2023. június 16-17. @ Lengyelország, GRÓD Rycerski W Byczynie
A lengyel kanyar
Minden fesztivál saját miliővel és időminőséggel rendelkezik, így a Black Silesia is megadja a belső, „safety” érzést, amire vágysz. Hiszen hol lehetnél biztonságosabb helyen, mint egy erődben?
6-800 fős közönségben, jól összeszokott csapatokkal találkozol, az egyébként abszolút természet közeli, tóparti fák között. A lengyelek megható, vendégszerető modora az irányunkban nem hagyta, hogy unalmasan teljen az idő. A fiúk udvariasok, a lányok gyönyörűek. A sörök finomak, a vodkák erősek. Már-már veszélyes magyarként idelátogatni, ha az ember emlékezni szeretne a koncertekre.
A lineup beszédes. Az old school megközelítés gyönyörűen működik. A fesztivál tematikája a különleges régi sulis bandák színpadra állítása – főleg, hogy csomó zenekar, igazi kuriózum és speciális szettel érkezik, de még az is benne van, hogy csak a fesztivál miatt fogtak újra hangszert.
Érdemes zeneileg felkészülten érkezni, mert különben sokkal többről maradhatsz le, mint szeretnél. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az emberek az egyszerűségben is megtalálják a kedvükre valót és a maguk képére formálják ennek az egészen tág fogalomnak a gyakorlatát. Leegyszerűsítve azt jelenti, hogy ahova be lehet vezetni a 220-at, ott koncert is lehet. Mindent áthatott ez a hozzáállás, és azt kell mondjam, hogy zenei értelemben jobban rá tudtunk fókuszálni a részletekre.
Vegyük célkereszt alá a zenekarokat, ami nem lesz egyszerű, hisz majdnem az összes performanszon benn voltam. A Crippling Madness thrash hurrikánjára épphogy beértem, mivel a lengyel mániákusok már 15 órakor odadörrentettek. Zsigeri, régi vonalas Sepulturára hajazó thrash üvöltött az erődben – sajnos csak fél óráig. 16 órakor a szlovák okkult Goatcraft vette át a színpadot és hozta el gonosz black/death metal-ját. A Hetzer féle oldschool lengyel death kiváltképp érdekelt volna, de itt talált be a polska vendégszeretet. Az „igyunk meg egy vodkából”, úgy 8 lett, így a koncertet fél füllel hallgattam az erődön kívül. Egy igazi elfeledett gyöngyszem váltotta a halálbrigádot – a Steelover egyenest Belgiumból érkezett és varázsolt igazi 80-as évek heavy metal/hard rock atmoszférát, amit a lengyelek – akár mekkora extrém metalosok – zabálnak! Mindössze két lemezükkel, az ’84-es Glove Me és a tavalyi Stainless koronggal iszonyat hangulatos bulit csináltak!
Rövid pihenő után az egyik legjobban várt koncert következett, már évek óta meg szerettem már volna nézni ezeket a legendás germánokat. Az ex-Desaster vokálos által vezetett Eurynomos igazi vértiszta black/thrash, élőben pedig óriási rock n roll volt, amire totál megőrültünk. Az este még bőven tartogatott meglepetéseket, hisz az olasz black metal varázslók is bakancslistások voltak. A Mortuary Drape az All the Witches Dance lemezével elég komoly black metal alapvetés. Az archaikus, ősi és primitív hangzás élőben még jobban kidomborodott, így simán dobogósok a felhozatalból. A nap nyertese viszont nem lehetett más, mint a kanadai speed metal legenda Razor. Öregségük ellenére eszméletlen intenzív és energetikus koncertet nyomtak, amit sok fiatal thrash/speed metal brigád megirigyelhet. A circle pit legalább annyira volt gyors, mint a zene és a pengeéles riffek csontig hatoltak! Levezetésképpen pedig egy rémálom idéző black/death masszának adtuk át magunkat a Pale Spektre jóvoltából – gyertyafények közepette.
A reggeli nehézségek leküzdése után bevetettük magunkat ismét az erődbe, hogy ne maradjunk le a lengyel black/death – már már war metal – vonalas Upon The Altar szeánszáról. Igen erős kezdés volt, bár a vokálok gyengének hatottak, de lehet csak a hangosítás miatt. No hát igen a Crank – a svéd (és chilei) motoros srácok, olyan zenekarokban nyomják még, mint a Nifelheim, Deströyer 666, vagy a Insane (svéd thrash), szóval itt nem volt töketlenkedés. Igazi Motörhead fűtötte rock’n roll-t nyomtak, amit egy Steppenwolf – Born To Be Wild feldolgozással is megkoronáztak. A hangzás, a kiállás, a szerkó mind nagyon rendben volt.
A francia Hexecutor-on elsodort a zsigeri black/thrash, amit a gyengén megszólaló Witchfynde X tompított kissé. A brit zenekar Tracey Abbot vezetésével a klasszikus Witchfynde NWOBHM megigéző dalait elevenítette fel. Még mindig pont napsütésben (kb. fél 7 magassága) a dán horror black metal nekromanták, a Denial Of God rakta magasra a lécet a hangulat terén. Őket csak éjszaka tudtam volna elképzelni játszani, de gyorsan rájöttem, hogy ezzel nem kell foglalkozni, ugyanis zenéjük és az atszmoféra, amit megidéztek ugyanúgy csontig hatolt. A svéd nihilista Craft is keményen kitett magáért – ha paraszt és energetikus black metalra vágysz, hát itt van! Elérkeztünk a nap fő attrakciójához, az olasz speed metal legendás démonidézőjeihez, a Bulldozerhez. A fesztivál talán leghosszabb koncertjét nyomták végig, ugyanis a milanói veteránok két szettel érkeztek. Kezdtek az “Alive in Poland” élőlemez teljes műsorával, majd váltottak egy best of szerű oldschool repertoárra, mely a “40 Years of Wrath” nevet viseli. Ha azt hiszed unatkoztunk, hát nem! Végig forrt a vér és pumpált a szív!
A fesztivál utolsó zenekar külön bekezdésért kiállt. A Bulldozer végén érkezett a hír, hogy a lengyel Sexmag a nagy erőd melletti kis erődben fog játszani, amiről elképzelésünk sem volt, hogy fog megvalósulni. A zenekar egy süllyesztett részen játszott a kb. 100 férőhelyes erődítményben, így, mint picit későn érkező, nem tudtam már előre férkőzni csak a kapuig jutottam. Innen pedig csak egy-egy középköri fegyvert láttam felvillanni az énekes kezében, aki egy jó erőben lévő Nosferatura emlékeztetett. A basszeros a várfalon játszott, körben pedig füstöt fújó lengyel mániákusok ültek. A villámgyorsaságú és ördögi leginkább speed metal, a felismerhetetlenségig volt keverve a 80-as években még nem elkülönülő black és death metal masszával. Igazi fekete varázslat volt!
Összegezve nem láttam olyan zenekart, aki „gyengén” teljesített. Már ha teljesítményt a jó technikában keressük. Ezen felül a stáb felkészült, a személyzet korrekt volt. Az infrastruktúra, ha fejlesztésre nem is, de karbantartásra szorul. Annyira viszont nem zavaró, hogy ne bírd ki. Ivóvíz csak egy helyen négy csapból jött és lassan a placc a két itallelő helyet is kezdi kinőni. De, mint említettem, nem zavaró, főleg, ha sorban állás közben barátságok születnek.
Underground extrém metált nyomni, ma annyi jelent, mint oldschoolban nyomni. Ezen a fesztiválon az égvilágon senki nem találja fel a spanyolviaszt, mégsem hasonlít semmire, amivel eddig találkoztál. Leköti a figyelmed az elejétől a végéig, sőt túl azon is. Hetekig, de a mai napig felemlegetjük az élményeket és a koncereteket.
Ha fel szeretnél lélegezni a túlexponált, szétcsűrt, update, trendi, kényszeres, túlkontrollált és túlaggódott metal zenekarok erdejéből, csak ajánlani tudom a Black Silesia fesztivált, mert itt menedékre lelsz. A rendezvény tehát egyszerű és kényelmes. A hangulata otthonos, súlyozott, gördülékeny, mérsékelten őrült.
Szervezőknek, szakmabelieknek, zenészeknek kötelező ez a gyönyörű lengyel kanyar.
Ha nem érzel ingert erre, akkor valószínűleg öreg vagy.
Rossz értelemben.
FOTÓK: © Blood Libels 2023
