Koncertbeszámolók

Choose Your Destiny – Koncertbeszámoló

2022. július 29-30. @ Budapest, S8 Underground Club

Tökéletes Lowland levezetés történt a hétvégén az S8-ban. Még ki sem pihentük rendesen, de ez a kétnapos minifest a maradék energiánkat is kiszippantotta belőlünk. Félreértés ne essék, szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy ennél jobb hétvégét nem is kívánhattunk volna.

– ROUND 1 –

Melóból igyekeztem haza, hogy időben érkezzek a nyitásra, de útközben szomorúan láttam, hogy csúszik a kezdés, mivel sajnos a Skog betegségre hivatkozva visszamondta a fellépést. Ezúton is jobbulást kívánunk!

Az S8 Underground Club elé érkezve ismerős arcokkal találkoztam. Itt volt a Komodo zenekar teljes felállásban, Bérczes kolléga a The Unknown Disorder és Phrenesis hangembere és mások. Nem sokáig tököltünk kint, mert kezdtük hallani lentről a beállást. A lépcsőkön lefelé menet egyre csak melegebb lett, sikerült átérezni az igazi Lowland időjárást… 😀 Gyors sörvásár és besorakoztunk a színpad elé. Őszintén szólva elég kevesen voltunk, de ez nem rontott a hangulaton.

A hazai „post experimental math music worship”, azaz az Arkas nyitotta az estét, időt azt nem tudok mondani (az írás közben is még szombatot érzek). Nem ismertem a zenekart és meglepődve láttam, hogy Kocsis Csabánk itt IS dobol! És elmondása alapján kint hagyta a haját… 😀 Nah, de komolyabra fordítva a szót, kissé meghökkentem, mikor megláttam a szaxofont a gitár és dobok mellett. Kíváncsian figyeltem, hogy ebből mi fog kikerekedni. A számok elején hirtelen visszacsöppentem a Sin City című filmbe és eszembe jutott a Too Many Zooz zenekar is, de mielőtt teljesen elábrándoztam volna egy tempósabb ütem ütötte fel a fejét és visszatértem a valóságba. A számok hossza kb másfél és két perc környékén mozog. Az instrumentális zenében az állandó gitár és dobok mellett néhány számban a szaxofont a fuvola váltotta. Furcsa világba repítettek bennünket Arkaszék, nekem egy kis vokál hiányom azért volt közben. Mondjuk egy Igorrr féle vokális hangzást el tudnék még képzelni a bandában.

Már a megérkezés pillanatában rengeteg ismerőssel találkoztunk. Leérve a helyre pedig a megszokott barátságos S8 krúúú fogadott minket. Az első zenekar a Skog sajnos betegség miatt kénytelen volt lemondani a fellépését, így bőven, majd kerek 1 óránk volt felpakolni, beállni, akklimatizálódni. Mire belekezdtünk a műsorunkba, már szép számmal kezdett megtelni a tánctér. Közönség részről, bár nem egy könnyedén befogadható muzsikával kooperálunk, azért minden lejátszott dal után jelezték, hogy azért csak kellemes a muzsika. Pogó, tánc, vaaalóóófdeeeeeet nem igazán volt jellemző, de azt a többi zenekarra bíztuk. Mi a színpadon jól éreztük magunkat és a koncert utáni gratulációkból is az jött le, hogy akik eljöttek meglátogatni az eseményt és a bandát, szintén kellemesen érezték magukat. Utána pedig belemerültünk mi is az este és a pult adta lehetőségekbe, hallgatókkal, cimborákkal, zenésztársakkal.” – Arkas

Az est következő fellépője a győri Devoid zenekar volt. Legutóbb a KMM Tehetségkutatón találkoztunk, ahol a döntőben a II. helyezést sikerült elhozni a srácoknak, illetve Macher Zoli a legjobb gitáros különdíjat érdemelte ki! Gratula még egyszer! Többször volt már alkalmam látni a zenekart, de ilyen show-t még nem láttam tőlük! Félreértés ne essék, de szerintem Szilárd minél többet iszik, annál jobb a buli! 😀 Imádtam minden pillanatát!! Voltak kisebb technikai nehézségek pl. a mikrofonnal (xD), de ez így volt tökéletes! Ők tipikusan az a zenekar, akiknek kell a tér, így az S8-as színpad kissé szűknek bizonyult, de ez nem ment a show rovására…SŐT!! 😀 A gitárok domináltak a koncert alatt, de gyerekek..a show(!!)..érted?!…az mindent vitt! Headbang, circle pit, mellkas ütés, pogó, esések, mikrofonállvány a pitben, térd verés, dárembészelés a kábelekben..mi kell még?! 😀 Az utolsó szám break down-ját újrajátszották, amit Iváncsó Gábor és Bérczes Róbert végig „énekelt” (lásd. videó) 😀 Legközelebb, szeptemberben a Betonban lépnek fel. Menjél el és nézzed meg szépen őket!

Az utóbbi hetek megfeszített tempója után, végre eljött egy olyan családias buli amin nem kellett szegre pontosan mindent játszani, vizslató szemek kereszttüzében. Időben elindultunk és oda is értünk a helyszínre nagyon korán. A fenti két tényező hatására a zenekar jelentős része este 7-re részeg is lett, ez egyeseknél csak fokozódott a buli kezdetéig. Elején még eljátszottuk a gourmét, mindenféle sós karamellás felsőerjesztésű kótyonfittyekkel, de mivel valaki már a szájába se talált be, hamar előkerültek az alsópolcos gumicsizmamosó elixirek, aminek tartalmáról nemcsak hogy nem illik, de nem is szabad érdeklődni. Ennek ellenére idei egyik legjobb bulinkat nyomtuk. A baszódásokkal tarkított színpadi jelenlét eléggé kifárasztott minket és dehidratált is, ezért nyilván folytatódott az ivászat koncert után is. Adrián végre megkapta becsületes becenevét, szóval most már hivatalosan is „Gyufafej“-ként fogunk a jövőben hivatkozni a kis vörös fejére. Természetesen egy csomó mindent ott hagytunk, de a Phrenesis zenekar volt olyan kedves, hogy másnap orvosolja az égbe kiáltó trehányságunkat. De nyilván egy zenekarban sosincsenek hibásak, csak áldozatok. Pláne a miénkben.” – Devoid

Elindultunk a szokásos körökre és kifelé menet meglepődve láttam, hogy fél Indonézia jelent meg a klubban. Nem az a szokásos „metálos”, hanem az az „átlag ember” kinézetű arcok. Sejtettem, hogy az utolsó fellépő érdekli őket és volt bennem egy olyan érzés, mint mikor először mész el külföldön egy koncertre és ismerkedsz az ottani szokásokkal. Nem sokáig tököltem kint (habár jól esett a friss levegő), mert kíváncsi voltam az indonéz származású, progresszív death metált játszó zenekarra.

A banda 1995-ben alakult és ők voltak az eső indonéz metál zenekar, akiket leszerződtetett a Sony 2003-ban. Azóta a 6. albumukon vannak túl, amit 2020-ban adtak ki Killchestra címmel.

Nem ismertem eddig őket, de az már előre meggyőzött, hogy innen egyenesen a Wackenre mentek játszani! Megtelt a nézőtér és kezdett a Burgerkill! Ne tévesszen meg a „vicces” név, nagyon komoly szettet nyomtak! A vörös füst homályából hihetetlen energiával indított a banda. Nagyon rutinos volt a hangzás és a színpadi összkép is. Az énekes arcbamászó stílusa tekintélyt parancsoló, a gitárok és dobok magasan tartották a vérnyomást. A szólókat külön ki kell emelnem, valami istenet nagyok voltak. Az Under the Scars akkorát szólt, csak kamilláztam. Furcsa volt látni az indonéz közönséget bulizni: pogóztak, headbangeltek, ördögvilláztak végig. Az egyiket fel is kaptuk, imádta a body-szörföt! 😀 Beszélgettem az egyik figurával és mondták is, hogy Indonéziából származnak és itt dolgoznak.

Én azt emelném ki, hogy nagyon jó és meglepő volt látni, hogy a konzulátusról is eljöttek az indonézek azért, hogy megnézzék a zenekart és mindenki szanaszéjjel élte a dolgot! Konkrétan 30 emberes wall of death volt. Hát azon aszittem’ beszarok. Meg az, hogy a konzulos arcok stage dive-oltak. Nagyon fasza volt! Képíró azt mondta, hogy maga a főkonzul is ott volt, az idősebb ősz hajú faszi, személyesen. Szóval úgy extra nagy respect!” – Tóth Gellért

Koncertek után ivászat, rockdiszkó, Anselmo-nak meg egy nagy respect! 😀

Villanyoltás.

– ROUND 2 –

Hát nem mondom, hogy kipihentem magam, de azért egy zuhany még belefért (tudom, undorító..), majd irány vissza az S8-ba. Különösen igyekeztem nem elkésni, mivel nagyon szerettem volna megnézni elejétől az első bandát.

A „slam-metal-hardcore-t baszató” szintén győri Phrenesis nyitotta az estét. Ők az egyik KMM Tehetségkutatós felfedezettem, akiktől először láthattam egy teljes szettet. Hasonló időjárás uralkodott lent, mint előző este, de már nem zavart annyira… Technikás gitártémák, talpalávaló dobok. Robit, az énekest külön ki kell emelnem, egy igazi állat a színpadon! Az a mimika magáért beszél! 😀 Na meg persze átbulizta az előző estét velünk, szóval respect! Volt egy kis technikai malőr a bőgővel, de sikerült elhárítani. Olyan szinten, hogy utána az vette át a domináns szerepet. A szellős közönség ellenére rendesen odatették magukat a srácok. Az outro-t Iváncsó Gáborral „énekelték” végig (lásd. videó) 😀 Legközelebb a Devoid-dal játszanak a fent már említett Betonos bulin.

Következő fellépőnk a magyar „Melodious Death Metal Act” Nygmalion volt. Ők is felléptek a Lowland csütörtöki napján, amiről sajnos lecsúsztam (szerintem a vegetatív állapotok miatt)… Tehnikás gitárjáték, progresszív melodeath hangzás.

Külön öröm, hogy a Nygmalion zenekarnál vendégszerepelni láthattuk a brazil énekest aki a banda lemezén is kölcsön adja a hangját néhány szám erejéig.” – Újj Kristóf (K Photos Hungary)

SETLIST:

1. Inherited Intro (Nigromantia)
2. Inherited Burden (Nigromantia)
3. Unhealed Scars (Nigromantia)

----------------------------
4. Exposed (Instrumental Intro)
5. Follow Your Fears
6. Nygmalion
7. Cage of the Paralyzed
8. Worth
9. Twist of Fate
10. The Quantum Queen

------------------------
11. Fallout (Nigromantia)

„FYI. Nigromantia az előző formáció, ugyanezekkel a tagokkal 🙂

Szervezés (Iváncsó Gábor): ★★★★★

Hangosítás (Kiss Norbert): ★★★★★

Helyszín/Ellátás (S8/Képíró Sándor): ★★★★★

Hangulat/Közönség: ★★★★★

I. (?) Choose Your Destiny Minifest összesítve: ★★★★★

Különdíj Iváncsó Gábornak a Komodóból, aki mind a 7 zenekar koncertjét végigtombolta a színpad előtt és/vagy a színpadon!” – Nygmalion

A debreceni modern groove-metál zenekar, a MOLTO folytatta az estét. Magyar szövegek, domináns basszus, HC összkép, JUMP! 😀

Köszönjük a lehetőséget, hatalmas élmény volt ilyen lelkes közönségnek játszani. A zenekar eddigi legjobb bulija volt. Bár rohadt meleg volt! 😂😂 Akkor is megérte! Köszönjük a lelkes közönségnek, az S8-nak és a többi zenekarnak is. Valamint a király hangzást a technikusoknak! És természetesen Komodonak a meghívást! 😀😀 Nagyon jól éreztük magunkat, várjuk a következőt, ami elvileg szeptember közepén lesz!” – MOLTO

SETLIST:

INTRO
1. ROLLER
2. SZELLEM
3. NAPOK HALOTTJA
4. NINCS TOVÁBB
5. ÉBREDJ DÉMON
6. SENKI
7. FELÉBREDTEM
8. MARADJ MÉG
9. ÁLMODTAM
10. MEGTÖRT ÁLOM
11. DOMINÁNS FÉRGEK

Az est sztárfellépője a „budapesti groove-thrash-deathcore zenét játszó” Komodo! Szerintem sokak nevében mondhatom, hogy erre vártunk az egész CYD alatt. Furcsa volt látni, hogy az egész minifeszt alatt lent bulizó négyes most a színpadon zárja a hétvégét. Lowlanden talán az egyetlen olyan zenekar volt, aki miatt kimentem a tűző napra, a 14:30-as kezdésre! De megérte! Kegyetlen jó muzsikát húznak a srácok! Mindenképp szerettem volna felvenni közelről Anselmo, akarom mondani Csabika dobjátékát, de olyan tömény vörös füstben kezdtek, hogy nem sok látszik az egészből..de az energia így is átjön szerintem! A közönség nem bírt magával, folyamatosan ment a pogó, a headbang, wall of death, térdcsók(?!), mosh, színpadon fetrengés és még egy gyönyörű bukfencet is láttunk a pit tetejére beadni! Még mindig azon csodálkozom, hogyan tudták ilyen faszán lehozni a koncertet így két nap party után?! A Molto közben hallottam Gabika hangját és gondoltam magamban, hogy ez így nem lesz tuti… Nem a f*szt! Simán lehozta a legmélyebb hangtól a legmagasabbig! Sebikén és Andriskán is látni lehetett a pokoli hőség nyomait, de megedződtek már a Lowlanden… 😀 A legjobb Komodo show-t láthattuk eddig szerintem (amin én is ott voltam)! Jól szólt összességében az egész így együtt (mint mindig), de az, hogy a végén félig helyet cserélt a zenekar a közönséggel, plusz emelt a hangulat faktoron! ☺ A végén a Phrenesis tagok is a színpadon rockoltak, az énekesük, Róbert pedig kisegítette Gábort a disznótorban! 😀

2022.08.18. BARBA NEGRA! Ott a helyed! \\m//

Isten volt az első, de reméljük nem az utolsó C.Y.D. minifeszt. Mind a 2 nap irdatlan nagyot mentek a zenekarok és a közönség is nagyon pörgött, amiért ezer hála és köszönet! Reméljük jól érezte magát mindenki! Nyilván az utolsó pillanatban több zenekarnál is beütött a focs’… Lerobbant autó, nátha, ufó-támadás, de a krumpli az mind elfogyott szerencsére!!! 😃 Több pörkölt pit is kialakult, wall of death, body surfing...” – Komodo

„Imádtam. Nagyon odatették magukat, hangulat is megvolt, sugározták azt a dilis energiájukat mindannyian. Irdatlanul elfáradtam 😆” – Benyovszky Eszter (A lány)

„Imádtam az estét! Remek zenekarok, remek arcok, sör, szeszgőz, Akela, testnedv, tombolás! Függetlenül attól, hogy oxigén nem igazán jutott az agyamba, a pogót és a circle pitet ki nem hagyhattam! Legemlékezetesebb pillanat számomra az volt, hogy Csabival közösen ledoboltunk egy lágy, jazzes Komodo darabot, miközben a színpad megtelt a jónéppel. 😃” – Kasper Botond (Needless, Skog)

„Szerintem egész jól éreztük magunkat! 😁 Jó bulit csináltak a srácok mindkét nap. Az első nap sajnáltam, hogy elmaradt a Skog, viszont nagyon meglepődtem a Burgerkillen. Soha nem hallottam még róluk.. 😅 Azért elég menő volt! 😃 De nyilván a Komodo volt a legnyerőbb!” – Balcsák Nikolett

„A lelkesedés megalapozója a kivételesen nem annyira meleg törköly pálinka volt, mely idillien kiegészítette a terem szaunaszerű hőfokát, a gerincropogtató riffek kíséretében!” – Lass Andrea

„A meleg ellenére is nagyon jó volt a hangulat. Ahogy a végéhez érkezett az este egyre aktívabb volt a közönség és ezt jó volt érezni. Látni, ahogy tomboltak együtt az emberek, felemelő érzés volt számomra. Jó társaság, jó zene és a végén katarzis.” – Kovács Judit Jucus (Vigyázz-kész-FOTÓ)

„Igazi groove-os Underground estét éltünk meg szombaton. Végre összehozták a legkirályabb bandákat egy mini fesztivál keretében. Négy nagyszerű zenekar játszott együtt az ország különböző végeiből, és annyi ismerőssel futottam össze, nem is jutott időm arra, hogy mindenkivel szót váltsak. Fotósként sok kis koncerten probléma, hogy a zenekar áll egy helyben és nincs téma, lefotózod őket, de a 4. kép után mindegyik ugyanolyan lesz. Ez most nem volt így. A Molto és Komodo zenekarok koncertjén zenész a közönség között, közönség a színpadon, sőt másik zenekar zenésze is előfordult a mikrofon mögött. Imádom amikor ilyen hangulatot tud teremteni egy zenekar. Ez az igazi Underground.” – Újj Kristóf (K Photos Hungary)

“Igaz sajnos első nap nem sikerült a Skoggal színpadra kerülni, de második nap mégis lenéztem és egyáltalán nem bántam meg! A hangulat már Phrenesis játékideje alatt sziklaszilárd alapokra került, amit a többi együttes is sikeresen megugrott. Első Komodo koncertem egy hatalmas élmény lett végül! A srácok vérprofi show-t adtak! Rég éreztem ennyire jól magam!” – Márton Dani (Needless, Skog)

0729Choose Your Destiny

Kapcsolódó cikkek

Devoid – Shards EP és új klip megjelenés

KMZ

Monastery, Mhorai, Komodo – Koncertbeszámoló

KMZ

Köcsögmetál vs. Tirpákcore az Instant-ban, azaz kacagás a pogóban!

KMZ

Generation Breakdown, Arkas – jól éreztük magunkat

KMZ

Cadaveres, Devoid, Beerzebub – csodás közönség

KMZ

DEVOID – Parallel Realities EP

Herczeg Frigyes

Megjelent a győri Devoid zenekar új 5 számos EP-je Parallel Realities címmel

KMZ

DeathcrusH, Arkas – Koncertbeszámoló

Steve

XIII. Full of Anger Underground Metal Fesztivál – még rengeteg sikeres FOA-t kívánunk

KMZ

Megjelent a győri Devoid zenekar „Cheapest Fake of All” videóklipje

KMZ

Arkas, Hiraeth – közös bandázás, sörözés, hallgatókkal való sztorizgatásokkal zárult az este

KMZ

Komodo, Mudi, Eilema – Koncertbeszámoló

Steve

Akela, Beneath the Void, Komodo – Koncertbeszámoló

Steve

KMM Tehetségkutató: II. Elődöntő – Koncertbeszámoló

Steve

KMM Tehetségkutató: I. Elődöntő – Koncertbeszámoló

Steve

Beerzebub / CYD / Devoid – köszönjük Székesfehérvár, visszatérünk!

KMZ

Aornos / Ygfan / Arkas – megint remekül éreztük magunkat ezen a rendezvényen

KMZ

Komodo / Erkölcsi Mozsdo / Türböwitch – irdatlan partit sikerült összehozni

KMZ

Monastery / Krampüs / Devoid / Witchthrone – nagyon jó kis buli kerekedett ki ezen az estén

KMZ

Megjelent a Devoid zenekar új klipje „Gacy”

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek