2018. január 13. @ Anglia – Manchester, Rebellion
A 2016-os év a Batushka-val való kergetőzéssel eltelt el. A zenekar első – és eddig egyetlen – albuma 2015 decemberében jelent meg, ami után hosszú turnéra indult a díszes társaság. Úgy volt, hogy 2017 májusában Manchesterben is fel fognak lépni – mint utólag kiderült, ez a fellépésük elmaradt. A következő találkozási lehetőség a nyári Brutal Assault lett volna Csehországban, ahol a zenekart sikerült nagyjából hajnali fél háromra berakni, tehát kisgyerekes apaként ekkor már hosszú-hosszú órák óta a sátorban aludtam, így ez a találkozás is lekéstem. Szerencsére nagyjából két hónapja találtam meg azt az információt, amiből kiderült, hogy Manchesterbe jön a Batushka, immár véglegesen és visszavonhatatlanul.
A kezdetek kezdetén sajtójeggyel próbáltam volna meglátogatni a koncertet – mivel nem csak szórakozni, hanem dolgozni is megyek, ebből kifolyólag ez egy létező opció. A sajtójeggyel kapcsolatos sikertelen levelezések után gondoltam, hogy akkor itt az ideje, hogy végre vegyek egy rendes jegyet. Számomra sajnos csalódást – és a zenekar számára, gondolom, nagy örömet – okozott az a pici, idegesítő Sold Out felirat, amit az összes létező honlapon láttam. Tehát tegnapelőtt reggel még úgy álltak a dolgok, hogy ismét nem megyek Batushka-ra.
Az egyik lengyel haver – akivel eddig nagyon-nagyon sok közös koncertre nem mentünk – hívott a fellépés előtti napon, hogy na mi van, akkor megyek-e. Mondtam neki hogy sajnos nem, mert egy lényegtelen apróság hiányzik ahhoz, hogy be is engedjenek, ezt pedig úgy hívják, hogy belépő. Erre síri hangon közölte velem, hogy ő nagyon szívesen menne és van is jegye, de a fellépés napján este hat és éjfél között dolgoznia kell. Mindent megpróbált már, hogy ezt a kötelező munkát lemondja vagy áttegye, aztán a végén még azzal is próbálkozott, hogy megkér valakit, hogy helyettesítse őt, de teljes a kudarc, nem tud menni, és így van egy eladó jegye. Namost ez volt az a pont, amikor köpni-nyelni nem tudtam – én már teljesen leírtam, hogy megyek, úgyhogy azonnal írtam Tomeknek, hogy ide azzal a jeggyel, de izibe.
Manchesterben a Rebellion-ban a saját szememmel láthattam, hogy mit is jelent a Sold Out. Maga a klub meglehetősen pici – nem tudom, hogy pontosan hány férőhelyes, én olyan kétszázra tippeltem, a Facebook és egyéb adatok szerint ennek nagyjából a duplája –, a lényeg, hogy fél nyolckor, azaz az első zenekar fellépése vége felé egy nagyjából 20 fős sor kukacolt a bejáratnál beengedésre várva. Én ilyet még nem láttam a Rebellion-ban: általában az első zenekar elején-közepén szoktam beesni, és ilyentájban a hely tök üres szokott lenni, elsőre kapok sört, és nem kell a vécére sorban állni. Ezen a szombaton bent olyan tömegnyomor volt, amilyet én még nem láttam: a bejárattól gyakorlatilag lehetetlen volt a koncerthelyiség bármelyik részére is eljutni, annyian voltak, és olyan szorosan álltak az emberek – ismétlem, nem a Batushkán, hanem a kettővel előtte fellépő kvázi ismeretlen zenekaron.
Az első zenekarból, a Trepaneringsritualen-ből az égadta világon semmit nem láttam, hallani is csak egy elhaló sikolyt hallottam a fellépés legvégén – amire bejutottam, addigra már le is szedték a cuccaikat a színpadról, és a következő zenekart, a Schammasch-t kezdték el beszerelni. A manchesteri Rebellion színpada egyáltalán nem valami nagy, és aznap minimum két zenekar teljes felszerelését kellett elhelyezni, azaz két dobot, egy csomó elektronikát – így a másodikként fellépő Schammasch-nak nagyjából egy méternyi helye maradt, és csak jobbra-balra tudtak a zenekar tagjai mozogni, de arra sem nem túl sokat. A svájci csapat 2009 óta működik, 2016-ban mutatták be a harmadik albumokat – igazából meglehetősen nehéz volt a műfaji besorolás, és ezzel együtt a zene élvezete sem volt mindig feltétlenül könnyű. A meghallgatott dalok egyik fele viszonylag klasszikus, gyors, tipikus black metal volt nagyon szép férfi énekhanggal, egy részük pedig atmoszférikus beütésű muzsika, ahol jól hallhatóan nem a sebesség vagy az ének, hanem inkább a hangulat megteremtése volt a lényeg. Stílusában a Schammasch és a Batushka meglehetősen kompatibilisnek bizonyult: mind a két zenekar tagjai valamilyen papi vagy papihoz hasonló ruhában léptek fel, ám ameddig a Batushka meglehetősen pörgős zenét játszik, úgy a Schammasch esetén nagyon sok atmoszférikus, lassú tétel vagy rész is elhangzott. Meglepett, hogy a Schammasch alatt mekkora mozgás volt: ilyen tömegnyomort én még brit koncerten nem láttam. Itt az emberek általában szépen, diszkréten, a másiknak helyet hagyva álldogálnak és olyan angolosan élvezik a bemutatót: pici ugrálás, pici hajrázás, de semmi vadulás – amihez képest itt már a Schammasch alatt is nagy volt a mozgás, a közönség jól láthatóan élvezte, amit a svájciak csinálnak, és minden számot, és az egész fellépést is nagy nagy taps kísérte.
Amint ők végeztek, következtek is a lengyelek – vagy legalábbis nagyon sokan úgy gondolják, hogy lengyelek. A zene mellé számtalan vizuális elem is járt: gyertyatartók, ikonok, koponyák, és úgy általában minden, ami egy ortodox mise szerves részét képezi. A Batushka esetén igazából nem is koncertet, hanem előadást láttunk: gyors átszerelést követően elhalványultak a fények, és szépen egyesével, mezítláb bevonultak a tagok, hogy megkezdődjön az aznapra rendeltetett igehirdetés. A fellépésen pontosan az történt, amit várni lehet: az első és egyetlen album hangzott el az elejétől a végéig, mindenféle bevezetés, átkötő szöveg, búcsúzás, pacsizás nélkül. Ez a nyolc ember feljött a színpadra, óramű pontossággal lenyomta az albumot, majd ezt követően lassan, egyesével távoztak.
Nem tudom, hogy a Rebellion-ban pontosan mi történt aznap, de nagyjából öt perc leforgása alatt irgalmatlan pogó vette kezdetét. Azon a helyen, ahol az emberek amúgy is kissé Laokoón szoborcsoport-szerűen álltak, fényképezni maga volt a teljes lehetetlenség – egyrészt helyet változtatni sem nagyon lehetett, másrészt meg amikor hátulról lökdösik az embert, illetve a fején ugrálnak, akkor marha nehéz a gépet beállítani, célozni és lőni úgy, hogy közben engem se verjenek fejébe hátulról, és én se üssem le az előttem lévőt egy két és fél kilós objektívvel.
A Batushka azt hozta, amit vártam: egy kifordított, feje tetejére állított ortodox misét annak összes kellékével: gyönyörűszép férfi énekhanggal, kristálytiszta hangzással, hihetetlen energiával. Képzeld el a stúdiófelvétel tisztaságát, és kombináld ezt egy élő fellépés dinamizmusával – nahát ilyen volt a Batushka élőben. Nagyon szépen szóltak, még az első sorban is tisztán lehetett hallani a gitárokat, a dob nem nyomott el semmit, és az ének is megfelelő arányban hallatszott: a kórus sem énekelte túl az ikon mögött álló énekest. Tulajdonképpen tökéletes volt a hangzás, és az emberek teljesen megőrültek a zene hatására – én ennyire kontrolljavesztett közönséget még nem láttam fellépésen. Kicsit elgondolkodtató, hogy nagyon sokan folyamatosan énekelték-üvöltötték a dalszövegeket, és ez azért felveti annak a lehetőségét, hogy a rajongók egy része talán mégsem helyi volt: egy oroszul vagy ukránul beszélőről könnyebben el tudom képzelni, hogy elolvassa és nem utolsósorban megtanulja az amúgy cirill betűkkel írt dalszövegeket.
Megkerülhetetlen, hogy a tagokról és a tagok személyazonosság erről is szóljak. Általános mondás, hogy ismert – minden bizonnyal lengyel – zenekarok tagjai hozták össze ezt az produkciót: a zenészek bokáig érő fekete kámzsában, csuklyával a fejükön léptek fel, az arcukat szürke anyag takarja (erre azért a dobos kapott egy kis lukat, mert neki aztán tényleg célszerű levegőt vennie az egész fellépés során). Annyit tudok segítségként mondani, hogy az egyik gitárosnak – aki a nyolchúros flying B.C. Rich gitáron játszik – meglehetős lúdtalpa van, és a basszusgitáros nagylábujjai rövidebbek, mint a lábán lévő ‘mutatóujj’.
A hülye és erőltetett vicceskedésen túl egyébként simán be lehet azonosítani – illetve be lehetett volna azonosítani – a tagokat, de mint nagyon sok lehetőséget, természetesen ezt is kihagytam. A Rebellion-ban nincs igazi backstage: a fellépők a koncert előtt egy pici, pár négyzetméteres kalitkában gyülekezetnek, és oda is vonulnak le a fellépés után – itt aztán átöltözhetnek, ha éppen akarnak, majd ennek az ajtaján tudnak kiszivárogni, és a közönség sorai között átsétálhatnak a teljes helyiségen, be az igazi backstage-be, ami egy emeletes, zuhanyzóval ellátott pici tartózkodóhelyiség. A fellépés végén annyit lehetett látni, hogy a csuklyás alakok szépen bevonulnak a színpad melletti pici gyülekezőbe, ahol mindenki pánikszerűen elkezdte ledobálni magáról a csuklyát – gondolom, fázni éppen nem fáztak benne a fiúk. Egy idő után annyit lehetett látni, hogy egy nyolc ember egy szál alsógatyában próbál valahogy visszaöltözni a civil gúnyájába – egyes tagokat fel lehetett ismerni az apróbb lukakon minden különösebb kukkolás nélkül, de én most tiszteletben tartanám a zenekar tagjainak inkognitó iránti vágyát, és további részleteket erről nem mondanék. Viszont könnyű dolgod van, ha jól ismered a lengyel black metal élet figuráit, csak alaposan nézd meg, hogy a fellépés előtt kik mászkálnak a színpadon, és kik segítenek a beszerelésnél – egy részüket csukjával a fején fogod viszontlátni nemsokára.
A hülyéknek van ekkora szerencséje – szokta mondani apám, általában az én példámon. Az sem mindennapi, ahogy sikerült jegyhez hozzájutni, és hasonló stílusú megmozdulás eredménye volt a pengetőbeszerzés: a színpad mellett öltözködőből kilépő egyik hosszúhajú úriembert kérdeztem meg, hogy lenne-e lehetőség a zenekartól egy pengetőt kérni. Ő erre elvigyorodott, benyúlt a zsebébe, elővette a pengetőtartóját, és némi keresgélés után kiguberálta azt a pengetőt, amit aznap használt…
Nem akarom tovább csűrni-csavarni: pontosan azt fogod kapni, amit elképzeltél. Egy fantasztikus előadást, vélhetően kristálytisztán. Ha van még egyáltalán jegy, akkor meg ne is gondolkozz azon, hogy mész-e vagy sem: pár nap, és jönnek, ott a helyed. Tehát egy szó mint száz: menjetek Batushka-ra. És ha ez az egész év zeneileg olyan lesz, mint amilyen a kezdése volt, akkor megismételhetetlen lesz…
Ezt játszotta a Schammasch:
1. Prologue
2. The Weighty Burden of an Eternal Secret
3. Along the Road That Leads to Bedlam
4. May His Illusion Last Until Dawn’s Awakening
5. Chimerical Hope
6. Do Not Open Your Eyes
7. Consensus
8. Golden Light
9. Metanoia
Ezt játszotta a Batushka:
1. Yekteniya I: Ochishcheniye
2. Yekteniya II: Blagosloveniye
3. Yekteniya III: Premudrost’
4. Yekteniya IV: Milost’
5. Yekteniya V: Svyatyy Vkhod
6. Yekteniya VI: Upovane
7. Yekteniya VII: IstinaYekteniya
8. Yekteniya VIII: Spaseniye
BRIEF SUM: Batushka, the unorthodox black metal band of Poland have presented an unforgottable mass in Manchester, Rebellion. Not only the mostly unknown identity of band members, but the unique atmoshphere, the smell of incense, the deep sound of the guitars, the clean vocal and also the orchestra made this gig unexampled. You will get what you expect: the atmoshere of the CD with a really nice sound, topped with the dynamism of live gigs. Nothing else to say: don’t miss this unorthodox mass.