2023. szeptember 29-30. @ Ausztria, Alter Schlachthof Wels
Első nap:
Tekintettel arra, hogy az utóbbi években nem nagyon, sőt kifejezetten ritkán voltam bármilyen rendezvényen, már az év elején elhatároztam, hogy régi vágyamat beteljesítve ezúttal egy külföldi eseményt nézek meg.
Igazából az ötletet már megalapozta egy fű alatti információ, miszerint a norvég Mare zenekar is fel fog lépni az idén.
Semmit nem tudtam még akkor, hogy egyáltalán hol, mikor, de azt tudtam, hogy látni akarok őket, hiszen a Nidrosian szcéna koronájának ékköve.
De róluk egy kicsit később, most igyekszem mindent írásba foglalni amit átéltem ezalatt a két nap alatt a telihold fényével fűszerezve.
Nos, mivel 2008 óta egyáltalán nem voltam semmilyen külföldi országban, ezért volt egy kis fennakadás a tájékozódással.
Megérkeztem Wels-be és ahogy megbeszéltük a számomra kedves rokonommal, ott találkoztunk a pályaudvaron.
Mivel ő bár kint él Ausztriában, de helyileg ő sem Wels-i, ezért számára is ismeretlen volt a terep.
Miután a szálláson letettük a holmijainkat és ettünk egy közeli étteremben, elindultunk megkeresni a helyszínt.
Végül a GPS-re nem volt már szükség, amikor egyre több egyértelműen metalos embereket láttunk egy irány felé haladni.
Lényegében követni kezdtük őket, egyúttal mások is követtek minket és a végén megtaláltuk a célt.
Első ránézésre mintha egy elhagyatott gyárépület lenne átalakítva kifejezetten számunkra.
A belépéskor amikor egyeztettük az illetékesekkel a neveinket, megkaptuk a belépőket is.
Bár ezen a téren kiemelt köszönet illeti a rokonomat Nórit, aki folyékonyan és németül beszélte meg a dolgokat.
Aztán beljebb mentünk és őszintén szólva bennem óriási volt az extázis és időnként nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ott vagyok-e vagy sem.
A kültér előterében rengetegen folytattak jó ízű beszélgetéseket és nem csak helyiek, hanem a világ különböző területeiről érkeztek azért, hogy egy igazán remek fesztivál keretén belül áldozhassanak a Black Metal oltárán mindezt remek zenekarok kíséretében.
Kicsit ismerkedtünk a tereppel, mert rengeteg distro is látható volt a standokkal és ilyenkor őszintén szólva sosem bírom ki, hogy ne nézzek bele a kínálatokba.
A pénteki nap felhozatala közül a cseh Zmyrna indította meg az estet, de mivel a tájékozódási nehézségek és az érkezés csúszása miatt késve érkeztünk meg ezért nem igazán tudok róluk nyilatkozni, kénytelen voltam az ott jelenlevő személyek egy részétől informálódni.
Három-négy személy nyilatkozott úgy, hogy rendkívül kitettek magukért és nagyon hatásos módon hozzák a középkor világát egy egyedi hangzásvilágban.
Ötvözik a Black Metal-t a gregorián énekkel és igyekeznek a lehető legjobban előadni a középkorból származó ismeretek szerinti démoni megszállottságot is színpadra vinni.
Mindenki akit kérdeztem azt mondták, hogy van még mit csiszolniuk, de még lesz jövője a zenekarnak.
A kérdéseim megválaszolásai után bementem a koncertterembe, ahol ugyan sötét volt, de meglepődtem mekkora a beltere.
Kicsit hátrébb mentem, ahol a Nidrosian és hozzájuk közelálló zenekarok merch. standja állt, természetesen azokat is megnéztem néhány percre és utána figyelmem a következő zenekarra összpontosult, akik épp beálltak a kezdéshez.
A német zenekar a Streams Of Blood nevet viseli és már érezhető volt a beállásból is, hogy nagyon erős lesz az előadás.
Mindannyian corpse paint-ben léptek színpadra és zeneileg nagyon precízek voltak.
Nagyon hitelesen szólaltak meg, mintha a 90-es évek Black Metal szelleme idéződött meg.
Az énekes nagyon aktív volt még eszembe is jutott, hogy mennyi energiája van, mert rengeteget mozgott, tartotta a kontaktust a közönséggel és emellett torka szakadtából sikoltotta ránk a szövegeit.
A gitárok reszelése és a basszusgitár erős dörgése pedig fantasztikus összhangban mozogtak.
Zeneileg leginkább a Silva Nigra jutott elsőre eszembe, de a fények és a hangzásvilág egyértelműen egy igazi, pokoli előadást adott ki és tényleg ajánlani tudnám a zenekart mindenkinek aki esetleg nem ismeri még, emellett magam is megnézném még egyszer őket ha esetleg hazánkban is játszanak majd.
Miután a koncertjük lezárult, kimentem a kültérre, hogy igyak valamit, mert egyetlen egy szépséghibája azért volt a koncertteremnek, mégpedig az, hogy nagyon nagy volt bent a hőség és úgy izzadtam mint egy kutya a kínai konyhán.
A frissítő fogyasztása közben, beszélgettem én is néhány ismerős arccal, hol magyarokkal, hol más nemzetiségű baráttal és persze fél szemem és fülem már arra fókuszált, hogy a következő fellépő mikor kezd.
Nem is kellett sokat várni, hogy a Szlovákiából származó Krolok folytassa a sötétség lavináját felénk.
Az estjüket egy különleges intróval kezdték meg ami már előrevetítette, hogy ez egy old school világú zenekar lesz.
Igazából így is volt, ez a zenekar nem viselt corpse paint-et, hanem egyszerűen ontotta magából a sötétséget dinamikus zenéjükkel.
Róluk pedig leginkább a hazai Witchcraft zenekar jutott eszembe, mert nagyon jól adták elő amit kellett tényleg.
Az agresszív gitártémák és az erős basszus is jelentősen szerepet játszott az old school hatásban, na meg a dobok sem voltak elaprózva, főleg, hogy egészen a mellkasomban éreztem a lüktetését.
Az énekes pedig szintén profi volt, mert tökéletesen találta el a megfelelő módokat, hogy mikor legyen mély és mikor magas a hangja.
Ha a Mayhem a klasszikus felállásában és módjában létezne ma, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy egy-egy Split és néhány közös koncertjük lenne.
Mert amit végig éreztem, hogy náluk az a korszak ékelődött be a Black Metal vonulatából és terjedelméből.
Miután végeztek az előadásukkal, nem mentem ki a teremből mert egy számomra igazán érdekes zenekar következett a sorban.
Egy zenekar akik szintén a Nidrosian szcénához tartoznak és akiknek kiadójuk a legendás underground kiadó, a Terratur Possessions…
A norvég Misotheist 2018-ban jelentette meg első anyagát, ami nekem akkor is nagyon tetszett és nem hazudtolta meg önmagát ami a sötétség igéjének terjesztését illeti.
Mindig kíváncsi voltam rá, hogy milyen lehet élőben, de erre öt évet kellett várnom.
A kivetítőn a háttérben azonnal megjelent egy középkori festményre hajazó kép és a zenekar megkezdte a beállást, mindenre gondosan ügyeltek és miután mindent rendben találtak, néhány perces várakozás következett.
Aztán a színpadra lépve azonnal megkezdték a kripták mélyét idéző gitártémákat és az énekes pedig teljes nyugalomban és fegyelemben, arcunkra meredten énekelte végig a setlist-et.
Óriási élmény volt élőben hallani őket, mert nem gondoltam volna sosem, hogy ezt a dohos hatású (ez pozitívan értendő!) zenét élőben meg lehet valósítani.
Nekik sikerült és amellett, hogy töményen a halált és pestist idézték meg, nemesinek is tudnám nevezni a zenekart.
Az biztos, hogy amikor lehetőségem lesz rá, őket is megnézem újra.
A Misotheist után viszont kimentem és egy kicsit kiszellőztettem a fejemet, hogy felkészüljek a következő zenekar előadására.
Minél közelebb voltam az esemény első napjának végéhez arra lettem figyelmes, hogy a közönség létszáma is növekedett.
Miközben kint cigiztem és beszélgettem néhány helybéli személlyel, már hallottam az amerikai Akhlys zenekar beállását, hogy a pokoli tűzerővel ontsák ránk az audiomérget.
Bementem és már a megvilágítás is fenyegető volt a vérvörös árnyalatokkal.
Tekintettel arra, hogy az amerikai zenekarokat is figyelemmel kísérem már egy ideje, nagyon izzott bennem a kíváncsiság, hogy milyen lesz.
A zenészek előjöttek a (mesterséges) ködből, groteszk maszkokat viselve amit igen ötletesnek találtam, mert nagyon illett hozzájuk és a koncepcióikhoz.
Tényleg olyanok voltak, mintha démonok léptek volna a színpadra és erős Black/Death Metal zenéjükkel tényleg hatást gyakoroltak ránk.
A koncertterem is szinte zsúfoltságig telt meg, alig bírtam mozdulni is.
Ami számomra kellemetlen volt, továbbra is a klíma, mert rendkívüli hőség volt.
De ezzel együtt a koncert maga szerintem nagyon remek volt, bár néhányakat hallottam akik a hangosítással nem voltak elégedettek, de szerintem rendben volt minden.
Ráadásul az is tetszett, hogy talán az Akhlys volt az egyetlen zenekar akik próbáltak kontaktust tartani a közönséggel és láthatóan, érezhetően mindent beleadtak abba, hogy ez az éjjel igazán emlékezetes legyen.
Számomra az is volt, hiszen végre láthattam egy true amerikai Black Metal zenekart is élőben.
Miután a majdnem egy órás repertoárt végig vitték és eltűntek a színpadon, egy kicsit zúgott ugyan a fülem, de ez megbocsátható volt, hiszen keveset voltam az utóbbi időben (pláne ilyen kaliberű) koncerten.
Nem telt el túl sok idő és már megkezdte a felkészülést az est zárásához a norvég Vemod zenekar.
Ők kicsit titokzatosabban készültek, mert arra lettem figyelmes, hogy a hangosítópult, ami a koncertterem közepén helyezkedett el, a függönyökkel igyekezték magukat takarásba helyezni.
Nem sok mindent láttam még akkor, bár sejtéseim voltak, hogy mi várható majd.
Aztán némi idő elteltével a függönyök széthúzásra kerültek és mi, a közönség úgy meneteltünk előre mintha az életünk múlott volna rajta.
A Vemod zenéje már hosszú évek óta gyakori a táramban, mert azzal együtt, hogy Black Metal, annyira “nemesi” és nyugalmat árasztó, hogy hozzá fogható zenével talán nem is találkoztam még.
Ahogy a zenészek kijöttek a hangszereiket felvették, szinte nem is időztek, azonnal játszani is kezdték a számaikat.
Ezek közt fellelhetőek voltak a már eddig megjelent anyagaikról is tételek, de újakat is felfedeztem.
Ami viszont összekötött mindent, hogy bár iszonyat kimerült voltam addigra, annyira elvarázsolt a zenéjük, hogy állva is meditatív állapotba juttatott.
Ehhez társultak a kivetítőn megjelent képek is hol felhős égboltról, hol pedig az északi fényről.
Ráadásul a Mare zenekarból is jól ismert Kvitrim éneke annyira széles skálán mozgott, hogy csak egyet tudok mondani…
Ez az ember egy zseni!
Igazából azzal együtt is, hogy fáradt voltam, de még simán végig álltam volna kétszer annyi időt is, mert fantasztikus előadást láthattam, hallhattam.
Az első napot végül is mindent összegezve rendkívül jól értékelem és igazából kiválóan készítette elő a terepet a második nap számára, amit tűkön ülve vártam.
Második nap:
A második napon az ausztriai Konfession zenekar indította meg az estét.
Valahol érezhető is volt számomra, hogy sokat jelentett számukra, hogy hazájukon belül ezen jeles eseményen állhattak színpadra és ez hozzá is adott ahhoz amit produkáltak.
Túl azon, hogy értékeltem azt is, hogy ők is s 80-as, 90-es évek Black/Thrash Metal jegyeit ápolják és tartják szem előtt és igyekeznek ápolni.
A gyakran elő-előforduló ritmikus gitártémák a dobokkal való összhangban olyan egyveleget adott ki, hogy tényleg élvezhető volt és bár őket sem ismertem eddig egyáltalán, kellemesen csalódtam.
Biztos vagyok benne, hogy még nagy jelentőséggel fognak bírni a nem túl távoli jövőben.
Az estet az amerikai Ominous Resurrection zenekar folytatta.
Már az előkészületekből kivehető volt számomra, hogy “nem fognak viccelni”.
Egy ausztriai személy akivel már az első napon jó haverságra tettem szert, beszélt arról amit látott tőlük a norvég Beyond The Gates fesztiválon és ez fokozta a bennem lévő izgalmat.
Ahogyan ő is jelezte előre a zenészek a pestisdoktorokra (vagy épp a velencei karneválra) hajazó maszkokban és fekete köpenyekben léptek a színpadra.
A zenéjük nagyon misztikus volt és bár volt néhol “zúzás” is, de nem ez volt a fő profiljuk.
Egyszerűen különleges volt a kiállásuk is és a zenéjük is…
…összességében az egész.
Nem is csodálom, hogy a legendás Terratur Possessions is felkarolta őket, mert abszolút beleillik a képbe.
Remélem, hogy lesz még lehetőségem látni őket élőben, meg nagyon foglalkoztat, hogy mi lesz a következő lépésük.
A hangzás tiszta volt és tökéletes, magam részéről egyáltalán nem észleltem semmi kivetnivalót.
Amikor az amerikai pestisdoktorok méltóságteljesen befejezték rituálét, kimentem a teremből és csodálkozva gondolkodtam azon, hogy fura milyen kevesen nézték meg, hiszen nagyszerűek voltak.
De azért azt értékeltem és ebből eredendően megmosolyogtam, hogy a Terratur Possessions főnöke a Misotheist tagjaival büszkén nézték végig az előadást.
Aztán a lengyel Doombringer zenekar vitte tovább a fáklyát.
Az előkészületeket nem láttam, de a lengyel színteret egyébként is ismerem eléggé ahhoz az underground körökben, hogy gyanítottam, hogy nem lesz csalódás.
A lengyel horda nem időzött sokat és el is indult az őrület.
Gyakorlatilag folyamatos mozgásban voltak és mindezt totális átéléssel és élvezettel tették.
Náluk is valahol a 90-es évek hangzását véltem felfedezni, de nem zavart egyáltalán, mert az ősi témákhoz leginkább ez passzolt szerintem.
Helyenként a szintén lengyel Plaga zenekar is eszembe jutott, bár lehet ez a származásuk miatt volt.
Ráadásul oda-vissza ment a frontember és a közönség közötti kontaktus.
Egy szó mint száz a Doombringer is nagyszerű zenekar az underground-on belül.
A következő zenekar elég érdekesnek ígérkezett, mert már korábban bejelentette a finn Warmoon Lord, hogy instrumentális koncertet fognak előadni.
Ez mondjuk szokatlanul hatott nekem, el sem tudtam képzelni, hogy milyen egy zenekar amiben nincs ének?
Megtudtam és érdekes módon nem foglalkoztatott.
A zenészek corpse paint-ben és középkori (vagy ahhoz hasonló) ruházatban kezdték el játszani a zenéjüket.
Talán a legdallamosabbak ők voltak a két napos rendezvényen belül.
Többször egyébként a Sear Bliss-hez hasonlított nekem a zenéjük és emellett érezhető volt számomra mindaz amit akartak közvetíteni zenén keresztül.
A természet, fák, tél, fagy…
Ugyan a középkori szerelés egy kicsit fantasy-s hatású volt, de ha nem a külsőségekre figyel először a néző, akkor a zenéjük mellett ez egyáltalán nem kifogásolható elem.
Azért egyszer énekkel is megnézném a koncertjüket kíváncsiságból, biztos hatásos lenne úgy is, de instrumentális módban is megállják a helyüket szerintem.
Miután végeztek, szinte azonnal megkezdte a felkészülést a kanadai/német felállású Death Worship.
A zenekar már kult státusznak örvend, bár én először talán 2016.-ban hallottam őket.
A vörös fények itt is fenyegetően hatottak, akárcsak a sűrű füst és persze a zenészek megjelenése.
Noha felismertem az általuk játszott tételeket, de helyenként sokkal torzabb volt a hangzásviláguk és a számok közötti szünetekben, még ha viszonylag gyorsan is csaptak a húrok közé, borzasztó volt az ideggyilkos zúgás, úgyhogy egyszer ki is mentem néhány percre majd visszamentem a koncertterembe.
Alapvetően kiváló előadást tettek le az asztalra és a gitárok mint a láncfűrészek cincálták rojtosra a füleimet és a frontember pedig recsegős károgásával meg igazi szörnyekre hajazó hörgéseivel nagyon hitelesen fűszerezték meg a koncertet.
Kétségkívül hűek a nevükhöz és igazi mészárlás volt zenén keresztül amit műveltek.
Megérte látni őket élőben még akkor is, hogy ha többször is a Blasphemy vagy Conqueror zenekarok hangzását is hallottam, bár ez egyáltalán nem véletlen, hiszen a frontember (aki igen hosszú művésznévvel rendelkezik) játszik az említett zenekarokban is.
A Death Worship általi őrület után a belső illetékesek kitessékeltek mindenkit a teremből és elhúzták a keverő pultnál elhelyezkedő függönyöket, amiket ezúttal összébb is húztak és rögzítettek is.
Néhány perccel később egy (pozitív értelemben) furcsa és monoton szintetizátor zenét lehetett hallani amelyben néha-néha egy harang is megkondult.
Egyértelműen elkezdte a legendás norvég zenekar a Mare az előkészületeket a boszorkányszombathoz.
Semmit sem lehetett látni a függönyök takarásában és esélytelenek voltak az önjelölt kukkolók is, mert a túloldalon “járőröző” illetékesek, azonnal közbeléptek.
Bennem fokozódott az izgalom, mert 2016. vége körül ismertem meg őket az izlandi Svartidauði zenekar által és már akkor magába szívott a zenéjük.
Ráadásul a Terratur Possessions is kiválóan promotálja a Nidrosian szcéna kiválóságait.
A Mare (hivatalos információk szerint) négy demoval, két EP-vel és egy nagy lemezzel rendelkezik.
Ritkán állnak színpadra és csodálkoztam idén megteszik, mert utoljára kizárólag egyetlen koncertet adtak és azt is a 2018-as Beyond The Gates fesztiválon az első nagy lemez megjelenésének alkalmából.
Nem is csodáltam, hogy a kíváncsiskodó tömeg már tolongott a teremben, hiszen voltak akik egészen Dél-Amerikából utaztak Ausztriába, hogy láthassák a norvég mesterek előadását.
A függönyök széthúzódtak és a tömeg elindult.
A színpad ezúttal másképp festett mint az eddigi koncertek során.
Nem voltak fények és a kivetítő sem üzemelt.
Kizárólag a színpadon elhelyezett gyertyák fényei világították meg az étert.
A füst pedig sűrű volt, így még inkább kripta hatású volt a környezet.
A korábban említett szintetizátor zene (amiről meggyőződésem, hogy a frontember Kvitrim műve) elkezdett tompulni majd leállt.
Nagyon izgatott volt a közönség is akárcsak én.
Talán egy perc lehetett, de az is örökkévalóságnak tűnt, de aztán megjelent Kvitrim.
Köpenyben, egyenes tartásban, összetett kezekkel és behunyt szemekkel szelte a füstfelhőket lassú lépteivel.
Aztán megállt a színpad közepén az ott elhelyezett asztalnál, amin csontok és füstölők voltak láthatók.
Ahogy megállt, úgy lehetett érzékelni, hogy ő is corpse paint-et viselt, de nem olyan mértékben mint a legtöbb zenész, hanem visszafogottabb és rendezettebb módon.
Nem vette fel még gitárját, hanem az erősen orgonára hajazó zenére gregorián/operai hatású énekkel kezdte meg a repertoárt.
A hangja annyira terjedelmes volt, hogy zsigerig hatolt és futott a hátamon a hideg annyira jó volt.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy most azért térdelek mert fotót igyekszem róla készíteni, vagy tiszteletből.
Végül arra jutottam, hogy mindkettő.
Szinte azonnal ahogy lebonyolította az intrót, megjelentek a zenésztársai is és ő is felvette a hangszerét.
Aztán elindult a koncert és láthatóan Luctus (One Tail One Head, Ritual Death, Beyond Man, Darvaza…) nem hazudtolta meg önmagát, hiszen a zenekar “legvadabb” tagja.
Valósággal tépte a basszusgitár húrjait.
Nosophoros a gitáros (és a zenekar főnöke) pedig teljes átéléssel, corpse paint-tel teljesen olyan volt mint egy élőhalott aki azért kelt fel a sírból, hogy megmutassa milyen dimenziók is vannak még az általunk ismert világon túl.
A dobos játéka pedig annyira erős volt, hogy a mellkasomban éreztem minden egyes leütését.
Mindezt megkoronázta Kvitrim különleges hangja, ami bár a Vemod-tól abszolút eltért, de ez elvégre egy másik aspektusa a műfajnak.
Ügyesen választották meg a setlist-et mert teljesen elégedett voltam a felhozatallal.
Játszottak a korai anyagaikról is és a lemezükről is.
Ráadásul döbbenetes volt számomra, hogy mennyire eltalálták, hogy minden számuk úgy szólalt meg mint a kiadványaikon.
Igazi horrort adtak elő és teljesen elégedett voltam és az is fokozta a hangulatot, hogy egy-két másodpercre Luctus átjött Nosophoros oldalára és miközben játszott igazi “rocksztár” módon belerúgott egy akkorát a gyertyatartóba, hogy az lerepült a színpadról.
Ettől ha lehet még inkább átjött az a sötét hangulat ami a Mare velejárója.
Miután lezajlott a koncertjük, furcsa érzésem volt, mert még akkor is alig fogtam fel, hogy láthattam őket élőben egy exkluzív koncert keretein belül.
Továbbra is kitartok amellett, hogy a Mayhem-De Mysteriis Dom Sathanas mellett szerintem a Mare-Ebony Tower a legjobb Black Metal lemez (aki teheti bármilyen vagy minden formátumban vegye meg, mert tényleg megérdemli a helyet a polcon is).
Összességében a két nap óriási volt, kiváló zenekarokkal.
Helyenként a hangosítással voltak gondok valóban, de nálam ez nem rontotta az összképet.
Ha olyan felhozatallal állnak elő jövőre is ami felkelti az érdeklődésemet nem kérdés, megyek.
Kiemelt köszönetet érdemelnek a Celebrare Noctem Festival szervezői és teljes állománya, mert nem kevés munkát fektettek bele az eseménybe, a rokonomnak Nórinak és helybéli újdonsült haveromnak Lukas-nak is.
De egyébként mindenkit megillet a köszönet aki jelen volt.
Celebrare Noctem Fest (2 nap) személyes értékelésem egy tízes skálán: 10/10
