2009. április 12. @ Budapest, Dürer-Kert
A Powerground szervezésében:
Igencsak zúzós estének ígérkezett az idei húsvét vasárnap, nem hiába az elnevezés. A Powerground management zenekarainak színe-java jelen volt, még ha a legnagyobb épp nem is. A hasonló méretű és összetételű rendezvények iránti averziómon szerencsére erőt vett a Salvus zenekar és annak zenéje iránt érzett szimpátiám, így úgy döntöttem, eltöltök egy laza estét otthoni terepen, otthoni bandák közt, a Dürerbe amúgyis szívesen járok. Azt gondoltam, az ünnepi időpont miatt nem leszünk túl sokan, biztos mindenki a sonkát füstöli vagy más jellegű előkészületeket végez, de a közönség rámcáfolt és az esemény végefelé kis híján megtöltötte a kistermet (a nagyban ugyanis valamilyen psychobilly koncert volt, minek köszönhetően néha igen érdekes arcokkal lehetett összefutni a pulthoz igyekezvén).
A bejutás körüli kisebb-nagyobb bonyodalmak miatt a Sick-Room első dalát csak ajtón keresztül hallhattam, de szerencsére a másodikra már beértem. Előzetesen szinte semmit nem hallottam a kaposvári zenekarról, azon kívül, hogy egy DJ is található a soraikban. Emiatt először persze, hogy a Slipknot ugrott be, és nem is nagyon lőttem mellé, a zene sok elemet kölcsönöz a kilenc eszement tárházából. Főként a darálós verzék, az átvezetők és a lemezlovas kolléga sampler-tekerései hozzák az iowai hangulatot. Szerencsére azonban itt sokszor sokkal metalosabb dolgok hallhatóak, nem jellemző a Slipknot-féle mainstream-hajhászás. A kiállását tekintve nagyon meggyőző volt a zenekar, nem volt semmi önsztárolás, csak zúztak a saját zenéjükre, amit szemmel láthatóan szenvedélyesen szeretnek. Az énekes hangja sokszor nagyon hasonlít Corey Tayloréra, tiszta énekes lassulások is találhatóak a dalokban. A hörgésével azonban nem vagyok száz százalékig elégedett, a DJ mély bömbölése ellenben hibátlan (bár a samplerekből és scratchekből nem sokat lehetett sajnos hallani). A zenekar remek honlappal is rendelkezik (www.sick-room.com), ahol néhány számukat meg lehet hallgatni, valamint mindkét eddigi klipjüket (melyek meglepően jó minőségűek) meg lehet tekinteni. A csúszás ellenére is lejátszották a számukra kiszabott fél órát, de én (és a közönségből szerintem még sokan) bírtuk volna még hallgatni a srácokat. Csak így tovább!
Az este általam leginkább várt fellépője következett, a szegedi Salvus. Zenéjük kicsit kilógott az este felhozatalából lévén sokkal kevésbé extrém mint a többi bandáé. Progresszív kemény metalt játszanak, kiemelkedően jó dallamos énekkel és nagyon intelligens és művészi szövegekkel. 2008 elején jelent meg első nagylemezük Minden kezdet címmel, jómagam az akkor hallott 6 lépés című daluk óta a banda rajongója vagyok, de sajnálatos módon most láttam őket először élőben, így kíváncsian vártam, milyen élmény lesz. Hát azt kell mondjam, nem csalódtam, a srácok végtelenül szimpatikusak és jókedvűek voltak. Sajnos nagyon kevesen voltak a teremben a koncertjük alatt, sokkal nagyobb ismertséget érdemelnének. Zenéjük (véleményem szerint) legfontosabb erénye és vonása, hogy jókedvűek a dalok, de nem a mulatós, vigadós értelemben, hanem reményt adóan. Ez a zenekar tagjain is tükröződött, mosolyogva játszották végig a számukra kijelölt (sajnos csak) fél órát. Azért sok kedvenc dal belefért a műsorba, mint például az Ami rólunk szól, a Torkon felejtett tüskék vagy a 6 lépés (én még nagyon örültem volna a Víg-nak is, de ez már az én gondom). Játszottak egy új dalt is Festékre vászon címmel a készülő albumról, mely – az énekes szerint – még a 21. században megjelenik. Fellépésüket egy feldolgozással zárták, a mindenki által ismert Ákos nótát, az Ilyenek voltunk-ot játszották nekünk, kicsit bemorcosítva. Eme rövid, ámde annál tartalmasabb előadás után megköszöntek mindent mindenkinek, majd átadták a színpadot az est következő fellépőjének, én pedig kimentem sörér’.
Harmadikként a Nasmith zenekar lépett a színpadra, akikről nem sokat hallottam eddig és ezen koncert hatására ez nagy valószínűséggel így is marad. Előre is elnézést kérek mindenkitől, ugyanis nem a szívem csücske a metalcore műfaj (tisztelet a kivételnek). Amit pedig a gyomaendrődi ötösfogat előadásában láthattunk az nem volt más mint a metalcore szó félórára kihúzva. Más zenekaroktól is unásig hallott riffek, dallamok alkották a dalokat, semelyik hangszer nem nyújtott semmi kiemelkedőt. Nem arról van itt szó, hogy a tagok rossz zenészek lennének vagy ne tudnának játszani, csupán az egyéniség és a karakter legapróbb töredéke is hiányzik belőlük. A játékidejük alatt végig úgy tűnt, mintha ugyanazt a számot játszották volna, a meglehetősen kiszámítható dalszerkezetek pedig csak erősítették ezt az érzést. Sajnos az ének és a szövegek sem sokat segítettek ezen. Rajmund magas hangja ugyan nem a szokásos metalcore, de sajnos nem is jobb annál, hörgései tipikus metalcore-stílusúak, nincs velük különösebb probléma. A szövegekkel azonban annál inkább. Úgy tűnt, mintha minden dal szövege csupán egy vagy maximum két négysoros versszak lenne, már kétszeri hallás után énekelni lehetett az énekessel. Tartalmilag a lehető legegysíkúbbak a szövegek, többnyire érzelmes témákról szólnak, de túlságosan sablonos módon. Tényleg semmi rosszindulat nincs bennem sem a zenekar, sem annak tagjai iránt, de szomorúan láttam, hogy a Salvusénál jóval nagyobb közönséggel rendelkezik a Nasmith, akik ismerik is a dalaikat és szeretik őket. Persze, az előadás energikus volt, semmi gond, de ez a produkció az én elvárásaimat messze alulmúlta.
Következőnek a Slytract tette magáévá a színpadot és az átszereléskor behozott tekintélyes mennyiségű és minőségű dobeszköz szép reményekkel töltötte meg a szívem. Újabb biztató jelként hatott a dobos Origin pólója. A zenekarról annyit kell tudni, hogy bár 2005-ben alakult, így elég frissnek mondható csapat, a magyar extrém metal mezőny egy kiemelkedően sikeres zenekaráról beszélhetünk. A siker természetesen főként külföldre értendő, magam is meglepődve láttam, hogy például Amerikában a Relapse Records terjeszti 2008-as debütjüket, az Explanation: Unknown-t. Magabiztos és igazán erőteljes fellépésre számítottam hát, és nem is kellett csalódnom, az Origin póló nem volt véletlen. A zene nagyon sűrű technikás death metal, néhol thrashes elemekkel tarkítva, minden hiba nélkül eljátszva. A mainstream metalosoknak valószínűleg kicsit egyhangúak lehetnek a dalok, de a kicsit is vájtfűlűbb metalheadek biztosan értékelik Gáborék munkáját. Ők már negyven percet játszhattak, amit tisztességgel végig is toltak, iszonyatos erejű hangfolyamot zúdítva a hallgatókra. Nem volt túl sok beszélgetés vagy kommunikáció a közönséggel, de azért nem mondhatjuk azt sem, hogy zárkózottak lettek volna a zenészek. A dobost külön kiemelném, mert én még magyar embert nem láttam ennyire technikásan dobolni. A Nile/Origin-féle ösvényen jár Tamás, és bár még nem tart George Kollias szintjén, így is hihetetlenül élvezetes volt nézni a játékát. Ők bő negyven perc játék után hagyták el a színpadot, bár bevallom, én akkor épp újra a pultnál voltam, így nem tudok beszámolni az esetleges poénokról.
A koncert utolsó fellépője következett, ez pedig a szombathelyi Embers volt. Az ő gyökereik már jóval régebbre nyúlnak vissza, egészen 1998-ig, mikor megalakultak egy másik zenekar projektjeként. Már az ezredforduló utáni néhány évben voltak külföldi koncertjeik és 2003-ban egy német kiadóhoz szerződtek. 2007-ben jött ki a második teljes albumuk, a The Gods are Traitors, melyen erősen metalcoreba hajló, de talán még a határ metal felé eső oldalán maradó dalok hallhatóak, egyáltalán nem rosszul előadva. Nem mondom, hogy sokkal több egyéniséggel bírnak a srácok, mint a Nasmith, de egészen kellemes élményt nyújtanak élőben. Körülbelül 60 perces műsorukat végigtombolta a zenekar és a közönség egyaránt, látszott, hogy már ismertebb bandáról van szó. Rutinosan és nagyon energikusan játszottak, rohangáltak és ugráltak összevissza a színpadon. Sajnálatos módon azonban azt kell mondanom, hogy zenei élvezetet nem túl sokat nyújtottak. Jó volt zúzni a dalokra, de albumon nem szívesen hallgatnám két-három számnál tovább. Azért egy élvezhető koncertet adtak, miután valószínűleg mindenki hullafáradtan dőlt az ágyába.
Azt gondolom, hogy mindenki, aki ott volt aznap este, azt kapta, amit várt. Olyan zenekarok voltak ezek, melyekre nem nagyon jön olyan ember, aki nem ismeri őket. Jó buli volt, és az olcsó koncertjegy miatt relatíve sokan is voltak. Még sok ilyen koncertet lehetne szervezni, a Dürer-kert pedig különösen alkalmas ilyesmire.