
2025. január 18. @ Budapest, Barba Negra
Igazán erős kis kvartettet hozott hazánkba január közepén a H-Music, a Dark Funeral 8 éve nem volt headliner turnén, ugyan a Fleshgod Apocalypse rendszeresen pusztítja a hazai hallójáratokat, de a Kataklysmre épülő Ex Deo sem turnézott hét esztendeje az anyazenekar elfoglaltságai miatt. Hozzájuk csatlakozott még a francia deathcore csapat, a Kami No Ikari, így ha stílusra kicsit vegyes is lett ez a felvágott, igencsak minőségi szerteágazó extrém metal estet kapott mindenki a pénzéért.
Az estét nyitó Kami No Ikari nem a vizes Kamino bolygóról érkezett a színpadra, csak Franciaországból, tavaly jelent meg az első lemezük, ami a See You In Hell címet kapta, ennek megfelelően pokoli jó bulit csaptak a fiatal franciák, még ha black metal koncert előzenekaraként kicsit túlságosan is vidám és szórakoztató is volt, haha. Az énekes Yumi Kami bemozogta az egész színpadot a kisebbik Barba Negra sátorban, hergelte a közönséget és folyamatosan kommunikált is velünk, de a gitárosok sem egyhelyben álltak, csak úgy sütött az energia a színpadról.
A nagyjából fél órás koncertet már közel ¾ ház figyelte, nem véletlenül, a Lorna Shore vagy a Fit For An Autopsy rajongói egy újabb kedvencet fedezhetnek fel a fiatal francia banda személyében. A munkásságukban még nem tudtam igazán elmélyedni, de az Interitus vagy a záró Theophobia intenzív előadása így is a szívembe zárta a csapatot.


SETLIST:
Godly Oath
Inside You
Interitus
Cronos
The Forgotten
Theophobia
A Kami No Ikarinál már szép számmal összegyűlt közönség tovább bővült, hiszen egy igazi csemege következett a Barba Negra deszkáin, a kanadai Ex Deo. Ők nagyon régen turnéztak utoljára, ezt Maurizio Iacono énekes többször is említette, hogy hét év hosszú idő, így igazi csemegét kaptunk a szimfonikus(abb) death metalból. A 15 év alatt kiadott 4 nagylemez újabban egy állandóan működő zenekartól is nagy szó lenne, gondoljunk csak az est fő fellépőjére, hát még egy amúgy is nagyon elfoglalt, sűrűn turnézó banda mellékprojektjeként.
A zenekar egyértelműen Maurizio („civilben” a Kataklysm énekese) olasz gyökerei előtt tiszteleg, a Kataklysmből itt van a régi dobos Oli Beaudoin (aki egy remek dobszólóval örvendeztette meg a népet), a basszer Stéphane Barbe itt szólógitározik és a Jean-Francois Dagenais is. Hozzájuk csatlakozott még Dano Apekai basszer is. Sok cicomát, felesleges szájtépést nem fűztek az esthez, hiszen szűk 40 percük volt megmutatni magukat. A római légiósoknak öltözött zenészek a sok headbangeléstől és a hosszú hajtól inkább tűntek átállt barbár hordának, de ettől tekintsünk el, hiszen az előadás elsőrangú volt, megidézték a zenekar összes nagylemezét és az idén megjelenő Year of For Emperors EP-ről is elővezették a Vespasianusról szóló dalt, igen jól megdörrent élőben a többi dalhoz hasonlóan.
Sajnos a sok zenekaros klubestek rákfenéje számomra a zenekarok rövid játékideje, az Ex Deot és a Fleshgod Apocalypse-ot is hallgattam volna még, kicsit olyan érzése volt az embernek, hogy mire belemelegedne, már vége is van a koncertnek.



SETLIST:
Imperator
Cato Major: Carthago delenda est!
The Rise of Hannibal
Vespasian
dobszóló
The Fall of Claudius
I, Caligvla
Romulus
Az olasz származású énekes/hörgőgép után a valóban olasz Fleshgod Apocalypse következett, akik sűrű vendégek hazánkban, többször játszottak már a Dürer Kertben és a Barba Negrában is, a 2017-es headliner koncertjük különösen kedves emlék számomra.
Sajnos a feszített tempóba itt egy kis hiba csúszott, technikai akadály késleltette a koncertet, de azért végül csak felcsendült majd robbant az új lemezt nyitó Ode To Art intro és az I Can Never Die kettőse, hogy kezdetét vegye egy háromnegyed órán át tartó szimfonikus death metal orgia, tiszta ének, opera, hörgés, mindezt maximális sebességen pörgő duplázók mellett, a két Francesco vezetésével. Francesco Paoli mellett a fronton ezúttal Fabio Bartoletti pengette a 6 húrost, Veronica Bordacchini operaénekesnő pedig vagy közöttük énekelt vagy a színpad közepén álló trónján ülve. Francesco Ferrini billenytűs is hol a zongorája mellett ült, hol csatlakozott a színpad elején zenélőkhöz.
Igazi jó értelemben vett káosz volt, egy pillanatra sem volt megállás a színpadon, mondhatni a sok tagcserét vagy hangszerváltást a zenekaron belül most leképezték a koncert közben is nekünk. Nem is tudnék kiemelni egy dalt sem, végig azt éreztem, hogy éppen egy muzikális gőzhenger temet maga alá rengeteg ingerével, persze ezt egy cseppet sem bántam, ahogy a közönség sem, önfeledten headbangeltek, komoly circle és moshpitek is kialakultak a színpad előtt, legnagyobb örömömre végre nem a 20-as éveik végén járók voltak a koncert legfiatalabb látogatói, hanem elég sok 10-en, 20-on éves is feltűnt a közönség soraiban. A közönség és a zenekar nagyon egymásra talált, a végén még Eugene Ryabchenko dobost is előre hívta Francesco, hogy egy kicsit megünnepeljük őt is. Utána persze rohant is vissza a szerkója mögé, nehogy lemaradjon a beszállásáról. Meglepően jól szólt a Fleshgod Apocalypse, vélhetően a sok sampler is megtette a hatását, csak a 40 perces játékidő volt rövidke, de ez a feszített turnéprogramnak és az esték menetrendjének is az oka, reméljük legközelebb ismét egy headliner turnéval jönnek hozzánk, szerintem bőven lenne arra is kereslet.





SETLIST:
Ode to Art
I Can Never Die
Healing Through War
Sugar
Minotaur
Bloodclock
The Fool
Pendulum
The Violation
A Dark Funeral valaha volt összes tagját talán még az alapító Lord Ahriman se tudná egy szuszra felsorolni hiba nélkül, de ez ezen a januári estén senkit nem zavart, egy jó formában lévő zenekart láthattunk, akik egy igazán túlvilági feketemisét celebráltak nekünk. A dalokat nagyon okosan válogatták össze, többségében a már Heljarmadrrel készült lemezekről kerültek ki a koncerten elhangzó számok, de az ősrajongóknak is szolgáltak bőven meglepetéssel a ráadás blokk előtt tömbösítve játszott korai Open the Gates, Shadow Over Transylvania, My Dark Desires, In the Sign of the Horns négyes képében.
Az alapító mellett már 20 éve penget Chaq Mol, de a ritmusszekció is már 8 éve a zenekar részét képezi, a corpsepaint és a szögecsek alatt a korábban a Therionban és a Graveben is megforduló Fredrik Isaksson pengeti a basszusgitárt. Az összeszokottság és a közösen felvett dalok erőltetése jót tett szerintem a koncertnek, nagyon feszesen, pontosan játszottak, de azért némi kosz is került bele, hogy a black metal jelleget erősítse.
Az este minden zenekarát színes fényekkel világították meg, a Dark Funeral inkább a hideg vagy sötét spektrumból kapott megvilágítást hátulról, sokszor csak a zenészek sziluettjeit lehetett látni, tovább fokozva a túlvilági hangulatot, pedig amikor látszott Heljarmadr többször is mosolygott a kackiás bajusza alatt, láthatóan tetszett neki a fogadtatás. A komor dalok azonban ezt kiválóan ellensúlyozták, bár a korai dalok érezhetően még más stílust képviselnek, mint a modernebb Dark Funeral szerzemények. Nagy színpadi mozgásról a stílusból adódóan nem tudok most beszámolni, de azért nem végig egyhelyben állva tolták le a műsort a zenészek.
A ráadásként eljátszott klipes Let the Devil In és Where Shadows Forever Reign még egyszer átmozgatta a közönséget, bár sokan még a levonulás után is követelték volna, hogy játsszon tovább Svédország elsőszámú black metal zenekara.







SETLIST:
Nosferatu
Atrum Regina
To Carve Another Wound
The Arrival of Satan’s Empire
When I’m Gone
As One We Shall Conquer
Unchain My Soul
Open the Gates
Shadows Over Transylvania
My Dark Desires
In the Sign of the Horns
Let the Devil In
Where Shadows Forever Reign
A 75 perces Dark Funeral koncert tökéletes zárása volt ennek az eklektikus estének, kaptunk modern deathcoret, szimfonikus death metalt, ős és modern black metalt is, a Barba Negra kisszínpada pedig megfelelő helyszín is volt ehhez. A hangzásra se lehetett most panaszkodni, a közönség is tudott mozogni rendesen, a kiszolgálás sem volt lassú, talán lassan orvosolják a hely főbb hiányosságait.
