Christian Epidemic, Agregator, Sentio Ergo Sum – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2018. jún 21, 11:58 :

2018. június 8. @ Budapest, Supersonic – Blue Hell & KVLT

Eddigi pályafutásom során összesen kétfajta koncerten voltam: az egyik az az, ahova pontosan, időben érkeztem, majd ezek után hosszú órákat vártam arra, hogy elkezdődjön az első fellépés. És van a másik, ahonnan késtem, természetesen ezzel párhuzamosan egy vagy két zenekar is kiesett, így gyakorlatilag lekéstem azt a fellépőt, aki miatt mentem. Minden bizonnyal az én készülékemben van a hiba, de én a Sentio Ergo Sum – Agregator – Christian Epidemic trió fellépésére este hétre értem oda, és közel voltam ahhoz, hogy megkérdezzem a kapuban ülő biztonsági őrtől, hogy akkor ezek szerint tényleg elmarad-e a koncert, ugyanis a Vörös Lyuk – Kék Lyuk előtti udvaron rajta és rajtam kívül az égadta világon senki nem volt.

Aztán szépen lassan kiderült, hogy igen, lesz ez a fellépés, de hogy pontosan mikor, azt senki nem tudja, és hogy nem este hétkor, az is teljesen biztos, úgyhogy bánatosan ücsörögtem az udvaron és iszogattam a húgymeleg Buckler-t a dögmelegben a lemenő nap fényében, miközben a levéltetvek glóriaként röpködtek körülöttem. Persze el lehet ütni az időt fontos és kevésbé fontos dolgokkal, például az egyik ilyen fontos és érdekes megfigyelés, hogy új festmények kerültek a Kék Lyuk falára és a vécék ajtajára. Természetesen elszalasztottam az alkalmat, hogy megkérdezzem Bazsitól, hogy ezek micsodák, mikor kerültek oda, illetve ki volt a művész, de ezt a kört nem fogom legközelebb kihagyni. Olyan este nyolc környékén befutott az első zenekar, a Sentio Ergo Sum, szépen lassan elkezdek lecuccolni, majd nem sokkal utánuk megérkezett a Christian Epidemic is. Gondolom, ekkortájt futott be az Agregator is, de igazából nem volt kristálytiszta, hogy ők pontosan mikor érkeztek meg.

Szép lassan megkezdődött az első zenekar beszerelése, lassan-lassan szállingóztak lefelé a rajongók, majd rövid beállás után a húrok közé csapott a szegedi Sentio Ergo Sum. Jól láthatóan nem egyedül jöttek – egy nagyjából kéttucatnyinak tűnő kemény mag biztatta folyamatosan a zenekart már a kezdetek kezdetétől. A Sentio Ergo Sum minimum 2012 óta aktív Szegeden, legalábbis ebben az évben adtak ki egy EP-t, majd három évvel később ezt egy hat számból álló stúdióalbum követte. Az én életkoromban a világban már egyre több az újdonság, például a Sentio Ergo Sum-ot sem ismertem egészen eddig a fellépésig, de azt kell hogy mondjam, nagyon pozitív hatás gyakoroltak rám. Az elején nem egészen értettem, hogy mi is lesz ebből, de azt kell hogy mondjam, hogy a zene, az ének és a dalszövegek nagyon jó összhatást adtak. Ezen a ponton szeretném kiemelni Mézer János énekhangját és énekstílusát, amelyik teljesen egyedi, és számomra teljesen koherens egységet alkot a dalok szövegvilágával. Üdítő volt látni, hogy Magyarországon is léteznek illetve megjelentek azok a zenekarok, amelyek a megszilárdult, mármár ódivatúnak mondható stílusokat képesek újragondolni, és azokon belül vagy akár azokon túl képesek újat mondani – új hangokkal, új stílussal, új megközelítéssel.

 

A zenekar nem pályakezdő gyülekezete, gondolom a Szenti fivéreket – Árpádot és Attilát –, illetve az ő működésüket nem kell nagyon részleteznem. Nagyjából negyvenöt perc jutott a Sentio Ergo Sum-nak, akik – még egyszer – egy üdítően fantáziadús, nagyon-nagyon jó stílusú zenét játszottak, és mindemellett fantasztikus hangulatot csináltak. Úgyhogy úgy voltam vele, hogy istenigazából a kutyát sem érdekli a késői kezdés – vagy az én korábbi megérkezésem –, ha csak ennyi történt aznap este, már megérte, és igazából még hátra van az Agregator aznapra, nomeg az est fénypontja, a Christian Epidemic. Messze nem volt teltház, szépen kényelmesen lehetett ki-be sétálni az első sorba fotózni, de jól láthatóan gyűltek a népek. A Sentio Ergo Sum és az Agregator közötti szünetben kimentem a bejárathoz, és csak a hosszú tömött sorban érkező embereket lehetett látni – akik, vesztükre, kihagyták a szegediek fellépését.

A tatabányai Agregator-t gondolom nem kell külön bemutatnom: 21 éves működésükkel a magyar metál színtér egyik megkerülhetetlen elemei. Talán ők voltak azok az este során, akik a legjobban megerősítették a Dødheimsgard énekesének, Vicotnik-nak a legfontosabb megfigyelését: “a művészet az utolsó olyan dolog a Földön, amelyik őszinte”. Azzal együtt, hogy az Agregator zenéje gyors, pörgős – kívülálló számára idézőjelben agresszív –, ez az este az örömzenélésről szólt. Látni lehetett ezeken az embereken, hogy ők azért jöttek oda aznap este zenélni, mert élvezik, mert jó a buli. Mikus Tamás önmagában is egy karakter, gondolom az este során általa elfogyasztott egy-két üveg – szigorúan buborékmentes – ásványvíz is segített, de egy nagyon közvetlen stílusú, a hallgatósága kommunikálni tudó és kívánó, közvetlen, jófej énekes képe rajzolódott ki előttem. Nem az első és nem az ötödik fellépésük, amit látok, de azt kell hogy mondjam, hogy sok nemzetközi fesztiválon láttam már az Agregator-nál gyengébb zenét és gyengébb színpadi teljesítményt mutató fellépőt – akár a főműsoridőben a nagyszínpadon is.

 

Akárcsak a Sentio Ergo Sum, az Agregator is meglehetősen jól szólt, tisztán lehetett hallani a hangszereket, és maga a zene sem volt túl hangos – sajnos nagyon sok olyan esetbe futottam bele, amikor a gyenge keverési teljesítményt a hangerővel próbálták pótolni, szerencsére mind a két zenekar keverése ennek tökéletes ellenpéldája volt. A nagyjából egy órás fellépésük során keményen megmozgatták a társaságot – eddigre már nagyjából mindenki odaért, aki aznap koncertet akart hallgatni, így gyakorlatilag az Agregator teltházzal ment le. Még egy ráadásszámra is tellett, és kicsivel éjfél után gyorsan megkezdték a Christian Epidemic beszerelését.

Már jóval elmúlt éjfél, amikor a Christian Epidemic elkezdett beszerelni és elkezdtek beállni; ez általában azért húsz-harminc perc alatt le szokott menni, de itt most sokkal tovább tartott mindez. Nem feladatom megtippelni, hogy mi lehetett a baj, de a zenekar és a keverő közötti kommunikáció valami miatt nem működött rendesen, és végeredményként – hosszas próbálkozás után is – egészen csapnivaló lett a hangzás. A zenekar új, hatfős felállással lépett fel, Barni nélkül – illetve hogy egészen pontos legyek, Barni jelen volt, de a hallgatóság soraiban. Igazából a hangzás agyoncsapta fellépést, ráadásul nagyon sok idejük ment el a beállással, úgyhogy a setlist-ből is húzni kellett. Hallani a szintetizátoron (Anett) túl nem sok mindent lehetett, és maga a szintetizátor is folyamatosan besípolt. Borhidi Gáborból az égadta világon semmi nem hallatszott, se a gitár, se az énekhang, pedig az ő hörgése a könnyű és dallamos zenei részek fontos ellenpontozása. Tibi éneke viszonylag jól hallatszott, de sajnos egy csomó esetben elcsúszott, Zsolt pedig próbálta kihozni magából meg a zenekarból a maximumot, már amennyire ezt hajnali egykor, tök idegesen ebben a feszült helyzetben meg lehet tenni.

Zoli nagyjából az utolsó előtti számnál fogta, föladta és egyáltalán nem játszott – és azt kell hogy mondjam, hogy ez az első egy-két percben nem is igazán tűnt föl. Imréből sem lehetett túl sokat hallani, ami meglepő, merthogy a dob eltűnjön, arra nem nagyon hallottam még példát, de lényeg a lényeg, én a cineken kívül az égadta világon semmit sem hallottam a dobból. Az utolsó dalnál hátramentem a dobos melletti kis oldalajtóhoz, hogy belehallgassak, mit hallani a színpadon, de igazából ott is ugyanolyan volt a hangzás, mint a nézőtéren. Emiatt persze a zenészek időnként el-elcsúsztak – egészen egyszerűen nem hallották sem egymást, sem a dobot.

 

Igazából nagy öröm volt hosszú idő után a zenekart a színpadon látnom, nagy öröm volt személyesen is jelen lenni az első hatfős felállással nyomott koncerten – erről Széles Zsoltot meg is fogjuk kérdezgetni nemsokára. Öröm volt hallani a klasszikusokat, öröm volt hallani az általam unalomig játszott kedvenceket, de hogy pontos legyek, öröm lett volna rendesen hallani őket. Legnagyobb meglepetésemre Zsolt egyáltalán nem volt letörve a fellépés után, tök pozitívan közelítette meg az egészet, mint mondta, mindenből lehet tanulni, ebből is, és az egész felállás nagyon-nagyon jól fog szólni a Rockmaratonon. Ezt magam is így gondolom, úgyhogy már készülődöm július tizenharmadikára, a Fekete Péntekre (ezt játszotta nekünk aznap este a Christian Epidemic: Eltörölt Világ, Szellemből hússá, Pusztítástan, Ezer harang, A fájdalom koronája, Angyalok nyelvén, Újjászületett, Lehajtott fejjel).

BRIEF SUM: Three bands gave a fantastic gig in Blue Hell, Budapest. Sentio Ergo Sum from Szeged were the big surprise of the day at least to me, and I did fell in love with their vocal and lyrics. Agregator from Szeged are not new players in the genre at all, stronger than many international bands I have seen on the main stage of big open air festivals. For some unknown reason, sound of Christian Epidemic was terrible, keyboards were hiding all the remaining instruments, but I’m sure the new setup with six people will perform on Rockmaraton better than ever before!

Ezt a cikket eddig 677 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..