2022. április 17. @ Budapest, Barba Negra
Double Headlining Tour 2022
A pandémia után (vagy még közben) ez a buli volt az első olyan gigaturné, amely nálunk is berobbantotta a kapukat. Szó szerint, mert, hogy brutális telt házat csinált a post-covid sóvárgás, az Ensiferum és a Dark Tranquillity. Illetve említsük meg a két előzenekart, akik a tulajdonképpen plusz két melodic death töltettel ékesítették a turnét.
A Vinegar Hillre keresztelt osztrák melo-death brigádról még életemben nem hallottam és sajnos nem is értem oda a performaszukra, így rövidre zárhatnám a történetet, de mivel mindig utánanézek a bandáknak, így informatív leszek. A labancok tipikusan, olyan melo-death nyomnak, ami már annyira melodic, hogy death metalt már csak nyomokban sem tartalmaz. Nincs ezzel gond, hisz nagyrészt a finnek által jól bevált recept egyszerre agresszív, melankolikus, dallamos és darálós – így egy elég komplex műfajról beszélünk. Az már egy másik kérdés, hogy sokan már kinőttek belőle.
Ellenben a germán Deserted Fear az a fajta melodic death metal, ami félig még a régi vénából táplálkozik. Ha meghallgatod az első két lemezüket ott még az old school death dominál (Asphyx, Bolt Thrower, Hail Of Bullets és morcos társai). Ezt vonalat szépen lassan elkezdték keresztezni az At The Gates, régi Amon Amarth féle echte melo-death-el. Így kapod meg a hangzásukat, ami szerény vélem szerint az egyik legnagyobbat menő banda mostanában. Profik a színpadon is, így aki elcsípte őket, azt jó valószínűséggel ledarálták a nézőtéren. Nagyon rövid settet nyomhattak csak a két nagyágyú előtt (30 perc kb.), így remélem viszontláthatjuk őket, akár headlinerként valamikor.
És akkor jöjjön, akikre valószínűleg mindenki fente a fogát, mert valljuk be a magyar közönség inkább az Ensiferum finn folk metaljára csorgatják a nyálukat, mint a Dark Tranquillity féle melo-deathre – bár nagyon nagy a verseny! Az északi western imádó folkerek, akik drakkar helyett turnébusszal hódítanak óriási vigyorral csaptak bele a csata-csomagukba. A nosztalgiafaktort szétpukkasztó régi dalok repertoárját az új lemezt szerzeményei ölelték körbe. A két éve megjelent Thalassic-ot még nem sikerült megturnéztatni, úgyhogy ez nem meglepő. Az intro után rögtön be is durrantották a bulit a Rum, Women, Victory-val, melyet közvetlenül az Andromeda követett. Itt mutatkozott be az új szintis orgánuma is. Pekka epikus, ámbár power metalos hangja elsőre furcsa volt a kardhordozók zenéjében, de aztán szépen beolvadt az északi jégbe. Élőben tisztán hozta, amit kell, így jár neki a sör, amit koncert közben szépen le is gurított.
Nálam is bevillantak a tini folk metalos évek és eszembe jutott az összes Pagan és Heidenfest mámoros estéje, ahol rekedten üvöltöttük magunkat és kék-zöldre mosholtuk a sörrel teli testünk. A One More Magic Potion, az Into Battle, a személyes kedvenc Treacherous Gods, vagy a Lai Lai Hei igazi folk metal időutazás volt. Magamon is meglepődtem, hogy több év után is tudom a szövegeket. Bár már kissé arrébb sodort az élet az Ensiferumtól és alapvetően a folk metaltól, de élőben még mindig ki tudja hozni belőlem az állatot.
Bár, mint említettem az Ensiferumnak több magyar rajongója van, nemzetközi viszonylatban még is a Dark Tranquillity volt az este császára és headlinere. Mint a svéd Gothenburg hangzás egyik alapító atyja a „Dété” mellett elég nehéz elmenni, hisz rengeteg zenekarra voltak órási hatással. A zenekar tavaly töltötte be a 30-at, hosszú utat járt be, ami alatt folyamatos, mondhatni progresszív stílusváltozás, stílusbővítés ment végbe. Lemezeik egyediek, a hallgató könnyen ki tudja szúrni melyik korong is szól épp, mert mindegyiknek megvan a maga hangzásvilága. Nekem a régi klasszikusok mellett a Damage Done – Character – Fiction trió a kedvencem – egymásba fonódó, erős lemezek. Kaptam is hál’ isten belőlük rendesen. Legutolsó lemezük, a Memento sajnos hidegen hagyott, valahogy nagyon leültnek érzem a régi energetikus lemezeik mellett. Mentségükre szóljon, hogy egy olyan korszakban írták meg, ami nem valószínű, hogy jó hatással volt rájuk…
A koncertet pont két Mementos dallal kezdték (Phantom Day, Transient), ami kevésbé hozott lázba, mint a rá következő Focus Shift és Monochromatic Stains. Mindig is bírtam Mikael Stanne pozitív kisugárzását és a közönséggel való folyamatos kapcsolattartását. Ez most is teljes mértékben visszaköszönt, nem koptatott rajta semmit a 2 év szünet – sőt talán még energikusabb volt, úgy mint az egész zenekar. A setlisttel teljesen meg voltam elégedve, olyan régi kedvencekre zendítettek rá mint a Terminus, a Final Resistance, a The New Build, vagy a ThereIn. 2016-os Atoma lemezük igen erősre sikeredett, szóval nem csodálom, hogy onnan is zúdítottak ránk pár igazi „Dété” slágert (Atoma, Encircled, Forward Momentum). A buli megkoronázása pedig a visszajövetel után encore csomag volt. A The Treason Wall – Lost to Apathy – Misery’s Crown trió vissza repített 12-14 évet, amikor rengeteg Dark Tranquillity koncertre jártunk. Ezek az örökzöldek a mai napig bitangul szólnak! Szép párosítás volt, le a kalappal azok előtt, akik összerakták ezt a turnépackot.
FOTÓK: https://metal.hu/
