Behemoth After Party – Koncertbeszámoló

2007. október 05. Budapest, Blue Hell

A Planetnoir Industries szervezésében

Old Dominion
Level Exit
Tenowar

A Planetnoir Industries szervezésében az október 4-ei Behemoth – Kataklysm – Aborted koncert után egy afterparti került megrendezésre. Előre le kell szögeznem, hogy az objektívitás érdekében kénytelen leszek negatív felhanggal beszélni a koncertestről. Azt hiszem, életem eddigi legkomolytalanabb, legszínvonaltalanabb koncertjén vettem részt aznap este.

Miután a kiírt kezdésre megérkeztünk a Kék Yukba, ledöbbenve néztem körül: a Behemoth, mint a black/death szcéna egyik nagyja, gondolná az ember inkább black/death fanokat vonz, mint emos/HC-s fiatalokat. Mindjárt az első fellépő kezdett el mikrofonpróbálni: a Beatles John Lennonja is megirigyelhette volna az énekes bubifrizuráját, a New Yorker pedig egészen kifosztottnak érezhette magát, annyi trendi terepszínű nadrágban és izompólóban feszítő tini állt ki a színpadra. Már a hangoláskor elkezdtem rettegni, hogy mit is fogok kapni zene címén a következő tízpercekben. Mindjárt az első számot az énekes a maga artikulálatlanul süvöltöző core-os hangján “Gráő-Grő” címmel konferálta fel: a zene egészen érdekes volt. A black metalhoz igaz, köze nem volt, de gondolom nem is ez volt a cél. Amolyan HC-s, félig-meddig összeszedett, félig-meddig szétesett sablonzúzás vette kezdetét, ahol a vokál a szintén sablonos értelem nélkül üvöltözős, befeszítős-keménykedős stílusával végtelenül taszító volt számomra. Semmi nem volt benne a grindcore feszes, kemény, energikus, igazi “helyre vágós” zeneiségéből, se a HC összeszedett, őselemi ösztönöket felszabadító, agyat stimuláló, érzelmileg megmozgató zeneiségéből. Jófiús (hogy a földöntúli gyűlölethez és a pokoli fájdalmakhoz hogy illik, azt nem tudom…), komolytalan kiállás, tinikeménykedő fejrázás, komoly semmibe meredés üres szemekkel, piálás: nagyjából ennyiből állt a színpadi produkció. Néhány tinilegény komor fejrázásba kezdett, amelyet egy egész komoly lökdösődő pogó követett. Néhány öntudatosabb szaki a számok között az “óvoda” vagy a “nagggyon jók vagytok gyerekek” jelszavakkal meg is próbálta kifejezni nemtetszését, de ez láthatólag nem tett sok hatást a koncert -ekkorra már egészen emo-emelkedett- hangulatára.

A lenti, számomra nyomasztó légkört nem igazán tudtam elviselni, de nemsokára azonban felhangzott a következő együttes, a Level Exit konferansziéja. Az előző banda produkcióját látva semmi jóra nem számítottam. Ezzel ellentétben némi pozitív csalódás ért a bandával kapcsolatban. Mint utólag megtudtam, az énekes a Ravenshades vokáljaként hozzá is tett valamit a black metal szcénához. Ez érződött a koncerten is, noha akkor még nem tudtam mire vélni, hogy miért tettek egy blackebb énekhangot egy alapjában véve lightosabb extrém metalos -számomra a metalcore vagy a deathcore stílusához áll közel- zeneiségű bandához. Az összhatás érdekes volt, noha nekem nem nyerte el a tetszésem különösebben: hallgathatónak hallgatható volt, bár utólag végigülve a MySpace profil néhány trackjét azt elmondhatom, hogy élőben egészen biztosan nem hozták a legjobb formájukat. A színvonal egészen meredeken emelkedett felfelé, noha nem igazán lehetett eddig ilyesmiről beszélni: egy komoly, keményvonalas koncerten a Level Exit minden bizonnyal a fejlődés előtt álló ígéretes banda státuszát kapná, itt azonban a koncert legelfogadhatóbb fellépőjét tisztelhettük az együttesben. Köszönet, hogy kiálltak a színpadon, így legalább nem kizárólag rossz élményekkel kellett hazatérnem.

Rövid konzultációk után megtudtam, hogy az est következő fellépője a Tenowar lesz. Amikor először hallottam az együttesről, egy kedves ismerősöm eszembe is jutatta a Kék Yuk koncertjeinek magas, farmernadrágos-kötöttpulcsis trúblekk üdvöskéjét, aki Oszlár Gergely néven a Tenowar vokálja. A hivatalos honlap biográfiáját elolvasva ledöbbentem, hogy hogyan beszélhet valaki úgy magáról, mint egy kifejezetten fontos szereplőről, aki az eredeti magyar raw black úttörője, amikor van egy Witchcraftunk, egy Frostunk és sok más pure black bandánk. A színpadról már felhangzottak az első sémahörgő hangok, a lábdob kattogott, mint valami zárlatos műszaki csoda: jobb kéz felől vigyorgó, fejcsóváló blackesek léptek ki, akik hozzám hasonlóan inkább a hazaút mellett döntöttek. Hiába ígérgettek igényes zenéket a koncert utánra, a hozzáértő közönség nagyobbik része lelépett.

Nem mondom, hogy nem érte meg elmenni a Yukba: tanulságos est volt, több szempontból is. Ezúttal is szeretném megköszönni a Planetnoir gárdájának azt, hogy próbálta a közönség komoly felében tartani a lelket. Remélem, ha hasonlóan silány közönség gyűlik is össze, képesek lesznek a helyzeten ugyanilyen profin úrrá lenni, irányítani az eseményeket.

Szólj hozzá!