2008. július 23-27. @ Debrecen, Vekeri-tó
Egy metalrajongó vegyes érzésekkel indulhatott el a Campus fesztiválra. Régen a Vekeri fesztivál sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett az underground zenékre. Sokkal több death és black metal muzsika csendült fel annak idején, mint amit a mostani programban láthattunk. Az idei kínálat a régihez képest sokkal populárisabb lett, de így is jópár színvonalas produkciót vártam.
Az első napon jobbára debreceni bandák tették tiszteletüket a Friss Rádió színpadon. Mivel ez az első (hivatalosan nulladik) nap volt, csak ezen a helyszínen találhattam érdemleges programokat. Eltekintve persze a megunhatatlan sörsátraktól. Amint megérkeztem a fesztivál területére, hatalmas sártenger fogadott. Az elmúlt időszak kifejezetten esős lévén kb. bokáig érő sarat és sok-sok pocsolyát találtam.
Az első csapat a debreceni Insanum volt. Idén már láttam őket a debreceni Underground fesztiválon, ahol a bemutatkozó koncertjükön léptek fel. A zenekar soraiban nekem két ismerős arc volt, Földháti Csaba, aki régebben a Raventorban énekelt, és Suta Bence, aki pedig a Dim Vision frontembere/basszere. Sajnos a korai, 15 órás kezdés rányomta a bélyegét a hangulatra, hiszen az emberek nagy része még a sátorával és/vagy a sörével bíbelődött. A fiúk derekasan lenyomták a dallamos, sok akusztikus betéttel tarkított death metal muzsikájukat, a néhány fős közönség viszont élvezte a produkciót, aminek hatására a koncert második felében már a srácok is jobban élvezték a zenélést. Több számot eljátszottak az idén megjelent demójukról is, ami tényleg egy jól sikerült lemez. Csak javasolni tudom.
Mivel a fesztiválok nem a másfél órás koncertekről szólnak, nekik is csak negyven perc jutott, majd átadták a színpadot a szintén debreceni Diktátornak. Aki régóta követi a magyar heavy metalt, ismerősként tekinthet erre a bandára, hiszen 1986 óta nyomják a kő-heavy metaljukat. Ma sem csalódtunk bennük annak ellenére, hogy új dobossal álltak fel, hiszen Samu kilépett a zenekarból, és mint utóbb megtudtam, az új dobossal ez csak a második koncertjük volt. Nem mondtam volna meg… A másik érdekesség, hogy Ferkónak két húrja is elszakadt a basszuson, ami az ő több évtizedes pályafutása alatt is most történt meg először. Olyan nagysikerű számok hangzottak el, mint a Kőcsirke, az Őrjöngő folyó, vagy a Gyilkos maci, amit ráadásként játszottak el a fiúk. A közönség is elkezdett gyűlni, de azért teltháznak korántsem nevezném az akkori képet.
Őket a Szeg követte, szintén Debrecenből. Energikus heavy metaljuk már megmozgatta a növekvő számú közönséget, de az ő negyven percük sem volt elég a bemelegedésre. Sajnos az egy szem gitárt nem tudta teljesen megtámogatni a basszus, ami elsősorban a hangosító hibája. A nap utolsó általam várt zenekara a debreceni Frogshow volt. Igaz, a metalhoz semmi köze a zenéjüknek, viszont a dallamos grunge, amiben azért keményebb riffek is megbújnak, szerintem a legelvetemültebb metalost sem kergetné el. Mindenképpen érdemes elmenni egyszer egy koncertjükre. Az est többi zenekarából csak részleteket hallgattam meg. Ami még feltűnt, hogy a régről ismert Black-Out valahogy már nagyon nem olyan, mint amit annak idején, a ’90-es évek közepén meg lehetett szokni. Nagyon nem jön már át ugyanaz az érzés, mint az Esőnap című számukban. Ez persze a közönséget cseppet sem érdekelte, szépen megtöltötték a fél kosárpálya méretű teret a színpad előtt, ment a pogó is. Ők tudják…
A csütörtöki nap kellemes meglepetést tartogatott annak, aki még nem ismerte a Green Path nevű bandát, aki meg ismerte, az valószínűleg nem csalódott. Én aznap reggel hallottam tőlük egy számot, ami alapján én a régi Neck Sprainhez hasonlítanám, kis hc-s hatásokkal. Ezt is kaptuk este hattól a Pepsi party sátorban. A koncert közepén megindultak az emberek befelé, és minimum háromszorosára duzzadt a kezdeti pártíz fős nézőszám. Nagyon hangulatos és jó zenét játszanak, amit csakis javasolni tudok minden metalrajongónak. Tudom, hogy Galla Miklós neve nem a metal világából ismerős, én mégsem hagytam ki. Nem bántam meg… Miként az őket követő Aranyosi Péter és Litkai Gergely is hatalmas nézőszámot és jókedvet váltott ki. Nemcsak a zene szerepelt tehát a fesztiválon, hanem volt humortól kezdve a főzésen át a közéleti személyiségekkel való beszélgetésig minden, amibe még az eső, és a sártenger sem tudott érdemben belezavarni, hiszen a fesztivál honlapja szerint a négy nap alatt huszonhétezren tették tiszteletüket a Vekeri tó partján.
Az este hátralevő részében két zenekarra fentem még a fogamat, a Kalapácsra és a Moby Dickre. A Kalapács fél tizenegytől kezdte bő egyórás műsorát, de én nem voltam elájulva a produkciótól. Az új számok nem nagyon jöttek be, hiszen nálam a Kalapács név még mindig Pokolgépet és Oment jelent. Volt persze régi Gép is, mint a Gép induló, az Itt és most, valamint Daczi Zsolt emlékére eljátszották az Omentől a Fagyott világot is. Zeneileg egy rossz szavam sem volt a produkcióra, és még a hangosítás is belefért volna, de a számok (természetesen a Gép és Omen számokat leszámítva) nem találtak be.
Ellentétben a Moby Dick hozta azt, amit elvárhattunk tőlük. Tökös hangzás, jó számok, nyers thrash; pogó, üvöltés és éljenzés a közönség részéről. Nagyon jó hangulatot teremtettek az egyre szebb számban jelen lévő közönségnek. A pénteki napon a Neck Sprain volt, amit nem akartam kihagyni, valamint érdekelt, hogy a Road miért ennyire felkapott banda mostanság. Amikor a Friss Rádió színpadhoz értem, a Benzin játszott még. Láttam már őket ezelőtt. Akkor sem fogtak meg és most sem. A szólók meg a riffek nem lettek volna rosszak, de annyira üresek voltak, hogy ne tovább. Nem tudom, hogy csak a hangosítás-e a hibás, de tartok tőle, hogy nem csak.
Az Aljas Kúszóbabot a poén kedvéért szerettem volna megnézni, mielőtt átmegyek a Pódium színpadhoz a L’art Pour L’art társulat műsorára. Sajnos volt egy fél órás csúszás, így csak pár számot tudtam megnézni, és menni „kellett” a Pódiumba. Nem bántam meg. Félelmetes poénok tömkelege, röhögő nézősereg, jókedvű színészek. Minden megvolt, ami a felhőtlen szórakozáshoz kellett. Mivel a L’art Pour L’art is csúszott, igencsak sietnem kellett a Neck Sprain koncertre, a kemping másik felébe. Az első pár számról lemaradtam ugyan, de a többi kárpótolt. Volt pár régi sláger is, mint a Look at Yourself, de az új számok is ütősek. A torzított basszus pedig félelmetesen szólt. Nem hiába készültem erre a fellépésre, csak hát jó zene mellett hamar elmegy az idő, és ők sem játszottak egy óránál többet.
Következett a Road. Amikor a húrok közé csaptak, meglepődtem. Azért, mert a ritmusorientált thrash metaljuk a staccatós riffekkel nem szoktak annyira populárisak lenni, mint amennyien voltak a koncerten, és amennyien szeretik a Roadot. Az első húsz perc után kezdtem rájönni, miért is ennyire népszerű ez a banda. A zene fokozatosan átment punk-rockba, a szövegek fokozatosan butultak, az utolsó húsz percben pedig már percenként nézegettem az órámat. Most már tudom, miért népszerűek, és azt is, hogy én biztosan nem fogok a rajongótáborukba tartozni. Ez a sokkoló buli és az a tudat, hogy a Mangod csak két óra múlva következik, arra ösztökélt, hogy feküdni kellene, hiszen másnap a legjobb öt magyar hc bandából három is fel fog lépni. Tartalékolni kellett az erőt…
Az utolsó, a szombati napot vártam a legjobban, hiszen itt lépett fel a legtöbb jó zenekar. Ismét a Friss Rádió Színpadon kezdtem, ahol 16 órától a Chrome RT tette tiszteletét. Róluk sem hallottam még annakelőtt, csak annyit tudtam a honlapjukról, hogy lightos heavyt játszanak. Nem is csalódtam bennük. A hangosítás azonban sokat rontott a teljesítményükön. A vokálokból és a szintiből érdemben semmit nem lehetett hallani, és valószínűleg a billentyű „hangereje” okozhatta, hogy jópár szóló üresnek tűnt. A szövegekre, a hangulatra és a zenére magára azonban nem lehetett panasz.
Utána viszont az Embers készülődött, akik egészen Szombathelyről jöttek el idáig. Az új albumuk nagyon színvonalas, és tavaly télen is ütős koncertet adtak Balmazújvárosban, tehát nagy volt bennem a várakozás. A hangosítás, a kezdeti nehézségek ellenére egész jó lett, csak az ének volt kicsit halkabb a kelleténél. A fiúk lelkesedése, hozzáállása, mozgása és zenéje is kifogástalan, bár a mostani koncert nem volt az igazi. A közönség is enerváltnak tűnt, és azért az öt óra is elég korai időpont egy ilyen zenének. Ha este tíztől nyomták volna, akkor szerintem félelmetes buli kerekedett volna ki belőle, legalább ötszörös közönséggel és mozgással.
Az Embers után rohamléptekkel kellett megközelíteni a nagyszínpadot (igen, utolsó nap este hatkor először!), ugyanis a Subscribe perceken belül kezdett. Volna. Itt is volt egy kis csúszás, így a fiúk negyed hét körül csaptak a lovak közé. A hangosítás viszont méltatlan volt a zenekarhoz, hiszen a basszus, ami ennek a zenének a kulcsmotívuma, nagyon megbújt a dob mögött, és a szólók sem visítottak igazán. A fiúk viszont nagy lelkesedéssel nyomták a hc-t, és a közönség is rendesen megmozdult. Külön élmény volt a színpad mögötti óriási monitor, amin a zenészeket és a közönséget lehetett jobban szemügyre venni. Nekem nagyon rövidnek tűnt a bulijuk, pedig több mint egy órát játszottak. Ez is bizonyítja, hogy jó hangulatú koncert kerekedett belőle.
A Subscribe-ot az Insane követte a Friss Rádió színpadon, akik már régóta a magyar hc elitjébe tartoznak. Ezt az este folyamán be is bizonyították. Jópár számot nyomtak a legújabb, bő egy hónapja megjelent Our Island – Our Empire lemezükről. A lemezhez képest viszont sokkal ütősebb volt a produkció (bár a vokál eléggé halkra lett beállítva, Molnár Bálint énekes hangja viszont sokkal karcosabb, koszosabb lett, ami jobban illik szerintem ehhez a zenéhez. A közönség élvezte a muzsikát, ment a headbang meg a pogó, de a létszám nem érte el azt, amit ez a zene megérdemelt volna. Hatalmas potenciál van az Insane-ben…
Közeledett a negyed tíz, és elkezdett gyűlni a nép a nagyszínpad köré. Nem is gondoltam, hogy ennyien voltunk… A gyülekezés oka pedig Magyarország egyik legismertebb bandájának, a Tankcsapdának a fellépése. Nekem nem kifejezetten a stílusom ez a zene, bár a régi lemezeket szívesen meghallgatom, de be kell látni, valamit tudnak ezek a fiúk. Nem számoltam meg, de valahol a 40-50. sorban állhattam, vagy ötven méterre a színpadtól, és még mögöttem is volt vagy 15-20 sor. Rengetegen voltak, és mindannyian élvezték is a Csapda produkcióját. Voltak feltörő lángnyelvek, különböző ábrák a kivetítőn, a banda legnagyobb slágerei, másfél óra népünnepély, vissza-vissza-vissza, bónusz számok, extra számok és ráadás számok, majd a végére egy Mennyország Tourist.
A nép pedig ellepte a sörsátrakat a koncert után… Egy óra szünet után pedig irány a Friss Rádió színpad, ahol a Cadaveres következett. Mivel még nem láttam őket, meglepő volt a két dobos felállás, és főleg az, hogy a döngölős thrashbe szerintem nem illik bele a magas tamok sokasága. Ezzel a véleményemmel ismét egyedül maradtam, hiszen a közönség minden erejét összeszedve a három napos sörtúra után egész intenzív mozgásba kezdett. De mire a tetőfokára hágott volna a hangulat, eljött a búcsú ideje, és a Watch My Dyingé is, akiket már nem tudtam végignézni, ugyanis a koncert első fele nem győzött meg arról, hogy jobb buli lesz, mint egy alvás…
Összességében voltak nagyon színvonalas koncertek, mint az Embers, az Insane, a Subscribe, a Neck Sprain fellépése, két meglepetészenekar, akik mindenképpen nagyobb ismertséget érdemelnének, mint a Green Path és a Chrome Rt, rengeteg poén a Stand-Up dumaszínház, valamint Galla Miklós és a L’art Pour L’art jóvoltából. Természetesen a Tankcsapda most is hozta a többezres nézőszámot, mint ahogy várható volt, és a fesztivál látogatottságára sem lehetett egy rossz szavunk sem. És a hangulatára sem.