2013. március 2. @ Csehország, Ostrava – Garage Club
Először ejtenék pár szót a helyről mivel szerintem nem mindennap fordul meg az ember a cseheknél, főleg nem Ostravában. Amikor körvonalazódott, hogy sikerül eljutnom eme jeles turné állomásra és néztem képeket a helyről, a Wigwam jutott eszembe.
Aztán amikor megérkeztünk végleg ez az érzésem támadt, hiszen ez is kint van malacka háza után két utcával. Szóval aki esetleg a közeljövőben meglátogatná az egyébként nagyon jól felszerelt és hangulatos helyet, ne a főállomáson hanem eggyel előtte szálljon le.
Remekül időzítettünk, hiszen a Winds of Plague helyett beugrott Hour of Penance abban a pillanatban kezdett neki a váratlan darálásnak, amikor bejutottunk a tánctérre. Ugyan bánom kicsit, hogy Plague-ék nem tudták vállalni a turnét mégsem, de az olasz brigád oda tette magát, mint előzenekar. Olyasmi volt a zenéjük, mint az ugyancsak olasz FleshGod Apocalypse, csak billentyű és tiszta vokál nélkül. A dobos kolléga pihenés és cécó nélkül küldte az arcunkba a durvábbnál durvább blast-beateket.
A koncert meglepően jól szólalt meg és a gitárosok sem pihentek, melyekből az egyik szolgáltatta a pokoli mély hörgéseket is. Néhol egy kis Behemoth-os hatás is fellelhető volt a zenében, sőt! nem is kicsit. Fél órát játszottak nekünk rövid konferálásokkal az akkorra már majdnem teltházas nézőtér előtt. Külön ki kell emelni a koncertek alatt használt hang és fénytechnikát, remek munka volt.
Körülbelül húsz perces átszerelés után a számomra koncert zenekar The Black Dahlia Murder jött. Az a Shrine to Madness elég korrekt kezdés volt és ezek után is hozták a tőlük megszokott formát. Trevor Strnad aki mindig teljes erőbedobással küldi az arcunkba a vokál témákat most sem pihent egy percre sem, folyamatosan tartotta a kontaktot a közönséggel és biztatta őket a mozgásra. Itt még kevesebben aztán egyre többen csatlakoztak a circle pitekhez és a pogóhoz.
A közönség vegyes volt kellőképp, úgy értve, hogy aki mozgott és bulizott az nagyon csinálta, akik pedig inkább csak nézték a koncertet azokat pedig buldózerrel sem lehetett volna elmozdítani a helyükről. Az elől vidáman egymásnak eső emberek pedig teljesen kulturáltan tették mindegyik koncert alatt a dolgukat és akik elestek azokat egyből felkapták páran.
Sajnos a vége felé már fáradt a hang és kicsit halk volt az ének, de még így is eszeveszett jó bulit toltak nekünk körülbelül negyvenöt percben a srácok. Továbbra is bármikor szívesen elmennék a koncertjükre. Inkább egy válogatás programot toltak most, amit egyáltalán nem bántam köztük játszva a Miasma-t és a Necropolis-t.
Aztán amikor azt hiszi az ember, hogy ezt már nem lehet fokozni rájön egy kellemes sör elfogyasztása közben, hogy még mindig hátra van két zseniális banda. A DevilDriver élén álló Dez Fafara szokásosan hozta a belső leddel ellátott régi stílusú mikrofonját, amitől egy pillanatra sem vált meg. Bennük aztán soha nem lehet csalódni, ahogy felcsendült a The End of the Line intrója éreztem, hogy végeláthatatlan fejrázás és circle pitek teljes sora fog következni. Az elején talán kicsit halkak voltak a gitárok, de ez senkit nem zavart abban, hogy élvezze a koncertet, bele értve az együttest is. A jól megszokott energetikus fellépés az ehhez illő zenéhez.
Aztán egyszer csak Dez megkérdezte a népet, hogy ki érti azt amit beszél, mire persze beindult a csorda vokál, majd azt mondta, hogy jó akkor ti fordítotok a többieknek és erre csak annyit szólt, hogy mindenki üvöltsön egy kurva nagyot. Természetesen mindezt a kaliforniai angoljával konferálva.
Majdan az I could Care less felcsendülésénél éreztem, hogy nekem most és azonnal be kell mennem a zúzdába. Közben feltűnt, hogy a mostani koncerten valahogy sokkal jobban átjöttek a gitárszólóik. Eddig annyira nem figyeltem rájuk.
Majd sajnos a Clouds Over California-val és a Meet The Wretched örök circle pit-el indítós kezdésével elérkeztünk ennek a koncertnek a végéhez is és még mindig hátra volt egy Cannibal Corpse. Addig is tudtam, de itt aztán végképp éreztem mennyire durván jó ez a line-up.
CC-ék a Demented Agression-el kezdtek melynek elejét mintha egy kicsit kibővítették volna, melynél és az egész koncert alatt kicsit halk volt a pergő, de szerencsére így is nagyot szakított a hangzás. A mindig jó kedvű George Fischer, most még többet poénkodott és a jól bevált szófordulatokat is bevetette. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ő fog bedobni egy-két gitárpengetőt a koncert alatt. Nem nagyon kell ecsetelni a teljesítményüket, ha azt mondom, hogy hozták a formájukat. Profin hozták a megszokott témákat és még az A skull full of Maggots-al is megörvendeztettek minket.
Sajnos most nem volt az új lemezről az As Deep as the Knife Will go, de helyette volt sok más klasszikus szám, mint az Unleashing the Bloodthirsty vagy a rögtön utána következő Make them Suffer. Ilyenkorra már annyira befáradtam, hogy a pogót nem vállaltam be, helyette csak középtájékon ráztam a búrám. A gitárszólók nagyjából alkalmazkodtak az album verziókhoz kicsit még jobban megnyúzva, megtépve a húrokat.
Aztán a szokásos zárást kaptuk: Hammer Smashed Face és utána nagy örömömre a Stripped, Raped and Strangled címü szerelmes nóta.
Külön megemlíteném, hogy mindegyik zenekar elsorolta az előtte/utána fellépőket és mindegyiktől bejátszottak egy-egy riffet hozzá. Sajnos odáig nem jutottam el, hogy a pólókat megnézzem, pedig egy turnés remek emlék lett volna. Abszolút mindhárom zenekar hozta a várt formát, a Hour of Penance pedig remek előzenekar voltak akiknek mindenképp be kell majd szerezni valami hangzó anyagukat. Tízből tíz pontos este.
A fotókat Benedek András készítette!