2013. augusztus 7-10. @ Csehország – Jaroměř, Josefov-Old Army Fortress
A 2013-as Brutal Assault fesztivált már nagyon vártam, mivel Wackenbe idén sem sikerült ilyen-olyan okok miatt eljutnom és az ott fellépő (és engem érdeklő) bandák jó részét a cseheknél el tudtam azért csípni. Anno, amikor először voltam még nagyon dolgozott bennem a kíváncsiság, hiszen azért a fesztivál fősodrásánál egy fokkal „lágyabb” zenéket szoktam általában hallgatni, de a Brutal Assaulton minden évben találtam magamnak nem egy, nem kettő bandát, amit bármikor szívesen megnéznék újra és kicsit talán a látókörömet is szélesíthettem az ilyen-olyan experimentálisabb zenékkel. Idén is nagyon erős névsort hoztak a Jaromer melletti Josefov erődítményébe, hogy aztán immár 4 napon keresztül szóljon a darálás, hörgés, üvöltés, meg minden más jó!:)
A fesztiválterületen sok változás nem volt tapasztalható, jócskán emelkedtek az árak (ez a kupon rendszer hátránya, ha árat emelnek, akkor egyszerre minimum 180-360 forintnak megfelelő koronával kell), a kisszínpadnak helyet adó pajta oldalát elbontották, így idén nem rekedt kinn senki. Pozitívum még, hogy a beengedés nagyon simán ment, idén vagy 8 külön kis pavilont húztak fel a szervezők a jegyek lepecsételésére és a karszalag átvételére, hogy ne járjanak úgy a látogatók, mint előző évben, amikor 3-4, extrém esetben 6 óra kellett a jegyek beváltásához.
Szerda
Szerdán viszonylag jó időben, délután háromkor megérkeztünk a fesztiválterülethez, felfedeztük, hogy idén sokkal többen érkeztek előbb és a normális sátorhelyek már mind foglaltak. Azért járkáltunk még vagy egy órát a csodát keresve, de nem lett meg, végül a patakparton egy árnyékosabb részen közvetlenül egy középkorú nudista pár mellé sikerült letáborozni. A hely maga nem volt rossz, csak a főbejárattól volt nagyon messze, de csütörtöktől szerencsére a második bejáratot is lehetett használni, így lényegesen rövidült a bejutáshoz szükséges idő.
Szerencsére a karszalgokat gyorsan átvehette az egész csapat, miután a szomszéd románoktól sikerült olcsóbban vennie pár embernek jegyet, aztán már indulhatott is a móka, a terület feltérképezése az újaknak, régi ismerősökkel dumálás, sörözés azoknak, akik már jártak itt. Igazából a szerdai nap egy amolyan felvezető, hangulatfokozó csak a 3 napos metal gőzhenger előtt, amikor reggeltől hajnalig szól a metal a hangfalakból. Idén csak a Testament volt említésre méltó zenekar, de ők megkapták a fesztivál leghosszabb játékidejét, amit többé-kevésbé ki is használtak.
Bár a kezdés 22:10-re volt kiírva, nem sokkal fél 11 előtt léptek színpadra Chuck Billyék. Szinte a teljesen klasszikus felállással érkeztek Csehországba, egyedül a rengeteg bandából ismert Gene Hoglan a viszonylag új arc, de neki sem ez az első turnusa a bandában, hiszen a 90-es évek közepe-vége felé már játszott velük.
Én nagyon vártam a bulit, hiszen a Testament fiatalkoromban a Slayer után a második legmeghatározóbb thrash banda volt és csak tavaly sikerült őket elcsípnem a Fezen fesztiválon. A setlist sokat nem változott a tavalyihoz képest, továbbra is a Dark Roots Of Earth album turnéja zajlik és bizony erről és az ezt megelőző Formation of Damnationről jött a dalok fele! Bivalyerős anyagok, szó se róla, de azért az Over The Wallt én valahogy bepréseltem volna a helyükben a programba!:D Érezhetően nem nosztalgiabulival készültek, hiszen a Legacy-s Burnt Offerings mellett egyedül a New Orderről játszottak három igazi klasszikust a ráadás előtt. A Gathering ugyan másfél évtizede jelent meg, de szerintem nincs ember, aki a klasszikus lemezek közé sorolná a banda életművében.
Alex Skolnickot gitározni látni és hallani mindig élmény, kegyetlen jól játszik a hangszerén, mellé pedig Peterson mester társul be, hogy nagyszerű párost alkossanak. Eléggé aktívak voltak színpadi mozgás tekintetében mindketten, ahogy Greg Christian basszusgitáros is. Gene Hoglant nem véletlenül hívják az atomórának, iszonyú pontos és mellette látványosan is üt, legalábbis még nekem is megakadt rajta a szemem. 🙂 Chuck Billy meg mint egy öreg bivaly, úgy üvöltötte végig a koncertet. Nem éreztem csúcsformában lévőnek, de bőven élvezhető volt, amit csinált, a világító mini mikrofonálványával (Freddie Mercury-nek volt még hasonló) pedig elég sokszor léggitározott is vagy éppen tapsra-pogóra-circle pitre bíztatta a közönséget.
Én nagyon élveztem a bulit, de azért bőven maradt bennem hiányérzet a végére is. Egyrészt a csúszást nem igazán sikerült behozniuk, szóval rövidebb lett a műsoridő. Nem szóltak igazán jól, ami nagy kár, hiszen többször nagyon hallgatózni kellett, ha valamit apróságot ki akartunk hallani. A csúszás mellé pedig még egy technikai malőr is becsúszott, ahogy tavaly a Fezenen, úgy a Brutalon is elszállt a cuccuk alatt az áramellátás vagy én nem tudom mi, de beletelt egy kis időbe, amíg megcsinálták. Állítólag volt ilyen már a Hegyalján is velük, szóval lehet nem a cuccokban van a hiba, hanem a zenekarban… Mindenesetre fesztiválindító zenekarnak több mint jók voltak!
Testament setlist:
Rise Up
More Than Meets The Eye
Burnt Offerings
Native Blood
True American Hate
Dark Roots Of Earth
Into The Pit
The New Order
The Preacher
–
D.N.R.
3 Days In Darkness
The Formation Of Damnation
Csütörtök
A csütörtöki nap kellemes lazulással indult, kicsiny táborunk (10 fő) egyik főmarhája kitalálta, hogy ő márpedig szolidaritást vállal az elüldözött nudistákkal és megfürdött némi stand up comedy-s beütéssel a patakban. Ezt a produkcióját többször megismételte még, mi meg csak sírtunk a röhögéstől a parton. Mivel az étel-ital készleteink szinte a nullához konvergáltak, így két győri cimborával elindultunk a nagyon messze lévő Tescoba, hogy jól felpakoljunk, akár az egész fesztiválra. Sikerült is, a visszafele út pedig nagyjából négyszeresére nyúlott a normálisnak, mert több helyen meg kellett állnunk!:) Azért a célt teljesítettük, a Philmre visszaértünk a színpadok elé!
Dave Lombrado ismét (eléggé dicstelen körülmények között) távozni kényszerült a Slayerből és jelenleg a Philm nevű projectben dobolgat. Én előzőleg semmit nem hallottam tőlük, pedig elvileg vagy 16-17 éve zenélnek… Mindenesetre ez a kicsit matekos, progresszív rock/metal nem volt rossz így napindító koncertnek. A dobemelvényt egészen a színpad elejéig kihúzták, nyilvánvaló volt, hogy az emberek 99,9%-a a legendás dobos miatt jött el megnézni őket, sőt, szerintem egyáltalán csak miatta hívták meg őket, hiszen egy, a fellépést lemondó zenekar helyére szerződtették le a csapatot még valamikor júliusban. A fél órás játékidejük hamar eltelt, Dave külön megköszönte, hogy ennyien eljöttünk megnézni őket, aztán eltűntek, hogy következhessen a másik színpadon a Downset. A fesztivál egyik legnagyobb előnye (és egyben néha hátránya is), hogy a két nagyszínpadon futószalagon jönnek egymás után a koncertek, az embernek szó szerint néha még egy toi-toiozásnyi ideje sincs. Vagy lemarad az első számról…
A Downset koncertjét eredetileg nem is terveztem megnézni, de ha már ott voltam, gondoltam megnézem. A hardcore zene eléggé távol áll tőlem, de élőben néha jól esik meghallgatni egy-egy bandát és most sem csalódtam. A Los Angeles-i csapat nagy elánnal tolta, a közönség is jól fogadta őket, hatalmas zúzda indult be szinte azonnal! Engem inkább a dolog nyers vadsága fogott meg, ezekről az arcokról elhiszem, hogy szabadidejükben valamelyik latin gettó utcáin császkálnak és balhéznak. Amúgy volt minden kötelező elem, még Neil Roemer énekes is beugrott egy kis bodysurfölésre az első sorban állók könyök ízületeinek nagy bánatára! 🙂 A buli odabaszott, nekem is ki lett elégítve szerintem egy újabb évre a hardcore zenei adagom. Egyébként furcsa, hogy minden évben több hardcore nagyágyút is meghívnak, fellépett itt már az Agnostic Fronttól kezdve, a Madballon át a Biohazardig mindenki, de nem is egyszer.
Az osztrákok kedvenc black metal bandáját egy számig hallgattam, aztán korgó gyomrom távozásra szólított fel. Visszamentem a sátorhoz, ahol valami emelkedett zenei eszmecserébe folytam bele, aztán végre ettem is, de elkövettem azt a hibát, hogy ledőltem közben. Erőt vett rajtam a fáradtság, amit szerintem az indulás előtti mindössze 2 órás alvás okozott… Szóval arra ébredtem, hogy már javában játszik a Dying Fetus én pedig még át is akartam öltözni, szóval rohanás. Szerencsére az Ensiferum kezdésére visszaértem. 🙂
Petri Lindroosékat utoljára a tavaly októberi Club 202-es koncertjükön láttam, ott is leírtam meg nem titok, hogy nagyon komálom a zenéjüket és szerintem élőben is nagyon jó hangulatot tudnak csinálni. Ha jól számolom, akkor most láttam őket nyolcadszor és most sem okoztak csalódást! A tavaly megjelent Unsung Heroes-t annyira nem erőltették, két dal szólt róla, de a többi nagylemezükről is eljátszottak legalább 1-1 nótát. A közönség elég jól beindult rájuk is, ment a pogó, a tánc meg persze a hejjegetés. Igazából mindenki hozta a szokásos formáját ebben a röpke 40 percben, Petri vadul vicsorgott és károgott, Marcus és Sami a tiszta vokálokért voltak felelősek és mindhárman nagyon jól játszottak, de ez egy ennyit turnézó bandánál nem is csoda. Emmi a billentyűk mögött kicsit visszafogottabb volt, mint máskor, meg a szintije néha el is tűnt a gitárok mögött a hangfüggönyben, nem volt tökéletes a zenekar megszólalása. A slágerekre, mint az Ahti, A Guardians of Fate, a Twilight Tavern vagy a koncertzáró Ironra (amibe belecsempészték a Star Wars főcímdalát is :)) persze boldog-boldogtalan táncolt meg ugrált és rázta az öklét vagy éppen együtt üvöltött Petrivel. Én még elhallgattam volna őket, de nem sokkal utánuk következett a francia Gojira és ők sem voltak rosszak, sőt!
Ensiferum program:
In My Sword I Trust
Guardians Of Fate
From Afar
Burning Leaves
Ahti
Twilight Tavern
Iron
A fesztivál általam egyik legjobban várt koncertje az Anthrax bulija volt. Mindig is szerettem a zenéjüket, de élőben utoljára sajnos csak a 2004-es Sziget Nagyszínpadán láttam őket, az meg ugye nem tegnap volt. Azóta kész szappanopera volt a csapat élete, jelenleg Charlie Benante sérülése miatt John Dette dobol, Rob Caggiano a Volbeatbe távozott, helyére a Shadows Fallból Jonathan Donais érkezett. Aztán ugye ne feledkezzünk meg a legjelentősebb eseményről, miszerint Joey Belladonna visszatért, kilépett majd megint visszatért a csapat kötelékébe. Egyszerű követni, ugye? 🙂
A buli egyszerűen hibátlan volt, a kiváló Worship Music két dalát leszámítva csak klasszikusok játszottak nekünk plusz egy meglepetést! Az Among The Livingről négy dal is előkerült, de az igazi csoda az Ac/Dc T.N.T.-je volt, Scott Ian egyszerűen csak úgy konferálta be, hogy a kedvenc zenekarától játszanak majd egy dalt…
A buli a 80-as évek thrash korszakának legjobb formáját mutatta, ment a színpadon a túrás ezerrel, de hát már az orrbarúgás-erejű Caught In A Mosh megadta a koncert alaphangját. Engem már ott megvettek kilóra, de utána jött még csak a többi igazi klasszikus! Ian Scott és Jonathan kiváló párost alkottak, szinte füstöltek a húrok a kezük alatt, Frank Bello mindig túlmozgásos volt, most sem adta alább és Joey Belladonna is kitett magáért, mozgott rendesen plusz elég jól énekelt, féltem, hogy ő lesz majd a gyenge pont, de szerencsére nem. Azért az vicces volt, amikor benyögte, hogy „Helló, Csehszlovákia”! 😀
Az Anthrax bulijáról mindent el lehetett mondani csak azt nem hogy statikus lett volna akár a színpadon, akár a nézőtéren. A 80-as évek érzésbe egy kicsit az új gitáros kiállása nem illett bele, az ő mozgása inkább a 90-es évek végének nu metalját juttatta eszembe párszor, de ez legyen a koncert legnagyobb hibája! Az I Am The Law után levonult a banda, de a közönség kitartó unszolására még visszatértek és feltették az i-re a pontot az Antisociallel!
Anthrax műsor:
Caught In A Mosh
Efilnikufesin
Got The Time
In The End
Deathrider
T.N.T.
Indians
Fight ‘Em ‘Til You Can’t
I Am The Law
–
Antisocial
Az Anthrax bulija után kb a padlón keresgéltem az állam, de azért csak átmentem a Metalshop színpad elé a Fear Factory-t megnézni. Dino Cazareséket még sosem láttam élőben, fesztiválokon általában más bandát néztem meg helyettük, de most nem menekülhettek!:) Zenéjük a 90-es években nagyon előremutató volt, rengeteg bandára voltak hatással nem is ok nélkül.
A koncert maga nekem tetszett, nyilván nem Burton C. Bell Pavarotti legszebb napjait idéző énektémái miatt, de maga az előadás a maga nyers energiájával jól elszórakoztatott. Színpadi mozgás szinte semmi, de kemény indusztriális alapok és kemény zene hozzá. Nagyjából a keverő mellől néztem a bulit, onnan nem igazán láttam, hogy elől mi zajlik, de a kivetítőn azért bevágták a moshpitet egyszer-egyszer, ott látszott, hogy aprítják egymást rendesen a derék cseh és egyéb legények. A műsoruk igazi best of volt, a tavaly megjelent Industrialistról is csak egy dalt játszottak, de szerintem kisebbségben lehetnek azok, akik ezt bánják. A Demanufacture és az Obsolete album dalaira nagyobb beindulás volt és egy rövid fesztiválkoncerten ez számít inkább. Nem mondom, hogy letaglózott a buli vagy hanyatt estem volna tőle, pont azt kaptam, amire látatlanban számítottam.
Fear Factory setlist:
The Industrialist
Shock
Edgecrusher
Powershifter
What Will Become?
Archetype
Demanufacture
Self Bias Resistor
Replica
Martyr
A kanadai Voivodot morbid módon többször láttam alapító gitárosuk és agytrösztjük halála után, mint előtte. Ahhoz képest, hogy csak egy turnét akartak lenyomni Piggy halála után elég sokáig húzzák. Persze talán nem is baj ha életben tartják a legendát és a mai csapat igazán méltón viselheti a nevet, hiszen a klasszikus felállással koncerteznek, Piggyt pedig Chewy pótolja 2008 óta.
Nem vártam el Snake-éktől, hogy felszántsák a színpadot, mert azt előző találkozásaink alapján tudtam, hogy nem fogják, de a király progresszív thrash muzsikájuk kellemes hallgatnivaló volt. Az utolsó, Target Earth-re keresztelt lemezük dalain kívül itt is csak arról beszélhetek, hogy egy igazi klasszikus best of műsorral készültek. Mondjuk a franciául előadott Corps Étranger mindenképpen meglepetés volt, ha már a Nothingface, Ripping Headaches vagy az első lemezről a csapat névadó dala nem volt az. A nap abszolút non plus ultra thrash koncertje (sőt, szerintem az egész fesztivál egyik legjobb bulija) az Anthraxé volt, de a Voivodon sem unatkozhatott, aki szerti a jófajta, igényes metal zenét.
Voivod setlist:
Kluskap O’Kom
Tribal Convictions
Mechanical Mind
Overreaction
Corps Étranger
Chaosmöngers
Ripping Headaches
Nothingface
Voivod
Legendák, legendák hátán. Legalábbis ami az undergroundot illeti a Brutal Assault első igazi napján. A skandináv death metal hangzás kiagyalói, az Entombed zenekar is tiszteletét tette a fesztiválon, bár lehet érdemesebb lenne őket már LG Petrov Bandnek hívni. Hozzájuk szintén nem volt még szerencsém élőben, de abszolút pozitívan csalódtam a csapatban. A death metalos, death’n’rollos zenéjük nagyon ütött így éjjel fél 1 tájékán, alaposan felpörgették a népet és látszott rajtuk, hogy ők is élvezik a koncertet.
A buli itt is igazi best of koncert volt, a Morning Star albumig bezárólag játszotak csak dalokat, de nagy átéléssel, különösen Petrov illetve a basszer Victor Brandt. Előbbi annyira belejött a dologba, hogy miután már jócskán túllépték a nekik kiszabott játékidőt még felkonferálta a Wolverine Blues-t, de a színpadmester berohant és mutogatta neki, hogy nemhogy már nincs rá idő, már az előző két számot is időn túl játszották! 🙂 Így aztán kénytelen-kellemetlen és kurtán-furcsán ért véget ez a jó hangulatú buli. A gitárosok kicsit visszafogottak voltak, de a zene, amit nyomtak az újult energiákkal töltötte fel a közönséget. Ha holnap lenne Magyarországon Entombed én mindent megtennék, hogy ott lehessek, nagyon bejött! 🙂
Entombed műsor:
Living Dead
Like This With The Devil
Out Of Hand
Revel In Flesh
To Ride, Shoot Straight And Tell The Truth
I For An Eye
Stranger Aeons
Damn Deal Done
Eyemaster
Supposed To Rot
Left Hand Path
Chief Rebel Angel
Demon
Erősen gondolkodtam, hogy a Marduk ezt már biztosan nem fogja überelni, de 3 éve nem láttam élőben a svéd black metalosokat, így gondoltam, hogy megnézem őket. Mindenki kidőlt már a társaságomból, így a sajtós épület felé vettem az utam, ami egyben a horror mozinak is helyet ad. Sajnos a mozi már bezárt, a sajtós rész azonban nem, így kicsit neteztem illetve egy idősebb lengyel kollégával megvitattuk a napot, a fesztivál hátralévő bandáit, illetve, hogy mennyire szeretjük egymás országait. 🙂
A Mardukra így újult energiákkal mentem vissza, de nagyon nem találtam őket jónak. Mortuus szenvedett a színpadon, nekem nagyon nem jött át, úgy tűnt, hogy szétesősen is játszanak, a közönség is iszonyú punnyadt volt, így a The Black… után inkább elmentem aludni.
Péntek
A pénteki napon pedig eljött értünk az özönvíz. Egész nap szinte végig esett, de csak azért, hogy néha-néha kicsit megálljon, az emberek kimerészkedjenek a fedett helyekről és akkor újból nekiálljon még intenzívebben. Azért délután pont volt egy csendesebb időszak, arra időzítettük a kocsik meglátogatását az erődben. Utána a Metal Marketen sétálgatva azonban olyan felhőszakadást kaptunk a nyakunkba, hogy a horror moziig is teljesen bőrig áztunk, pedig az nem lehetett messzebb 30 méternél. Ott kedélyes dumálással és filmnézéssel töltöttük az időt, aztán néhány cseh lánykával kimerészkedtünk a Perfecitizen koncertjére ami azt jelentette, hogy az Orphaned Land koncertjét már lekéstük. A mintapolgárokat sem néztük sokáig, lakossági grindcoret játszottak, de nem voltak viccesek, szóval hamar leléptünk inkább az álcahálós kocsmába, ahol egy varsói ismerősömbe botlottunk. Innen már csak átöltözni és Meshuggahra mentünk.
A svéd úttörők (a fesztivál műsorfüzete egyszerűen csak Innovative Complicated Metal-nak definiálja a stílusukat:D) a fesztivál egyik legegyedibb koncertjét adták, máshol ilyen nyakatekert riffeket, tempókat, dob tételeket ritkán hallani. 8 húros gitárt meg aztán végképp nem. Nem ez volt az első találkozásom a bandával, sikerült már elcsípnem őket így tudtam, hogy igazi kemény bulira számíthatunk, ennek megfelelően talán az ő koncertjük volt a leghangosabb az egész fesztiválon! Jens Kidmanék pedig lezúztak mindenkit, nyilván elsősorban ő, a frontember mozgott többet, Fredrikéknek a bonyolult ritmusképletű riffek pengetése közben nem lett volna egyszerű ugyanez a mutatvány! Inkább a 2000-es évek anyagait helyezték előtérbe, csak a New Millenium Cyanide Messiah fért be a Chaosphere-ről. Ha számomra nem is a legbulisabb vagy legjobban várt koncert volt, azért nem csalódtam a svédekben most sem.
Meshuggah program
Swarm
Combustion
ObZen
Do Not Look Down
Demiurge
Bleed
New Millenium Cyanide Christ
In Death – Is Life
In Death – Is Death
Az Amorphisról a Fehérvári Zenei Napok kapcsán már hosszabban értekeztem pár hete. A két fesztivál között volt időm még párszor meghallgatni a Circle lemezt, így még jobban beértek a rajta lévő dalok. A csalódást okozó In Flames után két újdonsült magyar ismerőssel mentünk át a buliba és az azért elismerést jelent szerintem, ha ős-black metalosok is elismerően nyilatkoznak a koncertjükről! Ugyanazt leírhatnám, mint a Fezenes koncerttel kapcsolatban, Tomi Joutsennel a mikrofon mögött egyszerűen nem tudnak hibázni Holopainenék! Két régi dal mellett (On Rich And Poor, Into Hiding) csak új, már Tomival íródott szerzemények kerültek a setlistre és hiába csak tavaly jelent meg a Circle lemez, sokan az új dalok refrénjét is együtt énekelték Tomival, hogy az olyan, azóta már klasszikussá, slágerré váló darabokat ne is említsem, mint a Silver Bride vagy a koncertet már menetrendszerűen a Black Winter Day helyett záró House Of Sleep. A zenészek mindegyike, Tomit is beleértve nagyszerű munkát végzett, a fesztivál egyik legjobb, leghangulatosabb koncertje volt az Amorphis fellépése! Az pedig külön pozitívum, hogy Santeri Kallio billentyűjátékát is végig lehetett hallani, tehát a hangzás is igazán a csapat mellé állt.
Amorphis műsor:
Shades Of Gray
Narrow Path
Sampo
Silver Bride
Into Hiding
On Rich And Poor
Nightbird’s Song
Hopeless Days
House Of Sleep
Bill Steer és Jeff Walker bandájához, a Carcasshez már két ízben is volt szerencsém a 2008-as visszatérő turnéjukon. Azóta nem nagyon lehetett hallani róluk, csak annyit, hogy kiszállt Michael Amott és Daniel Erlandsson, hogy az Arch Enemy-re fókuszáljanak inkább. Azóta megjelent az új lemezük is, különösebb visszhang nélkül, legalábbis hozzám nem jutott el, de a nagy fesztiválozások közben ez talán nem is olyan nagy csoda. A koncerten nyomták sorban egymás után a klasszikus grindcore és death metal dalaikat, közbe-közbe azért Jeff Walker megvillantotta jellegzetes, fanyar humorát, akkor a közönség angolul tudó része vagy a fejét fogta fájdalmában vagy a röhögéstől nem kapott levegőt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon lekötött a koncert, de nem is álltam olyan közel a színpadhoz, ott meg már nyugodtan lehetett beszélgetni is akár a keverőtől nem messze. A 2008-as bulik szerintem pont egy Michael Amott-tal voltak jobbak, meg azzal, hogy több Heartworkös dal került terítékre. Azért el lehetett magunkban táncolgatni a Corporate Jigsaw Quandary, Genital Grinder, Reek of Putrefactionre és a többi hasonlóan agyament címmel ellátott dalra, de a legnagyobb ovációt egyértelműen a záró Heartwork kapta, az pedig egy 10 pontos remekmű, szóval a koncert igazán pozitív felhanggal zárult. Jeff Walker meg elgondolkodhatna a stand-up comedy-s karrieren is!;)
Carcass setlist:
Inpropagation
Symposium Of Sickness/Pedigree Butchery
Carneous Cacoffiny
Lavaging Expectorare Of Lysergide Composition
Corporal Jigsore Quandary
Genital Grinder
This Mortal Coil
Reek Of Putrefaction
Exhume To Consume
Ruptured In Purulence
Heartwork
Az Overkillhez is volt szerencsém pár héttel a Brutal Assault előtt a Balaton partján megrendezett, első Rock Beach fesztiválon. A csapat a két koncert között visszautazott az USA-ba, szóval gyakorlatilag két egymás utáni Overkill koncerten vehettem részt!:)
D.D. Verniék pedig jöttek, láttak és győztek ezen a napon. Zsigeri, gyilkos thrash metaljukkal egyszerűen lezúztak mindenkit. Én mondjuk a Rotten To The Core-ig ellent tudtam állni nekik, de aztán menthetetlenül bementem a pitbe és egészen a Fuck You végéig ott voltam, elég intenzív élmény volt, de még az sem zavart, hogy a változatosság kedvéért ismét eleredt az eső. Mint írtam az Overkill előző koncertjén is ott voltam, az oldalon utánanézhettek az ottani programnak, ahhoz képest három új dal került be a programba és noha az Old School mellőzése fájdalmasan érintett, a Hello From The Gutter, In Union We Stand és az Elimination is nagyon jól esett a kis metalos lelkemnek.
Bobby Blitz ezer közül is felismerhető orgánumával (tipikusan utálod vagy szereted) végig jól énekelt, bíztatta a közönséget és még a magyar közönséget is megdícsérte, hogy ezzel bírja a cseheket nagyobb ordításra. 🙂 D.D. ismét pörgött, ahogy már azt megszokhattuk tőle, mellette pedig a vokálozásban is nagyban segítette Blitz-t. Dave Linsk és Derek Tailer kissé visszafogottnak tűntek, de lehet megijesztette őket a balatonszemesi incidens, amikor mentővel kellett elvinni egyiküket. Persze a játékuk abszolút nem volt problémás, királyul hozták az összes klasszikus és lassan azzá váló témát, nagy örömömre a hangzás is melléjük állt, szóval pengeélesen hasítottak a riffjeik a cseh éjszakába. Még a különösen finnyásak is elismeréssel nyilatkoztak a koncertről miután egy alapos Fuck You-zás után véget ért.
Az Overkill igazi másodvirágzását éli, a legújabb albumok az Ironbound és az Electric Age dalait bármikor nyugodan oda lehet tenni a régi lemezeik melé, abszolút megállják a helyüket, sőt, talán még jobbak is azoknál.
Overkill program:
Come And Get It
Rotten To The Core
Wrecking Crew
Bring Me The Night
Electric Rattlesnake
Hello From The Gutter
Ironbound
Elimination
In Union We Stand
Fuck You
A nap hátralévő részében már csak leültünk és a hozzánk csapódó vajdasági magyarokkal, lengyelekkel és csehekkel hülyéskedtünk, aztán viszonylag korai lefekvés következett, mert másnap végre reggel is voltak érdekes bandák.
Szombat
Rögtön elsőnek a Gutalax zenekar, akikről én előzőleg semmit nem tudtam, de néhány haverom addig magyarázott róluk, amíg kíváncsivá tettek. Szóval szombat reggel 11-kor már ott álltunk a Metalshop színpad előtt a csodára várva. Ami meg is érkezett.
A vegyvédelmi ruhában barna foltokkal tarkítva (vajon ez mit szimbolizálhat egy grindcore koncerten? :)) nyomultak a srácok. Nyomták a cseh szöveget, a közönség meg wc-papírt hajigált, Wc deszkával tapsolt, wc-kefével kardoztott, rengeteg furcsa fixációval bíró egyén gyűlt össze reggel a szeánszra! 🙂 A zene egyébként röfögős, visítós goregrind volt, de a körítés egészen szórakoztatóvá tette. A fesztiválon már másodszor gondoltam, hogy bárcsak többet tudnék csehül…:) Erre a fél órára tökéletes volt, reggeli tánc is megvolt sokaknak, ráadásul meglepően sok lány is eljött megnézni őket!
A roppant mélyenszántó gondolatokat materiális síkon is menifesztáló Gutalax után az amerikai-cseh Master zenekar következett. Old School death metal a javából. Sok-sok korai thrash (főleg Sodom) hatást véltem felfedezni zenéjükben, azon kívül a trió felállás miatt nem a mostani, modernebb, triggerelt dob + dara gitár megszólalást kaptunk az arcunkba. Egyébként meglepően jól is szóltak Paul Speckmannék. Elsőre azt hinné az ember, hogy valami remete/favágó keverék ő a hosszú szakállával, de amikor odaáll a mikrofonhoz, akkor minden szem rá szegeződik, ahogy köpködi a sorokat a közönség felé. Ales Nejezchleba gitáros pedig nagyon szép, kimunkált szólókkal színesíti a zenét és a trió két mobilis tagja többet mozgott, mint néhány 5-6 tagú zenekar összesen… A koncertjük sajnos csak fél óra hosszú volt, én még elhallgattam volna és a velem lévők is hasonló véleményen voltak.
A Master után a szokásos fesztiválos program következett: zuhany, ebéd, sör. Szerencsére a zuhanyzók egészen normális állapotban voltak, de azért ezen a területen ráférne némi infrastrukturális fejlesztés a fesztiválra…
A következő banda, akit megnéztem és nagyon vártam az ír Primordial volt. Nemtheangáékat látni mindig élmény, még akkor is, ha ez egy nyúlfarknyi koncert volt. Tulajdonképpen két szám a Redemption At The Puritan’s Hand albumról plusz két sláger, aztán viszontlátásra! Azért ennyire nem tragikus a helyzet, a Primordial dalai nem 2-3 perces egynyári slágerek, ez a 4 szám ki is tette a 35 perces játékidőt. Sokszor leírtam már Alan Nemtheangáról, hogy az egyik legszuggesztívebb frontembernek tartom a mai metalszíntéren, de most olyat csinált, amit még nem láttam tőle. Szól az intro, felsétál a színpadra a szokásos fehérre mázolt fejével, a mikrofon valahol deréktájon lóg és akkorát üvölt, hogy visszhangot ver az erődben! Libabőr! A koncertbe nem lehet belekötni, a már említett rövidséget leszámítva, talán egy fokkal szólhattak volna jobban is, de így is ki lehetett hallani mindent a zenéből. A dalok klasszikusok, sokan énekelték is őket, ami egy ilyen jellegű zenekarnál azért ritka! Remélem, hogy amikor legközelebb látom őket, akkor hosszabb koncertet adnak!
Primordial műsor:
No Grave Deep Enough
The Coffin Ships
Bloodied Yet Unbowed
Empire Falls
Az abszolút lehengerlő, átütő erejű Primordial után nem volt kedvem a Vomitoryt nézni, eredetileg az erődbe indultunk, de csak a sörsátorig jutottunk, ahol az előző este megismert cseh lányka és néhány jóravaó szlovák legény fogadott minket. Jól elbeszélgettünk velük, a kajálásból nem lett semmi, mert visszamentünk az Ihsahnra, ahol nagyjából 5 egész percig tartózkodhattunk, mert még Leprous számokat játszottak. Aztán belefutottunk egy nagyobb budapesti különítménybe és ott ragadtunk a nagy sátorban, ahol tv-ből nézhettük a koncertet! 🙂 Azért a Triviumot már a színpad előtt állva hallgattuk meg.
A floridai metalcore/heavy/thrash metal banda hozta a fesztiválra az egyik legkomolyabb színpadképet, komoly díszletet építettek fel, nem csak pár zászló meg egy háttérvászon volt a „jól van az úgy” hozzáállás jegyében.
Matt Heafy-ék nem is szaroztak sokat, az intro után bele is csaptak a Throes of Perditionbe és nem is nagyon álltak le a ráadásig. A dalokat egyenlően osztották el, volt velünk egy igazi Trivium rajongó is, ő sem panaszkodott a műsor összeállítására. Számomra a banda a Crusade után kicsit unalmassá vált vagy csak az én érdeklődésem fordult inkább más típusú zenék felé, de ezt a koncertet én is nagyon élveztem. Ízes gitártémák, fasza szólók és jó dalok. 40 percben ők sem tudják megváltani a világot, de azért ízelítőt kaphattunk, hogy milyen lenne egy rendes, igazi, hosszú Trivium buli.
Trivium műsor:
Throes Of Perdition
Down From The Sky
Becoming The Dragon
Brave This Storm
Watch The World Burn
Strife
–
In Waves
Pull Harder On The Strings Of Your Martyr
A Trivium után az utolsó vacsorát fogyasztottuk el az erődben, aztán a minden évben egy ici-picit nagyobbá váló Metal Marketen vásárolgattunk ezt-azt. A választék ismét igen széles volt, továbbra sem közelíti meg a wackeni piac méretét, de talán nem is ez a reális cél. Mindenesetre amit akartunk, azt meg tudtuk venni. Gyors lepakolás után a Behemoth koncertjére siettünk vissza.
Lehet unalmasan hangzik már, de őket is láttam idén nyáron és hogy-hogynem, nekik az utolsó előtti koncertjükön sikerült ott lennem még júniusban a grazi tikkasztó hőségben. A setlistet nem nagyon variálták túl, bekerült a Lucifer és a Blow Your Trumpet Gabriel, de a műsor gerince ugyanaz volt. Szerencsére a Brutalon már bőven sötétben játszottak, így az összes látványelem sokkal nagyobb hatást ért el. Főleg, hogy siekrült előbbre mennünk és ott egy nagyon jó helyen megálltunk. Néha érthetetlen módon inkább hátul tömörül be a közönség ezen a fesztiválon, elől meg még bőven vannak helyek…
Mindegy is, Nergalék egy nagyon energikus koncertet hoztak össze, a Demigod és az Evangelion dalaira építve, legrégebbi dal a Chant For Eschaton volt, az is csak közvetlenül a ráadás előtt. A koncert látványos, energikus volt (Inferno továbbra is egy állat a dobok mögött), jól is szóltak, maximum ismét a rövid játékidőbe lehetne belekötni, de sok extrém banda önálló koncerjén sem játszik 60-70 percnél sokkal többet.
Behemoth setlist:
Ov Fire And The Void
Demigod
Conquer All
Blow Your Trumpet Gabriel
Alas, Lord Is Upon Me
At The Left Hand Ov God
Slaves Shall Serve
Chant For Eschaton 2000
–
Lucifer
Az Opethet szintén csak egyszer láttam korábban, még a 2008-as Wacken fesztiválon. Akkor is megjegyeztem, hogy az Opeth nem éppen fesztiválokra való ereszd el a hajam zene (mondjuk ez előtte is nyilvánvaló volt…), inkább egy klubban nézném meg őket, de arra a mai napig nem volt lehetőségem. Szóval ismét egy fesztiválon volt szerencsém a Michael Akerfeldékhez. Mivel több időt kaptak, mint a Primordial, ezért ők egy egészen durva, 6 számos koncerttel kedveskedhettek a rajongóiknak, amibe még a Demon of The Fall akusztikus verziója is belefért. A koncert egyébként a 2000-es évek első felének dalaira koncentrált. Talán nem is csoda, hiszen az Opeth akkor volt igazán a csúcson, sok lemezt is eladtak és a rajongótáboruk is akkoriban nőtt a legnagyobbra. Semmi rosszat nem tudok mondani a koncertről, de túl sok igazán jót sem, érdemesebb lenne mindenkinek egy önálló előadáson megnézni a svédeket, de élménynek így sem volt utolsó.
Opeth setlist:
The Devil’s Orchard
Ghost of Perdition
Atonement
Deliverance
Demon Of The Fall
–
Blackwater Park
Az Opeth vége felé brutálisan leszakadt az eső, mindenki menekült amerre látott, mi meg legalább megtaláltuk a táborbelieket az egyik kisebb sörsátorban és jól el is voltunk velük, amíg el nem állt az eső és el nem rángattak Aborym koncertre a pajtaszínpadhoz. Az olaszok elektro-metalja nem igazán jött be, sőt nagyon nem. Ennyi erővel mehettem volna kb diszkóba is, de hát ez van, igyekeztem nem teljesen elaludni a koncertjükön.
Az ugyanis nagy baj lett volna, mert lemaradok Nattefrost magánszámáról. Vér, szegecsek, sötétség, hideg, black metal és egy merevrészeg frontember! Kell ennél több fesztiválzárásként? Remélem valakinek megvan az egész koncert felvéve, mert nekem kell! Lehet megszületett a CF Live in Debrecenje?:) Elröhögcséltünk Nattefroston, volt valami alulöltözött segítője, aki feljött egyszer-kétszer a színpadra is. A zene elment, a showérték viszont így magas volt! 🙂
Ennyi volt számomra a harmadik Brutal Assault fesztiválom. A kiosztott műsorfüzeteken már rajta voltak az első fellépők a 2014-es rendezvényre, azok alapján jövőre sem várhatunk erőteljes színvonalromlást! Ha egy-két dolgon változtatnának és esetleg eltörölnék a kuponrendszert, akkor talán még nívósabbá, jobb hírűvé válna a fesztivál!
Írta: Darkjedi
—————————————————-
A Brutal Assault mindig kötelező program évről évre és mindig ahhoz kell igazítani mindent. Aki szereti az underground metál zenéket annak nem kell ecsetelni, hisz megnézi a felhozatalt és összefut a nyál a szájában. Aki nem annak pedig fölösleges ecsetelni, bár évről évre mindig vannak „kilógó” nevek a sorból és egyre nagyobb nevek így lassan költöznie kell a fesztiválnak. Szerintem mindenki fájó szívvel menne máshova, de a nagyobb koncerteken már tavaly is színpadtól falig állt a nép és az utolsó utáni sorban se lehetett elsétálni.
Idén is -1 napra érkeztünk, hogy ne kelljen sietni és minden rendben menjen. Ez a nap mindig arról szól, hogy össze kell gyűjteni a régi cimborákat a világ minden tájáról és koccintani egy párat. Mindig az az érzésem oda fele menet, hogy ez a hely nem is létezik, mert valahogy mindig eltévedünk! Szerencsére tanulva a tavalyi hibából idén már előbb elkezdték a karszalagokat kiosztogatni így nem kellett annyit sorba állni az arcoknak a jegyükért.
A 0. Nap számomra túl sok érdekességet nem tartogatott így inkább a merchek megtekintésére és beszerzésébe fektettem az időmet.
1. nap
Első nap a Hacride-al indult, amire boldogan invitáltam az ismerősöket is. Vártam a koncertjüket, bár rég pörögtek nálam a számaik, de tudtam, hogy technikás metáljukban nem lesz hiba. Ahogy egyik ismerős fogalmazott „ők sem 4/4-ben gondolkodnak”. Ezt meg is mutatták nekünk és egész jól szólalt meg a buli. Mindig az első pár koncert szabja meg, hogy fognak szólni a koncertek és ez most sem volt másképp.
Erős közepes jellemezte a hangzást végig, de erről majd a többinél külön. A gitárok kicsit halkan szólaltak meg, de az együttes előadásában hibát nem nagyon lehetett találni. Örültek nekünk és mi is örültünk nekik. A vokálos úr, akinek mindig elfelejtem a nevét külön jól hozta a témákat. A >Lazarus< album dalai különösen átjöttek így az Act of God igazán zseniális volt élőben.
Mint korai fellépők sajnos keveset játszottak, de azt hiszem mindenki elégedetten távozott, aki kíváncsi volt rájuk.
Utánuk a Belphegor volt a soros. Őket sem tudtam még sajnos sehol elcsípni élőben. Náluk kicsit a pergő hangerejével voltak problémák, bár eléggé oldalról tekintettem meg a show-t. Talpig véres corpsepaintben és némi színpadi díszlet kiegészítéssel játszottak elég pöpecül. Sajnos, amikor be akartam menni fotózni megint elkezdődött az „ez a sajtós jegy nem az a sajtós jegy játék” így csak távolról tudtam pár képet csinálni. Mindenesetre a zenekar könyörtelenül hozta a témákat és kaptuk az arcunkba a blastbeat-et. A gitáros és basszeros felváltva segítette vokáljával a főhősünk így színesítve az egészet, ami lemezen nekem nem tűnt fel. Sajnos az a kevés szóló, ami volt abból nem sokat lehetett kivenni.
Természetesen a Bondage Goat Zombie-t eljátszották, amihez maszkhúzás is dukált Helmuth-tól. Remek műsort adtak nem csalódtam bennük, bár általában ezen a fesztiválon fellépő zenekarokban nem csalódom.
DevilDriver-éket láttam már egyszer idén, de ugyebár őket nem lehet elégszer megnézni. A rossz hangzás ellenére remek hangulat volt már a koncert előtt is, de amint felcsendült az End of The Line intrója mindenki megőrült. Reményeim szerint nem csal meg az emlékezetem és két új dalt is játszottak az új lemezről.
Ebből a Ruthless-t már meglehetett hallgatni korábban. Tipikus középtempós DD nóta mely biztos résztvevője lesz a szetlistájuknak szerintem. Közben a vokálra rengeteg visszhang került így alig lehetett egy-két számig érteni a dalszöveget, ami nagy hátrány hisz Dez hangja sokat dob a hangulathoz. Folyamatosan ment a közönség hergelése és tudom, hogy rövidített fesztivál műsor, de egymás után letolni az I could Care Less-t és a Clouds over California-t az elég gyilkos dolog. Utána pedig jött a Meet the Wretched melyre megcsináltuk a fesztivál legnagyobb Circle Pitjét, mely a második sortól a keverőig ért. Muszáj volt becsatlakoznom egy kicsit a táncolásba :).
Utána végig néztük oldalról a Dying Fetus elsöprő koncertjét, de annyira lefárasztott Fafaráék bulija, hogy képtelen voltam komolyabban oda koncentrálni.
Amikor bejelentették, hogy lesz Gojira is Assaulton végtelen mód örültem és akkor még nem is tudtam milyen koncert áradat lesz számomra idén részükről. Ugyanolyan jó kedvvel és energiákkal vágtam neki ennek a koncertnek is, mint RockBeachen. Sajnos érzésem szerintem nem szólalt meg olyan jól a buli, melyben nagyjából ugyanazt a műsort követhettük végig a Love és a Vacuity-t leszámítva :/. Remélem, ezek visszakerülnek hónap végén a dallistába ha már végre klub buli és headlinerek lesznek!
Ugyanazt a precizitást csinálták végig a Remembrance-en konkrétan lehidaltam újfent: „Ember ilyet nem csinál!”. Az új lemez címadó dalán megint sikerült kiüvölteni a torkom. Záró számnak szerintem nagyon jó választás a The Guift of Guilt és végre nem csak én ordítottam a dalszövegeket. Kellemes nézőszám gyűlt össze, hogy megnézze őket és nagyon jó hangulat alakult ki a koncerten. The Heaviest Matter of The Universe elejét végre végig követhettem, mert tudtam mikor jön, valami zseniális kezdés, egyik legjobb tőlük.
Több mindenbe belenéztem aznap ezek után, de nem kötöttek le igazán és sajnos a WhiteChapel-ig nem volt erőm fent maradni, akik több helyről hallva remek bulit toltak.
2. nap
A második nap a Katalepsy koncertjével indult DÉLBEN! A korai időpont senkit nem zavart és egy egész szép tömeg gyűlt össze egy kis Death Metal őrületre melyben a nyolc húros gitár csontig karcolt. Iszonyat nyersen szólalt meg a buli, ami jót is tett miközben folyamatosan kaptuk a gyors témákat mely a zenekart jellemzi. Persze beindult a bolondozás a súlyosabb hörgős részeknél, amit aztán az esti Carcass-on kiteljesedett komoly koreográfia keretében.
Az idő kicsit beborult és előre jelezte a délutáni nagy zuhét, ami lényegében az előző estés Anthrax-os zivatart folytatta. Egyébként a rajongókat ez kicsit sem zavarta előző este mindenki tolta az esőben, jó érzés lehet ezt fentről látni.
No, de térjünk vissza az elkezdett koncert beszámolóhoz. Nagyon sokat próbáltak a negyven percbe belesűríteni, ami így is kevés volt belőlük. Aki pedig nem ismerné őket a Gore Conspiracy-t nyugodtan próbálja be tőlük, abban benne van minden, amit tudni kell.
Végig néztem az Obscura koncertjét kíváncsiságból, a vokálon éreztem, hogy fáradt és rontottak is párszor. Ennek ellenére kellemes volt, jól is szólt és jó dalokat játszottak, különösen az Anticosmic Overload jött át. Néhol mintha az akusztikus részek samplerről mentek volna főleg a koncert elején.
Kis pihenőt tartottunk majd a Hate volt a soros, hogy letépje az arcunk. Pontosan nem tudtam mit várjak tőlük, bár rengeteg helyről hallottam, hogy ilyen jók meg húúú meg hááá, de a zenéjükben ritkásan futottam bele. Nos, az arc letépés megtörtént rögtön az első pár hangnál mely aztán fokozódott a remek hangzás és konstans rota darával. A dobos munkálatain többször sikerült padlót fogni. A Sadness will Last Forever elsöprő erejű volt a maga belassultságával együtt akárcsak az egész buli. Szóval kicsit pihenhettünk mielőtt a Luminous Horizon berobbant, ha jól emlékszem záró számként.
Az Orphaned Land első másodpercében elkezdett szakadni az eső, mely megtette a hatását, úgyhogy az a döntés született, hogy inkább tartunk egy rövid pihenőt és feltöltődést.
A Meshuggah koncertre mentem vissza, ami most a hangosítás miatt nem ütött akkorát. Bár nehéz is lesz ütni az A38-as buli hangosítását. Hangos volt a dob és nem állt össze a kép, ami náluk különösen fontos. Ellenben viszont végre hallottam tőlük a New Millenium Cyanide Christ-ot. Ami kellemes párosítás volt az a Demiurge, Bleed kombó, jól kiegészítette egymást a két szám, azonban megint nem volt Straws pulled At random. Ha jól emlékszem az In Death Is Life/Death kettőssel zártak melyet elég korrektül eltoltak. Most valahogy annyira nem adta nekem a koncertjük.
Utána rögtön két levegővétel után In Flames jött. Őket is többször láttam már, de talán a legjobb bulijukat adták most. Jól is szólt és remek hangulat volt. Előre menni, fotózni esélytelen volt. Az újabb dolgaikat annyira nem kedvelem, szerencsére azonban viszonylag egyensúlyban voltak a dalok. A Pinball Map-et kötelezően végig kellett őrjöngeni.
Aztán másik kedvenc, jött a Trigger aminek az elején lévő részt olyan pengén eltolták, mintha csak albumról hallgattuk volna. Folyamatosan ment a kontakt a közönséggel Anders hangja pedig a csúcson volt. Volt Hive és asszem ez volt a legrégebbi nóta az együttes történetéből. A végére pedig zárásnak betették a Take This Life-ot, ami úgy hagyott állal a padlón, ahogy azt kell. Remek bulit toltak, szusszantam volna, ha lett volna rá idő, de máris az Amorphis koncerten találtam magam. Amiről bővebben kollégámtól fogtok olvasni.
Utána belenéztünk a Novembers Doom akusztikus koncertjébe, mert előző nap egész kellemes, hangulatos koncertet adtak kevésbé akusztikusan. Azonban a jó hangulat ellenére ez most annyira nem kötött le így inkább átnéztem a Carcass-ra, amibe egyébként is bele akartam nézni. Szerintem ilyen típusú zenére ember nem bulizott a szó szoros értelemben, mint nekem sikerült. Összefutottam egy ismerőssel, akivel egyébként is lehet ökörködni, nahát ez most végleg sikerült. A koncert egyébként jó volt, jól játszottak. A hangosítás is korrekt volt pedig az utolsó utáni sorban voltunk. Nagyon vártam tőlük a Corporal Jigsore Quandary-t amit szerencsére el is játszottak. Stílusosan a HeartWork-el zártak. Nem nagyon hallottam kivetni valót a produkcióban így szerintem mindenki boldogan távozott a koncertről.
3. nap
Ez után a húzós nap után nyugovóra tértem aztán, hogy a következő napot újult erővel kezdhessem a We Butter the Bread with Butter koncertjével. Évek óta meg akartam őket nézni, de soha nem jutottam el a bulijukra, akik azóta egy énekes váltáson átestek így különösen kíváncsi voltam. Tipikusan az az együttes akikről már a nevük elmondja, hogy nem szabad túl komolyan venni őket. Nagyjából úgy kell elképzelni őket, aki nem ismerné, mintha a régi püttypürütty játék zenéket összekevernéd valami Deathcore féleséggel.
Nos, nekem bejön ez a muzsika, mert egészen vidám hangulata van /főleg, ha értjük a német dalszövegeik/ ellenben vannak súlyos zeneileg tök jó megoldások is.
Az új énekes remekül szerepelt és meglepően pontosan játszották a számaik. A hangosítás remek volt és egészen sokan megnézték őket a korai kezdés ellenére.
Játszottak új számokat melyek, így koncerten jobban átjöttek, de szerencsére voltak régi dolgok is. Wünsche vagy a Superföhn Banandate amiket végig kellett tombolni, páran pedig a tűző napon laza pogózásba kezdtek. Hálás volt a zenekar még fotót is csinált a közönséggel.
Ideje volt már eljutnom egy Rotten Sound koncertre is, ami szerencsére most megtörtént. Ugyan kicsit hangos volt a dob, de olyan jó kis reszelős, nyers hangzás volt, hogy szerintem ez senkit sem zavart. Ugyan a napon mindenki be volt kicsit lassulva, ezért tényleg „Fast music for Slow people” hangulat volt. A zenekar rendesen darálta az arcunkba a témákat, pihenés nélkül, hogy minél több minden beleférjen az időbe. Ha az emlékezetem nem csal volt Sell you soul is illetve Hollow. Meg még vagy 15 darab esztelen GrindCore „sláger”. Ők is bekerültek azok listájára, akiket szívesen megnézek ezek után is élőben.
A Primordial koncertjét végig néztem a dombról, de most nem jött át, mint MetalFest-en szólva róluk mindenképp kollégámtól fogtok majd olvasni.
Nagy meglepetés volt, amikor bejelentették, hogy lesz Clawfinger gyerekkorom boldogságának egyik alap pillére. Azt kell mondjam, hogy sokan voltak rájuk kíváncsiak ahhoz képest amire számítottam. Meglepő mód rengetegen tudták a dalszövegeket és hatalmas buli alakult ki. A zenekar is korrektül küldte, akik sajnos azóta bejelentették feloszlásuk így még időben csíptem el őket. A koncert felemásan szólt, de ez senkit nem zavart a zenekar pedig nagyon hálás volt, szerintem ők is meglepődtek mennyien megnézik őket itt. Az együttes több tagja is body surfölt. A szintis/sampleres emberünk folyamatosan tolta a poénkodást remek hangulatot csinálva.
Sok pluszt tettek hozzá a számokhoz Pl. a Nigger és a RoseGrove is extra szólóval lett megkínálva. A The biggest and the Best-nek nagyon nagyon örültem, bár képtelen voltam tartani a szöveg tempót Zak-el. A végére hagyták a nagy durranást, amit mindenki ismer tőlük a Do What I Say-t, amit még a koncert után is énekelt nekik a közönség, mellyel sikeresen letaglóztuk az együttest! 🙂 Nagyszerű bulit csináltak és így szerencsére őket kihúzhatom a bakancs listáról, mint gyerekkori kedvencet, akiket meg kell nézni.
Soha nem hallgattam igazán Behemoth-ot, de a koncert felvételeiket nézve elég jónak tűntek, így kíváncsian vártam a bulit. Közepesen szólt a koncert bár elég hátulra is álltunk meg. Egy rövid intro után belecsaptak az Ov Fire and the Void-ba. Aztán jöttek az előre megkomponált teátrális jelenetek: Lángcsóvák, csuklyás fellépő ruhák stb. Azon gondolkodtam, hogy ez még pont nem az idegesítően megtervezett műsor.
Közben folyamatosan ismertem fel a számokat, Demigod, Conquer All… és tényleg jól játszottak. Majd hallhattunk egy új számot is mely hozza a színvonalat és több helyre is felkerültek felvételek az óta az internetre érdemes utána nézni (Blow your trumpet Gabriel). Majd szép lassan és elég gyorsan eltelt a koncert melyet a Lucifer-el zártak és a végén fekete konfettiket lőttek a magasba, ami baromi jól nézett ki és percekig hullott alá. Sajnos nem sikerült jó képet csinálnom róla, de többen mondták, hogy a Club202-es bulin is bejátszották, így gyanítom a rajongók már találkoztak ezzel az elemmel.
Sajnos az Opeth koncertről mely a dombon kicsit hektikusan szólt, de élvezhető volt eljöttem a 3 szám környékén, mert elkezdtem fázni és a pulcsim az előző este óta nem igazán száradt meg mivel lehűlt a levegő eléggé így nyugovóra tértem.
Brutal Assault – Jövőre, Ugyanitt!
Írta. SteveShield
