2010. március 30. @ Budapest, Diesel Club
A Dead Can Dance a világ egyik legérdekesebb és legkevésbé meghatározható zenét játszó bandája volt. A duó azon kevesek közé tartozik, akik mind a populárisabb, mind az elvontabb színtérnek képesek voltak hatalmas inspirációt adni. Magam is nagy rajongó vagyok, manapság is szívesen hallgatom a régebbi lemezeket, csak úgy, mint a szólókarrierbe kezdett Brendan Perry eddig megjelent egyetlen anyagát.
Nem volt kérdés, ha az ír úriember az Ark turné során hazánkba látogat, nekem is ott kell lennem a koncerten. Meglepetésemre elég sok embert megmozgatott ez az esemény, így a banda elég népes, és lelkes nézőközönség előtt játszhatott. A koncert kezdete előtt alkalmam nyílt megnézni, milyen hangszerekkel és erősítőkkel pakolták tele a színpadot. Az eszem megállt ennyi vintage cucc láttán. Azt hiszem, Perry-én imádják a régebbi, de legendásan jó cuccokat: Roland JC-120 Jazz Chorus gitárerősítő, Boss torzító-és effektpedálok, Korg Triton pro X szinti, Music Man Stingray basszus, eredeti Gibson gitárok. A produkció, melyet Brendan Perry-ék adnak elő, ugyanaz a visszafogott, de vitathatatlan elegancia jellemzi, mint ami zeneeszközeikből árad.
9 órakor, egyre hangosabban tapsoló közönség ovációja közepette kisétált a színpadra az öt zenész, és egy régi Dead Can Dance klasszikussal, a The Arcane-al el is indították a közel másfél órás transzcendens zenei rituáléjukat. Sajnos a turnézenekar felállását azóta sem sikerült kiderítenem, de annyit mondhatok, elsőrangú előadók voltak minden hangszer mögött. Főleg a kicsit újhullámos kinézetű basszusgitárosnő és a pöttyös ingben felvonuló gitáros előadása volt emlékezetes, hatalmas átéléssel az arcukon, gyakran csukott szemmel adták át magukat a zenének.
Ők egyébként gyakran váltogatták a hangszereket is, felváltva játszottak egy, a közelükbe felállított kisebb billentyűn, valamint egy buzuki-szerű pengetős hangszeren. A Brendan jobb oldalán helyet foglaló hatalmas Korg workstation mögött tevékenykedő szemüveges, a frontemberrel körülbelül egyidős úriember is kitett magáért, profin billentyűzött, és jól kezelte az előre beprogramozott alapokat is. A dobos hozzáértésére sem lehetett panasz, az akusztikus részeknél pedig külön tetszett, ahogy a 4-5 különböző cintányért megszólaltatta. A szakállas ír öregúr a színpad közepén, egy ütött-kopott piros Gibson Les Paul-al a nyakában pengette a lassú dallamokat, közben hipnotikusnak ható, mély hangjával énekelt nekünk a lét, a nemlét és a világ dolgairól.
Egyszerűen nem tudok kivetnivalót találni ebben az estében, akármennyire is próbálok. Természetesen előkerültek még régi Dead Can Dance klasszikusok, valamint néhány dal a The Two Hunters albumról, de a koncert gerincét a 2010 nyarán megjelenő Ark lemez dalai tették ki. Az élő produkcióhoz nagyon sokat hozzátett a basszusgitár fajsúlyosabb jelenléte, valahogy a zene még hipnotikusabban lüktetést kapott általa.
A 12 számos műsor nagyon gyorsan véget ért, de persze a lelkes közönség visszatapsolta a zenekart még egy kis ráadásra, melynek során a dobos is kimászott a felszerelése mögül, és beállt a közös használatra odakészített billentyűzet mögé játszani. Az est lezárása pedig nem is lehetett volna jobban megválasztott, mint egy ősöreg Dead Can Dance nóta, a Severance. Sokan a koncert után még percekig ott álltak, várva, hátha nincs még vége, kapunk még egy kis ráadást ebből a katartikus élményből, de sajnos nem így történt.
Olyan élmény volt ez, melyet nehéz szavakba foglalni. Nem is koncert volt ez, sokkal inkább egy rituálé a zene istenei előtt. Biztos vagyok benne, hogy Brendan Perry tovább fogja folytatni ezt a varázslatot, és majdnem teljes magabiztossággal állíthatom, hogy lesz még Dead Can Dance lemez is pár éven belül. Addig pedig van mit várni, hiszen a nyáron megjelenik az Ark, melyből most elég meggyőző ízelítőt kaphatott az, aki ellátogatott erre a koncertre.
Setlist:
The Arcane (Dead Can Dance)
Love on the Vine
The Carnival is Over (Dead Can Dance)
The Golden Rule
A Passage in Time (Dead Can Dance)
Dream Letter
This Boy
You Never Loved This City
Wintersun
Medusa
Eros
Ráadás:
Voyage of Bran
Spirit
Severance (Dead Can Dance)
