Koncertbeszámolók

Bringin’ It Back Festival 2009 – Koncertbeszámoló

2009. július 15. @ Budapest, Dürer Kert nagyterem

A Skalar Music szervezésében:

A tavalyi Pecsás Madball, H2O, Shai Hulud, stb. felhozatal után idén a kisebb Dürer adott otthont a Bring It Back Festival-nak. Ezúttal nem volt magyar előzenekar, de így is maradt 7 banda – ami szerintem bőven elég is. A kapocs a Comeback Kid volt, ők mindkét rendezvényen felléptek.

Este fél 7 körül kezdett a bostoni Defeater (http://www.myspace.com/defeater). Ekkor az énekes egy akkusztikus gitár segítségével a közönség soraiból énekelte el egyik daluk egy részét, majd felment a színpadra, és elkezdődött a majd’ fél órás szenvedélyes hardcore zenéjük prezentálása. Az énekes és a dobos nagyon jól küldte, de igazából senkire nem lehet panasz. A Modern Life Is War-ra emlékeztetnek engem, akiket nagyon szerettem, csak sajnos feloszlottak már. A tavalyi ‘Travels’ című albumuk sok számát eljátszották, erős kezdés volt, viszont nem sokan nézték meg őket ilyen korai időben. Nagy kedvenc az említett album, és élőben is jók voltak, szóval reménykedem egy következő találkozásban is, csak előkelőbb időben lépjenek fel.

Rövid átszerelés következett, közben én kimentem a teremből, mert már ekkor is hihetetlen hőség volt és ez később csak tovább fokozódott. A szintén bostoni Shipwreck A.D. (http://www.myspace.com/shipwreckmv) egy keményebb muzsikával lépet hamarosan a színpadra. Annyira nem követtem őket figyelemmel, kb. 30 percet játszottak és túlzottan nem győztek meg, inkább nézegettem a merch-kínálatot. A terem hátuljában állította fel az összes zenekar a standját, itt aztán millió póló, pulcsi, cd közül lehetett választani. Sokan be is vásároltak, mint ahogy azt megszokhattuk egy-egy HC buliban…

Az elő-előzenekari státuszt töltötte be ezen az estén a már sokadszorra visszatérő belga Rise and Fall (http://www.myspace.com/riseandfall13), akik punk/metal zenéjükkel sokak kedvencévé váltak az évek során. Nekem a Converge, vagy régebben a Doomriders előtt jobban tetszettek, most ez „nem jött át” annyira. Pl. az énekes mikrofonállvánnyal tolta, ilyet is rég láttam már. Viszont talán ekkor érkezett meg egy nagyobb tömeg. Úgy látszik sokan választották az este 8 órai érkezést.

Majd jött a bostoni The Red Chord (http://www.myspace.com/theredchord), akik brutál death/grind metaljukkal annyira nem illettek a képbe, a The Black Dahlia Murder előtt, így most inkább kint pihentem és vettem friss levegőt (meg sört) a koncertjük alatt. Illetve készültem a maradék 3 zenekarra. Úgy látszik tévedtem, sok ez a 7 banda. Mondjuk nem mintha zavarna, meg sokan jöttek a The Red Chord miatt is, csak sajnáltam, hogy ki kellett hagynom valamit.

Az est egyik fénypontja követte a metalos arcokat: Have Heart (http://www.myspace.com/haveheart). Most vannak a búcsúturnéjukon, mindenki sajnálhatja, aki kihagyta ezt a koncertet. Még külföldön talán el lehet csípni őket…
Hihetetlenül energikus koncertet láthattunk, a közönség is végre beindult, színpadon a fél terem, mászások, csordavokálok, kiállások – egy tökéletes hardcore koncert volt. A Defeater mellett ők jöttek be a legjobban aznap, „Armed with a mind”, „The unbreakable”, „Life is hard enough”, „Watch me sink”, stb. Nagy kár értük, de biztos alakul egy hasonlóan jó zenekar a romokból.

Ezután 5 év után állt ismét budapesti színpadra az amerikai Walls Of Jericho (http://www.myspace.com/wallsofjericho), ezt Candace Kucsulain énekesnő is megjegyezte 2 káromkodás között. 🙂 Meglepett, mert azt hittem, hogy ők lesznek az utolsók, de hamar rájöttem, hogy ez bizony nem a CBK. Még nem láttam őket eddig, így örültem a lehetőségnek, és tetszett is a műsoruk. „Feeding frenzy”, „The american dream”, „A trigger full of promises”, plusz még jópár nóta, szintén egy tökéletes frontember, nagyon profi show-t csináltak. Látszott rajtuk, hogy ők is élvezik. A főbandák már 45-50 percet játszottak ezen az estén.

Majd zárásként, levezetésként még kaptunk egy Comeback Kid-et (http://www.myspace.com/comebackkid), Kanadából. Negyedszer léptek fel Magyarországon, sok fiatal kedvenc zenekara, nekem a tavalyi fellépésük valamiért jobban tetszett. Volt sok régi szám, pár újabb a ‘Broadcasting’-ról, de inkább már csak a végét vártam. Időközben sokan el is mentek haza, vagy kipihenték valahol az eddigieket, de azért a záró „Wake the dead”-re bementem előre.

Másnap hosszú út állt előttem (egészen Tokajig a Machine Head fellépésére), így indultam is egyből a koncert után, de ez már egy másik történet…

Remélem jövőre lesz 3. felvonás, maximum 5-6 zenekarral, csak egy másik helyen, pl. a Hajón. És az Earth Crisis, Sick Of It All, Merauder, Carpathian jöhetne is akár. 😉

http://www.myspace.com/bringinitbackfestival

 

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek