2015. szeptember 26. @ Pécs, Sörház
Pécsre egykor pezsgő metalélet volt jellemző és most nem elsősorban a malomvölgyi Rockmaratonokra gondolok, hanem az olyan kultikus klubokra, mint a Toxic, az Ifiház vagy a ZION. Aztán ezek sorra bezártak, ezzel pedig kissé elhaltak a(z underground) bulik is, de szerencsére egy jó másfél éve több, egymással többé-kevésbé kapcsolatban álló fiatal szervezőbrigád ismét igyekszik felszítani a parazsat, főként kevésbé ismert csapatokkal. Részben talán ennek is köszönhetően a nagyobb, bejáratott bandák is sűrűbben jönnek a városba és gyakran felkarolják a feltörekvő helyi zenekarokat. Ennek láthattuk szép példáját szeptember utolsó szombatján is: a Dalriada új lemezével tért vissza Pécsre és az egyetemváros egyik klubjába, a Sörházba szervezett „Áldás” lemezbemutatóján két helyi (gyökerű) együttessel közösen kerített egy kitűnő folkos-metalos estét!
8-kor az alig egy éves Rumproof csapott a húrok közé és bár a hatfős legénység saját hangzóanyaggal még nem rendelkezik, már fél Magyarországot és Horvátországot körbejárták, mindenhol komoly sikert aratva. Szülővárosukban pedig szinte havonta koncerteznek és erős bázist alakítottak ki, ami a koncert közepére nyilvánvalóvá vált, hiszen elég szép számmal jelentek meg a színpad előtt a fanatikusok – többen tengeri rablónak öltözve. Népszerűségük oka egyszerű: a bulizós-korsólengetős folk metal és az íres pub’n’roll vonal, elsősorban az Alestorm és a Paddy and the Rats nagy klasszikusait dolgozzák fel és adják elő saját ízlésvilágukra formálva-hangszerelve, meg egy kis kalózos imázzsal megfűszerezve. Az Alestormmal és a legtöbb hasonló csapattal ellentétben énekesük képzett vokalista, így a heavy metalos tiszta énektől a károgáson át a mélyhörgésig meg a részeges hőbölgésig terjedő hangskálával rendelkezik és a műfajban megszokott szinti által hozott folkos témákat hegedűvel is megtámogatja a csapat, így a feldolgozások sem egyszerű utánzatok.
Mindemellett azonban a Rumproof nem tribütbanda: íródnak saját dalok is, melyek szintén a tengerjárós és kocsmázós koncepciót viszik tovább. A Sörház pinceklubjában is hallhattunk egy tételt a készülő debütanyagról, méghozzá a kitűnő húzású és technikás gitárszólóval ellátott Black Flag in the Sky-t. Sokak bánatára ráadás nem fért bele a 45 perces játékidőbe, de Pécsett szerencsére hamarosan ismét lesz kalóztivornya. Én komoly potenciált látok a bandában, kíváncsian várom első EP-jüket és ha tehetem, legközelebb is megnézem őket!
Rumproof setlist: 1. Rum (Alestorm); 2. The Sunk’n Norwegian (Alestorm); 3. The Captain’s Dead (Paddy and the Rats); 4. Hangover (Taio Cruz/Alestorm); 5. Black Flag in the Sky; 6. Shipwrecked (Alestorm); 7. Drink (Alestorm); 8. Vodka (Korpiklaani); 9. Wenches and Mead (Alestorm)
A második fellépő viszont egy tribütcsapat volt, méghozzá a finn Nightwish hazai nagykövetei, a Nightquest, akik már sokszor koncerteztek együtt a headlinerrel is. A csapat eredetileg Pécsett született meg még 2006-ban, de már egy ideje Budapesten működnek. Jómagam sok évvel ezelőtt láttam őket utoljára Rockmaratonon, azóta viszont az alapító gitárost kivéve lecserélődött a teljes felállás és persze a Nightwish-életmű is bővült egy-két darabbal. Az anyazenekartól némileg ők is eltérő hangszerelést használnak, hiszen az új anyagokon meghatározó ír duda- és furulyatémákat hegedűvel oldják meg.
Erre a bulira felelevenítették a finnek minden korszakát és a legújabb, Endless Forms Most Beautiful korongról két dalt is eltoltak, melyek közé az Imaginaerum legnagyobb slágerét, a szintén erősen népies hatású I Want My Tears Backet is beékelték. A „folkos blokk” után azonban hegedűsük távozott a színpadról és három kultikus, régi számmal hergelték tovább az ekkor már több mint száz fős hallgatóságot. Nagy örömömre szolgált, hogy a legtöbb tribütbandától eltérően nem kizárólag az egyértelműen slágernek tekinthető dalok alkották a setlistet, hanem például olyan csemegét is kaptunk, mint a Planet Hell. Énekesnőjük hangja talán Flooréhoz áll legközelebb, ebből fakadóan viszont minden korszak dalát nagyszerűen hozta és a férfi vokálok is igen jól szóltak a basszusgitáros és a billentyűs koprodukciója által, ezért pedig jár egy nagy pirospont a Nightquestnek, hiszen éppen Marco hangja miatt szerettem meg az anyabandát annak idején. A nap utolsó menetével aztán még egyszer felidézték az Anette-érát is, de mivel a menetrend szoros volt, sajnos tőlük sem kaptunk bónuszt a közönség heves biztatása ellenére sem.
Nightquest setlist: 1. Shudder before the Beautiful; 2. I Want My Tears Back; 3. Élan; 4. Dark Chest of Wonders; 5. Wish I had an Angel; 6. Planet Hell; 7. Last Ride of the Day
Ismét egy gyors átszerelés következett, majd felállt, vagy legalábbis megpróbált felállni a deszkákra az est headlinere és a folk metal hazai vezérbandája, a Dalriada. Bár ők is csak eggyel vannak többen, mint az előzenekarok tagsága, de így is problémát okozott a kicsi színpad a soproniak számára – hol a dudás-furulyás, hol a basszer volt kénytelen háttérbe húzódni. Persze ez inkább csak családiassá tette a bulit és valódi fennakadást nem okozott. A koncert egyedi hangulatát garantálta, hogy két új dal is itt debütált élőben, bár a Saltarello+Kinizsi Mulatsága indítás alapján nem volt egyértelmű, hogy tényleg az Áldás lemezbemutatójába csöppentünk bele – e kételyeket azonban a címadó felcsendülése gyorsan eloszlatta.
Persze nem volt rossz döntés, hogy már bejáratott, pörgős számokkal indult a buli, hiszen így a közönség is egyből mozgásba lendült. A kordon és a keverőpult közötti tér megtöltődött és bár bőven nem volt teltház, azért panasz nem lehetett a megjelentek számára és hangulatára. Ez nem csak a mozgolódáson és pogón volt észrevehető, hanem azon is, hogy sok szöveget együtt énekelt a közönség a bandával, sőt valakinek sikerült kikövetelnie kitartó kiabálásával azt is, hogy a Népdal első versszakát szólóban elénekelje az énekesnő a koncert vége felé. A zenekar is rendkívül odatette magát, talán még a szokásosnál is lelkesebbek voltak és bár volt pár bakijuk, például a korábban sosem játszott Futóbetyárban, de nagyon ügyeltek a hangzásra – a népi hangszerek és az énekek talán most szóltak a legtisztábban hosszú idő óta, ráadásul utóbbiakat sampleres kórusokkal tették izmosabbá, epikus atmoszférát teremtve ezzel élőben is. A dalok fele az új lemezről érkezett, így aki tényleg lemezbemutatót akart hallani, az is örülhetett, a másik fele azonban egy tömény best of volt, így az Áldást még nem ismerők sem panaszkodhattak. A boldogságot pedig két igazi ürgebőrbe varrt mulatós nóta tetőzte be.
Dalriada setlist: 1. Hunyadi és Kapisztrán nándorfehérvári diadaláról (Saltarello); 2. Kinizsi mulatsága; 3. Áldás; 4. Napom, fényes napom; 5. A Nap és Szél háza; 6. Dózsa rongyosa; 7. A walesi bárdok (1. rész); 8. Moldvageddon; 9. Ígéret; 10. Amit ad az ég (Álmos búcsúja); 11. Futóbetyár; 12. Borivók éneke; ráadás: Hajdútánc
A nagyszerű eseménynek helyet adó klub egy pincehelyiség és ennek megfelelően a színpad előtti térség is boltívekkel tördelt, így akusztikája nem a legelőnyösebb, ráadásul a kicsi színpad hangtechnikája sem a legkomolyabb. Ebből fakadóan a koncertek hangzása kissé „sűrű” volt, főleg az első két koncert alatt nem váltak el egymástól élesen a gitárok, a népi hangszerek és a szintik vagy épp a háttér-/kisegítő vokálok, de a hangosító ügyesen kihozta a maximumot a lehetőségekből és minden hibát igyekezett hamar korrigálni, így igazán nem érheti panasz a (Sör)ház elejét. A bandák is beleadtak mindent és bár egy ideálisabb, belváros-közelibb helyszín esetén, illetve barátságosabb időjárás mellett talán kétszer ennyi embert is megmozgatott volna ez a felhozatal, a hangulattal nem volt probléma. Remélhetőleg még sok ilyen jó bulit látunk a klubszezon alatt Baranya központjában!
FOTÓK: Sam McCarrott (https://www.facebook.com/Sam-McCarrott-849656968431810)
