2013. január 25. @ Debrecen, Dharma Klub
2013. január huszonötödikéje nem tűnt a kiemelkedően mozgalmas esték egyikének, még ha péntekről is volt szó, Debrecen szívében. Aztán eszembe jutott, hogy újkeletű, szárnyaikat próbálgató, illetve profi megmozzanásokat produkáló zenekarok is feltűnnek aznap este a Dharma Klub nevű szórakozóhelyen. Kapva azon, hogy bizonyára érdekel Titeket a koncertbeszámoló, megragadtam fantasztikus fotósomat, és elcsámpáztunk a rendezvényre.
Maga a klub egy eléggé hülyén elhelyezett ponton van a Simonnfy utcában. Külsőre semmit nem ígér, csakis azért találtunk oda, mert belülről dübörgő zene szólt. Gondolván, hogy nem Horváth Istvánné Benkő Jolánka néni fogja üvöltve hallgatni a Metalcore-t így rögtön péntek este, reméltem, megtaláltuk a helyet. Hála az égnek, igazam volt; nem voltam lélekben felkészülve egy őrjöngő öregasszonyra.
Egy emeleti helyre rakták fel a koncerttermet; az egész be- illetve elrendezésről az volt az érzésem, mintha sietve összedobáltak volna mindent egy épületbe, és kész. Az italos pult is úgy nézett ki, mint amikor a négy-öt éves kislányok teadélutánt rendeznek. Ennek ellenére a Dharma Klub szép tágas belső koncerttérrel rendelkezik, ahol lehet vadulni kérem, amennyi belefér.
A nyolc órás beígért kezdést tartották a zenekarok; rögtön elsőnek a debreceni honolású Hatred Solution zendített gyanúsan őrült riffekbe. Rövid beállás a hangszerekkel, és elkezdődött a csápolás. Nekem személy szerint zeneileg egy eléggé avant-garde manifesztációnak tűnt a többi bandához képest, egy viszont biztos: a srácok teljesen beleélték magukat abba, amit csinálnak, és ez a tökéletes ismérve a jó zenészeknek. A basszusgitárost többször láttam úgy vonaglani, mint egy Chemotoxos legyet, de nem ritkán produkálta magát úgy, mintha egy járókeretét vesztett mérges nyugdíjast utánozna. Az énekes fel-alá rohangált, rendszeresen leugrott a színpadról, a gitáros- illetve dobos urak pedig szintén eszüket vesztve dörömböltek a betegebbnél betegebb témákkal. Rendkívül impresszív benyomást keltettek, bár a zenéjüket azt hiszem nem egy egyszer hallgatós koncertre tervezték, sokkal több nekifekvést igényel komplexivitása miatt.
Soron következett az Escape07, szintén Debrecenből. Ezek a srácok nagy zenetudósok, és úgy láttam, teljesen megszakították a kapcsolatot a külvilággal. A basszeros srác akkora profizmussal és odaadással játszott a színpadon, amilyet még nem láttam magyaroknál; látszódott, hogy tényleg nagyon élvezi amit csinál. Bár nem is csoda, az úriember nagyon profi volt, olyan hangokat szólaltatott meg, hogy szinte már ámulatba ejtett. Persze a többiek is odarakták magukat, csak elég nehéz volt elvonatkoztatni a fülbemászó basszusjátéktól. Utólag úgy értékeltem, hogy a fiúk valahol az első és az utolsó előtti zenekar között félúton helyezkedtek el: tomboltak is rájuk az emberek meg nem is, toborozták a népet meg nem is. A balul eltalált fényhatások ellenére teljesen szürreálisra és szimpatikusra sikeredett az Escape07 fellépése, nekem nagyon bejöttek.
A harmadik fellépő, nevezetesen az Morning Kill már sokkal jobban hasonlított az ún. Metalcore műfajra. A szokásos, zenére jellemző formulákat bőszen eregették felénk, és míg fotósom az életét kockáztatva kattintgatott az első sorban, a hideg közönnyel felruházott koncertszemlélők között, megállapítottam, hogy biza Hatred Solution-ék jobban odadobták magukat színpadi produkcióban. Ennek ellenére egyáltalán nem volt rossz az Morning Kill, csak szerintem már a túlságosan is az átlag, a műfaj jegyeit használó banda jelenleg. Remélem később behoznak valami változatosabb témát a zenéjükbe, mert van bennük potenciál.
Az este fénypontjához értünk a Blind Myself zenekarral együtt. Mint a hazai metál színtéren legrégebb óta terpeszkedő banda a témában, abszolúte profikként viselkedtek. Jól megmozgatták a népet, akik idő közben takaros számúra dagadtak fel. A mosholáson és pogón át hajdobálás és őrjöngés is kibontakozott. Nem is csoda, hiszen tényleg elég régen pengetik a húrt és verik a dobbőrt a srácok, sok slágergyanús témájuk csendült fel. Még a koncert előtt volt egy kisebb kavarodás a sajtós belépésemmel kapcsolatban, ám az énekes/frontember, Gergő egy pillanat alatt ott termett, hogy betessékeljen egy rendkívül langyi rózsaszín karszalag felvétele után. Örömmel láttam tehát, hogy Gergő a színpadon sem csillapodott, gyakorlatilag gatyáig izzadt, a szó legszorosabb értelmében. Ám az egész banda teljes aktivitással nyomta végig a show-t, egy perc nyugta nem volt a tömegnek, még közönségsikoltoztató verseny is dukált számunkra, aminek a tizenéves, és azt utánzó lánykák nagyon örvendtek, bár hangjukat inkább elnyomta a férfiak üvöltése.
A rendezvénysorozat után egy-két lelkes rajongóval fotózkodott a Blind Myself, az este többi szereplőjét pedig irracionálisan háttérbe szorították, holott ők is odatették magukat, amennyire lehet, így vegyes érzelmekkel ugyan, te távoztunk a Dharma Klubban megrendezett metálkodásról.
Köszönet Pazonyi Dórinak a fotókért, aki üzeni, hogy rettenetesek voltak a fények a Dharma Klubban! 🙂
