Circle II Circle, Manticora, Burning Black – Koncertbeszámoló

2009. május 11. @ Budapest, A38 Hajó

A Livesound szervezésében:

A dallamos metal koncertek mindig családias, baráti buliknak ígérkenzek számomra és nem volt ez másképp a Circle II Circle koncertjével sem. Ez a floridai prog-power zenekar az egyik legelső heavy metal banda volt, amit hallottam, és bár nem váltam igazán nagy rajongóvá, a Watching in Silence debüt Out of Reach című nyitódala máig nagyon sokat jelent nekem. Így nem tétováztam, mikor meghallottam, hogy van esélyem élőben hallani a bandát, ráadásul az előzenekar sem volt teljesen érdektelen számomra, a dán Manticora is a dallamos zenék számomra még elfogadható ágába tartozik. Egészen a koncert napjáig csupán ez a két fellépő volt kihirdetve, így egy rövid, de élvezetes igazi metal éjszakára számítottam.

Mikor pár perccel nyolc előtt leértem a hajó gyomrába, meglepődve tapasztaltam, hogy egy zenekar már játszik, stílustól függetlenül nem szoktam hozzá, hogy bármilyen koncert is időben kezdődjön. Egészen élvezhető régisulis heavy metal szólt a színpadról, extramagas fekvésű vokálokkal és nagyon félénk színpadmunkával körítve, így a leghalványabb sejtelmem sem volt, mi történik. Nyolc után nem sokkal a zenekar elhagyta a színpadot én pedig végül a merchpult mögött álló amerikai úriembertől kaptam meg a felvilágosítást, hogy egy Burning Black nevezetű olasz banda volt az, amit láthattam. Hogy hogy kerültek oda minden létező előjel nélkül, nem tudom, de az egyéniség hiányát leszámítva – bár kevesebbszer kéne ezt leírnom – élvezhetőek voltak.

Rövid hangolás után elfoglalta a színpadot az elég vegyes külsejű dán Manticora. A basszeros úgy nézett ki, mint Bryan Adams zenéje, az énekes bőrnadrágba bújtatott, szőke Manowar-harcosnak tűnt leginkább, a dobos pedig egy-az-egyben Jukka Nevalainenre hasonlított a Nightwishből. Az egész színpad, de még maguk a tagok is tele voltak Manticora logókkal, gitárpántok, csuklószorítók és tetoválások formájában (a basszeros felkarján japán katakanákkal volt felvarrva a Manticora név). Feltűnt, hogy bár elvileg hatan alkotják a bandát, csupán négy embert látok a színpadon, de az énekes elmondta, hogy a szintisük néhány hónapja kilépett (és megpaskolta az egyik hangládát, mondván itt a szintis) valamint, hogy az egyik gitárosuk egy nappal a magyar buli előtt, Milánóból haza kellett, hogy repüljön. A hiányos tagságtól függetlenül majdnem száz százalékos koncertet adtak. Mivel legalább négy kamerát meg tudtam számolni, amik a koncertet vették, gyanítom, hogy ez később felhasználásra kerül. Ez meglátszott a tagok teljesítményén is (vagy csak alapból ilyen arcok), sokat mászkáltak, az énekes pont eleget beszélt a számok között, alapvetően jó humorérzékkel megáldva. Sajnos a közönség vagy nagyon szégyenlős volt, vagy egy szót sem tudott angolul, de a poénokon csak igen kevesen nevettek, és Lars kérdéseire csak néhányan válaszoltak. Szinte az összes albumukról játszottak a dánok, és jóféle galoppozós metaljuk azért beleállította a mozgásvágyat az emberek lábába, mégha rendesen nem is mozgott rájuk senki. Szinte az összes albumukról játszottak, és itt jegyeznék meg egy igen kínos dolgot. Lars több számnál is elmondta, hogy melyik albumról való és várta a közönség részéről a reakciót, de a hallgatóság minden ilyen alkalommal teljes csöndben állt, ez biztos nem esett túl jól nekik. A legelső sorban azért akadt egy Maiden pólós fiatalember, aki látszatra az összes Manticora szöveget tudta, így rá szemmel láthatóan több figyelmet fordított Lars és jópárszor meg is énekeltette. Gyanítom, hogy a banda nem ezen a koncerten érezte a legjobban magát, de azért nem fulladt teljes érdektelenségbe az előadás.

A dánok szűk egyórás műsora és egy újabb kis átszerelés után színpadra lépett végre amiért mindenki jött, a Circle II Circle. Ahogy azt előre sejtettem, vidámak és játékosak voltak egytől egyig, mégha a játékos szó talán kicsit lekicsinylően is hangzik egy metalosra használván. Azonban csakis ezt a szót tudom használni a dánoknál is többet mászkáló, folyamatosan vigyorgó és viccelődő floridai ötösre. Rövid kis intro után az új album Fatal Warning dalával kezdtek és az este során a legtöbbet (nem meglepő módon) az “új”, Delusions of Grandeur című albumról játszottak. Nagy sajnálatomra, sem az Out of Reach-t, sem az All That Remains-t nem játszották, de ennek ellenére azt hiszem, mindenki elégedett lehetett a műsorral. Az igazán karib-tengeri kalóz külsejű basszeros, aki egyben a szintis is volt, volt a legnagyobb mókamester a bandában, egy pillanatra sem hervadt le a mosoly a szája sarkából, de a többiek sem voltak rosszkedvűek vagy enerváltak, mozogtak, kommunikáltak és persze játszottak, méghozzá a tőlük elvárható szinten. A zenekar dalai, ha nem a legbonyolultabbak a Föld kerekén, azért nem a kő primitív kategóriába tartoznak és mindemellett még igen élvezetesek és lelket melengetően testvériesek. A legfontosabb vonás természetesen az ex-Savatage torok Zak Stevens hangja (aki egyébként meglepően egyszerűen, hogy azt ne mondjam alpárian nézett ki a borostával és az edzőpólóban), ami persze hibátlan volt ezen az estén is. A középmagas hangfekvés a fő játéktér, de ez nem jelent egysíkúságot, ráadásul a dallamok egy-két hallgatás után már simán együtt dúdolhatóak/énekelhetőek, kinek vérmérséklete szerint. Hamar kitűnt, hogy az amerikaiakat a közönség sokkal jobban ismeri, mint a Manticorát, sokan együtt énekelték a dalokat és nem is csak a refréneket. Egy bő órás dallamos metalorgia után – mely egy párperces vágtázó dobszólót is magába foglalt – a srácok elhagyták a színpadot. Természetesen a – számos idősebb metalarcot is magába foglaló – közönség maradt és még többet követelt, így egy kis különlegesség gyanánt következett egy háromszámos lírai blokk, a szintis és az énekes részvételével. A Watchig in Silence közben biztosan töben is libabőrösek lettek. Ezután visszatért az egész zenekar és Zak talált a tömegben egy Savatage-pólós embert, akit felhívott a színpadra, jelezvén, hogy ahogy az várható volt, eredeti zenekarának néhány számát is szándékukban áll előadni. Bevallom, nem vagyok nagy Savatage-rajongó, így nem tudom cím szerint említeni a dalokat, de ezeket az egyszerűbb dalokat ha lehet, még nagyobb örömmel fogadta a közönség, mint a saját számokat. Majdnem egy fél órát játszottak még ráadásképp és végül biztosan nem távozott senki csalódottan. Az ilyen koncertek remekül bizonyítják, hogy a mai metal-világban, ahol nagyon mennek a hörgős extrém zenék, a dallamoknak is betonbiztos helye van.

Kapcsolódó cikkek

Circle II Circle, Lord Volture, Desert koncert Budapesten!

NorthWar

Hot News: Circle II Circle – Join The Armoury Records Roster; New Album To Drop In January

NorthWar

Hot News: Circle II Circle „Full Circle – The Best Of“ to be released on July 20th!

NorthWar

CIRCLE II CIRCLE – Consequence Of Power

Darkjedi

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár