Black Hell Festival (2. nap) – Koncertbeszámoló

2007. április 7. Budapest, Blue Hell

PlanetNoir Industries szervezésében

Rotting Christ
Suicidal Angels
Mass Infection
Sin Of Kain
Archaic

A Black Hell Fest második napja is eljött: szombaton a görög metal legenda, a Rotting Christ érkezett a Kék Yukba, hogy pécsi koncertje után itt, Budapesten is emelje a hazai keményzenei élet fényét. A Rotting Christ neve már garancia arra, hogy az ember jól szórakozzon: azt hiszem, senki se csalódott a bandában. Ahhoz azonban, hogy az ember hasonlóan jó estet élhessen meg, az előegyüttesek igazi hangulatmegalapozó játéka is szükségeltetik. Azt hiszem, mind a magyar, mind a görög bandák nagyon jól teljesítettek: a közönség lázban égett; igazán kitűnő produkciókat hallhatott mindenki. Összességében fenomenális est volt, azt hiszem senkinek se lehetett panasza se a fellépőkre, se a szervezésre, se a társaságra, se a hangulatra.

Az Archaic zenekar lépett fel először. Ők kezdtek, mindjárt a koncert kezdetére kiírt 7 órakor. Némi késéssel ugyan, de többedmagammal én is megérkeztem a Yukba. Kb. 30-an lehettek ekkor még lenn, bár a koncertezők száma folyamatosan dagadt. Az Archaic játéka engem nem igazán fogott meg: trash metalt játszottak, keményvonalbeli elemekkel ötvözve. A bandát eddig nem igazán ismertem, bár a Tormentor feldolgozás, amit játszottak, nekem személy szerinte nagyon tetszett. Hangulatában a zene nem volt rossz, bár technikailag nem igazán kápráztatott el. Fél órás játék után már többen álltak a színpad előtt: mire az Archaic végzett, félszázat számlált a közönség tábora.

Szinte óramű pontossággal 8-kor kezdett a Sin of Kain: miután mindenki feltöltötte magát a bárnál, az énekes, Gyémánt Krisztián a maga öblös hangján felkonferálta első számukat. Az együttest eddig csak felületesebben ismertem, ám a produkció alatt meggyőződtem arról, hogy érdemes lesz ismét végighallgatni az albumaikat. A banda szintetizátoros felállása kellemesen hatott az Archaic trash zenéje után: a Sin of Kain egyedibb, death/blackes zenéje üdítő volt számomra. Az Aborymtól ismerős technikai megoldásokat a death metal keménységével ötvözve a Sin of Kain ígéretes hazai banda: ötletes, egyedi zenéjük mindent tartalmaz, amit szeretni lehet a melodikusabb deathben. A koncertezők láthatólag nagyon élvezték a produkciót: kisebb pogó is kezdetét vette az első sorokban, az énekes erre maga mondta nevetve, hogy talán tartalékolni kellene az energiát a következő bandákra. A jelenlévők mindezt bizonyára meg is gondolták, mert a Mass Infection színpadra lépéséig viszonylagos nyugodtság honolt a koncertteremben.

Az első görög banda 9 óra környékén csapott a lovak közé: ugyan a kiírás szerint a Suicidal Angels kezdte volna, ám a Mass Infectiont tisztelhettük először a klub színpadán. A banda death metal zenéje számomra nagyon megkapó volt: csontig hatoló reszelés, nyers erő; minden megvolt benne, ami egy régi vágású death zenéhez kell. Rögtön az első néhány szám után az az érzésem támadt, hogy az együttes zenéjét a Vader ihlette. Ezt a gyanúmat igazolta az, hogy utolsóként egy Vader szám újradolgozását adták elő. Keményvonalbeli darálás egy kevés gitárszólóval bolondítva: a Mass Infection nagyon tetszhetett a death metal fanoknak. Összességében nekem nagyon tetszett a banda: ugyan nem ismertem eddig, ám az utána következők és az előtte lévők erős szintéziseként nagyszerű hangulatot varázsolt a Yukba. Olyan légkör teremtődött, amely kiváló táptalajként szolgált az utána következő bandák vérlázító muzsikájának. Mindeközben a színpad előtti tér felforrósodni látszott: katonás egymásutánban több pogó vette kezdetét, ám azok nagyrészt félbeszakadtak kellő érdeklődés hiányában.

Rögtön a Mass Infection után, valamivel 10 óra előtt a Suicidal Angels lépett a színpadra. Néhánytíz perces hangolás után a koncertezők lassan visszatértek a terembe, ám ezután deathes darabolás helyett az Archaic zenéjét idéző trash muzsika hangzott fel. Lazább, szétesettebb dob és gitár játék, rekedtes, kemény énekhang: az együttes kiállásában, zeneiségében engem leginkább a Slayerre emlékeztetett. Ahogyan a Mass Infecion esetében a Vader orientált zeneiséget észrevettem, itt sem tévedtem a Slayerrel kapcsolatban: utolsóként a neves banda egyik újradolgozását adták elő, hatalmas sikerrel. A közönségnek az addig fellépő bandák közül a Suicidal Angels tetszett a legjobban: a hangulat majdhogynem a tetőpontjára hágott, a színpad előtti tér egészen forróvá vált. A számok között hangos üdvrivalgás tört ki: az énekes igazán értett ahhoz, hogyan csigázza fel az emberek kedélyét. Nekem személy szerint a Mass Infection zenéje jobban tetszett, bár a maga kategóriáján belül a Suicidal Angels egészen kiváló volt.

Miközben az együttesek sorra aratták sikereiket a színpadon, többen döntöttek úgy, hogy egy időre hátrébb vonulnak, hogy feltöltsék energiáikat a hamarosan következő Rotting Christre. A banda a balkáni turné egyik állomásaként érkezett ide, az új, 2007-es albumának, a Theogonia-nak bemutatójaképp. A lemezt már korábban meghallgattam, nekem személy szerint nagyon bejött. Előre izgultam, hogy milyen arányban fognak játszani a régi és az új lemezekről, de szerintem sikerült jól eltalálni azt a középutat, amelyiket megragadva a régi Rotting Christ és az új Rotting Christ fanokat is el tudták kápráztatni. Ekkorra már 100-nál is többen csődültek a koncertterembe: a Yuk azt hiszem teljesen megtelt. A banda háromnegyed 11 körül lépett színpadra: sajnos a legtöbb koncertező addigra annyira kifárasztotta magát, hogy egészen kevés energiájuk maradt az est legnívósabb bandájára. Amint előkerültek a hangszerek, mindenki egyből tudta, ki következik: az egyedi gitárok egyikén hatalmas NON SERVIAM felirat villogott, már előre felcsigázva a lelkes Rotting Christ fanokat. Az énekes mindjárt a Theogonia első számával, a The Sign Of Prime Creation-el kezdett. A banda a 80-as évek végén alakulva a black metal színtérről kiindulva egészen nagy utat járt be: aki ismeri az együttes régi munkásságát, tisztában van a banda munkájának jelentősségével és azzal, hogy amit előadott, abban milyen csiszolt módon volt jelen az a majdnem 20 éves zenei tapasztalat, amellyel a hátuk mögött érkezett a Kék Yukba. Olyan klasszisokat játszottak, mint a Non Serviam vagy a 1993 – Thy Mighty Contract album The Sign Of Evil Existence-e, vagy a Genesis album In Domine Sathana-ja. Az énekes, Sakis hihetetlen módon értett a közönség lázba hozásához: fellépése energikus volt, kirobbanó erővel csapott a húrok közé. Ugyan a koncert végére láthatóan elvesztette testi energiáinak nagy részét, ám azután a fergeteges produkció után, amelyben az embernek ott része volt, ez megbocsátható. Sajnos az utolsó néhány számra a vokál elhalkult, ereje kiveszett. Érdekesen mégis miután a befejező szám elhangzott, a közönség addig skandálta a Non Serviamot, hogy a banda kénytelen volt a színpadra visszatérni és eljátszani a legendás dalt. Hasonlóan technikás zeneiséggel, hangulati értékkel állt ki a banda, amilyeneket az ember a stúdiólemezekről már megszokhatott: a Rotting Christ 2007-ben is éppolyan eleven, amilyen korábban volt, az idő vasfoga úgy érzem nem hatott rá olyan negatív módon, ahogyan az a norvég színtér együtteseinél látszik.

Nem sokkal éjfél előtt a koncert véget ért: ki-ki választhatott, hogy hazaindul-e, vagy a helyszínen marad-e afterpartyzni. Aki ez utóbbit választotta, az néhánytíz koncertezővel még több órán keresztül élvezhette a selector zenéjét. Úgy érzem azonban, kritika illeti a zeneválogatást, mert a Rammstein véleményem szerint nem igazán illett hangulatilag a fellépő bandák játéka közé…

Készítette: Tysson-lar és conatgion

Szólj hozzá!