Corvus Corax, Yava, The Moon And The Nightspirit – Koncertbeszámoló

2009. május 23. @ Budapest, A38

A Negative Art szervezésében:

Azt gondolom, hogy bármennyire is sopánkodik mindenki, hogy a nagy zenészek nem jönnek Magyarországra koncertezni, a rétegzenék hívei igencsak el vannak kényeztetve. A közelmúltból elég csak a Combichristot és az A Storm of Lightot említenem, de kiemelkedő szereplő jelen cikk tárgya is, a német Corvus Corax. Ha esetleg valaki nem ismerné a zenekart, annak legelőször azt kell tisztázni, hogy bár a célközönség nagy része metalhallgató, ebben a zenében nincsenek torzított hangszerek. Papíron nyolcan alkotják a zenekart, ebből valamilyen oknál fogva a koncerten csak heten voltak. Négyen közülük dudán és töröksípon játszanak, hárman pedig dobok és cintányérok hihetetlen széles skáláján. Ezeken kívül számtalan egyéb népi hangszer is előfordul a zenéjükben, többek között akusztikus gitár és okarina is. Az ezen hangszerekből felépülő középkori világi zene örömmel tölt el és táncra buzdít, ahogy azt a hajón is láthattuk. Előbb azonban ejtsünk pár szót az előzenekarokról is.

Az estét a The Moon and the Nightspirit nyitotta, mely lemezen duó, de élőben négyen állnak a színpadon. Րsi, sámánisztikus, törzsi, akusztikus zenéjük felkeltette a neofolk körökben elismert portugál Equilibrium Music kiadó figyelmét is, így most ott jelent meg legfrissebb kiadványuk, az Րsforrás album. A merch-pultnál meg is lehetett vásárolni ezt a csodaszép kiállítású kiadványt akár egy 1000 példányra limitált speciális könyvformátumban is, amit a hegedűs/énekes lány, Ági gyönyörű illusztrációi díszítenek. Másodjára volt szerencsém őket színpadon látni, és ugyanolyan teljesítményt nyújtottak, mit anno a Folk ‘n’ Troll fesztiválon. Ez annyit jelent, hogy gyakorlatilag mindenkit elvarázsoltak a teremben. Meglepő módon, bár a zenéjükre lemezen nem használható az erőteljes kifejezés, élőben annál inkább. A dobok sokkal nagyobb jelenléttel bírnak a színpadon és ezek adják meg az erőt, amitől megfelelő idő után egyfajta transzba esik az egész hallgatóság. Az akusztikus gitár és a hegedű alkotja a zene legnagyobb részét, erre jönnek a dobok és a basszusgitár. A legfőbb vokális elem Ági szárnyaló éneke, de néha Misi is besegít mély hangján, mely az őserőt idézi fel a hallgatóban. A koncert majdnem hibátlan volt és tényleg nagyon könnyen el lehetett benne merülni. Egyetlen hibapontot azért sajnos ki kell osztanom. Én megértem, hogy néhány művésznek nehézséget okoz színpadra állni nagyközönség előtt, és azzal is tisztában vagyok, hogy az ilyen műfajban tevékenykedő zenészeknek valószínűleg még nehezebb az ilyesmi, lévén legbelső érzelmeiket adják ki zenéjükkel. De Ági még ezen tényeket szem előtt tartva is túlságosan félénk volt, a dalok között alig mert beleszólni a mikrofonba és a közönséggel való kommunikációja nulla volt. Sajnálom, de egy zenész igenis létesítsen kapcsolatot a közönségével. Szerencsére a basszsugitáros srác ellensúlyozta ezt rendkívül szimpatikus megjelenésével és viselkedésével. Nyitózenekarként is és önmagában is tökéletesen megállja a helyét a The Moon and the Nightspirit.

Másodikként egy szintén hazánkbeli zenekar foglalta el a deszkákat, mégpedig a Yava, mely egészen frissnek számít a köztudatban, noha nem kezdő muzsikusokról van szó. Zeneileg egy zavarbaejtően furcsa keveréket játszanak, melyben épp akkora szerep jut a folkhangszereknek, mint a torzított gitárnak és a basszusnak. Köszönhetően a ténynek, hogy a népies dolgok dominánsabb szerephez jutnak a zenéjükben, nem lógtak ki az este felállásából. Két legfőbb népi hangszerük a koboz és a duda, de ezeken kívül furulyát is használnak. A hangszerektől eltekintve azonban a zenéjük népiességéért legnagyobb részben a három énekes hangja a felelős, különösen Dus Poletté és Róka Szabolcsé. A folklórnak ők (akárcsak a Corvus Corax) a The Moon and the Nightspirittel ellentétben a vidámabb, bulizósabb, gondtalanabb szeletét képviselik, dalaik táncra és éneklésre csábítanak, annál is inkább, mivel számos daluk magában foglalja ismert népdalok részleteit, így az együtténeklés sem okoz gondot. Nem ez az este volt a legszerencsésebb koncertjük az biztos, több dolog is hátráltatta tevékenységüket. Először a dobos, Kristóf pergője szakadt be, igaz, nem vált használhatatlanná, csak a hangja lett kissé fülsértő. Körülbelül egy dallal később a basszusgitáros kolléga egyik húrja adta meg magát, legvégül pedig teljesen szétszakadt a pergő bőre, így azon már nem lehetett játszani. Szerencsére a banda van annyira profi, hogy ne hagyja szétesni a produkciót az ilyen jellegű csapások miatt, így amíg a dobos egy új pergőt próbált keríteni, Szabolcs (aki mellesleg a zenekar legkarizmatikusabb tagja és hatalmas fellépési erő birtokosa) kobozszólóval szórakoztatta a közönséget. Hihetetlenül közvetlen, barátságos és szimpatikus volt az egész zenekar, így tényleg nem volt kínos ez néhány sorscsapás sem. Végül kénytelenek voltak pergő nélkül eljátszani szettjük hátralévő részét, de szerencsére Kristóf van olyan jó dobos, hogy nem lehetett észrevenni, hogy valami hiányzik a dalokból. Annyira jók voltak, hogy műsoruk végeztével visszatapsoltuk őket, így előadtak egy dalt, amiben “a zenekar legjobb hangú tagja”, Kristóf énekelt. A közönségnek azonban még ez sem volt elég, még többet akartak, de Szabolcs az órájára mutatva jelezte, hogy most már a németeké a terep.

Egy röpke húszperces színpadrendezgetés és átszerelés után pedig jöttek is a németek, az este hátralévő részére pedig nem nagyon vannak szavak. Már a színpadkép is lenyűgöző volt, farudakra akasztott és/vagy támasztott óriási üstdobok, emberméretű gongok és cintányérok, bőr, szőrme, faragott fafelületek, toll és koponyák voltak mindenütt. A négy nem-dobos tagnak mind saját, személyes faragásokkal ellátott “kincsesládája” volt, ami a hangszereiket tartalmazta. Ez Teufel és Ardor esetében “csak” egy dudát, egy töröksípot és egy kis kézi cintányért jelentett, míg Castus Rabensangnak két dudája, egy töröksípja és egy akusztikus gitárja volt, igaz, ez utóbbit csupán egy szám erejéig vette elő. Jordon Finusnak, a 2006-ban az alapító Meister Selbfried helyére beszállt “új” tagnak pedig dudája, töröksípja és (szintén csak egy szám erejéig) okarinája volt. A dobosok közül a két szélen elhelyezkedőknek számtalan üstdobja, pergője, cintányérja, gongja és egyéb ütőhangszere volt, a középen álló szép szál legénynek pedig egy hatalmas kétfenekű dob volt a nyakába akasztva (mely a bő másfél órás koncert alatt egyszer sem került le a nyakából). Természetesen ilyen mennyiségű és természetű hangszerek megfelelő hangosítása igen fejlett technikai hátteret igényel, miképp azt a hatoldalas (!) riderből gondolni lehetett, azonban az A38 legénysége ez alkalommal is hibátlanul teljesített, a középkori atmoszférájú dalok lemezminőségben töltötték meg a hajó gyomrát. A merchpult – bár nem volt olcsó – termékek meglepően széles skáláját vonultatta fel, volt ott boroskehelytől kezdve füldugón át övcsatig minden. A setlistet csak az utolsó pillanatban ragasztották ki a deszkákra a Corvus Corax Crew pulóveres srácok, így csak egy pár pillantást vethettünk rá, mielőtt elkezdődött a műsor, de ez is bőven elég volt, hogy megnyugodjunk, nem lesz üresjárat vagy kevésbé kedvelt dal az este folyamán. A Bibit Aleummal kezdtek és a közönséget körülbelül 10 másodperc alatt sikerült egy középkori várkastély piacterén tartott vásárba helyezni. Természetesen a tagok külseje sem maradt el a színpadétól, Hatalmas, szőtt és hímzett palástokban, köpenyekben és mellényekben álltak elénk, melyek hangulatukban egységes, de azért jól megkülönböztethető külsőt kölcsönöztek mindegyiküknek. Gyanítom, hogy a közönség legtöbb tagjának tetszését Ardor ruhája nyerte el leginkább, ő ugyanis úgy nézett ki, mintha most lépett volna Jack Sparrow mellől egy kalózhajó fedélzetéről. A zenekar nagyon odafigyelt a külsőségek legapróbb részletére is, még a cipőik is korhű, magas fatalppal ellátott, csúcsos orrú lábbelik voltak. Ami még tovább növelte a profizmus érzetét a hallgatóban, az maga az előadás volt, ami – szerintem a jelenlévő zenehallgatók meglepetésére – meg volt koreografálva.

Minden egyes dalban volt egy-egy kis zenén kívüli finomság vagy mozdulatsor, ami hihetetlenül izgalmassá tette a műsort. Az egyik dal bevezetője gyanánt például Jordon és (a Kalapács Józsira feltűnően hasonlító) Castus főszerepet vállalva egy két személyes dal-a-dalban-t adtak elő, melyben párdbeszédes stílusban Castus gitározott, Jordon pedig nyilvánvalóan eltúlzott pátosszal okarinán játszott, majd a végén fenékig ürítette kis cseréphangszerét. Szövege csak igen kevés daluknak van, azoknak is többnyire egyszerű, könnyen megjegyezhető, egy-két sornyi latin szöveg, így remekül alkalmasak közönségénekeltetésre, amit ki is használtak. Ebbe is vittek pár csavart, egy alkalommal Castus parancsaival felváltva énekeltette a közönség női és férfi tagjait. Ր egyébként külön meglepetésként számos magyar kifejezést is megtanult, ha nem is tökéletes kiejtéssel. Többek között a “Mindenki!”, a “Kezeket fel!” és az “Akartok még?” frázisok alkottak ideiglenes szókincsét. Az egyik legnagyobb közönségkedvenc In Taberna közben pedig egy la-la-la jellegű sort énekeltetett velünk, a hangerőnket a kézmozdulataival szabályozva (és a lehető legváratlanabb pillanatokban változtatva azt). Számomra különösen nagy élmény volt, hogy bár sokan mondták már, hogy ha a tömeg együtt ugrál, akkor érezni lehet a hajó hullámzását, én most éreztem először. Bő másfél órás hihetetlen örömkitörés és időutazás után még két dal erejéig visszatértek a színpadra, aztán viszont végleg elcsendesedtek a dudák.

Egy egyszeri és – remélem nem – megismételhetetlen élményben lehetett része annak, aki ott volt, ezek a “srácok” nem véletlenül annyira sikeresek. Teljesen egyedi, amit csinálnak és látszik, hogy hatalmas energiákat fektettek bele. Végletekbe menően profi és hibátlanra csiszolt az előadásuk, aminek legnagyobb értékét az adja, hogy bár alapvetően mégis a metalhallgatók körében van a legnagyobb sikerük, zenéjük bárkit megérinthet, aki kicsit is nyitott a népzenére, annak hangulatára. Az alternatív szórakoztatás csúcsa ez, le a kalappal.

Kapcsolódó cikkek

The Moon And The Nightspirit – Az Elsö Tündér Megidézése

NorthWar

The Moon and the Nightspirit – Aktuális hírek

NorthWar

THE MOON AND THE NIGHTSPIRIT – Holdrejtek

ST. Toma

Hot News: The Moon And The Nightspirit – New album “Holdrejtek” and back catalogue reissues out in August

NorthWar

Hot News: The Moon And The Nightspirit sign with Auerbach Tonträger / Prophecy Productions

NorthWar

The Moon and the Nightspirit Interjú

ST. Toma

Folk-Rock-Maraton 2012 – Koncertbeszámoló

ST. Toma

Wolves in the Throne Room, The Moon and the Nightspirit – Koncertbeszámoló

Hermes

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár