Koncertbeszámolók

CSAK A PUNK Fesztivál – Koncertbeszámoló

2022. szeptember 10. @ Budapest, Arena Garden

A sok Lowland levezető után, eljött a Toxic Weekend levezetője is a budapesti Arena Garden-be. Furcsának találtam a helyszín választást, soha nem jártam még itt ezelőtt és hát őszintén nem tudtam mire is számítsak. Úton a helyszínre vicces volt látni a pláza melletti benzinkúton egy kisebb csoport punkot, ahogy állították egymás taraját. Én csak megmosolyogtam, de a plázából haza tartók szerintem még nem láttak ilyesmit. Legalábbis a tekintetük erről árulkodott. Megérkezvén a helyszínre sorba álltam, ami relatív elég gyorsan haladt ahhoz képest, hogy milyen szinten nézték át a jónépet: hátizsák áttúrása után, ruhaátvizsgálás (nem, nem motozás) és kézi fémdetektor. Mondjuk utóbbin szintén elmosolyodtam, mivel szinte mindenki acélbetétesben és láncokkal érkezett, ahogy azt illik. A hely nem lenne rossz, ha nem egy pláza tövében lenne, ilyen tipik nyári kis-színpad hangulata van az egésznek. Sörválaszték nem igazán volt (csak egy márka), szóval kb. mindenki úgy rendelt, hogy „egy világosat”. Itt is a repoharas téma működik, készültem, volt tokenem.

A Bankrupt nyitott a még igencsak szellős közönségnek, bár a hangulaton ez nem érződött. Az énekes minden számot egy frappáns szöveggel indított és nyomták a melodikus punk-rockot. Miközben az első sorban hűségesen headbangelt néhány srác, addig a pláza oldalán kíváncsi tekintetek jelentek meg, akiket kis idő után a security elküldött szebb vidékre. Késtem egy 15 percet a nyitásról és a rövid lineup-nak köszönhetően csak néhány számot tudtam megnézni, de az jó volt! 🙂

„Egyéves kihagyás után léptünk fel újra, jó volt megint játszani. Kár, hogy nem volt több időnk, még szívesen lenyomtunk volna pár pörgősebb számot. Sok régi ismerőssel találkoztunk és szereztünk újakat is. Jól éreztük magunkat!” – Bankrupt

Setlist:

1  GO BANKRUPT GO 
2  EZ MÁR SZERELEM  
3  77
4 TIZENÖT PERC 
5  GAZDAGOK ÉS SZÉPEK 
6  NE SZÁMÍTS RÁM! 
7  NEMAZÉRTNEM  
8  TÓNI MONTANA
9  POLITIKUS / GENGSZTER
10 ZÖLD LÁMPA, KÉK LAMBÓ
11 TÖRLÖM A SZÁMOD
12 CINDERELLA
13 MIÉRT PONT ÉN? 
14 FERI

Kisebb átállás után következett Francesco és a Haverok. Közben ideértek a fiatalabb generáció tarajas képviselői és el-elindult a pogó is. Még mindig szellős volt a tömeg, de azért szállingóztak befelé az emberek: volt aki stabilan és volt aki már esett-kelt… 😀 Időközben 10 percen belül két embert is kivittek a szekusok, amit nem igazán értettem, mert nem tapasztaltam semmi komolyabb feszültséget… Lehet nem lett nekik elmondva, hogy milyen szubkultúra fogja itt ma képviseltetni magát… Na, de vissza a zenekarra. Hozták Francseszkóék a már ismert témákat, a hangosításon lehetett volna javítani szerintem kifelé, de hát ugye itt hangszerek is voltak, nem csak a dj… Legközelebb novemberben nyomnak két bulit: egyet Várpalotán egyet pedig Budapesten – illetve a szegediek is reménykedjenek.. 😉

„Tök király volt. Ügyesek voltak a hangosítók. Egész sokan megnéztek minket. Jól éreztük magunkat. Igazából még szívesen játszottunk volna. Drágák az italok, de hát ez van. Remélem még lesz alkalmunk itt játszani!” – Francesco

Setlist:

Itt élek Én
Nem lesz kínos
A másik oldal
Olasz dal
Temető
Remélem holnap meghaltok
Magyarnóta
Halott közteres
Punktrükk
Anyuka és Apuka
Utolsó

Harmadik fellépőnk a ’94-ben alakult Macskanadrág volt. A pörgős melo-skate punk meg is hozta a kívánt hatást, folyamatosan pogózgattak a népek, bár a tarajas keménymag rápihent oldalt a további zenekarokra:

Legközelebb októberben, a Riff-ben tudod őket megnézni!

Következett a fehérvári streetpunk zenekar, azaz a Fegyelmező Részleg! Toxicon, a nagyszínpadon fasza show-t nyomtak a huligánok és részben miattuk is jöttem el erre az eseményre. Ők az a zenekar, aki még nem hardcore, de az energia igenis az. Hasonló kiállást a szerb punk koncerteket tapasztaltam, csak ott több az ultra. Időközben besötétedett és besűrűsödött a nézőtér is. A tömeg láthatóan ismerte a szövegeket is, ha nem pogózott éppen, akkor együtt énekelt a zenekarral. Kedvenc részem az volt, mikor az Internationale Solidarite után az énekes odaszólt a security-nek, hogy: „A szekunak azért annyit, hogy nem kell ám mindenkit kibaszkodni!” – Respect!

„Alapvetően a buli legnagyobb érdekessége a hely maga volt, ugyanis itt eddig még nem volt punk koncert. Egy sok embert befogadni képes nyitott helyről van szó, ami tökéletesen meg is felelt volna minden igénynek. De volt vele baj sajnos… Az, hogy kurva drága a pult, az egy dolog, lassan megszokott.. Főleg Budapesten. Viszont a legidegesítőbb a biztonsági személyzet viselkedése volt. Alapra ellenségnek tekintettek minden résztvevőt, legyen az fellépő vagy valaki a közönségből. Teljesen feleslegesen vegzálták az embereket, alig várták, hogy valakibe beleköthessenek. Egy csipetnyit benne maradtak a 90-es évek inkal-security stílusban sajnos. Setlistet nem írtunk, csak úgy játszottuk a számokat találomra.” – Fegyelmező Részleg

Tavaly, a Lowlanden láttam először a bandát, habár kissé illuminált állapotban voltam és szerettem volna feleleveníteni az emlékeket a KONFLIKT-ról! Habár sikerült ismét illuminált állapotba kerülni, brutál jól éreztem magam! A szlovák punk legendák hozták a várt színvonalat, a népek fáradhatatlanul pogóztak. Hiába a nyelvi akadályok, a zene összeköt! Igazán családias hangulat uralkodott. Best szöveg: „A következő régi szám ska ritmusra megy, úgyhogy a súlyosabbak is tudnak ugrálni..meg az öregebbek is!” 😀 Remélem hamarosan újra lesz alkalmam látni őket!

„Nagyon jó volt hosszú idő után újra Magyarországon játszani, régi barátokkal, zenésztársakkal találkozni. Maga a fellépés jól sikerült, a közönség kiválóan reagált, még ismerték a régi nótákat! 🙂 Sajnos az idő szűke miatt, mivel este 11-kor be kellett fejezni a fesztivált, úgy mint a többi zenekar is, csak rövidített programmal, intro, outro és egyéb show elemek nélkül rukkolhattunk elő, de remélem azt a 40 percnyi Konflikt punkot mindenki kiélvezte! Bízok benne, hogy jövőre újra találkozunk valahol a magyarországi rajongóinkal! Stay punk!” – Jury (KONFLIKT)

Az estét a pécsi HétköznaPI CSAlódások zárta, azaz a PICSA! Tömörültek az emberek a kordon előtt, mindenki énekelte a szövegeket a New Yorker vörös fénye alatt! Elnézést, de ezt muszáj volt… 😀 Hasonlóan jó hangulatot teremtett a zenekar, mint amilyet Toxicon is! Pogó, kezek a magasban, skandálás! Van egy kegyetlen rosszul induló videó a listában. Ennek az a története, hogy épp mosdóban voltam, mikor kezdődött a Vakáció a Balkánon. Ez a szám engem személyesen talán a legjobban érint meg a Picsa számok közül (Jugóban születtem) és szerettem volna felvenni mindenképp. Szóval elnézést, majd lesz jobb is… 😀 Legközelebb Szombathelyen a 12. PUNKMARATON FESZTIVÁL-on, majd decemberben ismét Budapesten, a Nagy Karácsonyi PunkÜnneppen tudjátok őket megnézni!

„K…jól éreztük magunkat! Elmondtuk, amit el kellett mondani a jelenlegi korrupt tolvajkormányról. A közönség is nagyon jól fogadta pl. a készülő új lemezünk egyik számát, a Mocskos Fidesz-t. Szóval újra lecsaptunk!” – HétköznaPI CSAlódások

„A koncertek maguk nagyon jók voltak, viszont jó drága volt a sör, elképesztő módon… A favoritom mindig is a Fegyelmező Részleg volt. Leginkább emiatt jöttem el.” – Udud Fatima

„A zenekarok kihozták a maximumot az estéből, bár kurva kevés idő állt rendelkezésükre. Szomorú, hogy 5-6 ezer forintos belépő és 1200/1400-as sör árak mellett csak ennyire (40-45 percek) futotta a szervezőktől. A repoharas rendszer is felkúrt. 400 forint egy pohárért és az este végén a “hol tudom visszaváltani?”-ra a pultos csaj válasza a “valahol a városban” volt.. 😃 Nagyon viccessé tette a szitut még az is, hogy rendszerellenes és kapitalizmusellenes zenekarok az Arena Pláza tövében játszottak (külön kedvencem volt a kék inges úr a New Yorker ablakában, aki valószínűleg elunta magát, míg a felesége vásárolt). A szekusok nem igazán voltak képben, milyen is egy punk buli, mert az este elején volt, akit lökdösődésre hivatkozva vittek ki. Talán nem láttak még pogót?! Alapvetően nagyon vegyes érzelmekkel jöttem el. A zenekarok jól játszottak, de nem volt épp punk-barát sem a hely, sem az árazás. A plusz poén, hogy a sör még a Picsa kezdése előtt elfogyott és csak málnás lónyálat tudtak adni. 😃 Még telt ház sem volt, talán félig lehetett a placc, de kiittunk minden hordót. Nem tudom eldönteni, hogy itt a punkok teherbírására legyek büszke, vagy inkább kritizáljam a helyszínt?! A tökéletes lezárása az estének pedig az volt, hogy éjfél után nagyjából 10 perccel kitessékeltek minket a szekusok, hogy zárnak, holott a fellépők a koncert után még rockdiszkóról beszéltek. 😃 Annyi biztos, a fellépőket továbbra is nagyon szeretem, az Arena Gardenbe pedig nem megyek többet!” – Szűcs Ákos

„Nagyon jó hangulatú rendezvény volt, király zenekar lineuppal. A Konfliktnak külön örültem, mert nem minden nap játszanak Magyarországon. Jól szólt minden koncert, a közönség is szépen összejött. Ami negatív: a biztonságiaknak szólhattak volna, hogy punk buli lesz, amin úgy fognak viselkedni az emberek is… Az árakról inkább ne beszéljünk, ennyi pénzt elkérni egy sörért elég meredek. Mindent összevetve, király buli volt, örülnék ha megismételnék.” – Tóth Zsolt

„Eléggé vegyes érzelmekkel hagytam el ezt a bulit (szerencsére minket nem basztak ki, hanem a saját lábunkon hagyhattuk el a helyszínt 😃). Amikor bejelentették a bulit, akkor elkezdtem fosni az Arena Garden nevű „csodás” helytől, és az este végére minden félelmem beigazolódott. A zenekarokon nem múlt semmi, a Bankrupt tolt egy teljesen korrekt bemelegítést, Francescoék hozták a szokásos utolsó szelet pizzát, a Macskanadrág is egy energikusabb bulit tette le. Ezen a ponton hozzá kell tenni, hogy a Picsát leszámítva minden zenekarnak 40 perc játékidő jutott, ezért üres járatok nem nagyon voltak, mindenki kihasználta maximálisan az idejét. A Fegyelmező azt hozta amit mindenki várt tőlük, hibátlan hooligan buli. Donát meg is jegyezte a buli közben a szekusok felé, hogy talán nem kéne mindenkit kibaszkodni aki egy kicsit is jól akarja érezni magát… Sajnos ez áthatotta az egész este hangulatát, ugyanis volt a buli elején egy 10 perc, amikor kettő embert is kidobtak és ez folytatódott folyamatosan az este. Állítólag kötekedésért, de inkább voltak ezek egymás közti bebaszva történt nézeteltérések, amik nem indokolják az ilyen szintű intézkedéseket. Visszatérve a bulikra. A Konflikt volt az este fő várományosa számomra. Úgy kell gazdálkodni egy 40 perces idősávval ahogy ők tették: nem volt megállás, összeszedték azt a 7-8 best of számukat és rettenetesen erőteljes bulit toltak. Kb. minden szlovák tudásom tőlük ered, eléggé nagy legendák ezen a színtéren. A Mrtva Planata II és a Rebel páros hiányérzet nélkül zárta le a bulit számomra. Végül jött a Picsa, ők is azt hozták amire számított az ember. Persze ironikus volt, hogy konkrétan egy pláza mellett volt az egész és nem csapták le azt a magaslabdát, hogy elővegyék a Globalhé lemezről a Terror Plázát. A buli végén volt egy új szám is a készülődő sorlemezről. Összességében a zenekarok mindent megtettek, hogy ez egy igazán patentos buli legyen, de az Arena Garden és szekus személyzete rettentően alja hulladék volt. Szerintem először és utoljára voltam ezen a helyen. Ettől függetlenül a szervezőknek kösz a bulit! U.i: még kifelejtettem a hangosítást, de azt egy mondattal le tudom. Gyenge hármas, de több nem is kell. 😃” – Peták Mihály

„Király buli volt. A Bankruptot nem ismertem, de pozitív csalódás volt végül a koncert. Az est fénypontja számomra a Francesco és a Haverok volt, mert a haverokkal sokat hallgattuk idén őket a legújabb albumunk apropóján. A Fegyelmező és a PiCsa hozták a szokásos hangulatot, szuper volt. Csak azt sajnálom, hogy a feszt egy napon volt az S8-as Punk Kultúrális Találkozóval így csak a Shitpump végére értünk oda.” – Kiss Erik

„Finom volt a fröccs és kedves a közeg. Az est során a PICSA volt a favorit. Egyrészt azért, mert őket ~10 éve követem és szeretem, másrészt mert már ‘hagyomány’, hogy a szülinapom a koncertjükön ünneplem a kedvenc barátaimmal.” – Fölső Dorá


0910CSAK A PUNK fesztivál

Kapcsolódó cikkek

Nihilista Rock ‘n’ Roll címmel megjelent a Hétköznapi Csalódások új albuma!

KMZ

HétköznaPI CSAlódások – novembertől digitálisan is elérhető a teljes katalógus

KMZ

Blind Myself, Neck Sprain, Cadaveres, Korog, The Idoru, Konflikt, Stubborn, Inhale Me – Koncertbeszámoló

Melciah

HétköznaPI CSAlódások, Prosectura, Hatóságilag Tilos, Timebomb – Koncertbeszámoló

Melciah

Hétköznapi Csalódások Interjú

xfixbitchx

HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK – Közönség Elleni Izgatás…Avagy Újra Hódít A Polbít

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár

G-G7HMZP452Z