2010. június 13. @ Budapest, Dürer Kert
Csak a véletlenen és néhány szervezési bravúron múlott, hogy eljutottam erre a bulira. Na nem mintha bárkinek is különösebben fontos lett volna, hogy én lássam a fellépő zenekarokat, de azért bántam volna, ha nem vagyok ott és higyjétek el nekem, ti is bánhatjátok, ha nem voltatok ott!
Az estét a Slaughter at the Engagement Party nyitotta, akik engem ugyan nem hatottak meg, a közönség java részét viszont sikerült beindítaniuk. Igazából el tudtam volna képzelni jobban ide passzoló zenekart is kis hazánk death vagy hc portfóliójáról, de a célnak ők is tökéletesen megfeleltek. Nem voltak rosszak, de én annyira nem kedvelem az efféle muzsikát, úgyhogy magamban inkább már a folytatásra készültem.
Második fellépőként a kaliforniai Suffokate tette tiszteletét a Dürer-ben. Ők már az elejétől a végéig kíméletlenül zúztak, nagyon látványosan játszottak és mozogtak a színpadon. Ricky Hoover énekes rendkívül profi módon buzdította a közönséget a tombolásra. A terem telve volt megvadult emberekkel, mindenki táncolt, ugrált, üvöltött. A kimelegedett emberek pedig jól befűtötték a termet, aminek a vége az lett, hogy a hőmérséklet rövid idő alatt jócskán meghaladta a 40 fokot. Ha már vér nem is folyt, legalább volt izzadtság dögivel… Negatívumnak talán azt tudnám felhozni, hogy néhol az ének és a dobok elnyomták a többi hangszert, de ettől függetlenül tökéletes hc hangulat uralkodott egész idő alatt, ami ezért jócskán kárpótolt.
A koncerteknek volt egy súlyos hibájuk, mégpedig az, hogy mindegyik viszonylag rövidre sikeredett. Ez pedig a Veil of Maya-nál teljesedett ki, ők még a rájuk szabott – igen sovány – 30 percet sem játszották végig, pedig akkor aztán még bőgtem is volna a gyönyörtől. A srácok többnyire az utolsó két lemezükről válogatott számokból nyomtak egy rövid válogatást, tökéletesen pontosan előadva az összes komplex, matekos témát. A hangzás hibátlan volt, minden úgy szólt, ahogy kelett, hogy szóljon. Az utolsó számnál már a közönség is a színpadon volt a gitáros meg a levegőben, tényleg csak az volt sajnálatos, hogy szinte egyből az utolsó számnál jártak, pedig ha kétszer ennyit játszottak volna nálam simán nevezhettek volna az év koncertjére. Talán majd legközelebb…
Végül a színpadra lépett az est főzenekara is, a deathcore-ból lassan death metalba hajló zenét játszó Carnifex. Bevallom eleinte mikor megismerkedtem a zenéjükkel nem igazán kedveltem azt, de kis idő elteltével sikerült összebarátkoznom vele, amiben azért nagy segítséget jelentett a legutóbbi februárban megjelent lemezük, a Hell Chose Me. Ez a koncert pedig mit sem rontott ezen a barátságon. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a közönség itt már teljesen fejét vesztette, és nem hiszem, hogy ez csak annak köszönhető, hogy megfőtt az agyuk a 60 fokban. A zenekar színpadi teljesítménye jócskán túltett az én elvárásaimon, mindenki tüzelte a tömeget, kommunikáltak, pózoltak, ahogy az egy profi zenekartól elvárható. Néhány szerencsésnek még víz is jutott, a többieknek maradt a kiszáradás és a porrá zúzódás a Carnifex jelentette death metal csapás alatt. Nem először jártak hazánkban és ha kis szerencsánk van, még nem egyszer visza is fognak térni hozzánk, hogy újra zúzzanak. Én már alig várom!