2007. december 29. @ Budapest, Avalon Club
FELLÉPŐK: Bornholm, Baskíria, Paediatrician, Total Rekall, Teurgia, Almost Saint
Az este nyolcra kiírt kezdés ellenére még csak néhány korán érkező ember lézengett a helyen, mikor megérkeztem, de a színpadon már javában folyt a hangolás. Meg kell jegyeznem hogy sokaknak sajnos még mindig gondot okoz a hely megtalálása, aki nem a különbusszal jön, azok fél órát is bolyonghatnak a környéken mire többnyire valaki, aki maga is az Avalonba igyekszik, elkalauzolja őket. A helyről magáról annyit, hogy több ismerősöm megjegyezte hogy valamiféle kétkedés fogta el amikor belépett, nekem is az volt az első benyomásom róla hogy cseppet „puccos”, de mostani, második látogatásom eredményeként csak jó véleményt tudok mondani. Noha az italárak nem a legolcsóbbak, végre kultúráltabb körülmények között tud szórakozni a koncertre járó (és azt hiszem többen vannak akik ennek örülnek és környezetükre is igényesek, nem szándékoznak egyből szétbontani a berendezést), tiszta, kellemes és tágas, ámbár kevéssé otthonos.
Az est első bandája fél kilenc körül kezdett, a Paediatrician nevezetű goregrind formációt köszönthettük. Még nem volt szerencsém a zenekarhoz, és a műfajuk sem az én világom, mégis nem csekély érdeklődést váltottak ki belőlem. A zenekar 2006 végén alakult, death/grind formációként, de lassan gore elemek is megjelentek zenéjükben, és mostanára tervezik első demójukat. A mikrofon mögött a Baskíria már jól ismert frontembere, Rajna „Patkány” Péter röfögését hallhattuk. A banda többi tagja aránylag fiatal, de ez egyáltalán nem ront a színvonalon, a dobosuk előtt is le a kalappal, derekasan püföli a bőröket, ki tudja mi lesz még belőle? Mint mondtam, ez a műfaj nem bűvölt el igazán soha, de még az én kívülálló szememben is meggyőző produkciót nyújtottak. A második szám után egy Barbapapás átvezető alatt bevonult a banda új énekese, akit csak Barbár néven ismer a közönség, innentől ketten ocsmánykodtak mikrofonnal a kézben, igazi grindos disznóölés-hangulatot teremtve orgánumukkal. Nem kevés saját szerzemény is megszólalt, boncmesterektől az aknára lépett és ezáltal megmentetlenül maradt Ryan közlegény szomorú történetéig, de helyt kaptak Dying Fetus, Mortician és Berzerker feldolgozások is. Hozzá kell tenni, hogy elég korrekt műsoridőt kaptak, nem kellett 20 perc után elhagyniuk a színpadot, pozitív, hogy kevésé ismert zenekarként is megkapták a lehetőséget. Azt hiszem érdemes szemmel tartani őket, bizonyos vagyok benne hogy hallunk még felőlük.
Kis szünet után az általam eddig csak névről ismert Total Rekall nevezetű banda állt színpadra. A csak pár éves múltra visszatekintő, és Az emlékmás című Arnold Schwarzenegger film után elnevezett formáció meglehetősen sokat koncertezik, de csalódásomra utólag is alig tudtam meg valamit róluk, a honlapjuk ugyan pofás, de sajnos nem túl informatív. Sajátos stílusban játszanak, egyszer könnyen befogadhatónak tűnik, máskor pedig kimondottan komplex és gyors, death metalos elemekkel vegyített, de leginkább stílusok közötti zene, nem törekednek a műfaji behatárolhatóságra. Én sem tudnám hova besorolni őket, de mivel a zenekar nem egyenes utat követ és nem akarja hogy bárhová is beskatulyázzák, azt hiszem erre nincs is semmi szükség. Úgymond magát a filmet zenésítik meg, annak alapján íródtak dalaik is, mint a Johnny Taxi, Kuato, Piramis Bánya, Memoria. (Megjegyzem így utólag elolvasva megelehetősen jópofák és szellemesek a szövegeik, és sok helyen visszaköszönnek belőlük a filmbéli párbeszédek.)
Harmadik zenekarként az eredeti programban fel sem tüntetett nagykanizsai Teurgiát üdvözölhettük, így hatra bővült az est fellépőinek száma. A 2003-ban alakult és még ugyanabban az évben egy demóval, majd egy már stúdióban készült EP-vel is előrukkoló pagan black formáció mostanában igen népszerű koncertbanda, sűrűn láthatjuk őket, szinte kéthetente koncerteznek, és a közönség körében is egyre népszerűbbek. Az én érzelmeim vegyesek velük kapcsolatban, mert itthon szinte kuriózumként igazán jó zenészek igazán egyedi és minőségi zenét játszanak, mégsem az én szájízem szerint való. Viszont azt hiszem minden esélyük megvan rá, hogy sikerüljön mielőbb kiadót találniuk, mert a 2006-os, A Vég Útján demójuk már igencsak meggyőzőre sikerült, és ismertségük egyre csak nő, ha valakik, hát ők megérdemelnék végre a lehetőséget egy nagylemez kiadására. Koncertprogamjuk nem igazán változik, de mindig hozzák a tőlük megszokott minőséget, a már jól ismert dalaikkal, sőt, új szerzeményekkel is gazdagodott a repertoárjuk.
Az est egyik várva-várt fénypontja a több mint fél éves hallgatás után ismét színpadra lépő, és ez alakalommal végre lemezbemutató koncertet adó Baskíria kezdésére jócskán megnőtt a közönség létszáma, egyértelmű volt hogy őket várják a legjobban. Az átszerelés kissé elhúzódott, majd pár perc játék után húrszakadás miatt megint várnunk kellett egy keveset, ezalatt Maracskó András dobos szórakoztatta a közönséget, és megcsodálhattuk ahogy az énekes Patkány fejét szállingózó műhó lepi be. Ezután viszont végre malőrök nélkül csaphattak a húrok/dobok közé a magyar pagan black/death éllovasai. Míg legelső anyaguk, a még 2000-ben felvett Az ősök bosszúja című demó még klasszikus black metal szellemben íródott, a zenéjük rengeteget változott azóta, egyre inkább egyedi hangzást próbálnak kialakítani, és ez érezhetően sikerül is nekik. Az idén ősszel elkészült, Onogur című, első nagylemezük már erről tanúskodik, a bandának a többszöri hosszabb-rövidebb leállás, az idei tagcsere és a jelenlegi gitároshiány ellenére sikerült egy komoly anyagot letennie az asztalra. Az új szerzemények, mint a Múltból fogant, Onogur, A pusztulás völgye, egytől egyig nagyszerűek, van szellemiségük, mondanivalójuk, pogány böszkeségről, magyarságról, őseink hagyatékáról, és annak tiszteletéről zengenek. Az egyetlen összképrontó dolog számomra az volt hogy a frontember könyékig kiszegecselve, hullasminkben állt színpadra, míg a zenekar többi tagja kimondottan hétköznapi volt mellette, lehet hogy a kiegészítőkről való lemondás árán is, de kereshetnének ebben is egy kis összhangot. Ígérik még hogy az eddig hivatalosan ki nem adott 2002-es, A megtorlás kezdete című EP is hamarosan beszerezhető lesz, gondolom a rajongók nem kis örömére. Úgy legyen!
Az ezek után következő Almost Saint koncertjét mérsékelt érdeklődéssel figyeltem, mert noha még nem volt szerencsém hozzájuk, csúnya szokásom hogy név és logó alapján ítélek, és előérzetem helyesnek bizonyult. A veszprémi illetőségű zenekar saját meghatározásuk szerint progresszív black metalt játszik, hát kövezzetek meg, a progresszivitás maga nem árt meg, de a black metallal műfajmeghatározásként összekapcsolva már sérti a fülem (maga zenekarnév is mást sugall), és tudom, hogy olyat már semmiképp nem kaphatok, ami megnyerné a tetszésem. A zenekar egyébként több mint öt éves múltra tekinthet vissza, a tagjai már nem kezdők, 2003-ban demójuk is megjelent, tehetségkutatókon is jól szerepeltek, és 2007 nyarán egy EP-t is kiadtak, …For And Against Everybody címmel. A közönség reakcióiból nem nagyon tudtam megítélni mennyire népszerűek, mások hogyan viszonyulnak hozzájuk, pedig mostanában sűrűn találkozom a nevükkel koncertplakátokon, mindenesetre jóval kisebb lelkesedés volt látható mint az előző zenekar fellépése alatt. Rengeteg dallam, ritmusváltás jellemzi a zenéjüket, ami meglehetősen eklektikus, és szintis zene létére ennek élő előadása sem okozott problémát a zenészeknek. Biográfiájukban így fogalmaznak: „Zenei elképzelésünkben egy black metal gyökerekből táplálkozó, de attól akár teljesen független, érzelem-gazdag, változatos zene létrehozása szerepelt.” Egy ilyen zenéhez illenek szép, igényes borítóik, a számcímek, az egész kiállás, teljesen jól jellemezték stílusukat, de ez már független a black metaltól (ha valaha volt is IGAZI bm a gyökereik között), úgyhogy lassan helye lenne egy új stílusmeghatározásnak…
Az este záróeseménye a nemcsak itthon, de külföldön is népszerűségnek örvendő Bornholm fellépése volt. Noha az időt nem figyeltem, jóval éjfél után járt már, és a közönség száma is alaposan megcsappant, ami elég érthetetlen volt számomra, azt hittem egy ilyen bandát jobban várnak az emberek. Ismertsége ugyan valamivel elmarad a jóval több koncertet adó Baskíria mögött, legalább annyira színvonalas. Ráadásul zenéjük abszolút könnyen emészthető, majdhogynem sláger-pagan black, több embert is megmozgathatott volna. A Bornholm elég nagy és eredményes múltra tekinthet vissza, noha az utóbbi pár évben nem jött ki új anyaguk. A legújabb lemez, a March For Glory And Revenge is érlelődik már egy ideje, sokkal töményebb lesz mint a korábbiak. A témaválasztás persze maradt, de bővült is valmivel, rengeteg eszmét bejár, Rómától a germán pogányságig, és noha nem konceptalbum, a már jólismert központi téma a megvetettjudeokeresztény világtól és annak hamis, álszent értékrendjétől való elszakadás, visszatérés a gyökerekhez, az ősi kultúrákhoz és hitvilágukhoz. Zenéjük maradt ugyanolyan dallamos és atmoszférikus mint eddig volt, nem tartoznak a black metal tradicionális vonalába, de nem is törekednek erre, témáik is pogány vonalon mozognak, de éles szembenállás jellemzi őket az idegen kultúrákkal szemben. Megjelenésük is mondhatni konszolidálódott, lekopott a tagokról a hullasmink, ami úgy érzem komolyabbá tette a dolgot, ezzel hitelesebbé vált mondanivalójuk is, az ilyen jellegű külsőségek szerintem egyáltalán nem illenek a pagan black zenéhez. Számcímeik is sokat elárulnak az új anyag hangulatáról, Dreams of Ages, Mournful Hymns, Reconquering The Carpathians, ezek közül nem egyet élőben is meghallgathattunk. Természetesen nem maradhattak el a klasszikus nóták sem, mint az Acheron vagy az …On The Way Of The Hunting Moon. Utólag kaptam tájékoztatást a zenekar részéről az új anyaggal kapcsolatban, miszerint már az utómunkálatok folynak, és reményeik szerint tavaszra fog elkészülni. A már nyilvánosságra hozott előzetesek alapján mindenképpen ígéretesnek tűnik, nem hiszem hogy akadna olyan, akinek a banda eddigi munkásságát ismerve és szeretve csalódást okozna.