján, de a számok alatti mozgásuk is szinte teljesen megegyezett azzal, amik az emlékezetemben maradtak. Mondjuk ez nem is akkora gond, ha azt nézzük, hogy teljesen jó koncert programjuk van, jó számokkal és hibátlan koreográfiával, szóval én nem bántam a hasonlóságokat a két koncert között.

A Darkest Hour lassan már haza jár Magyarországra (najó ez túlzás), ha jól emlékszem már idén jártak egyszer Budapesten, de előtte is voltak jó párszor. A jó kapcsolat abban is megnyilvánult, hogy a második-harmadik szám környékén Jakab Zoli (Bridge to Solace) berepült a színpadra megtámogatni a vokál frontot. Annyira nem vagyok elmélyülve a zenekar munkásságában, de az feltűnt, hogy elég sok új számot játszottak. Az emberek tomboltak, a zene ütött, sok “sláger” nóta szólt, minden adott volt egy jó bulihoz és jól is sikerült.

4. nap

Utolsó napot a délelőtti bevásárló körút után egy kis medence melletti lazulással próbáltam indítani, de közbeszólt az amerikai A Wilhelm Scream. Már távolról kedvesen csengett a fülemnek a dallamos hc-punk és a medencét ott is hagytam a zene a kedvéért (mondjuk egyébként sem lett volna nagy mutatvány rávenni valami másra a vízben vergődés helyett…). Eddig nem ismertem ezt a bandát, de engem megfogtak és biztos vagyok benne, hogy sokkal több embert megmozgattak volna, ha nem koradélutáni időpontban kezdenek, amikor az emberek nagy része még nem a színpadok környékén múlatja az időt. Ami még említésre méltó, hogy valami miatt ez a koncert tűnt a leghangosabbnak. Komolyan mondom majd szétszakadt a fejem, pár órával később meg ugyanakkora távolságra a színpadtól majdhogynem beszélgetni is lazán lehetett volna.

A Bridge to Solace kissé hasonló cipőben járt, mint a Blind Myself, annyi volt a különbség, hogy az ő koncertjük közepén nem egy hc legenda (Agnostic Front), hanem “csak” a Subscribe kezdett, akik viszont egyre nagyobb névvé válnak lassan hazánkban. Visszatérve a BtS-re én jobban kedvelem az ő zenéjüket, mert ritka manapság az igazi mondanivalóval rendelkező, értelmes zene. A legtöbb banda inkább belemagyaráz dolgokat a dalokba, de BtS-nél szerencsére ez nem így működik. Ez alkalommal nem csak a számok szövegeiben hallhattunk okos dolgokat, hanem Jakab Zoli énekes azok között is viszonylag sokat beszélt. Más koncerteken az ilyesmit általában nem értékelem pozitívan, de mivel itt tényleg értelmes dolgokat hallhattunk, nem csak nyalták a közönség hátsó felét, ez teljesen oké volt. Zoli bemutatta a közönségnek élete szerelmét is, habár semmit sem lehetett látni belőle és valahonnan előkeveredett egy kislány is az apja (gondolom) nyakában ülve, akit szerencsére nem karatéztak le és ebből egy újabb monológ kerekedett. Ezzel már nem teljesen értettem egyet, mert egy nappal ezelőtt és egy színpaddal arrébb a Darkest Hour koncertjén ugyanez, a Zoli által, a figyelmességük és egymással való törődésük miatt annyira dícsért, közönség közel sem volt ilyen figyelmes és inkább azzal törődtek volna, hogy ki tudja előbb lerúgni a kislányt az apja nyakából, de ez mellékes… Összességében egy tényleg hangulatos koncert volt és remélem hasonló morállal fogják tolni a további fellépéseiken is.

Ezek után, a fesztivál utolsó napján már nem sok erőm maradt, a Skindredbe és a Neck Sprain koncertjébe is csak belenéztem pár szám erejéig. Sajnos a fáradtság és a sör idő előtt ledöntött a lábamról és jobbnak láttam, ha kipihenem magam a másnapi hazaútra, ami hasonlóan “kalandosra” sikerült, mint a Nyírbátorba vezető.

Ugyan nem voltam teljesen, mindennel maradéktalanul elégedett az Azfeszt-tel kapcsolatban, továbbra is úgy gondolom, hogy idén nyáron a jegyárak és a fellépők listájának viszonylatában ez a fesztivál volt a legerősebb és kíváncsian várom, hogy jövőre milyen zenekarokkal fognak előállni a szervezők.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár